MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Kedvelt családi desszertünk a darázsfészek, illetve annak diómentes változata a Ferdinánd tekercs. Most épp ez utóbbi készült, mivel a remek barátnői csevej közepette nem volt kedvem diódarálással zajongani. A Nők nem panaszkodtak, csak közölték, hogy ez gyönyörű.

Az, s finom is.

Ferdinánd tekercs

35 dkg finomliszt

5 tojássárgája

2 dkg friss élesztő

1,5 dl langyos tej

3 tk cukor

csipetnyi só
Töltelék:

10 dkg vaj

12 dkg cukor

Plusz 1 dl habtejszín 2 vaníliás cukorral kikeverve.

A liszthez hozzáadom a cukrot és a sót, a tejet megmelegítem, majd beleteszem a tojások sárgáját, s belemorzsolom az élesztőt. Egy desszertvillával alaposan elkeverem, majd a liszthez adom és az egészet rugalmas tésztává dolgozom. Egy tálban, konyharuhával fedve egy órát hagyom kelni.

Amikor kész a tészta lisztes deszkán vékony téglalapra nyújtom. A töltelékkel egyenletesen és alaposan megkenem, majd szorosan feltekerem. Kétujjnyi csigákat vágok belőle, és sütőpapíros tepsiben helyezem őket, kellő távolságra egymástól, majd 20 percet meleg helyen hagyom kelni. 175 fokon sütöm, s mikor már kezd színesedni, akkor vanília esszenciás vagy vaníliás cukorral kikevert tejszínnel alaposan meglocsolom. Szép aranybarnára sütöm.

Múlt héten igazi meglepetésben volt részem. Egy olyan könyvbemutatón jártam, ahol a hallgatóság – klasszikus zsargonnal élve – jóformán a csilláról lógott. Ez azért volt igazán meglepő számomra,  mert nem holmi divatos – nálunk már korábban is nagy sikert aratott – író könyvbemutatójáról volt szó, hanem egy lengyel gasztronómiai újságíróról, Robert Makłowiczról és a napokban megjelent gasztronómiával alaposan átitatott könyvéről.

Valamiért úgy gondoltam, hogy ez a könyv és a szerzője főleg a gasztronómiával eljegyzett, viszonylag szűk réteg számára tűnik majd izgalmasnak. A szűk réteg helyett azonban földön ülő emberekbe, lelkes lengyelekbe és persze gasztroőrültekbe botlottam a Centrál kávézó emeletén, ahol nem maradt már egy talpalatnyi hely sem.

A meglepően nagy érdeklődést magáénak tudható könyv nagyon kellemes olvasmány, mert Makłowicz nem a saját szakmájának berkeiben élőkhöz szól, hanem jóízűen adomázik, mint egy kötetlen baráti vacsorán. Ennek a vacsorának a hangulatát közvetlen stílusával és történeteinek tartalmával teremti meg. Az önéletrajzi hangulat mögött azonban a mi közös Európánk múltja és jelene húzódik, s a sok mosolyogtató adoma valós élethelyzetekről szól.

Az irigylésre méltó gyomorral és legendás lengyel alkoholtűrő-képességgel bíró Makłowicz a lapokon végigeszi a volt Monarchiát, elmerengve az ételek eredetén, a Monarchia olvasztótégelyében létrejött új fogások mibenlétén. Rajong a jóféle, házi eredetű ételekért és italokért, valamint folyvást emlékeztet minket, hogy az unióval visszakapott egységünk mennyire más, mint az ami a császárság idejében jellemezte a Monarchiát.

Azoknak ajánlom a könyvet, akik egy könnyed, de tartalmas olvasmányra vágynak, s még inkább azoknak, akik gyakorta utazgatnak a környező országokba, mert Makłowicz rengeteg tippel és ötlettel is szolgál, hogy egyes tájegységeken, bizonyos népek lakta vidékeken mit és hol együnk.

Smacznego!

A Szásával közös orosz hétvége egyik hozadéka volt, hogy mindenáron blincsikit szerettem volna csinálni. Péntek este, amikor a Nők elvonultak a saját ügyeiket intézni, s Sándor pápa is csak halkan duruzsolt a tévében, nekiálltam egy jóféle blincsikinek. Kicsit fúziósra sikeredett, de a tökéleten eredetét ellensúlyozta finom íze.

Gesztenyés blincsiki

25 dkg finomliszt

5 dkg gesztenyeliszt

0,5 dkg friss élesztő

5 dkg cukor

1 tk vanília esszencia

4 dl tej

5 dkg vaj

5 dkg fenyőmag

A lisztekhez morzsolom az élesztőt, hozzáadom a cukrot. A vajat felolvasztom a kimért tejhez öntöm a vaníliaesszenciával együtt, majd a tejjel felöntöm a lisztet és alaposan kikeverem. A fenyőmagokat meleg, száraz serpenyőben megpirítom és egy tálba félreteszem.

Kis vajat teszek a serpenyőbe, majd kanálnyi masszát terítek a serpenyőbe, megszórom maggal és mindkét oldalát megsütöm.

Gesztenyelekvárral kínálom.

Horváth Eszter desszertkönyvének borítója tökéletesen kifejezi mindazt, amit a könyv tartalmaz. Egyrészt a bohókás , harsány színek, másrészt a cím, ami jól jellemzi Eszter desszertekhez fűződő lelkesedését.

Ez nem holmi háziasszonyi desszertkészítési hajlam, ami a tökéletes íz mellett a megszokott formákra törekszik, Eszter süteményeinél a külső sokkal nagyobb jelentőséggel bír. A kreatív, dekorációnak is beillő desszerteket eddig csupán csodálhattuk és kóstolhattuk, most azonban a kezünkben a kulcs, hogy magunk is elkészíthessük.

A könyv nem csak egyfajta tárlatvezetés Eszter birodalmában, hanem ennél sokkal többrétű, hiszen alapos és kimerítő magyarázatot ad minden desszert elkészítéséhez, bár ezt kissé szokatlan módon teszi, afféle tankönyv jelleggel. A könyv elején bölcs bontásban ott szerepel minden olyan technika és alapanyag, amely a könyvben szereplő desszertek elkészítéséhez szükséges, így a később alaposan leírt recepteknél vissza-vissza hivatkozik az addig tanultakra. A módszer ötletes és igen jól forgathatóvá teszi a könyvet.

A Desszertőrültet azok számára ajánlom, akikben titkon ott lakik a cukrász, az alkotó művész,  akik szeretnek játszani a színekkel, formákkal, anyagokkal, akiket nem elégítenek ki a házi sütemények, s akik szeretnek meghökkentő dolgokkal előrukkolni.