MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Mikor tél végefelé, a tavaszi kurzusok kialakításakor Eszter elmesélte, hogy hogyan képzeli a váci piacozós Finomániát, be kell vallanom voltak kétségeim. Egyrészt az idő, a koránkelés, a délelőtti komplett menüsor lefőzése mind-mind megoldandó problémának tűnt.

Persze csak azért, mert nem tudtam hogy milyen csodálatos idő lesz, milyen lelkesek lesznek a séfpalántáink, hogy milyen gyönyörű a kora reggeli Duna-part és hogy milyen klassz hely a váci piac.

A piacok az utóbbi 20 évben gyökeres átalakuláson mentek át és a HACCP, a 21. század és még ki tudja hány követelménynek való megfelelésből steril, barátságtalan, plázákra hajazó helyek jöttek létre. A magam részéről már a békási ferde napernyők adta félárnyéknak és az árnyékban megbújó néhány őstermelőnek is szívből tudok örülni, de most szombaton, Vácon rá kellett döbbennem, hogy milyen messze van az igazi, lassan elfeledett piacoktól a békási. Bezzeg Vácon. Pezsgett az élet, csodás illatok, gyönyörű zöldségek, kedves idős nénik és bácsik forgatagában telt a reggel. Kóstoltunk, vásárolgattunk, bele-bele szerettünk egy-egy kilónyi cseresznyébe, kicsattanóan szép, mélypiros eperbe, vagy épp egy disznósajt ejtett rabul minket.

Zsolt és a csapat közösen vadászta végig a piacot, megvitattuk az árat, a minőséget, Zsolt mesélt az árulkodó jelekről, amikor az árut már nem szabad megvenni, ételötletekkel zsonglőrködött, majd mikor már mindünk kosara elnehezedett, akkor friss lángost reggelizett a csapat és a már igencsak vakító napfényben visszakomplotunk a Szigetre és hazaindultunk főzni.

Nőkkel a piacon:

(Zsófi majdnem kiszorult a képről. :))

Bizony, bizony ilyen is van.

Egy Gurpareet Bains nevű indiai szakácsnak köszönhetően a világ 2009 óta birtokában van a világ legegészségesebb, igenmagas ORAC értékkel bíró curry-jének. Az eredeti recepten itt-ott módosítva a curry könnyen elkészíthető. Igazából a rizs mikóban történő főzésétől tekintettem el és a szokásos vízben, fedő alatt párolást választottam, ami szerintem kíméletesebb módja az alapanyag felhasználásának, mint a mikróban való elkészítés.

Áfonyás csirkecurry, basmati rizzsel

50 dkg csirkemell

20 dkg friss áfonya

2 ek frissen reszelt gyömbér

50 dkg zsírszegény joghurt

4 gerezd fokhagyma

1 tk kurkuma

2 ek őrölt fahéj

1 kk őrölt chili

A fokhagymát apróra vágom, majd kevés olíva olajon megfuttatom. Rászórom a kurkumát, a fahéjat, a chilit. Kicsit pirítom, majd félrehúzom és rádobom az apró falatokra vágott csirkehúst. Közepes lángon 5-6 perc alatt kifehérítem. Amíg készül a hús, addig a joghurtot összekeverem az áfonyával, a gyömbérrel, adok hozzá egy kevés friss koriandert és sózom, majd az egész keveréket a csirkéhez adom és további 10 percet főzöm.

A húst az alábbi rizzsel kínálom:

1 bögre basmati rizs

1 nagyobb reszelt sárgarépa

1 vöröshagyma

2 tk római kömény

1 tk kurkuma

1 marék borsó

Olíva olajon kipattogtatom a köményt, majd megdinsztelem az apróra vágott hagymát. Hozzáadom a lereszelt répát, majd néhány perc múlva a rizst, a kurkumát, pici sót, majd a rizs mennyiségének kétszeresének megfelelő vízzel felöntöm és fedő alatt párolom. A végén a borsót is a rizsre szórom és még néhány percet párolom fedő alatt.

Múlt héten úgy futottak tova a napok, hogy szinte rögtön hétvége lett. Szombaton Évával együtt elkirándultunk Győrbe, ahol egy új kezdeményezésként megrendezett borfesztiválon beszélgettünk a gasztroblogger létről és kóstoltattuk a madárlátta finomságainkat. Éva baguette-tel és kencékkel készült, én sajtos-tejfölös pogácsát és borsos fonat alapokon nyugvó aprósüteményt vittem.

A Nők is velünk jöttek és remekül érezték magukat. Akkor voltak igazán elemükben, mikor engedélyt kaptak az épület bebarangolására és arra, hogy a piciny, kockás konyharuhával bélelt kosaraikban körbekínálják a portékáimat.

Koradélután még elzarándokoltunk a Bergmann-hoz, ami alapvetően hibás döntés volt. Egy illózióval kevesebb…valahogy így fogalmazta meg Éva és sajnos egyet kellett vele értenem. A sütemények frissessége erőst megkérdőjelezhető volt és az emlékeimben élő, füredi tejszínes csokoládétorta itt csak silány visszfénye volt balatoni testvérének.

Vasárnap Zsófi-napot ültünk. Zsófival kora reggel közös bevásárlásra indultunk. Útközben megálmodtuk az ünnepi menüt és mindent be is szereztünk hozzá, majd hazaérkezve bevonultam a konyhába, hogy elkészítsem a kisasszony által kért paradicsomos húsgolyót és a még csak gondolatban megalkotott epres-csokoládés-mascarponés tortát.

