A férfi, aki körbejárta a világot

Tegnap szülinapot ültünk. Úgy klasszikusan, az eseményhez öltözve, az ünnepelt és a magunk örömére. Bár lassan a 201. évébe lép, még épp időben whiskyt bonthattunk Johnny Walker tiszteletére.

Az ikonikus üveg, a ferde címke és a soha nem pihenő, mindig mozgásban levő figura fémjelezte ital 200 éve született. Ezen az igencsak kerek szülinapon került  bemutatásra az a dokumentumfilm, ami arra kereste a választ, hogy vajon miben rejlett/rejlik a világ legtöbb skóciai lepárolójával rendelkező cég titka, mitől képes a tradicionális, klasszikus megjelenése ellenére rendkívül időszerű és trendi maradni.

jw1_v

A The Man Who Walked Around The World egy olyan független játék-dokumentumfilm, amely feltárja, bemutatja azt, hogy mi kellett ahhoz, hogy a Johnnie Walker a populáris kultúra ikonjává váljon, mennyi szerencse és mennyi tudatosság van amögött, ez az ital 200 év után is ugyanolyan kiemelkedő piaci szereplő, mint bármikor a múltja során.

Mert az nem kérdés, hogy a Johnnie Walker kulturális ikonná vált az idők folyamán, ennek az időtállóságnak, trendben maradásnak egy eklatáns példája, hogy az évforduló tiszteletére ICONS néven limitált szériájú, különleges dekorációval ellátott palackok kerültek az áruházak polcaira  (természetesen a hagyományos szögletes palack és a az enyhén dőlt címke megmaradt).

jw2_v

Hogy miként született a palack, a címke és hogyan járta körbe Johnnie a világoz? Többek közt ez is kiderült a dokumentumfilmből, amellyel a Föld számos pontján jártunk a játékidő 45 perce alatt. Szakértők, szakmabeliek, reklámszakemberek boncolgatták a kérdést és arra jutottak, hogy az időtállósághoz hozzájárult a brandben lévő szilárd hit, a mindig jókor változtatott, úttörő marketingstratégia, a merészség, amellyel előtérbe tudták helyezni a színes bőrűeket és a nőket, a magasra pozicionált, mégis laza életérzést sugárzó reklámok, a világgal való együtt mozgás.

jw3_v

Az este során a poharainkba került italokból az is kiderült, hogy a whiskyt lehet szeretni és tisztelni az állandóságáért, az értékállóságáért, a megbízható létéért, de kitűnő alapja lehet számtalan könnyed nyári élménynek, elillanó pillanatnak, a megélt örömöknek, amihez nem kell se bőrfotel, se igazgatói iroda, se egy magánklub faborítású mennyezete, csupán jég, egy kis Johnny Walker, amit házi készítésű bodzaszörppel és szódával vagy esetleg gyömbérrel fellazítva kínálunk.

jw5_v

Számomra a whisky ebben a laza formában is nagyon kedvelhető volt, megadta azt a hangulatot, ami a nyári esték sajátja és nem átallottam a klasszikus vonallal keverve inni. Tetszett a nyári ízekkel való kombinálás és élveztem az ital megszokott kerekségét önmagában. Nem tettem különbséget, nem ítéltem jobbnak vagy rosszabbnak az egyiket a másiknál, csak elégedetten megállapítottam, hogy nem is hittem volna, hogy ilyen potenciál van ebben a klasszikusban.

Pedig valószínűleg pont ez a titka ennek az italnak.

Isten éltessen Johnny Walker. Bis 200!

jw4_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A vegán életmód nem akadály: sportoljunk!

Bár a felmérések azt mutatják, hogy a világ az elmúlt másfél évben eltunyult, én a szűk családunkon azt látom, hogy jóval egészségtudatosabban kezdtünk el élni. Nekem már az első etap alatt bejött az esti 5-6 km gyaloglás, amit a mostani időszakban is lelkesen folytattam, Anna az étkezésére fordított nagyobb figyelmet és Zsófi a sport mellett a bevitt táplálék-kiegészítőkkel ismerkedett meg, amihez én is tudtam neki szakmai és anyai támpontokkal szolgálni, plusz a környezetében is akadt olyan személy, aki aktív sportolóként tudja, hogy mi az, amire szüksége lehet.

Így kezdett el szépen belelátni a tápanyagok, vitaminok világába, lassacskán felmérve azt, hogy ezek a kapszulák nem mindenhatók, nem egyik napról a másikra váltják meg a világot, hanem egy kiegyensúlyozott táplálkozás mellett adják meg azt a pluszt, amivel könnyebbé válik az áhított eredmények elérése.

A táplálék kiegészítésnek szerintem ez a legfontosabb alaptétele, hogy nem azonnali, és ahogy a nevében is ott van: kiegészítés. Nem lehet erre alapozni, de partnerként lehet rá tekinteni.

