MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Novemberben az újbor és a liba a gasztrofesztiválok főszereplője.

Hogy pontosan mikor, hol és mit lehet kóstolni az a Mindmegette oldalán olvasható.

A tegnapi maradékevészet eredményeként – ma bár nem volt túl sok időm, mégis  – valami tisztességes ebédre vágytam. Miután letámasztottam a Nőket az ohodába, valami ebédnek való után néztem. Vettem csirkecombot és túrót, majd otthon beizzítottam a sütőt, a combokat kis fűszerrel, sóval hintve a sütőbe toltam, a túró felét tejföllel és egy nagy adag kaporral, némi kifőtt tésztához adtam, majd az is a sütőben végezte. Maradt 25 dkg túróm és egy kevés időm. A friss kenyérsütőgép cinkosan rámkacsintott, én meg nekiálltam valami könnyű, sós tésztának.

Az eredmény felülmúlta a várakozásaimat.

Paprikás, túrós stangli

33 dkg finomliszt

1,5 dl langyos tej

2 dkg friss élesztő

1 tk barna cukor

2 tisztes csipet só

2 csapott tk pirospaprika

6 dkg vaj

25 dkg félzsíros túró

1 csipet kömény

Az alapanyagokat a kenyérsütő üstjébe szórtam, picit fűszereztem köménnyel, majd 40 percet hagytam, hogy dagassza/kelessze a tésztát. Deszkára borítottam, ujjnyi vékonyra nyújtottam, derelyevágóval felszabdaltam és sütőpapíros tepsire tettem. Kis gouda sajttal megszórtam. Meg nem kentem semmivel, mert kifejezetten könnyű dologra vágytam és a kenés az minden esetben elnehezíti a tésztát.

195 fokon addig sütöttem, amíg a fenekének már kezdett színe lenni.

Bizony szeretett konyhai barátom, a kenyérsütőgépem valamikor a nyár derekán megadta magát a Sorsnak s – három év kitartó és rendíthetetlen szolgálat után  – megtért a Gyártóhoz.

Mivel nyáron nem nagyon szoktam kelt tésztákat készíteni, így nem is igazán éreztem meg azonnal a hiányát. De ahogy hűvösbe fordultak a reggelek és az esték, úgy kezdett bennem felhorgadni a vágy egy jó kis meleg péksütemény után.

Szerencsére apa annak idején annyira lelkesen fogadta az én házipékké alakulásomat, hogy anyát is rábeszélte egy – az én gépemmel teljesen megegyező – kenyérsütő begyűjtésére, amit anyám a kezdeti kételkedő hozzáállását fenntartva nagyjából kétszer volt hajlandó használni. Így aztán mikor neszét vette, hogy a nálam lakó példány végelgyengülésben kimúlt, rögvest felajánlotta, hogy vihetem az övét, amilyen messzire csak akarom.

Ma aztán hosszan beszélgetve az öreg hőssel, helyet biztosítottunk az új játékosnak, aki rögtön a bizalmamba is férkőzött, olyan gyönyörű tésztát csináltunk együtt.

Almás koszorú

45 dkg finomliszt

2,5 dkg élesztő

4,5 dkg barna cukor

10 dkg vaj

2 dl langyos tej

csipet só

3 közepes alma

fahéj

1 kis marék szárított vörös áfonya

A lisztet átszitálom, majd az üstbe öntöm, hozzáadom az elmorzsolt élesztőt, egy csipet sót, a darabokra vágott vajat, a cukrot, végül nyakon öntöm a langyos tejjel és a gépre bízom a többit.

A kész tésztát ujjnyi vastag téglalappá nyújtom. Két-három almát kis lukú reszelőn lereszelek, majd egy szűrőben alaposan lecsöpögtetem és a tésztára kenem a pépet. Fahéjjal meghintem, majd durvára vágott áfonyával is megszórom és szorosan, de a tészta levegősségére vigyázva feltekerem.

Koszorú formában sütőpapíros tepsire fektetem és mélyen beirdalom, úgy hogy nagyjából 10 tisztes csiga legyen belőle. Eligazgatom a sütőpapíron, majd megkenem elhabart tojással és megszórom egy kevés barna cukorral.

175 fokon szép színesre sütöm.

Ezúttal a Vendéglátás hasábjain látott napvilágot egy magasztaló cikkem. Éljen Albánia! Éljenek a kisvendéglők! Éljen a mediterrán lét!

A cikk itt olvasható.