Zsófinapi epres sütemény

12 dkg finomliszt

1 kk sütőpor

1 kk vaníliaesszencia

4 dkg porcukor

1 dkg kakaópor

10 dkg vaj

50 dkg mascarpone

6 dkg porcukor

1 marék epres csokoládé pasztilla

4 tojás

30 dkg friss eper

A sütőporos liszthez hozzáadom a cukrot és a kakaóport, majd a vajjal elmorzsolom. Végül meglocsolom az esszenciával és tésztává gyúrom. Fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe teszem.

A mascarponét kikeverem a porcukorral, csipet sót adok hozzá, majd hozzákeverem a tojásokat is.

A tésztát kiszedem a hűtőből, pitetálnyira nyújtom és ki is bélelek vele egyet. A tésztára kanalazom a mascarponés krémet és megszórom csokipasztillával, majd 175 fokon sütöm, amíg szépen meg nem színesedik a krém.

Ekkor kiszedem, hűlni hagyom. Ha félig kihűlt 2-3 ek tejföllel megkenem és negyedbe vágott eprekkel megszórom. Hűtőben teljesen kihűtöm.

Ha visszagondolok a gyerekkoromra igen meghatározó élmény volt anyával a Gerbeaud-ba járás. A belvárosi sétáink végefelé – mielőtt fölugrottunk volna a hajdani 2-es, későbbi 105-ös buszra – egy kávé és egy sütemény erejéig mindig betértünk a kisGerbeaud-ba. Azért oda, mert volt egy bája a kicsiny teremnek, mert nem volt tele turistákkal és jól ismertük a személyzetet. Ennek a különálló résznek volt egy otthonos bája, nem a nagy turistavendéglátógépezet részeként működött, hanem egyfajta szuverén köztársaságként adott helyet a nagyGerbeaud-ból kikopott régi klientúrának.

Aztán ahogy teltek az évek, s változott a világ, úgy szűnt meg ilyen titkos szigetnek lenni ez a terem. Először átalakították, majd bezárták, végül megszüntették. Ezzel együtt valahogy az én kötődésem is elmúlt.

Az új Gerbeaud vezetés azonban jó úton jár ahhoz, hogy visszaszerezze a bizalmamat. A tegnapi kóstoló után már nem éreztem – a Gerbeaud-val kapcsolatban – magamban azokat a rossz visszhangokat, mert olyan tiszteletre méltó törekvéssel, erőfeszítéssel, hittel és szorgalommal találkoztam, ami felülírt mindent.

A koraesti órában, főleg gasztrobloggerinák számára tartott kóstolón nem csak különleges, finom és igen esztétikus desszerteket kaptunk, hanem Pintér Katalin és Niszkács Anna jóvoltából a megújult/megújuló Gerbeaud filozófiájába is betekintést nyerhettünk. S engem ez – azt kell, hogy mondjam – jobban meggyőzött, mint a maguk nemében egyedülálló és kitűnő sütemények.  (Azért az megjegyezném, hogy az eddigi 34 éves pályafutásom alatt nem találkoztam olyan somlóival, mint amit tegnap, egy hatalmas adag tányérdesszert formájában kínáltak számomra.)

A hely új koncepciója merőben más, mint amit eddig megszokhattunk. Bölcsen épít a turistákra, de nem kizárólagosan belőlük kíván megélni, hanem vissza szeretné szerezni azt a réteget, akinek utolsó mentsvárként szolgált a kisGerbeaud, s szeretné megnyerni a környéken dolgozó emberek szimpátiáját.  Ehhez a misszióhoz szükség van a jó kiszolgálásra, a megújult és kiváló minőségű kínálatra, arra, hogy az innováció és a hagyománytisztelet egyaránt teret kapjon a cukrászdában, s az elkötelezett, minőségi munkaerőre.

Az elvi sík mellett az sem elvetendő, hogy milyen csodákat kínáltak számunkra. Megkóstolhattunk az Onyx étlapján lévő Esterházy szeletet, gyomorkapacitástól függően ismerkedhettünk a robbanós cukorkát rejtő csokoládétortával, narancsos karamelltortával, bazsalikomos citromtortával vagy a macaroon-kínálatot mérhettük fel. Kolonics Zoltán, a Gerbeaud főcukrásza által megálmodott és megújított sütemények kivétel nélkül igen finomak voltak, igaz a vége felé már csak a szemem kívánta az édességet, így a ház – szintén helyben készített – sós aprósüteményeivel próbáltam a gyomromban helyrerakni az egyensúlyt.

A helyi pékáruk választéka lenyűgöző. A ma oly divatos croissant mellett ott a kontyos briós, a túrós táska és a megkerülhetetlen pogácsa. A pékárukért csak úgy, munka előtt is beugorhatunk, de baráti-, üzleti reggelikre is csábít a Gerbeaud.

Igen, azt hiszem ez a jó szó. Tegnap kicsit el lettem csábítva. A Gerbeaud fiatalos bájjal, lelkülettel kacsintott rám, s éreztem, hogy igen, ide vissza szeretnék térni. Egy reggelire, egy kávéra, egy ebédnek is beillő tányérdesszert erejéig vagy csak beugranék, hazavinni valami finomat a családnak.