A termékskála elképesztően széles, és az utóbbi időben a teljesen vegán termékek is megjelentek a palettán. A vegán kiegészítők esetében nem feltétlen csak az életmód, a táplálékallergia lehet meghatározó, hanem a Föld védelmében való hústól, állati termékektől való tartózkodás, az úgynevezett etikai vegánság.

A vegán étrendre való átállás, de már a flexiteriánus életmód is megköveteli, hogy még fokozottabban odafigyeljünk a bevitt nyomelemekre, ügyeljünk a megfelelő vitaminok, tápanyagok bevitelére, hogy azok mennyisége és minősége is megfeleljen a szervezetünk támasztotta elvárásoknak.

biotech_v

Mire kell ügyelni ilyen esetben?

Figyeljünk a tápanyagbevitelre!

Kalória- és tápanyag-kalkulátor segítségével javasolt ellenőrizni a szervezetünk szükségleteit az adott célnak megfelelően (legyen szó fogyásról, szálkásításról, izomtömeg növeléséről) és ennek megfelelően összeállítani az étkezési tervet. Nagyon fontos, hogy ne vigyük túlzásba az egyszerű cukrok, a zsírok és a só fogyasztását, ellenben ügyeljünk arra, hogy mindig teljes értékű étel kerüljön a tányérunkra. Fontos odafigyelni a zöldségek és a gyümölcsök megfelelő arányára és azok elfogyasztásának idejére.

Jó megoldást jelenthetnek a vegán étrend-kiegészítők

Izomépítésnél fontos az elegendő mennyiségű fehérjebevitel, bár a növényi fehérjeforrások nem komplett fehérjék, azonban az élelmiszerek helyes kombinációjával teljessé tehetők, ezt nevezzük komplettálásnak. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy az étrendünknek tartalmaznia kell gabonaféléket, hüvelyeseket és olajos magokat is. Abban az esetben, ha valaki nehezen tudja megoldani a mindennapokban a fehérjebevitelt, jó megoldást kínál a Vegan Protien vagy a Vegan Protein Bar, amelyben lizinben szegény, kéntartalmú aminosavakban gazdag rizsfehérje mellett kéntartalmú aminosavakból kevesebbet tartalmazó, viszont lizinben bővelkedő borsófehérje kapott helyet, megtalálva ezzel a megfelelő egyensúlyt a különféle növényi fehérjék között. A proteinszelet ráadásul édesség gyanánt is nyugodtan fogyasztható. Emellett pedig a Vegan BCAA és a Vegan Amino is szuper kiegészítői lehetnek egy aktív életmódnak.

Pótoljuk a hiányzó mikrotápanyagokat!

Szervezetünk számára vannak olyan létfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyek pótlása vegán étrend esetén nehezen vagy egyáltalán nem biztosítható. Ezeket javasolt étrend-kiegészítő formájában bevinni. Erre a célra szuper választás a Vegan Multivitamin, amely megnövelt mennyiségű B2-, B12-vitamin és szelén tartalommal bír. A növényi alapú táplálkozás esetén is célszerű plusz figyelmet fordítani a D-vitamin, cink, és Omega-3 zsírsav bevitelére is.

Tervezés nélkül nem megy

Az egészséges táplálkozás egyik alappillére a megfelelő alapanyagok használata és az ellenőrzött keretek között készült ételek fogyasztása. Ezt sokszor nehéz megvalósítani, ilyenkor kap fontos szerepet a tervezés, azaz javasolt előre kitalálni, hogy mit ennénk a héten és ennek fényében összeállítani a bevásárlólistát. Apró trükkökkel meg is könnyíthetjük a mindennapokat: érdemes a gabonákat és a zöldségeket több napra előre elkészíteni. A köztes étkezésekre vagy reggelire pedig tápláló, változatos alapanyagokból készült turmix is ideális választás lehet.

Fontos a változatosság

A vegán étrend kapcsán az elmúlt években egy szinte teljesen új konyhaművészeti ágazat is kiépült. Érdemes utána olvasni, recepteket keresgélni, vagy akár tanfolyamokon részt venni és így ötleteket meríteni a változatos étrendhez. Korábban soha nem látott mennyiségben érhetők el a legáltalánosabb élelmiszerüzletekben is a hús, tej és tojáskészítmény helyettesítő termékei, amelyekkel szinte semmilyen kedvelt ízről nem kell lemondani a vegán étrend követőinek sem.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Che Che, nemburger

Első körben csak poénnak éreztem ezt a kitételt, ahogy elnéztem a foodtruck oldalán sorjázó – nagyon szemléletes – ábrákat, de aztán rájöttem, hogy a Che Che valóban nem burger, szendvics-élmény a javából, de egy egészen más ligában játszó szendvicsé, mint a klasszikus burgerek.

