Albánia: a páratlan Elbasan, Tirana
A kis kitérőnk után, elindultunk Tirana felé. A hegyen való átkeléshez és a szerpentineken való helytálláshoz erőt gyűjtöttünk Elbasanban. Itt tavaly csak futólag álltunk meg, amolyan technikai szünet gyanánt, de idén egy kicsit elidőztünk a városban. A várfal melletti főutcán csodálatos fasírttal töltött zsömlékbe botlottunk, majd a fal tövében egy kávézóban – amiben csak férfiak ültek, az érkeztünk előtt – agyoncukozott teát ittunk, s élveztük a reggelink csodás füstös ízét. Végül erőt vettünk magunkon és végigkúsztunk a márvány síremlékekkel tarkított szerpentinen.
Tirana már tavaly megfogott. Akkor végigfutottuk az útikönyvben szereplő kötelező köröket, de idén más terveim voltak. Élvezni szerettem volna a város atmoszféráját, a vonzó sokszínűséget, a nyüzsgést, találkozni szerettem volna a barátainkkal, ismerőseinkkel, a Pasticeri Internationalban fagylaltra vágytam, valamint arra, hogy a teleferico felrepítsen minket a Dajti-hegyre.
A városba érkezésünk egészen fájdalommentesre sikeredett, ami a tiranai közlekedési morált tekintve majdnem csodának számít. A férjem így is kissé belepusztult a parkolásba, amit tökéletesen meg is értettem. Ezerfelől autók, szűk utcának nem nevezhető sikátorok, rengeteg „hozzáértő” ember. De végül sikeresen eldugtuk az autót a hostel mélygarázsában és elindultunk kalandozni. Először a diplomata-játszótérre mentünk, elsétáltunk a még mindig feltúrt Skanderbég szobor mellett, végig a Mussollini tervezte sétányon, egészen a térig, ami nem csak a Nőknek kedves hintákat és csúszdákat rejtett, hanem a város egyik legpatinásabb cukrászdáját is. Itt aztán egy-egy kehelynyi hűs édességgel üdvözöltük magunkat a fővárosban, majd találkozóra indultunk.
Ildikóval a férjem ismerkedett meg tavaly egy közösségi oldalon, majd a tavalyi utunk során személyesen is találkoztunk és a kellemes este, valamint a Nők és Ildikó Niki lánykája között szövődött barátság okán idén is összejöttünk egy kis baráti csevejre.
Azért, hogy a lánykáknak igazán kellemes délutánjuk legyen a Hét törpe vidámparkba mentünk, ahol porolóval díszített lovas karusszelen ültek, trambulinon repkedtek, óriás-csúszdáztak, bár ez utóbbi kikezdte Anna tériszonnyal gazdagon átszőtt idegeit, de a helyes kezelő srác gond nélkül lekapta a felfelé még lelkes, fent viszont már csúnyán berezelt lányunkat.
A kalandpark után hosszan sétálgattunk a promenádozó albánokkal teli belvárosban, megnéztük a tavaly kiásott római faldarabot. Ildikó szerint az albánok kevéssé voltak oda a leletért, értékes telek ment veszendőbe. De ha már így alakult, egy nagyon kellemes kis sétálóutcát rittyentettek mellé. Ildikó szuper idegenvezetőnk volt, az össze kérdésünkre választ kaptunk, első kézből lettünk informálva mindenről és végre azt is megtudtuk, hogy miért lógnak termetes plüssállatok a házakon.
Már tavaly felfedeztük, hogy az ország belső részein szinte minden házon ott csüng egy-egy nagyobb plüssfigura vagy baba. Úgy okoskodtunk, hogy afféle jelzésértékkel bírhat, mint nálunk a fa, a szerkezetkész házakon. Ildikó azonban elmesélte, hogy ezek az állatok a rossz szellemek távol tartásában játszanak fontos szerepet. A gyerekeket is gyakorta óvják a rontástól, egy szálnyi fekete cérnát kötnek a csuklójukra, ennek hiányában szívesen megköpködik a féltett gyermek fejét a szent cél érdekében.
A kimerítő játszóterezés, séta után szépen hazasétáltunk, majd 10 körül a család néhány tagján kitört az éhség, így Zsófival még barangoltunk egy kevesetm némi szendvicsért a belvárosban és elnyaltunk egy estzáró fagyit is.
user's recent comments(0)
