Hajaj – bevetésen a Farmasi

A hajbajok valamikor a karantén alatt kezdődtek. A bezártság, az unalom és a nagyfokú tehetetlenség Zsófi esetében egy rossz döntéssé nemesedett, amiben aktív – de teljesen ártatlan – partnere lett az apja, akivel közösen lesétáltak az épp még üzemelő egyik drogériába, majd én, aki szemüveg nélkül már nem olvassa az apróbetűt. Az egyszer volt szőke kislány ugyanis középbarna kamasszá nőtt az évek során és hátramaradt szőkesége örök űrt hagyott a lelkében, így finom rásegítéssel mindig toltunk egy kicsit a hajszínén, amire nem volt nehéz visszacsalni a mézszőke fényeket, emlékeztek még a tincsek az egykori színűkre, csak már eszük ágában nem volt önerőből így tündökölni. Szerencsére mindenféle halvány, főleg Zsófi lelkét megnyugtató, de valóban gyengéden látható krémmel, spray-vel időnként megkezeltük a haját, nyaranta meg bőven elég volt, ha kiment a napra.

Milyen volt szőkesége...

Milyen volt szőkesége…

Az első karantén mindannyiunkat mélyen érintett, igazi lelki válságba azonban Zsófi zuhant, a bezártságot semmilyen szinten nem viselte, annak ellenére, hogy imád délig aludni és prücskörészni, de a kötelezően itthonlét cakkossá tett az idegeit, amelyek kisimítása végett indultak el a drogériába azon a napon az apjával, hogy egy szőke festék vagy bemosó képében a lelki békéjéhez vezető utat beszerezzék. Számomra a csomagolás ismerős volt, a német szöveg nagyjából passzolt, a részletek elolvasásától nagyvonalúan eltekintettem (gondolván, hogy ezzel a szerrel már volt dolgom), és a szokott eredmény reményében felvittem a terméket az érintett hajára.

20 perc múlva filmbe illő jelenet zajlott a lakásban, Zsófi haja csibesárgán virított, mi kínunkban, a látvány abszurditása okán sírva röhögtünk, miközben mélységesen sajnáltuk az áldozatot, én meg időnként megérdeklődtem, hogy olyan, aki közelre is lát, miért nem olvasta el a leírást.

image00004_v

Ez már egy erősen feljavított szőke, benne van Magdink több órája és több évtizedes szaktudása

A helyzet mondhatni menthetetlen volt, Zsófi haját egy héttel később – nagy erők és hatalmas szakértelem bevetése mellett – a fodrászom szalonképessé tette, de a hajszálai megjegyezték maguknak ezt az egészet és nem tűntek túl boldognak. Nekiálltunk a belső erősítésnek, a megfelelő vitaminok és nyomelemek folyamatos szedése sokat hozott Zsófi haján, aztán jöhetett a magas minőségű rozmaringolajat tartalmazó titkos pakolásom, amiben mindent megkaptak a hajhagymák kívülről is, miközben finoman felpörgettük a fejbőrt, hogy a lehető legtöbb hatóanyag hasznosuljon.

image00005_v

Nem egészen Zsófi színe, de a szőke után ez tűnt a jó megoldásnak

 

image00006_v

Most már egy ideje csak ombre, lassacskán Zsófi saját hajszíne átveszi az uralmat

Azóta Zsófi haja központi kérdés: nő-e, hogy nő, dús-e, fényes-e, törik-e még (persze, a halott részek apránként letöredeznek). Mostanra már nagyon szépen helyrejött a haja, de még lehetne bőven dolgozni a hajszálainak a szerkezetén.

image00001_v

Anyai feladataim egyike: hajápolás

A hajbajok orvoslása közben bukkantam rá a török eredetű Farmasi cég termékeire. A cég több termékcsaláddal is jelen van a világpiacon, hajápolásban, főleg hajregenerálásban igen profik, a klasszikus, Farmasi márkanév alatti szortimentjükben megtalálható a Keratin Therapy termékcsalád, amely ideális választásnak tűnt most számunkra, lévén pont azokkal a hatásokkal szemben nyújt védelmet, ami Zsófi esetében szükséges (hajvasalás). Plusz segít helyreállítani a töredezett hajat, amelytől egy nagyobb lélegzetvétel és egy nagy olló segítségével percek alatt megszabadulhatnánk, de Zsófi minden millimétert óv, így esélyem sincs ilyen drasztikus beavatkozásokra.

Jelenleg két termékcsaládot kombinálunk

Jelenleg két termékcsaládot kombinálunk

Helyette jött a Farmasi Keratin Therapy, hogy apróbb lépésekben tegyen meg mindent a lányzó hajáért.

Keratin Therapy sampon

Kezdetben vala a sampon, amely regenerálja a sérült hajat. A gazdag összetevőknek és a haj fő építőelemének, a keratinnak köszönhetően a sampon mélyen táplálja, védi a hajat a töredezettségtől és a külső negatív hatások ellen (nap és pl. hajsütővas). A keratin nem más, mint a haj szerkezetét adó protein, amely nem csak a hajunkban, hanem a körmünkben és a bőrünkben is megtalálható.   A rendkívül dúsan és jól habzó sampon nem csak ápol, hanem természetesen alaposan tisztít, hiszen mélyen behatol a hajszálak rétegekbe, táplálja a hajhagymákat, a hajat.

Keratin Therapy revitalizáló maszk

A sampont követheti a hajpakolás, azaz a hajmaszk. A maszk meghatározás elég furcsán hat, mindenki azonnal az arcmaszkokra asszociál, nem is egészen helytelenül, hiszen azok között is akad olyan, amelyik nem fátyol és nem is köt meg az arcunkon, hanem jóféle, hatóanyagokban gazdag, vastag krém, amelyet a felvitel után negyed órával még egyszer finoman elmasszírozunk, majd a felesleget egy puha, nedves törölközővel vagy langyos vízzel lemosunk. Szóval a maszk nem feltétlen a lehúzhatóságot jelenti, sokkal inkább a tartalmasságon van a hangsúly.

A hajpakolás innovatív keratinos összetétele hatékonyan táplálja és védi a sérült hajszálakat a töredezés és a káros UV sugárzás és a túlzott hőhatások (sütés, vasalás, szárítás) ellen. A haj a pakolás használatának köszönhetően fényes és erős lesz, továbbá a pakolás segít elkerülni a statikus elektromosság jelenlétét. A hajpakolás intenzíven hidratálja és simítja a hajat, helyreállítja a felületét, és fényes megjelenést biztosít.

Keratin Therapy revitalizáló hajszérum

A pakolást a nedves hajba masszírozzuk bele (én a fejbőrbe a maszkokat, pakolásokat nem minden esetben masszírozom), majd hagyjuk hatni nagyjából öt percet, és utána öblítsük le és jöhet is a törölközőszáraz hajra a keratinos hajvégápoló, amelyből pár csepp mehet a hajhosszra és a hajvégekre. A szer kisimítja a hajat, így megkönnyíti a fésülködést és megszűnteti a töredezett hajvégek okán kialakuló és nem túl esztétikus söprűs kinézetet. Összetétele azonnal beszívódik és hosszan tartó mély fényt biztosít a hajnak.

A Farmasi cég prémium sorozatában, az alapítóról elnevezett Dr. C. Tuna termékpaletta részeként pedig rábukkantam a fokhagymakivonatot, Capixyl-t és Trichogen-t tartalmazó revitalizáló hajápoló termékcsaládra, amelynek elsődleges célja, hogy használatával erősebb, dúsabb megjelenésű hajra tegyenek szert a terméket használók. Elnézve a török nőket és a gyönyörű hajkoronájukat, úgy éreztem, hogy ennek a terméknek adunk egy esélyt.

A Capixyl az elmúlt években nagy áttörést jelentett a hajhullás kezelésében, mind a nőknél, mind a férfiaknál. A megoldást jelentő biomimetikus peptidet közvetlenül a fejbőrre (szemöldökre, szempillára) érdemes felvinni, így könnyen behatol a haj gyökerébe és a tüszőben magában fejti ki a hatását. A Capixyl és a fokhagymakivonat segít az esetleges gyulladások csökkentésében is, az egészséges fejbőr ugyanis elengedhetetlen az egészséges hajhoz, az alopecia, a foltos hajhullás is kezelhető vele a leírások alapján és a nők jelentős részénél növeli a hajsűrűséget, megakadályozza a haj elvékonyodását, vastag, fényes hajat – és szempillákat – eredményez.

A hajápoló készítményekben található meg Trichogen, amely szintén hatékonyan hat a hajhullás ellen, erősíti a hajhagymákat, stimulálja a fejbőrt, revitalizál és regenerál, rugalmassá teszi a hajat és erősíti azt.

Hogy épül fel a Dr. C Tuna hajápoló család?

A Revitalizáló Hajolajjal érdemes kezdeni a kezelést. Az olajsavakban gazdag hajolaj szépen tisztítja és hidratálja a fejbőrt, ami az első lépés ahhoz, hogy a hajhagymáink számára a legtöbb hatóanyagot tudjuk bejuttatni. A komplexben található rozmaringolajért külön hálás vagyok, nem csak elképesztően jó illata lesz tőle mindennek, hanem valóban rendkívül hatékony, serkenti a haj növekedését, pont úgy hat, mint a koffein, felpörgeti a fejbőrt, finom vérbőséget okoz, javítva ezzel a vérellátást, azaz ezzel is segíti a hatóanyagok beépülését.  És akkor még nem beszéltünk az Afrikában és Dél-Ázsiában őshonos baobab magjából nyert olajról, amelyeket évszázadok óta használnak az őslakosok a bőrük és a hajuk táplálására, védelmére. A magolaj remek omega-3 és omega-6 forrás, A- és E-vitaminban gazdag, gyulladáscsökkentő, antioxidáns.

A hajolajat a haj fejbőrrel érintkező tövére javasolt felvinni, a homlok szélességében, egészen a koponya csúcsáig. Amennyiben valakinek foltos hajhullása, adott területen jelentkező hajproblémája van, akkor értelemszerűen azt a felületet kell az olajjal egyenletesen, nem túl vastagon bekenni.

Saját tapasztalat, hogy a kúra elején – ha épp nincs dolgunk sehol – jó, ha minden nap, lefekvés előtt átkenjük az adott felületet, rácsepegtetjük az olajat a fejbőrre, majd finoman bemasszírozzuk, a vége mehet a szemöldökre, szempillára. Szinten tartás idején a hajmosás előtti nap estéjén érdemes átmasszírozni vele a fejbőrt.

Revitalizáló Sampon

Könnyed tisztító sampon, amely speciális olajokkal segít megvédeni a hajat a káros környezeti hatásoktól, UV-sugárzástól. A benne lévő hatóanyagoknak köszönhetően javítja, erősíti a haj szerkezetét, serkenti annak növekedését. A Trichogen itt is szerephez jut, a haj szerkezetéhez elengedhetetlen B-vitaminnal, a biotinnal együtt serkenti a hajnövekedést és javítja a haj minőségét.

Revitalizáló Maszk

A mélyhidratáló, antisztatikus hatású makadámiaolaj, a bőrnyugtató, antibiotikus, gyulladáscsökkentő tamanu olaj, vitaminokban gazdag, növényi kollagén és szkvalén tartalmú kamélia olaj, azaz a kínai teafaolaj, a már emlegetett Trichogen, illetve a samponban is található védő komplexként meghatározott összetevők, amelyek védik és támogatják a hajat.

Revitalizáló Sampon fokhagymakivonattal és Capixyl-lel

A revitalizáló sampon összetevői itt kiegészülnek a már dicsért Capixyl-lel és fokhagymakivonattal, aktív kezelési idő alatt javasolt ezt a sampont használni minden egyes hajmosás alkalmával. A felhabosított sampont, masszírozzuk át a fejbőrünket, néhány percet hagyjuk a hajunkon, majd utána öblítsük le. 

 

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Simon Jimenez – Elveszett madarak

Jimenez és az én nagy szerencsém, hogy sci-fi ügyekben türelmes vagyok. Simmons könyvei megtanítottak várni, bár bevallom Banks ütemére könnyebben olvasok. Jimenez hatalmasat markol és nagyon nagyot is fog, az Elveszett madarak ígéretes, de rendkívül lassú és semmilyen magyarázattal nem szolgáló indulása után berúgja a motorokat, hogy egy olyan utópiát/disztópiát, kalandregényt és eposzt alkosson, amelynek utolsó mondata után – a klasszikus értelemben vett – könyv okozta Nirvánába jutunk, amire azért kevés alkotás képes.

A történet központi szereplője a zene, a zenében élő őszinte érzelmek, amelyek átívelnek korokon, univerzum szerte ugyanazt a tartalmat hordozzák annak, akinek van rá füle és lelke. Ebben a zeneiségben nyer testet a Fiú, aki letéteményese egy olyan tudásnak, amely az univerzumban szétszakadt emberiség számára – a nagyfokú technikai fejlettség ellenére – elérhetetlen. A világ ebben az utópián sem válik jobbá a megélt kataklizmák során, a menekülési stratégiái fejlettek, a szociális érzékenysége a jelen valóságunkból ismert, a „nemesség” számára a túlélés egyértelmű, a gigantikusra duzzadt népesség jelentős része azonban Mad Max-i állapotoknál valamivel jobb körülmények között létezik.

Ebbe a valóságba hozza el néhányak számára a megváltás ígéretét a fiú és járja be ugyanazt a szívszorító utat, amely a messiások sajátja, miközben, ha csak egy maroknyi ember is, de jobbá válik általa.

jimenez_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Hogy kevesebb kedvencünk vesszen el – egyre több Mol kúton van chipleolvasó-készülék

Soha nem gondoltam volna magamról, hogy aggódós szülő lennék, de Yolanda kapcsán valahogy zsigerből rettegtem (és rettegek) tőle, hogy el fogom valahogy hagyni, a négy és fél kilónyi boldogságunk elrohan toronyiránt, mi meg csak az ürességgel a lelkünkben várjuk a csodát. Ezért nem volt kérdés, hogy a chipjét az örökbefogadás után átíratjuk és az oltások alkalmával az orvossal közösen ellenőrizzük és ha kell aktualizáljuk annak tartalmát, hogy lesz telefonszámos bilétája és most már nyomkövetőt is kapott, hogy ha épp nagyon belefeledkezik a játékba a Hajógyárin vagy szem elől veszít minket, akkor is lássam, hogy épp merre jár.

yolanporazon_v

Nekem megnyugvás a nyomkövető és a biléta is, de ugye ezek akár el is hagyhatók sajnos, így a legbiztonságosabb a chip, amelyet szerencsére már nem csak az állatorvosnál lehet leolvastatni, hanem a talált kutyusok chipjeit már 153 Mol töltőállomáson is ingyenesen leolvashatjuk. A folyamatosan bővülő rendszer segítségével évente 700-800 elcsatangolt kiskedvenc jut vissza szeretett otthonába.

A MOL felelős vállalatként még 2018-ban kezdte meg az együttműködést a Vigyél Haza Alapítvánnyal, és azóta egyre több benzinkútjára telepít chipleolvasó-készüléket. Az elmúlt években több száz kutyust juttattak haza így a gazdájához.  

Ez éles helyzetben úgy néz ki, hogy miután a kutyában lévő chipet leolvasták, a töltőállomás személyzete felhívja a Vigyél haza alapítvány állatorvos önkéntesét, aki az online adatbázisban ellenőrzi az állat gazdájának adatait, majd felveszi vele a kapcsolatot, hogy az elkóborolt kedvenc hazajuthasson. Amennyiben a megtalált kutyában nincs mikrochip, vagy azt nem regisztrálták a Magyar Állatorvosi Kamara kisállat-nyilvántartó rendszerében, értesítik a legközelebbi menhelyet, valamint állatvédő szervezetet, akik intézkednek a kutya biztonságba helyezéséről és új gazdához kerüléséről. 

A chipolvasóval felszerelt töltőállomásokat jellegzetes matrica jelöli, a kutak listája pedig megtalálható a MOL töltőállomás-keresőn, a MOL MOVE applikációban, illetve a Vigyél Haza Alapítvány KUTYAKERESŐ alkalmazásában is.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Calabria a neszesszerünkben – Itt a L’Erbolario új termékcsaládja

Az első dél-olasz utunk egy konferenciának volt köszönhető, ahol a férjem hosszan adott elő az olasz rádióamatőr társadalom színe-javának. A hivatalos programot megelőző napon, a salernói rádióamatőr állomáson igazi fiesztát álmodtak nekünk a helyi erők. A város amatőreihez tartozó női liga a cucina povera legjavával várt minket, asztalok hosszú sorát töltötték meg a házi készítésű finomságok és dekorációképp hatalmas citromok és citrusfélék díszelegtek. Kiderült, hogy az egyik amatőr kertjéből származnak a gyümölcsök, akit meglepett az őszinte rajongásom a termések iránt és az egész kosár gyümölcsöt nekem ajándékozta.

Aztán ahogy megmelegedtünk a Nápolyi-öböl déli szegletében, úgy derült ki, hogy errefelé bőséggel akad a hátsó kertekben, a semmi közepén is olyan fa, amely csak úgy roskadozik a citrusoktól. Azóta nekem a citrusfélékben ott lapul Itália, ott van az egész nyár, élénk színűk megidézi a napsütést, illatuk szintén a nyárra rezonál és az ízükben is pont azt az üdeséget fedezem fel, ami teljessé teszi a nyári élményeimet.

A L’Erbolario új termékcsaládja most az olasz csizma legtávolabbi régióinak egyikébe, Calabriába kalauzol minket, ahol a napsütés aranylóvá érleli a Tirrén-tenger partján található Santa Maria del Cedro citromültetvényeinek termését, azok pedig átható illattal gazdagítják a tengerparti települést. Több ezer éve, hiszen nagyjából az időszámítás kezdete óta termesztik itt – részint kultikus célokra – a calabriai citromot, amelyet gyémánt citromként is emlegetnek. A sötétzöld, rücskös héjú, hosszúkás citrus ugyanis a zsidó vallásban fontos szerepet játszott és játszik a mai napig, a helyiek pedig minden formában rajonganak érte, tisztítószernek használják, fejfájásra és köszvényre fogyasztják, illetve előszeretettel teszik el cukorszirupban és kínálják édesség gyanánt.

Ezt a hagyományos olasz gyümölcsöt választotta a L’Erbolario most a legújabb kollekciójához, házhoz hozva számunkra az itáliai nyarat, megidézve a napsütéses tengerpart élményét, mindezt utazásra alkalmas formában és rendkívül környezettudatosan.

Az utazóméretű kiszerelésben elérhető kollekció eleme a frissítő spray, a frissítő tusfürdő, a hidratáló testápoló krém, a parfüm és a samponkorong, amelyek szinte teljes egészében lefedik az útra való neszesszerünk tartalmát és a calabriai citromnak köszönhetően frissességgel és az illatok összhangjával ajándékoznak meg.

lercit1_v

Frissítő spray

A mediterrán nyár élménye egyetlen fújásra van tőlünk. A városi fülledtséget könnyedén elűzhetjük a frissítő, tonizáló, hidratáló permettel, amelyet érzés szerint – napjában akár többször is – magunkra fújhatunk. A pillanatnyi felüdülés mellett kellemes zöldes illatfelhőbe vonja a bőrünk, a calabriai citrom kivonata mellett mandulaolaj, napraforgóolaj és e-vitamin gondoskodik a bőrünk hidratáltságáról.

Frissítő tusfürdő

A nyári zuhanyok nem csak a tisztaságot hozzák meg a mindennapjainkba, hanem fel is frissítenek. A citromos tusfürdő kíméletesen tisztítja a bőrünket, tonizál, energiával tölt fel minden egyes alkalommal. A friss gyümölcskivonattal készített finoman fűszeres illatú tusfürdőben a calabriai citrom mellett édesmandula jut nagyobb szerephez.

Hidratáló testápoló krém

A legjobb, ha a nyaraláson használjuk, de az sem baj, ha utána idézzük meg vele a pihenéssel töltött időszakot. A finoman illatosított testápoló könnyen felvihető, gyorsan beszívódik, nem hagy maga után olajos, zsíros érzetet. A friss gyümölcskivonattal készített krémben a citrom partnere a mandulaolaj, a napraforgóolaj, némi olívaolaj és egy csipetnyi vanília.

Parfüm

Gazdag, friss, üde, játékos, könnyed, nyári. Ezek a jellemzők jutnak eszünkbe a calabriai citrommal készített parfümről, amelynek illatában ott a vanília, a bergamot és a fűszeresen friss, finoman tüzes rózsabors. A kirobbanóan nyári, energiával teli uniszex illat ideális választás a nyári kánikulák idején, amikor minden frissességre szükségünk van.

Samponkorong – nem csak hajra

A szilárd samponokat 35 éve ismerte meg a világ, ám mostanra értettük meg, hogy mennyire hasznos, takarékos és környezettudatos termékről van szó. A calabriai citrussal készített kettő az egyben termék nem csak a haj ápolására alkalmas, hanem szappanként, az egész testfelületünkre alkalmazható. A friss méhpempő kivonattal készített sampon tonizál, lágyan simítja a hajat, a mézharmat, a kókusz tovább puhítják, lágyítják a bőrt és a hajat. A parányi korong nem csak drasztikusan csökkenti a hajmosással keletkező karbonlábnyomunk méretét, hiszen nincs felesleges műanyag hulladék, de pont olyan kicsi, könnyű és praktikus, hogy a tengerpartra, strandra, edzésre vagy épp fesztiválra is magunkkal tudjuk vinni. A használata pedig rendkívül egyszerű, a benedvesített korongot a kezünkben habosítsuk fel, a habot vigyük a hajunkra és/vagy a testünkre. A korongot a nyitott dobozban hagyjuk megszáradni, csak utána zárjuk rá a fedelét.

Tags: , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS