A linzer és más omlós tésztás sütemény kapcsán sem győzőm elégszer elmondani, hogy mindig hideg vajjal dolgozzunk és ha lehet a kezünk is legyen minél hidegebb (nekem gyárilag az), ugyanis az a jó, ha a vaj a lehető legkevésbé olvad meg a morzsa készítése közben. Épp ezért tanácsos nagyon finom mozdulatokkal, az ujjvégekkel morzsává pörgetni a vajat és a lisztet. Biztos, hogy jó lesz az omlós tésztánk, ha a kész morzsából egy maroknyit a tenyerünkbe véve összenyomjuk és utána a tészta egyben marad. Ha valakinek jó teljesítményű robotgépe van, akkor a piskótatésztához adott szív alakú, osztott lapáttal is elvégeztetheti a piszkos feladatot. Ebben az esetben a vaj lehet egy kicsit lágyabb, de csak egy kicsit.
A leghíresebb linzerfélékről a Mindmegettén írtam.
A sütőtököt nem lehet nem szeretni.
Könnyen feldolgozható, sokféleképp fűszerezhető, s a levestől a desszertig szinte bármilyen étel alakítható belőle. Hogy erről ti is meggyőződhessetek, egy nagy csokorba összekötöttem a sütőtökös receptjeimet.
A magyar címadással ritkán vagyok boldog, ennél a filmnél se érzem a legsikerültebbnek, de igazából nem is lényeges, hiszen a Ételművész kellemes, kikapcsoló, szórakoztató film, s nem utolsó sorban erősen étvágykeltő alkotás.
Bradley Cooper nem tartozik a kedvenceim közé, annak ellenére, hogy hosszú évek óta próbálom megszokni, megszeretni. Helyes képe van, nyílt, mondhatni őszinte tekintete, de ez sok esetben – nekem – édes kevés. Ebben a filmben sem az ő karizmája mozgatja a mozit, de olyan sztárokkal, olyan európai színészekkel körülölelve mozog a vásznon, ami szerethetővé, s egyszersmind valódivá teszi.
Az alaptörténet egyszerű. Adva van egy zseni séf, aki kiégett, másokat beégetett, elmenekült a világ végére, magához képest igencsak méltatlan munkával múlatja a mindennapjait, miközben felejt és gyógyul.
Aztán egyszer csak elérkezik az idő (a filmben ez szerencsésen igen hamar beáll), amikor már elég erőt érez magában a visszatérésre. De nem sunnyogva kíván megjelenni, hatalmas entrée közepette csörtet be Londonba, felbosszantva ezzel minden régi barátját és ellenségét (ami az esetek jelentős részében egy és ugyanaz), s viszonylag hamar egy új étterem, egy új koncepció kidolgozásába kezd.
A film lényegi része itt indul, a kapcsolatok leporolása, újak építése, régiek átértelmezése és az önmagához való visszatérés, a konyhai hang megtalálása, amit sok-sok kedves, valóban vicces, de soha nem otromba jelenet mutat be. Nekem a Cooper hátán/arcélén/tarkóján időző kamera néha sok volt, voltak jelenetek, amelyekből húztam volna, de a konyhai pörgés, a felfokozott, a vendég számára teljességgel ismeretlen életmód szépen megjelenik, a konyhai képkockák mind a helyükön vannak, s a séf és az általa életre hívott csapat fejlődése is nyomon követhető.
A stábban pedig olyan nevek tűnnek fel, mint az amerikai születésű, de angol földön nevelkedett Sienna Miller, a mindig tökéletes, de most valamiért sátrakba öltöztetett Emma Thompson, a Good Bye Lenin óta folyamatosan finoman felfelé kapaszkodó Daniel Brühl, az Életrevalókkal berobbanó Omar Sy, a röpke szerepben megjelenő Uma Turman vagy a walesi Matthew Rhys.
Megnézése – mozi utánra időzített, biztos asztalfoglalással – javasolt!
A tavasz végi, nyár eleji megnyitón már érezhető volt, hogy a Bazsalikom pékség és mi jóban leszünk.
A Nők megkapták a tökéletes pizzákat, engem körülölelt a Campagnaban megszeretett olaszos hangulat és kedvemre szemezgethettem a jobbnál-jobb olasz pékáruk között. Faltuk a focacciát, a különféle feltétekkel elénk kerülő pizzaszeleteket, különböző antipastikat, pasta-kat kóstoltunk, végigettük az egész menüsort, egészen a desszertekig.
A mostani együttevés is hasonlóan grandiózusra sikeredett. Az apropója egy nagyon kedves, rendkívül gyakorlott és a magyar borokkal rokonszenvező úr volt: Aurelio, az olasz sajtmester.
Aurelio dolgozik, készül a sajt
A pékműhely ontotta magából a megszokott csodákat, a Sonkás biztosította a megfelelő előételt, borkorcsolyát és pizzafeltétet, Aurelio pedig bevezetett minket a valódi mozzarellakészítés titkaiba, aminek az eredménye olyan minőségű sajt lett, amit utószor Campagna-ban ettem, a helyi bivalyfarmon.
Érlelt sonka, jó olajbogyó, minőségi olíva olaj, friss mozzarella és egy kevés bazsalikom Ennél több nem is kell a boldogsághoz. :)
De nem csak tétlenül néztük és ettük, ami elénk került, hanem aktív szereplőivé válhattunk a pékségnek, elkészíthettük a saját pizzánkat, ami nem csak a feltét kiválasztásában múlt ki, hanem a tészta kinyújtásától a kemencéből való kiemelésig ránk rótt minden – rendkívül élvezetes – feladatot.
Szabolcs, a pékmester jó bírta, még Zsófival is dűlőre jutott
