Szombaton olyan nagykönyvbe illő, könnyed, végigmulatott napunk volt. Először is elvonultunk moziba. 4 gyerek és 4 felnőtt ült szemüvegek mögé rejtve, ütemesen kukoricát ropogtatva és nyelte a Toy Story magával ragadó, kedves történetét.
A lányoknak már erőteljesen történelem, hogy 1995-ben egy szinte ismeretlen cég, a Pixar megjelenet ezzel a történettel. Most meg 2010-ben jóformán már nincs is már más fajta mesefilm és lassan mindegyiket ebben az illúziókeltő napszemüvegben nézzük.
Edömér barátnőmmel is kellemesen belesüllyedtünk a mesébe, aztán egymásba kapaszkodva röhögtünk Kenen és Barbie-n, akik olyan nagy hősei voltak a gyerekkorunknak.
Ken férfias mivoltával már akkor is voltak bajaink, s ezt az őt körüllengő debilitást a film tökéletesen leképezte. Ken és Barbie jóvoltából nagy időutazásokon vettem részt a film alatt. Az a Barbi-ház….mennyit vágytunk utána, persze sose lett, mert a Déli pályaudvarnál lévő dollárboltban aranyárban mérték az ilyesmit. Mi ugyan gyakran megfordultunk arra, de leginkább csak álmodozni jártunk a ma már teljesen elfeledett üzlet kirakatához.
Férfias (???) Ken babák
Aztán persze ott voltak a Nyugatról kapott babák. Nekem mázlim volt, apa örmény barátja rendszeresen hozott egy-két szebb babát, amihez apa Londonból szállította a ruhakreációkat. Furcsa, de mintha élvezte volna ennek az aprócska nőnek a ruházását. 
Az első Barbie babám 1985-ből
Aztán nyaranta az egész kollekcióm átvándorolt Edömérhez, aki mindent becsomagolt és vitte le nyaralni Balatonra, hogy az unokanővérét üsse a laposguta, hogy neki mennyi, de mennyi Barbie-ja van. Ez évekig így ment, egészen addig, amíg Zóra, Edömérék spániele le nem rágta az összes babám lábfejét.
A babák a mai napig megvannak…piciny rózsaszín bőröndben pihennek a ruháiktól ölelve. A napokban többször eszembe jutott, hogy leszedem őket…
Szóval így telt a másfél órányi mese, az ifjúság élvezte a történetet, mi meg egykori önmagunkon nevetve nosztalgiáztunk.
Aztán gyorsan és terjengősen, magunkat kényeztetve összevásároltunk egy csomó finomságot, a svájci csokoládét árusító pultnál elcsábultunk néhány extra csokoládéra, majd végezetül hazavergődtünk a szerzeményeinkkel.
Amíg hasított a nap, addig mi nők meccset néztünk, majd estefele nekiálltunk beizzítani a grillt. Mindenki elfoglalta a maga helyt: Heppivel a teraszon dolgoztunk, Edömér a gyerekeket pesztrálta, Eszter lelki támogatást nyújtott a teraszon serénykedőknek, a férjem meg folyamatosan aggódott, hogy éhen fogunk halni.
Sütöttünk tabaki pulykamellet, paprikás oldalast, sok-sok kolbászt, krumplit, füstölt sajtot, fűszeres cukkinikarikákat és a maradék parázs felett – Gabi fogkrém ízű – pillecukrot.
Nagyon jó, beszélgetős, kényeztetős, múltban járós napunk volt.
