A dolognak volt egyfajta szocialista romantikája. Ez az érzés a meghívó kézhezkapásától elkísért a Dreher sörgyár múzeumába is, ahova a sörkorcsolyákat rejtő kosárral a karomon sétáltam be. A gyárlátogatásra szóló meghívásnak nagyon örültem, rögtön leszerveztem, hogy a Nők anyánál élvezhessék a délutánt, mi meg elbékávéztunk Kőbányára.
Először a múzeumban gyűltünk össze, ahol csodálatos dolgokat találtunk, a retro jegyében a gyerekkoromban használatos sörösüvegek és dobozok köszöntek rám, megkóstoltam a kiállított és kóstolásra jogosan javasolt festőmalátát, örültem néhány bloggertársamnak, megismerkedtem a kiejtésben ikertestvér Myreille-vel, letoltam egy fél üveg alkoholmentes hűs Drehert, majd dr. Szép Zoltán vezetésével egy órás körtúrára indultunk.
Először a főzőházba mentünk, itt jó darabig ellézengtem volna, a réz komlóforralók mellett, abban az impozáns teremben, a csodás, meleg, édes illatoktól övezve, ám idegenvezetőnk gyors tempót diktált.
A meleg, kellemesen illatos részleg után hamar megindultunk egy kevésbé jó szagú rész felé, ahol a sörök erjesztése folyt. Az élesztő jóvoltából a sör szénhidrát tartalmából itt jön létre az alkohol. Ebből az épületből jutottunk le a sörgyár pincerészére.
A kőbányai sörgyárak szülőhelye ez a pincerendszer. A Duna-partján sert főzők ide hordták a hordóikat, ezekbe az elhagyott, kőbányászatból hátramaradt pincékbe, majd később maga a sörfőzés is ide költözött, ahogy meg tudták oldani a víz kérdését.
A jelenlegi Dreher sörgyárak területén volt a Részvény serfőzde és a Királyi serfőzde, valamint a Haggenmacher serfőzde. Dreher Antal a Részvény serfőzdét felvásárolta, a Haggenmacherekhez meg egyszerűen benősült.
A pincék persze ma már nem olyan vadregényesek, ellenben szupertiszták. A sörök végső érlelése hordók helyett a pincékben végződő tartályokban történik. 66 lépcsőfokkal később, miután a felszínre verekedtük magunkat, az idegenvezetőnk kisvasúttal átvitt a palackozóba, majd megmutatta, hogy hogyan töltik dobozba a sört.
Ha ki kellene választanom, hogy mi tetszett a legjobban a délutáni programban, akkor biztos, hogy a palackozót mondanám. Zaj volt, szaunát idéző műanyagszemüveg mögé voltam zárva, de ennek ellenére magával sodort a látvány. A logika, az egész folyamat felépítése, megoldása, a gépek között dolgozó emberek. Órákig el tudtam volna nézni.
Túránk végeztével visszavonatoztunk a múzeumhoz, ahol ezután sörkóstolási bemutatón és gyorstalpaló tanfolyamon vettünk részt.
Teljesen jogos felvetés a sörgyártók részéről, hogy a másik szintén hasonló eredettel bíró nedű, a bor mellett a komlót és malátát felvonultató sör is megérdemli, hogy megpróbáljuk megkeresni benne a minőségi elemeket és meg tudjuk határozni, hogy mi az amiért egy-egy sör a kedvencünkké válik.
Ennek a tudatos fogyasztóképzésnek a része az is, hogy Dreher Antal születésének bicentenáriumán a cég meghirdette a sörfogyasztás 10 pontjának a megalkotását. Ehhez együttgondolkodásra hívja azokat, akik a gyárban előállított folyékony kenyeret szívesen kóstolgatják.
A sörnél fontos a hab színe és állaga, szempont, hogy milyen szisszenéssel válik le az üvegről a kupak és persze ott az illat. A sör illatolását is meg tanultuk, valamint azt is megtapasztaltuk, hogy baromi nehéz befogott orral inni. Pedig az igazi aromák állítólag akkor szabadulnak fel, ha a sört befogott orral kortyoljuk, majd a nyelés pillanatában szabadítjuk fel a szaglószervünket a korábbi elnyomás alól. Van benne valami, biztos, hogy egyfajta intenzitást és az életösztönök éledését eredményezi a művelet.
Ha élesztőszagú, kukoricaillatú vagy gyerekkorunk uszodáinak szagát idézi a felszabaduló illat, akkor hibás a sör. A jó sörből fűszeres, karamellás, gyümölcsös, ánizsos illatokat lehet kiérezni. Vicces, de ha az ember rákészül, akkor az Arany Ászokból tisztán kiérezni a császárkörte illatát.
Az Arany Ászok mellett persze végigkóstoltuk az egész portfóliót. Folytatásként a Dreher classic jött, majd megkóstoltunk az Arany Ászok félbarna sörét, ami eredetileg szezonális termékként hódította meg a piacot, de a mutatók meggyőzték a gyárat, így most már egész évben kapható. (nekem ez ízlett a legjobban)
A félbarna sör után jött a csak forgalmazott Pilsner Urquell, aminél nagyon meglepő volt, – legalábbis számomra – hogy a karakterességét nem az alkoholtartalma adja, hanem a rendkívül sok komló, ami belefő.
Végezetül a Dreher barna sörével, a Bakkal zártuk a kóstolást. A vastag habú barna sör nekem keserűbb volt, mint amit egy barna sörtől szeretek, de ez nagy valószínűséggel az én kocasörösségemre kenhető és nem a sör hibája. Ezt igazolja az is, hogy a nemzetközi versenyeken gyakorta indított Dreher sörök körül a Bak is rendszeresen éremmel tér haza.
A sörökhöz többféle sörkorcsolyát is ettünk, hiszen nem én egyedül vittem kicsiny kosárban a harapnivalókat. Ezektől a falatoktól vált igazán egyedivé a kóstoló.
Nagyon kellemes és tartalmas délutánt töltöttem a Dreher-ben. Tetszett a profizmus, nagyra értékeltem, hogy törődnek a múltjukkal, ápolják mindazt amiből kifejlődött a jelenlegi cég és próbálnak közelebb kerülni a fogyasztóikhoz. Bölcs törekvés.
Egyébként a cég honlapján csellengve fedeztem fel, hogy bárki meglátogathatja őket, rendszeresen szerveznek gyárlátogatásokat, szerintem érdemes egy meleg nyári napon benevezni egy kis sörtúrára!
