Christina Lauren – Nem mézes hetek
Christina Lauren Nem mézes hetek című könyve nekem számos párhuzamot juttatott eszembe, de leginkább Shakespeare Sok hűhó című darabjának főszereplő párocskáját idézte meg, a felvágott nyelvű Beatrice-t és a feleselésben mindig helyt álló Benedeket.
Olive és Ethan született ellenségek, akárcsak az idecitált szépirodalmi alakok, gyakorta találkoznak nagyobb társaságban és az soha nem szül jó eredményt. Olive belső monológjaiból hamar kiderül az egymás iránt érzett kimeríthetetlen ellenszenv oka és valószínűleg a világ végezetéig békésen elutálnák egymást, ha nem jönne közbe Oliva ikerhúgának és Ethan öccsének az esküvője, amely nagyobb fokú ételmérgezésbe torkollik. Kevés szerencsés kivétel van, akit nem szólít 5 percenként a mosdó, és ez pont a mi kis párosunk.
A nászút megnyerve, visszaválthatatlanul várja a boldog ifjú párt, és amíg a többiek próbálnak mozdulatlanságba meredten túlélni, minden tekintet rájuk szegeződik, hogy megmentsék a helyzetet és lenyaralják azt, ami – ha személy szerint nem is nekik, de – jár.
Így veszi kezdetét Olive és Ethan kalandja, ami nem tartogat nagy meglepetéseket, de kedvesen és finoman hozza egyre közelebb és közelebb a szereplőket. Közben minden még fel nem göngyölített, el nem varrt szálat is összeszednek az írók, így semmilyen kétség nem marad bennünk: ezt a két embert az Isten is egymásnak teremtette.
Persze nem vezet egyenes út a végső beteljesülésig, finom, nem túl meredek kanyarok után azonban végleg egymásra találnak főhőseink.
A Nem mézes hetek klasszikus strandkönyv, jól fogyasztható, jól megírt, gördülékeny, két margarita vagy caipirinha mellett is befogadható, nem buta, de nem is megerőltető olvasmány, aminél jobbat el se lehet képzelni, ha az ember egy (vagy több) napot pihenős-olvasós létezésben kíván tölteni egy medence vagy tenger partjainál.