che2_v

A Che Che nem új a városban, már évek óta jelen vannak Pesten és Budán (és most már Tihanyban is). A hamburgerláz közepén nyitott nemburgerező lényege az egyedi zsemlékben és a darált húsból készített pogácsa helyett kínált bélszínben/csirkemellfilében/füstölt lazacban rejlik. Itt nincs játék az összeállítással, itt van a színhús, az adott hangulatú szendvics összetevői, a tetemes mennyiségű szósz és a zsemle, ami meglepően nagy, meglepően roppanós és mégis összeharapható, nem kemény, azaz pont úgy viselkedik, mint a klasszikus burgerzsömle, leszámítva, hogy ízében, konzisztenciájában és kinézetében teljesen más (engem legjobban a pljeskavicához készített lepényre emlékeztet).

che3_v

Na, ezért sem burger a nemburger.

A nemburgerek világa meglehetősen gazdag, a jól megválogatott alapanyagok, az origót képező húsok, a füstölt lazac, a kecskesajt vagy épp a szejtán köré szépen és nagyon logikusan épülnek fel a szendvicsek, egyik esetében sincs hiányérzetünk, valóban egy teljes, komplett fogást komponáltak bele a kenyerekbe.

A szendvicsek mellé kérhetünk frissen sült krumplit vagy édeskrumplit, ezen kívül erősen javasolt kipróbálni a magyaros szószt, közösben belefér még szendvicseinkhez egy coleslaw saláta is, és akkor még nem ejtettünk szót a házi limonádéról.

A Che Che Steakburger feltétlen megér egy próbát, a testes szendvicsnél nincs fojtogató kenyér-hatás, a steakburger sokkal inkább egy teljes fogás streetfoodra értelmezett változata, ami valóban képes megajándékozni a teljes ebéd élményével. Ha pedig úgy éreznénk, hogy sikerült többet ennünk a kelleténél, akkor egy jóféle, a Városmajort is magában rejtő sétával ellentételezhetjük a nemburgereket.

che1_v

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Lenni és Margot száz éve

Mikor Zsófi kicsi volt, borzasztóan félt a haláltól. Nem minket féltetett, hanem magát, nem tudta elképzelni, hogy az az utazás, amibe éppen belevágott, bármikor véget érhet. Nagyon sokat beszélgettünk erről, aztán ahogy közösségbe került, úgy szépen lassan elült a téma.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy gyerekkorban és fiatalon is jó, ha képesek vagyunk elfogadni a halál tényét. Megbékélni valamelyest a gondolattal, hogy bekövetkezik, és amíg van rá lehetőségünk, addig ennek az árnynak köszönhetően ügyelni arra, hogy a körülményeinkhez, a vérmérsékletünkhöz és vágyainkhoz képest tartalmasan éljük meg a mindennapokat.

Lenni és Margot története ugyan nem kifejezetten ifjúsági regény címkével került a polcokra, de én biztos, hogy ezt a kitételt is mellétenném, a könyv 17 éves főhőse és az egész mű hangvétele alapján nekem erős az áthallás John Green Csillagainkban a hiba művével, ami egyáltalán nem baj, jó, hogy születnek ilyen alkotások.

A könyv egy nagyon sajátságos alaphelyzetből indul: a mérhetetlenül magányos, életútja vége felé közeledő 17 éves Lenni a kórház zárt világában tesz felfedezéseket, és próbálja a maga türelmetlen módján megélni azt, ami még adatott. Szerencséjére ebben a mikrokozmoszban is megtalálja azokat az embereket (ott dolgozókat és betegeket), akik színt tudnak vinni az életébe, megajándékozzák feltétlen szeretetükkel, barátságukkal és életük megannyi mozzanatával.

Köztük Margot a legkülönlegesebb, a 83 éves asszony lesz Lenni igazi társa, akivel közös 100 évüknek szeretnének valamilyen módon emléket állítani. A két teljesen eltérő, de azonos kifutású életút történeteiből 100 képet szeretnének készíteni, minden életévük egy-egy vásznon elmesélve. A különleges küldetésük megvalósítása közben megismerkedhetünk Lenni és Margot életével.

A történet szívfájdítóan szép, de szerencsére nem moralizál feleslegesen, nincs folyamatos lélekfacsarás, képes úgy megteremteni ezt a sajátos helyzetet, hogy a sajnálat ne kísérje végig a szereplőit. A könyv figurái valóságosak, szerethetők, hitelesek, és a hangsúlyok szépen a helyükön vannak.

A Lenni és Margot száz évét jó szívvel ajánlom azoknak, akik szerették John Green könyvét, akik szívesen olvasták Jojo Moyes könyveit és akik kíváncsiak arra, hogy milyen is az, amikor a kamaszkori bölcsesség találkozik az időskori belátással.

lenni_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS