MIRELLE Atelier

A VKF-re készített
paradicsomos-túrós quiche olyan kellemes emlékeket hagyott bennem,
hogy egyértelmű volt, újra asztalra kerül.
Múlt héten haza is jött velem fél kilónyi ricotta, ami szép
csendesen várta a hűtőben, hogy a Nők ebédje legyen.

Nekem
viszont – a Nők óvodás léte folytán – lehetőségem nyílt, hogy
békés magányomban bóklásszam egy kicsit hétfő délelőtt.
Logikus, hogy az időm nagy részét egy ABC-ben töltöttem.

Mivel senkire nem kellett
figyelnem, így az alapanyagok vizsgálata közben folyvást
recepteket gyártott az agyam, szimultán futtatva az otthoni hűtő/kamra/pince tartalmát és ezt ötvözve az épp szemlézés alatt
lévő élelmiszerrel.

A spenót ekkor
furakodott a látóterembe és nem is hagyott nyugton. Az agyamban
lévő otthoni checklistán kigyulladt a ricotta felirat, egy másik
futó programom kidobta a receptet, én meg szinte révülten kosárba süllyesztettem
egy fagyasztott spenótot.

Itthon aztán tésztát
gyúrtam, összekevertem a tölteléknek valót, jól megszórtam
fenyőmaggal, délben pedig learattam a Nőktől kapott dicséreteket.

Spenótos-ricottás quiche

Tészta:

20 dkg finomliszt

10 dkg vaj

csipet só

1 tojás sárgája

3 ek víz

Töltelék:

30 ricotta

8 dkg zabpehely

3 egész tojás

1 dl tejszín

só

frissen őrölt bors

2 gerezd fokhagyma

45 dkg spenót

A lisztbe beleteszem a
csipetnyi sót, majd elmorzsolom a vajjal. A tojás sárgájával és
a vízzel jó állagú tésztává gyúrom. A tésztát egy órára
hűtőbe teszem.

A ricottát elkeverem a
tojásokkal, a tejszínnel, sózom, borsozom, belenyomom a
fokhagymákat, majd elkeverem a zabpehellyel. Végezetül hozzáadom
a spenótot, kóstolom, ha kell még fűszerezem.

A tésztát kinyújtom,
pitetálba fektetem, belelapátolom a tölteléket, elsimítom, majd
megszórom egy kevés fenyőmaggal.

190 fokos sütőbe rejtem
és addig sütöm, amíg a tészta és a magok kellemes színt nem
kapnak (45-50 perc).

Az egyik kemencés csoda: Csheni nagymamájának a kenyere. Igazi masszív jószág, melegen és
másnap is csodásan finom.

Krumplis parasztkenyér

50 dkg rétesliszt

30 dkg finomliszt

2,5 dkg élesztő

4 dl víz

egy közepes krumpli

3 tk só

A krumplit megfőzöm, hámozom. A
kenyérsütő üstjét előkapom belemerem a vizet, hozzáadom a sót,
erre rászórom a lisztet, ebben megágyazok a krumplinyomóval
szétpasszírozott krumplinak. Rámorzsolom az élesztőt, majd
útjára engedem a dagaszt/keleszt programot.

Ha kész kiszedem, átgyúrom, hagyom
újra megkelni, gyúrom, majd sütőpapíros jénaiba teszem és 200
fokon aranybarnára sütöm….vagy vagyok olyan szerencsés, hogy
kemencében sütöm, addig, amíg a hamutól szürkés alját
megkocogtatva kellemesen kongó hangot nem ad.

Hja. Ez az első dolog amire egy kezdő
gasztroblogger vágyik, mikor az első gyönyörű kenyértésztáját
gyúrja. Aztán kemence híján kényszermegoldásokat alkalmaz.
Vízzel teli tepsit tol a sütőbe, változtatgatja a hőfokot, küzd,
próbál, de a végeredmény mégsem olyan. Hiányzik a kemence
parázs adta melege, az egyenletesen omló hő, a finom hamuréteg a
kenyér fenekén…

Így aztán amikor a gasztroblogger
baráti meghívást kap, ami azzal kecsegtet a rég látott jó
barátokkal töltendő nap mellett, hogy kemencében lehet sütni,
akkor….na, akkor kezd beindulni az agya…Mit is süssek???

Shy barátom a házuk alakítgatása
elején már szóba hozta a kemencét, persze akkor még csak – ha
nem is kósza, de – álom volt. Aztán nyáron már arról számolt
be, hogy kész a kemence, most meg azzal hívott, hogy menjek,
süssek. Kihagyhatatlan ajánlat.

A „Mit is csináljak” kérdéskört
hamar megoldottam. Úgy gondoltam valami testes parasztkenyeret
szeretnék és némi olaszos tésztafélét.

Így született egy krumplis kenyér és
egy kevéske fokhagymás-rozmaringos lepényke. És egy életre
szóló szerelem. KEMENCÉT nekem, de izibe!!!!

Kenyérkémet a kemence legmélyére
rejtettük, Shy egy római tálnyi főtt csülköt tolt a kemence
egyik felébe, a maradék részre meg ledobáltuk az átható
fokhagymaszagot árasztó lepényeinket.

Hihetetlen különbség van a kemencés
és a mondhatni „steril” kenyerek között. Beléjük költözik
a kikotort parázs izzása, illata, íze, no meg az a finom hamuréteg
is valami csodás.

Előételnek eltüntettük a lepényeket
némi fokhagymás tejföllel, majd jött a csülök és a kenyér,
végezetül egy kis kemencében sült kalács, amit Zsuzsinak
köszönhettünk.

Szinte minden egy morzsáig elfogyott.
A Nők remekül érezték magukat. Nem is nagyon akaródzott nekik
hazajönni. Tetszett nekik a nagy tér, Shybácsi a dobbal, a kert, a
patakparti séta, a Zsuzsi által „meghámozott” szőlő és
persze mindaz, ami kikerült a kemencéből.

Korrekt beszámoló és képriport: hét elején, ha Nők már oviban lesznek.