A titkos csirkerecept után itt a titkos fűszerekkel készített tojás is, azaz indul a KFC reggelije

Vannak jó gasztrotrendek. Vannak rendkívül jó gasztrotrendek.

Ilyen a reggeli.

A rohanvást, kalóriaspúran bekapott falatok, a jajnincsidőm, sulibaviszem, értekezletemlesz kifogásokkal elmaradó főétkezés egyre jobban visszaszerzi -komolyan csorbult – nimbuszát, már nem csak a dietetikusok tartják fontosnak a reggelit, hanem mi magunk is érezzük egészségügyi és társadalmi szerepét, s velünk együtt a vendéglátás is egyre nagyobb fantáziát lát a reggeliben.

A kis kézműves pékségek mellett szépen sorban nyílnak a kifejezetten reggelire építő helyek is, az éttermek szintén kínálják a különféle meleg és hideg reggelijüket, s a gyorséttermi láncok sem maradnak el a trendektől.

kfc1

Vonzó és gazdag kínálat, amelyben mindenki fellelheti a maga kedvencét

A holnapi naptól a KFC-be is nyugodtan betérhetünk, ha egy tartalmas reggelire vágyunk. A klasszikus, csirkére alapozó kínálat mellett a KFC reggelijében fontos szerep jut a tojásnak is, de az édesszájúak és a klasszikus szendvicsért vagy épp bagelért rajongók is megtalálhatják a számításukat.

A tervezési folyamat során a cég kifejezetten ránk, magyar vásárlókra fókuszált, a szendvicseket a helyi éttermi hálózaton belül fejlesztették és három étteremben már egy ideje tesztelték is a vásárlókon. Az így zöld utat kapott menü igazán vonzó, színes, változatos és tartalmas. Érdemes kipróbálni.

kfc2

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Segítsüti 2017 tavasz: Holland sajttorta

Szinte hihetetlen, de a Segítsüti és a benne közreműködő lelkes bloggerek immár 16. alkalommal izzítják be a sütőket, verik a tejszínhabot, szitálák a lisztet, és várják izgatottan az árverés végeredményét, hogy a bevétellel egy-egy civil szervezetet támogathassanak.

Idén a Bátor Tábornak szeretnének sok társasjátékot, hátizsákokat, kemping székeket és különböző gépeket vásárolni az árverésen befolyt összegből. A Bátor Tábor Alapítvány súlyosan beteg gyerekek és családtagjaik számára szervez élményterápiás programokat nyári táborok, évközi klubok és családi hétvégék formájában. A daganatos, cukorbeteg, krónikus izületi gyulladással vagy Crohn betegséggel élő gyermekek számára szervezett, ingyenes terápiás programok célja a gyerekek önmagukba és egymásba vetett hitének erősítése, társadalmi beilleszkedésük elősegítése. Az élményterápia célja: a gyerekek számára minden tevékenységgel sikerélményt nyújtani, pozitív befolyást gyakorolva ezzel az önértékelésükre.

A Bátor Tábor nem a betegségről, a korlátokról, a fájdalomról, vagy a tehetetlenségről szól, sokkal inkább az életről, a lehetőségekről, a mosolyról, az összetartozásról. A táborozók olyan foglalkozásokat próbálhatnak ki, amelyekre máshol nincs lehetőségük: evezhetnek, íjászkodhatnak, lovagolhatnak, magaskötélpályán tehetik próbára a bátorságukat… Mindeközben szakszerű egészségügyi háttér gondoskodik a táborozók biztonságáról.

Egyszóval idén nekik gyűjtenek, gyűjtünk, sütjük a finomabbnál, finomabb süteményeket, s nektek, kedves olvasók, semmi más dolgotok nincs, mint licitálni.

Nálam egy korábbi – a nagy siker örömére visszatapsolt – tortára lehet majd licitálni. A holland sajttorta rafinált ízvilágát lehetetlen megunni. A mogyoróvajas krémmel készült süteményt a tetején lévő nyilemnyalomságok pedig teljességgel ellenállhatatlanná teszik.

segitmirelle1

A torta nem postázható. Személyesen Budapesten belül vehető át.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Macaron Nap 2017

2017-03-02-17-33-44Bár már sokszor temettük a macaront, s újabb és újabb francia süteményeket próbálunk (mi és a világ) az imádott apróság helyére állítani, be kell, hogy lássuk a macaron töretlen népszerűségnek örvend.

Ennek a nem lanyhuló, újabb és újabb rajongókkal gazdagodó láznak köszönhetően a Macaron Nap is megújul, s idén már egészen más formában kóstolhatjátok Pesten, Budán és vidéken a színes, ízes, édes falatkákat.2017-03-03-15-18-15

Idén először a Macaron Nap az eredeti, francia koncepció szerint valósul meg, azaz nem egy helyen kóstolhatjátok meg a macaronokat, hanem az eseményben részt vevő cukrászdákban, manufaktúrákban készülnek fel alaposan az ünneplő tömegre. Van, ahol kóstolóval várnak, van ahol ingyen macaronnal.
A teljes listát az esemény Facebook oldalán találjátok meg.

Mitől lesz igazán különleges az esemény?
Számtalan új, macaront árusító hely vesz részt az eseményen, akiknek a macaronjait nem csak megkóstolhatjátok, hanem akár pontozhatjátok is. Jó hír még, hogy a Macaron Napon, azaz március 20-án vásárolt macaronok árával egy jótékonysági ügyet, az autista fiatalok életkörülményeit javító Autistic Art Alapítvány támogathatod.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A jó idővel jön a Zwack új itala, a Riserva

A Zwack eseményekre szóló meghívásoknak mindig szívesen teszek eleget, így most sem volt kérdés, hogy megyek és megkóstolom az új szuperprémium likőrjüket, a Zwack Unicumból készített Riservát.

A bemutatóhoz kapcsolódó program nem csak az ital kóstolására korlátozódott, a tényleges ízlelés előtt nagy utat tettünk meg az ízek és illatok birodalmában. Először az öt alapíz környékén mozogtunk, az 1790 környékén összeállított eredeti és a mai napig gondosan titkolt receptúra egyes valós vagy vélt elemeit vettük sorra, próbáltuk elképzelni, hogy az Unicum összetett aromájának egyes komponenseiből hogyan alkothatta meg dr. Zwack a leghíresebb magyar gyomorkeserűt.

zw6

Az ízek mellett az illatokkal is játszottuk, próbáltuk ott is megtalálni azokat az alkotóelemeket, amelyek oly jellegzetessé és egyedivé teszik ezt az italt. Majd miután elméletből már nagyon jók voltunk, áttértünk a kóstolásra és az Unicum gyártási folyamatának megfelelően, lépésenként belenyalintottunk a készülő italba. A tiszta szesztől, az áztatott és lepárolt gyógynövényes italokon keresztül egészen a kész Unicumig vezetett a sor, olyannyira, hogy az utolsó tétel után a pincében, egyenesen a hordóból csapolva ittuk ezt a bittert.

A Riserva ekkor még váratott magára.

A vacsora azonban már előkészítette az italt, a rövid, de ügyesen összeállított ételsorban sorra visszaköszöntek a Zwack ház termékei, a Riserváva ízesített consommé és a Unicum szilvával gazdagított chutney esetében is helyén volt minden íz.

A Riserváról meg egyszerűen csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni. A magam részéről az Unicumot csak betegség idején iszom, így nagy boldogság volt 2012-ben az Unicum Szilva megjelenése a piacon, az aszalt szilva ágyon érlelt ital pont annyi édességgel és gyümölcsösséggel lett gazdagabb, amivel megnyert engem is a Unicumosok táborának.

A Riserva – az Unicum Szilvához hasonlóan – több éves fejlesztés eredményeként kerül májusban az üzletek polcaira. A dupla hordós érleléssel készített ital egyediségét a háborút egyedül átvészelő hatalmas, 1937-ben gyártott Zwack hordó adja (a társaiból pontonhidat készítettek az oroszok), amelynek dongáin, dongáiban az elmúlt 80 év pihen, ezernyi ízével gazdagítva a frissen készült gyomorkeserűt. Miután az Unicum magába szívta a fekete méznek keresztelt egyedi ízt a sok keserűt látott öreg hordóból, áttöltik tokaji aszús hordókba, pontosabban Zwack Isabella 2007-es tokaji aszús hordóiban érik tovább az ital, itt kapja meg a végső ízjegyeket.

Az így létrejövő mély, borostyánszínű, selymes, gazdag, tartalmas szuperprémium ital jól jelképezi a két testvér munkáját, Sándorét, aki a fűszerek és a gyógynövények szakértője és Izabelláét, aki a borok szerelmese. Az eredmény önmagáért beszél.

zw5

 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS