A két falánk olasz
Gennaroval és Antonioval néhány hónapja ismerkedtünk meg. Anna, aki lelkes főzőműsornéző azonnal megszerette az egymást froclizó öregurakat és egy-egy epizód élénken meg is maradt az emlékezetében. Míg én a mi lángosunkhoz hasonló pizzán csodálkoztam, addig ő az Amalfi partjainál történő polipfogást élvezte. Néhány adást sikerült elcsípnünk, aztán valahogy másfelé sodort az élet, s egészen meg is feledkeztünk róluk. Egészen addig, amíg meg nem láttam, hogy megjelent a közös itáliai kalandozásukat feldolgozó szakácskönyv az Alexandra gondozásában.
Régen élveztem ennyire szakácskönyvet. Talán Harris könyvei voltak azok, ami a puszta recepteken kívül így lekötöttek. A remek fotókkal gazdag könyv szinte leheli magából az élet és az étel szeretetét. A szerzőpáros receptje az olasz menünek megfelelő sorrendben, de mindig a szerző feltüntetése mellett jelennek meg, aki sok esetben külön magyarázattal is szolgál az adott ételnek otthont adó régió szokásairól, terményeiről vagy pusztán kibont egy-egy olyan fogalmat, amiről bölcsen feltételezi, hogy nem egyértelmű az olvasó számára.
A receptek és a kiegészítések mellett a könyvben sok egyéb információ is megtalálható az olasz életvitelről, szokásokról, vallásról, hiszen ezek szerves részét képezik az ételek kialakulásának, formálódásának, s a fogyasztási szokásoknak. A receptek összetételükben és mennyiségükben nem a francia nouvelle cuisine-t másolják, hanem az igazi cucina poverát, azaz az olasz szegények konyháját mutatják be. A receptek alapanyagai egyszerűek, majd’ az összes nálunk is könnyűszerrel beszerezhető. A leírások értelmesek, jól követhetőek. ( Az eddig teszteltekben nem találtam logikai bukfencet. )
A jó szakácskönyv ismérve az a jóleső tehetetlen zavar, mikor az ember nem tud dönteni, hogy melyik étellel is kezdjen. Aztán végigpásztázza a konyhai kínálatot és azon nyomban belevág valami olyannak az elkészítésébe, amihez minden adott.
A két öreg levett a lábamról, a könyvben cetlik hada sorjázik, a hiányzó alapanyagokat apránként összegyűjtöm és szép sorjában elkezdem kifőzni a könyvet. Ha valaki kedvet érez hozzá, most kezdje, mert még a piacon az összes olyan alapanyag, amit szeret az olasz konyha.
Kedvcsinálónak egy egyszerű, gazdag szafttal bíró étel:
Sertésoldalas csicseriborsós paradicsomszószban
3 ek olíva olaj
1 nagyobb vöröshagyma
1 kg sertésoldalas
4 dl paradicsompüré
4 dl zöldség alaplé
só
frissen őrölt fekete bors
2 tk szárított kakukkfű
2 babérlevél
40 dkg főtt csicseriborsó (jó a konzerv)
Egy mély, vastag fenekű serpenyőben felhevítem az olajat, majd az apróra vágott hagymát megdinsztelem. Mikor már kész, akkor óvatosan kihorgászom és egy tálba félreteszem. Az oldalast darabokra vágom, majd az olajon minden oldalát megkapatom. Ezután visszateszem a hagymát, hozzáadom a paradicsompürét, az alaplét, fűszerezem és háromnegyedig fedem az edényemet, úgy, hogy csak egy kis gőz tudjon kiszabadulni. Közepes lángon háromnegyed órát főzöm. Végül hozzáadom a csicseriborsót és még fél óráig hagyom rotyogni. Friss fehér kenyérrel kínálom.
