MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Tinédzser. Még most is ízlelgetem a szót, pedig szeptember vége óta már a Nők is a tizenévesek táborát erősítik.  A kisgyerekkorból kilábaló, egyre nagyobb önállósággal rendelkező, a világra nyitott emberpalánták már nem csak a gyerekszakácskönyvek kevert süteményeinél nyalakodnak szívesen, hanem a valódi főzésbe is örömmel belevágnak.

Ehhez a főzéshez kínál profi segítséget a Tesco által életre hívott szakácskönyv, amely olyan alapfogalmakkal is megismerteti az olvasóit, amelyekkel sajnos már a szüleik sincsenek – minden esetben – tisztában. A könyvben található eszközismertető és fogalomtár felnőtteknek készült szakácskönyveket megszégyenítő alapossággal tárgyalja a késtechnikát, illetve olyan konyhai praktikák leírására is veszi a fáradtságot, amelyeket a nagykorúaknak írt szakácskönyvek – tévesen- evidenciának vesznek.

A könyv bátran nyúl a kelt tészta és az omlós tészta témájához is, kimerítő, részletes leírással segíti a fiatal kuktákat, hogy számukra ezek az ételek már ne jelentsenek problémát.

A gyerekszakácskönyvek cukor-tészta-csokoládé alapú működésén túlmutatva a Tiniséf egészségtudatos gerinccel rendelkezik. A receptekben alternatív javaslatok jelennek meg, a kevésbé ismert, egészségesebb megoldást kínáló alapanyagok minden esetben bemutatásra kerülnek. Szerencsére a könyv nem esik túlzásokba, nem kampányol a mindenmentes receptek mellett, az alapanyagok felsorolásánál sem végletekig kizsigerelt termékeket sorakoztat fel, hanem finom egyensúllyal kínálja az egészségesebb konyhát.

Bár brandelt szakácskönyvről van szó, a cég nem tolakszik, inkább felkarol és lehetőséget ad. Az alapanyagok felsorolásánál nincsenek saját márkás javaslatok, az oldalak nincsenek telehintve logókkal, a Tesco pont annyira van jelen a könyvben, amennyire helyénvaló.

A receptleírásokat fázisfotókkal, extra tippekkel és termékismertetőkkel teszik még egyértelműbbé, az információ kerek egységet ad és nem túl sok, a kuktáknak nem kell elveszi a tengernyi adat között, minden leírás az étel elkészültét segíti.

A szakácskönyvben szereplő alapanyagok köre igen tág, a nigella magtól az üvegtésztáig meglehetősen sok, a klasszikus magyar konyhától távol eső termék megtalálható. Ez azonban nem a könyv által gerjesztett mesterséges folyamat, a beérkezett és a könyvben publikálásra került pályamunkák jelentős része túlmutat a hétköznapokon, a világkonyhai kalandozások pedig magukban rejtik az újfajta alapanyagokat.

A könyvet jó szívvel ajánlom minden tizenévesnek, szülőknek, kezdő háziasszonyoknak, újítani vágyó háziasszonyoknak, s olyanoknak, akik törekednének az egészségesebb étkezés felé, de még bizonytalanok.

Ma India kanyarodott ki a sütőmből. Könnyen kivitelezhető, egyszerű és ezernyi ízű recept, amely napfényt varázsol a novemberünkbe.

Sült currys csirkecomb

8 felső csirkecomb

3 ek natúr joghurt

2 ek curry fűszerkeverék

1 nagy tk paradicsomsűrítmény

2 gerezd fokhagyma

kevés só

1 citrom

Egy nagyobb fedeles műanyag tálba összekeverem a joghurtot, a fűszerrel, a paradicsommal, az áttört fokhagymával és belereszelem egy kezeletlen citrom héját. A csirkecombokat csontig bevágom, majd a pácba alaposan megforgatom. Miután minden csirkecombot bepácoltam lefedem az edényemet és néhány órára a hűtőbe teszem.

Ebédhez közeledve kiszabadítom a combokat tepsibe fektetem, a hátramaradt pácot a húsokra halmozom, majd fóliával lefedem az tepsit és a 195 fokra előmelegített sütőbe tolom. Nagyjából 30-40 percig sütöm, majd a fóliát leszedem, a sütő grillfunkcióját bekapcsolom, hogy a pác jobban rásüljön, kicsit megpiruljon a csirke bőre.

A csirkét tálaláskor friss korianderrel megszórom és rizzsel kínálom, amelyet bővel meglocsolok a tepsi fenekén összegyűlt szafttal.

(Az edényeket és a dekorációt az F&F biztosította.)

