MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Elöljáróban annyit, hogy alapvetően türelmes, mosolygós és kedves ember vagyok. Csak vannak dolgok, amik bosszantanak.

Levél az Ikeának

Kedves ….!

A jelek szerint én vagyok az Elégedetlen vásárló.
A budaörsi Ikeában hosszas válogatás, vásárlás és a pénztártól való távozás után a Family kártyámmal felszerelkezve, gondoltam kihasználom az év 5-6 alkalom egyikét, és a személyes adataim ismeretének ellenében iszom egy ingyenkávét.

A pultos kisasszonyok azonban a piros plasztiklap láttán szomorúan ingatták a fejüket, hogy sajnálatos mód a földszinti kávézóban csak pénzért juthatok ehhez a forró nedűhöz. Valószínűleg nem én lehettem az egyetlen, aki elsőre nem vette a lapot, mert rögvest magyarázatba is fogtak: a kellemetlen hajléktalanok miatt kellett sárba tiporniuk a kártyatulajdonosok abbéli jogát, hogy hétköznap ingyen kávéval ünnepeljék meg az újabb elköltött forintjaikat. Javasolták, hogy az emeleti étterembe érvényesítsem a kártyám, hiszen most már csak itt juthatok hozzá a korábban az áruház össze italt-ételt kínáló részlegében élvezhető extra szolgáltatáshoz.

Szó se róla a kávéért a javaslat ellenére nem caflattam fel a hatalmas papírzacskómmal, amiben persze csupa az áruházban vásárolt csoda rejlett, hanem leperkáltam a kemény 200 forintot és – a leragasztott cappucinos gombon már fel sem hördülve – ittam egy hosszú feketét.

De közben csak járt az agyam. A kisasszonyok azzal kábítottak, hogy az emeleten van kávé. Hmmm..oda nem mennek fel a hajléktalanok vagy nem mehetnek fel, mert a bejáratnál álló morc őr nem engedi? De..ha…az emeletre vezető egyetlen út zárva előttük, akkor vajon a piactér pénztársorához vezető egyetlen folyosó már nem fér bele az őr perifériás látásába, hogy azt is figyelné, mikor surran a homeless a napi egy ingyenkávéjáért?

Ha egy kedvezményekre jogosító kártya révén kikérik az adataimat, boldog és boldogtalan hírekkel ellátnak, akkor egy spamben miért nem értesítenek róla, hogy Ikearádió figyelem, az alábbi változások léptek életbe. Ha a kártya egyfajta kiemelt klubként is értelmezhető, akkor az ingyenélő kávézókat ki lehetne szűrni a kártyákon realizált forgalom alapján belőtt éves fogyasztási küszöbbel. Aki ezt eléri, az jogosult a későbbiekben is a kártyára. Ez akár évi 10.000 is lehet, a hajléktalanok nem valószínű, hogy ennyit áldoznának akár 730 nap alatt a lakberendezésre, ergo tökéletesen szűrhetőek lennének. Mindenki más meg bőven elkölt ennyi pénzt önöknél, akár alkalmanként is.

Egyszóval nem értem a politikájukat. Persze eleddigre az ember kiért, kifizetett, már vágyik arra a kávéra, így fizet, mint egy katonatiszt és csak egy kicsit érzi átverve magát.

(kép innen)

Vasárnap átadtuk magunkat a Nőkkel a pihenésnek. A délutánunkból azonban hiányzott egy desszert, így aztán a hűtőnk aranytartalékaiból minimális erőfeszítéssel gyártottam egy tepsi süteményt.

Túrós rizskoch

1/2 nagy bögre rizs (kb. 1,5 dl)

1/2 liter tej

3 tojás

50 dkg túró

10 dkg nádcukor

3 dkg vaj

csipet só

1 citrom héja

2 marék mazsola

A rizst a egy csipetnyi sóval hintett tejben megfőzöm. Egészen addig, amíg “puffogni” nem kezd. Lehúzom a tűzről, beteszem a vajat, a cukrot, majd beleszórom a mazsolát, belereszelem a citrom héját. Amikor egy picit hűlt, belekeverem a tojások sárgáját, a túrót és végül a felvert habot.

Zsírozott, morzsával kiszórt tepsiben, 190 fokon, szép barnára sütöm. Meggylekvárral kínálom.

A család legagilisebb plüssállata s koronázatlan királya, Mókutya ősei földjére látogatott. Az Ikea Tassa sorozatában kiadott jószágunk svédországi kirándulásáról rendszeres képriportban számol be a férjem, a Nők legnagyobb megelégedésére.

Irigylésre méltó dolga van a piros plüsskutyánknak, leszámítva, hogy rádióamatőrködésre van időnként kényszerítve.

