Szeretem a gombócokat. Szinte mindegy, hogy édes vagy sós gömbbel hoz össze a sors.
Múlt héten panírozott olívát csináltam és ettem az olasz kurzuson és pár nagyon pepecs munka volt, az eredmény mindannyiunkat kárpótolt a dologért.
Aztán, ha nagyon előrenézek a nyárba, akkor már látom a barackos gombóc-hegyeket, tervezem, hogy egy jó túrógombóccal is meglepem a Nőket a napokban.
Addig is egy kis ízelítő a gömbölyded ételekből.
Régebben, mikor a Plus még Plus volt és nem az ami most, szóval régen lehetett nagyon finom olasz mártogatós kekszeket kapni a Plusban. Egyszer próbaképp vettünk egy zacskóval, aztán következő alkalommal betáraztunk vagy 4 zacskónyit a pincébe.
Múlt héten, Rossana megtanított, hogy hogyan készítsünk ilyen csodás, kávéba, forralt borba mártogatható kekszet. Már a főzőest végén tartott közös vacsora alatt eldöntöttem, hogy ezt nekem le kell gyártanom, a lehető leghamarabb.
Cantucci
50 dkg finomliszt
3 tojás
15 dkg cukor
12 dkg vaj
1 tk sütőpor
1 citrom héja
1 bő marék mandula
A sütőporos lisztet összedolgozom a vajjal. A tojást jó néhány perc munkával habosra verem a cukorral. Belereszelem a citrom héját. Az egészet alaposan összedolgozom. A héjas mandulát egy szakácskéssel kicsit megvagdosom (nagyon kicsit) és a tésztámhoz gyúrom. Előkészítek egy sütőpapíros tepsit. A tésztámból egy nagy hengert gyúrok, amit úgy hét-nyolc darabra vágok. A darabokat szép téglára emlékeztető darabokra formázom (Rossana szerint tömzsi olasz asszonyokat kell formázni).
A tésztákat a sütőpapíros tepsire fektetem és 10 percre a 200 fokra előmelegített sütőbe teszem. Amikor már kicsit kezd színesedni, akkor kiszedem, szeletekre vágom és még 5-6 percre visszateszem a sütőbe.
Frissen magában és borral is finom. Később – ha marad és egy jól záródó fémdoboz vendégszeretetét élvezi – akkor már érdemes valamilyen folyadék mellé, mártogatósnak kínálni.
Elkapott. Az erkélyről besuhanó, rozmaring bokrokon illatosodott szél, a szikrázó napsütés. Elvesztem, menthetetlenül nyaralni vágyom, tengert látni, semmittenni, várostróni, tengeren ringani.
Ehelyett jelenleg a téli ruhákat száműzöm a padlásra, helyet engedve az ezerszínben pompálló nyáriaknak, a könnyű selymeknek, a szellős vásznaknak, a földigérő múltidézőknek.
Közben Dalaras szól, zsályás-fokhagymás csirke ontja az illatát a sütőből és én lassan de biztosan vágom vissza a centit a nyaralásig.
Mostanság kicsit megmártóztam a még délebbi konyhák világában: Tajine, egy kis Marokkó