Nem vagyok egy nagy gesztenyepüré rajongó, de ősszel néha megkívánom az édesített gesztenyemasszával készült finomságokat. Most is éreztem, hogy szívesen ennék egy kis gesztenyés édességet, de a bevált, kelt tésztás gesztenyés tekercs valahogy túl masszívnak tűnt, a klasszikus, krumplinyomón áttört gesztenyemassza fogyasztása pedig sosem töltött el azzal az élvezettel, amivel egy édesség elmajszolása közben át kell, hogy járja az embert. Így aztán alkottam. Kicsit átértelmeztem a kedvenc sajttortámat, extra textúrát kínáltam a lágy krém mellé és a végén egy adagnyi tejszínhabbal tettem fel a koronát az alkotásra.
Ütős lett.

Gesztenyés sajttorta (4 főnek, ebéd utánra)

30 dkg mascarpone

25 dkg ízesített gesztenyemassza

5 dkg vaj

10 dkg csokoládés keksz (most épp Detki kakaós)

2 tojás

5 dkg barna cukor

A kekszet mozsárban nagyjából összetöröm és egy kisméretű kapcsos forma aljára teszem és meglocsolom olvasztott vajjal. A tortaformát beteszem 130 fokra 3-4 percre a sütőbe. Ezután kiszedem, a sütőt 180 fokra felkapcsolom és elkészítem a krémet.

A mascarponét összekeverem a masszával és a tojásokkal, majd a cukorral édesítem. A keveréket ráöntöm a kekszágyra és az egészet betolom egy órára a sütőbe.

Miután megsült, hagyom kihűlni. Friss tejszínhabbal kínálom.

Rengeteget olvasok, de recenziót általában csak szakácskönyvekről szoktam írni. Ám most kivételt teszek, mert a legutóbbi olvasmányom igazi gyógyír ezekre az álmosító, őszi napokra. Meg úgy általában is.

A skandináv irodalom sokáig váratott magára, majd  néhány éve a krimikkel megnyílt az út, s lassacskán már nem csak a borzongni vágyók találnak skandináv regényt maguknak.

Az Animus kiadónak hála, a múlt hét folyamán gazdagabb lettem egy ismerőssel. Az emberrel, akit Ovénak hívnak. Az ellenszenves és nemes lelkű Ovéval.

Fredrik Backman könyvét nehéz beskatulyázni. Nevezhetnénk fejlődésregénynek, olvasmányos voltának köszönhetően lehetne afféle könnyed strandkönyv, velőig ható humora Moore jobb napjait idézi. A képlet azonban ennél sokkal összetettebb. Az ember, akit Ovénak hívnak csalóka útra visz, először nehezet ígér, majd humorral lazít, egészen addig, amíg már remélni kezdjük, hogy minden így is marad, de akkor csavar kettőt a lelkünkön, s közben – két félhalál között – önkéntelenül is felkacagunk.

Ove története alól nem lehet kibújni, nem lehet távolságtartással szemlélni, az első lapok után már a küszöbön állunk, akárcsak a regényben felbukkanó rozzant macska. Backman hihetetlen erővel vonz be a kertvárosba, gyors, de alapos ecsetvonásokkal kerítve körénk a tájat, az évszakot, a kétévente lecserélt burkolólapokat, a tiltótáblákat és a szomszédokat. Ennek a gördülékeny stílusnak hála hamar otthonosan mozgunk Ove jelenében, miközben folyamatosan várjuk a morc öregúr múltjának szép és szívfájdító történeteit.

Nem vagyok könyvkritikus, spoilerezés nélkül nehezen tudnék hosszabban írni a könyvről, így inkább három, a könyvre maximálisan jellemző idézetet osztanék meg veletek:

“Reggel hat előtt öt perccel történt, hogy Ove és a macska meglátták egymást. A macska rögtön nagyon rossz véleményt alkotott Ovéról. És ez a dolog abszolút kölcsönös volt.”

“Ove fekete-fehér ember volt.

A felesége pedig színes. Ő volt Ove összes színe.”

“Ove kibámul az ablakon. A sznob kocog. És nem is a kocogás provokálja Ovét, egyáltalán nem. Ove magasról tesz rá, kocognak-e az emberek. Csak azt nem érti, miért kell ekkora ügyet csinálni belőle. Az az önelégült mosoly az arcukon, mintha valami fontos küldetésben kocognának. Pedig ez a negyvenéves férfi sem tesz mást, mint így közli a világgal, hogy rohadtul semmit sem tud rendesen megcsinálni. És ezenfelül: tényleg szükség van arra, hogy úgy öltözzön fel hozzá, mint egy tizenkét éves román tornász? Úgy kell kinézni, mint az olimpiai bobcsapat egy tagja ahhoz, hogy az ember kimenjen cél nélkül csoszogni egy háromnegyed órára?”