A pénteki időjárásért valaki vállalhatná a felelősséget, mert lenne hozzá egy-két szavam! Valahogy ugyanis úgy hozta az élet, hogy a Nőkkel pont ezen a napon jöttek össze úgy a programjaink, hogy Dél-Buda kivételével végigjártuk a Várral tarkított oldalát a városnak.

Már reggel látszott, hogy esni fog, én meg hamar rádöbbentem, hogy a Nők esőkabátjai az ohodai szekrényben figyelnek. Így aztán esernyőre kaptak, ami számomra kibővült munkaköri leírást jelentett, mert a szokásos forgalomirányításon túl, most már a Nők ernyőtartó etikettjének csiszolása is részévé vált a folyamatosan elhangzó parancsszavaimnak.

Első körben az ernyős különítményemmel  a szemerkélő esőben – minimális elázással  – eljutottunk az Óbudai Közösségi Házba. Az éves kisgyerekes családi napon valamiféle ikres előadást tartani hívtak, ami szerencsére egy nagyon jóízű beszélgetéssé vált, néhány kedves, kalandvágyó és bölcs ikres anyuka részvételével. Amíg mi megvitattuk az ikertartás nehézségeit, addig az eső drasztikus lépésre szánta el magát: szakadni kezdett. S én hiába adtam még időt magunknak, hiába vártunk, az eső megállás nélkül ömlött. Így aztán ebben az időben – lehetetlent nem ismerve – a Nőkkel elverekedtük magunkat a Várig.

A borfesztivál csendben gubbasztott az agyonáztatott Ferdinánd udvaron, látszólag magába gubózva várták a pavilonok a jobb időt. A pavilonokban azonban zajlott az élet. A Zwack Izabella borkereskedése mellett is, egy száraz zugban, az eső helyett már a bor vált a főszereplővé.

Hogy átmelegedjek a Dobogó pincészet egy nagyon finom borával, a Tokaji Furminttal nyitottam. A nagyon gazdag illatú bor íze is meggyőző volt. Amíg kóstolgattam a bort, megérkezett a házigazda is Zwack Izabella. A hölgy rendkívül kedves, közvetlen és viszonylag jó türelemmel bír, ha hat éves Nőkről van szó. Mert a lányok egy pillanatig nem zavartatták magukat, a friss alany érkeztével a korábban gyötörteket hanyagolták és már vitték is a délelőtt beszerzett fogápolás rejtelmeiről  szóló prospektust. Amíg megtudtuk, hogy milyen fognyűvő manók lakhatnak a rossz, fogat nem mosó kisgyerekek szájában, addig megkóstoltam a sárga muskotály és hárslevelű házasításából létrejött Satöbbit.

A könnyed, de karakteres bornak története van. Izabella 15 éven keresztül imádott kutyájának állít emléket ez a bor. Az egykor Olaszországban élő kislány az apja magyarul folytatott telefonbeszélgetéseiből elcsípett szófoszlányok közül gyakorta kihallotta a satöbbi szót, ami annyira megtetszett neki, hogy eldöntötte, ha lesz kutyája így fogják hívni, sőt még egyszer egy bor is ezt a nevet fogja viselni. A kutya már betöltötte a maga szerepét Izabella életében, a bor most született meg, beteljesítendő a jóslatot és emléket állítva a szeretett kutyának.

Szép történet, jó bor.

A Satöbbi azonban nem csupán egy bor, hiszen már szamorodnit és aszút is készítenek ezalatt a márkanév alatt. Elkortyoltam egy kevés 3 puttyonyos aszút, majd visszakanyarodtam a furminthoz. A korábban kóstolt Tokaji furmint dűlőszelektált változatához, a Betsek Furminthoz. A Tokaji furmintnál tisztább, egységesebb, kevésbé mesélős illatú, mély ízű, nagyon kellemes bor.

Végül aztán a több díjat is nyert, 2004-es 6 puttonyos Tokaji aszúval zártam sort. A Nők szerencsére egy idő után jobb elfoglaltságot találtak a fognyűvő manós prospektus felolvastatásánál – inkább a tetőről csöpögő esőben próbáltak meg elázni – így maradt időnk egy kicsit beszélgetni és összekóstolni a borokat a csodálatos, abbahagyhatatlanul finom Dobogó Blue-val, ami aszútörköllyel gazdagított alpesi tejből készített kéksajt.

Aztán lassan a Nők már teljesen eláztatták magukat az ereszek alatt, így a röpke két órás kóstolós beszélgetést követően újra ernyőre kaptunk, és a lehető leggyorsabban hazakeveredtünk egy meleg fürdőre, forró teára és a kanapén való közös kuckolódásra vágyva.