MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A nyár második fele sokaknál szól arról, hogy üvegbe zárják a napfényt, eltegyék őszire, télire a legjobb ízeket. Mindenkinek megvan a maga konkrét elképzelése a legjobb lekvárról, a legfinomabb befőttről, én általában a nagyanyámtól örökölt családi recepteket használom, ahol az érett, egészséges gyümölcs mellé csupán cukrot adok, és szépen, lassan sűrű, gazdag lekvárrá főzöm. Nagyanyám titka ebben állt: minőségi alapanyag (soha nem hibás, lottyadt vagy túlérett gyümölcs), kellő mennyiségű cukor és türelem. Nálam is így készülnek a lekvárok.

Bár az utóbbi évek trendje a teljesen vagy részben cukormentes lekvár, én a magam részéről szeretem az ízét, ahogy édesít, nem használok többet a kelleténél, de tudom, hogy nem megy a szemétbe a munkám, ha húsz kiló sárgabarackot a bevált módon édesítek, és tartósítok a cukorral.

A lekvárokhoz sima kristálycukrot szoktam venni, bár már játszottam a befőzőcukorral is, ami ügyes találmány, hiszen a sűrítésre tökéletesen alkalmas pektinnel van dúsítva, valamint némi citromsavval, ami segít megőrizni a gyümölcsök eredeti színét.

A kész lekvárokat aztán a pincében rejtem el, messze a kíváncsi tekintetektől, hogy a tél vége felé felmerülő sütemény-igények esetén se legyen gond lecsavarni egy-egy üvegnek a tetejét és a tésztára kenni a lekvárt.

Aminek ilyenkor remekül jön a cukortartalma. Sok évvel ezelőtt rájöttem, hogy közel nem vagyok olyan édesszájú, mint a cukrászok jelentős része, így a receptkönyvekben szereplő süteményeknél sokszor – amíg nem megy az anyaghányad rovására – játszom a cukortartalommal. Amikor lehet, akkor inkább töltelékkel, lekvárral édesítem, ez főleg a kelt tésztákra igaz, itt gond nélkül variálhatom a süteményt az édes, házilag készült töltelékkel.

A palacsinta mellett a piskótás süteményekhez nagyon jó tölteléknek a lekvár (és a befőttek, lével együtt), egy titka van, hagyni kell a piskótát kihűlni, és amikor már minden felesleges gőz és nedvesség távozott belőle, akkor megkenni a lekvárral. A tészta sokkal jobban be fogja szívni, fel fogja venni.

A piskóták mellett a kelt tészták között a bukta számít az igazi klasszikus lekváros süteménynek, de elképzelhetetlen bármilyen linzer, isler vagy apró néró lekváros töltelék nélkül. A modern cukrászatban a lekvár nagyon jó szigetelő réteg, melegített lekvárral kenik le a sachert is mielőtt a csokoládémázat rásimítanák, hogy a csokoládét ne igya be a tészta, és a mousse-os töltelékű süteményeknél is sok esetben az omlós tészta aljat ugyanígy lekvárral vonják be, hogy megtartsa roppanós, kellemes állagát, és ne vegyen fel felesleges nedvességet a mousse-ból.

Lekváros bukta
Tészta:
50 dkg finomliszt

10 dkg porcukor

4 dkg friss élesztő

10 dkg vaj

4 db tojássárgája

csipetnyi só

2-2,5 dl tej

Töltelék:

1 üveg házi baracklekvár

5 dkg mazsola

5 dkg aszalt sárgabarack

1 db tojás (habarva a lekenéshez)

A lisztet egy nagy keverőtálba szitálom, majd hozzáadom a sót, azzal elkeverem. A porcukrot a friss élesztővel addig keverem, amíg elfolyósodik, majd a tojások sárgájával együtt a langyos tejben elkeverem, és a tésztához adom. A tésztát robotgéppel vagy kézzel kidolgozom, majd a folyékony vajat is beledolgozom. Amikor szép, homogén, fényes felületű a tésztám, akkor a tálban hagyom, tiszta konyharuhával fedem, és meleg helyen a duplájára kelesztem.

A lekvárt kinyitom, az aszalt barackot feldarabolom, a nagyszemű mazsolát durvára vágom.

A tésztát finoman lisztezett felületre borítom, óvatosan átgyúrom, majd sodrófával ujjnyi vékonyra nyújtom, és bő tenyérnyi kockákra vágom. A kockákat megtöltöm lekvárral, a lekvárt megszórom egy kis mazsolával és barackkal, majd a tészta két végét behajtom, a széleket egymásra hajtom, és úgy helyezem a buktákat a sütőpapírral bélelt tepsibe, hogy legyen helyük kelni. Amikor már minden bukta a helyén van, akkor olvasztott vajjal megkenem őket. Előmelegítetett sütőben, 180 fokon sütöm, amíg szép aranybarnára sülnek.

A francia eredetű édesség divatja nem szűnik, sőt, egyre izgalmasabb, összetettebb, mondhatni merészebb szaloncukrok születnek, amelyeknél sokszor már csak a csomagolás alapján tudjuk megállapítani, hogy nem egy igazi kézműves bonbonról, hanem a hagyományos magyar karácsony elengedhetetlen kellékéről, a szaloncukorról van szó.

A szaloncukor ugyan a gallok földjén született, de szinte biztos, hogy nálunk, magyaroknál lelt végső otthonra. Itt becsülik, tisztelik és kilószám fogyasztják minden karácsonykor. A falatnyi finomság a XVI. században vált az ünnep részévé, és azóta is elválaszthatatlanok.

A karácsony, a karácsonyfa, a díszek, a fények és a szaloncukor a XIX. század elején jelent meg a magyar arisztokrácia otthonaiban, majd innen hamar átvette ezt a szép szokást a polgárság is, és a karácsony efféle megünneplése hamar rendkívül népszerűvé vált. A század végére már számtalan szaloncukorrecept létezett, amelyek alapján a szaloncukkedlit otthon elkészíthették a háziasszonyok.

Nem sokkal később a cukrászatokban is megjelent a szaloncukor, dekoratív csomagolásban, egyedi ízekben. A felvirágzásnak a világháborúk és a gazdasági világválság vetett véget, a luxuscikkekre, mint a szaloncukor nem volt szüksége a társadalomnak, a piac –az államosításoknak is köszönhetően – beszűkült, a szaloncukrok színes világából 3-4 íz maradt, a kor adta lehetőségeknek megfelelő minőségben.

A század vége felé azonban újra erőre kapott a szaloncukor, a csokoládémesterek születésével újra előtérbe került ez a falatnyi majdnem hungarikum, amelyben rengeteg lehetőség pihen. Sokan sokféleképp porolták le ezt a terméket és született számtalan felejthető és felejthetetlen szaloncukor. Mára a piac jóformán telítődött. A nagy cégek tömegszaloncukrai is ezeregy ízben kaphatók, miközben a manufaktúrák, kis cégek által készített prémium termékek piacán is szinte bármit megtalálni. Az étel érzékenységekkel élők is könnyen találnak a jelenlegi szortimentben nekik megfelelő szaloncukrokat, és a különlegességeket kedvelők is minden évben fellelhetik a szeretnivaló újdonságokat.

Bár folyamatosan születnek az új ízkombinációk, azonban a nagy klasszikusok helye megingathatatlan. A zselés szaloncukor az örök befutó, és semmi sem veheti el a dobogós helyet a kókuszos, karamellás vagy épp a marcipános szaloncukortól.

Az Év Szaloncukra verseny első helyén a kiskunlacházi Demeter Chocolate sós-karamellás szaloncukra, második helyen a gyulai Kézműves Cukrászda kókuszkrémes szaloncukra, míg a harmadik helyen a maklári Stühmer pisztácia krémes szaloncukra végzett.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a gyulai Kézműves cukrászda mogyorónugátos tejcsokis szaloncukra lett az első, a második a külföldön is több díjat besöprő bonbon szaloncukor verziója az Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukor végzett a Demeter Chocolate-tól, a harmadik helyen pedig a 2014-ben és 2015-ben a szaloncukraival már díjakat is elnyerő veresegyházi Sulyán Cukrászda sós-tökmagos fehércsokoládés trüffel szaloncukra végzett.

Az év cukormentes szaloncukra első helyezettje a veresegyházi Sulyán Cukrászda mandulás-aszalt szilvás-diós étcsokis szaloncukra lett, ami édesítőszert sem tartalmaz, a második helyezett a Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Tesco Finest mandulás-csokoládés szaloncukra lett.

Az év laktózmentes szaloncukra a Damniczki Cukrászda 2013-ban az Év Fagylaltja díját is elnyerő vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlotjával) szaloncukra lett.
Ez a szaloncukor vegánok számára is fogyasztható, ahogyan a második helyezett Lissé Fitt rumos-kakaós szaloncukra is. Harmadik helyen a legjobb zselés szaloncukrot gyártó Chocco Garden banánhabos szaloncukra végzett.

Az év gluténmentes szaloncukra kategóriában az első két helyen olyan gyártó végzett, akik teljesen gluténmentes termékeket gyártanak. Az Upper Bars belga étcsokiba mártott narancsos szaloncukra lett az év gluténmentes szaloncukra, második helyen a Majomkenyér mogyoróvajas szaloncukra végzett, amit kókuszvirággal és rizssziruppal édesítettek, a harmadik hely pedig a Szerencsi Paleobon szaloncukrát illette. 

Az olcsóbb (499Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a Tesco karamell krémes szaloncukra, második helyre a Dolcetta rumos-kakaós szaloncukra került, a harmadik az Auchan tejkaramellás szaloncukra lett.

A zselés szaloncukrok közül a Choco Garden meggyes szaloncukra lett a győztes, akik évek óta magukénak tudhatják a legjobb zselés szaloncukor címét és ebben a versenyben is élen végeztek.

Az idén először megjelenő új ízek közül a Piros Mogyorós egész mogyorót tartalmazó kókuszos szaloncukra lett a győztes, míg a gyerekek kedvence a Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra lett.

Az itthonlét magával hozta, hogy az eddig javarészt csak nyáron jelentkező lakásrenoválási mániám állandósult. Nem mintha zavarna, sőt kifejezetten élvezem, hogy a netes inspirálódó estéim után, itt-ott csiszolgatok még azon az otthonos képen, amit szerintem sikerült kihozni a helyből, ahol élünk.

A csiszolgatás azonban nem olyan egyszerű, mint mikor az ember egy teljesen új, még üres teret tölt meg tartalommal, itt minden új beszerzésnek bele kell illenie abba a finoman szőtt szimbiotikus létbe, ami összeköti a színeket, mintákat, anyagokat és teszi egységessé a lakást.

A kiszemelt tárgy fellelésekor jön a sok lábmunka, az ember lánya egyik helyről a másikra vándorol, keres, tapogat, hümmög, mér, hunyorogva szemmértéket vesz, majd dönt.

A járványhelyzetben azonban mindez kevésé kivitelezhető. Szerencsére mindenre van már online megoldás, így erre is: a Biano rendszerében bőven elegendő megoldást kínál, ki se kell tennünk a lábunkat ahhoz, hogy az inspirációt adó tárgyat (pinterest- és instabújás után) megtaláljuk a rendszerben, és felmérjük, hogy hogyan illeszkedne az általunk kiszemelt környezetbe.

Nem kell tudnunk, hogy ki gyártotta, hogy milyen cikkszámon fut, bőséggel elegendő a termék képe, és a rendszert máris munkára fogtuk, bőszen keres nekünk és listázza a magyarországi home&deco üzletek ajánlatait – ami a Black Friday időszakában még hasznosabb, ha nem csak a megfelelő darabra, hanem a megfizethető és megfelelő darabra vágyunk.

Mit tud a Biano keresője?

Egyszerű és átlátható. A fotókat egyenként elemzi, majd több hálózat igénybevételével keresi meg a tökéletes eredményt. Minden hálózatnak megvan a maga szerepe is – pl. az egyik hálózat megtalálja az objektumot a képen, egy másik azonosítja annak leírását, egy harmadik ellenőrzi a végeredményt.

A Biano képkereső az nála regisztrált áruházak kínálatában keres, plusz összehasonlítja az árakat, megkeresi a legmegfelelőbb ajánlatot, így mi egyszerűen és kényelmesen kiválaszthatjuk számunkra legjobb ajánlatot.

Magával ragadó, furcsa hangulatú, felkavaró, nosztalgikus, nyugtalanító és mégis végtelenül megnyugtató könyv Susanna Clarke új műve, a Piranesi. Nehéz róla spoilermentesen írni, holott ez a történet pont az, amit mindenkinek magának kell szépen kibontania, a Ház termeit járva.

A könyv főhőse Piranesi – legalábbis a Másik így nevezi – aki a Házban él, amelynek alsó csarnokaiban a tenger dobol, a tetőtérben pedig már a felhők függnek alá. Ebben a zárt, mégis végtelennek tetsző, labirintusnak tűnő palotában (amit az én képzeletem barokk-rokokó alapokból épített fel magának) számtalan szobor található, óriások, akik megnyugtató, de kicsit távolságtartó társaságot jelentenek a Házban élő Piranesinek, és a hetente többször feltűnő Másiknak.

Az egyhangúságot azonban valami megtöri, új szereplő kerül a Házba, új megvilágításba helyezve Piranesi múltját, a Másikhoz fűződő barátságát és a Házhoz való viszonyát, állandó magányát.

A könyv nehezen adta magát. A Ház hamar megszületett bennem, sajátos szabályrendszerét is könnyedén elfogadtam, mégis volt bennem egy finom hiányérzet, amit a regény felénél küzdöttem le, ott nyert értelmet az első rész – számomra kicsit – vontatott eseményfűzése, és vette fel azt a tempót, amivel szépen és érthetően bontotta ki ezt az igen ügyesen megírt regényt.

Piranesit a maga édes naivitásával rögvest megszerettem, lenyűgözött az az elfogadás, ahogy a helyzeteket kezeli, a nyitottsága, türelme, hogy nem megváltoztatni kívánja a környezetét, sokkal inkább a megismerés hajtja. Éppen ezért erősen drukkoltam neki végig (miközben azért többször elmorfondíroztam rajta, hogy van-e Mellékhelyiség a Csarnokok takarásában, vagy egy-egy Ajtó mögött), és őszinte örömmel töltött el, ahogy végül utat talált magának.

A könyvet jó szívvel ajánlom a fantasy-t kedvelőknek, a Csillagtalan tengerét rajongóknak, azoknak, akik szeretik Gaiman meséit, és azoknak, akik a racionalitást képesek más és más síkon is értelmezni.