Villányt nem kell bemutatni. A mediterrán klímával rendelkező dél-magyarországi borvidék régóta jelentős hírnévvel bír, számos ismert és kedvelt szőlőfajta terem errefelé, s néhány igencsak impozáns borászat dolgozik azon, hogy a villányi bor minden esetben egyet jelentsen a jó minőségű, gondosan készített itallal.
A vörösborok sokáig meglehetősen távol álltak tőlem. Egyszerűen nem bírtam fellelni bennük azt, ami mások számára szinte evidens volt. Az illatuk a legtöbb esetben elvarázsolt, s ez a bűbáj egészen az első kortyig tartott, amikor a gyümölcs mögül kiszöktek a tanninok, s csókra rántották a szám, kívül-belül.
Azonban a múltkori szekszárdi túrán már kellemesen csalódtam a kadarkában, s a mostani kirándulásunk egyik konklúziója is az volt, hogy vörösbor-kompatibilis lettem, s ez nem csak az én érdemem.
A Csányi Pincészetben tett látogatásunk során ugyanis Romsics László a pincészet vezérigazgatója elmondta, hogy a Teleki borok eddig is nagy népszerűségnek örvendtek a fogyasztók körében, de még több embert szeretnének megszólítani, így a borokat is egyre inkább a fogyasztói igényeknek megfelelően készítik, kezelik, a jövő vörösborait – világszinten – sokkal inkább a gyümölcsösség fogja jellemezni, mint a hordóban töltött idő.
A Bonafarm ékszerdobozának nevezett Csányi Pincészet kicsit több, mint 360 hektár szőlővel rendelkezik. A Villányban található neves dűlőkben itt is, ott is megtalálhatók a pincészet szőlejei, amiket egy dűlőtúra keretein belül mi magunk is megnézhettünk. Hihetetlenül rendezett, karban tartott dűlők között vezetett az utunk, nehéz lett volna megmondani melyik sor melyik gazdasághoz, pincészethez, családhoz tartozik, mindenütt rend uralkodott, megbecsült szőlőtőkék zöldelltek.
Az első állomásunk a Kisharsányban, a Hárosos dűlőben volt, ahol két Teleki bort kóstoltunk. A Teleki 
Villányi Nap Cuvée és a Teleki Villányi Shiraz nagyon kellemes, azaz számomra tökéletesen élvezhető, zamatos vörösbor volt, amihez szőlőmaglisztből készített kenyeret haraptunk. A szőlőmagos kenyér több okból is rendkívül jó ötlet. Egyrészt a pincetúrákon szinte kivétel nélkül mindig zsíros kenyér-pogácsa vonalon mozognak a vendéglátók, holott egyre szélesebb kör számára probléma a glutén. A szőlőmaglisztből készített kenyér felülmúlta a várakozásomat, jó állagú, a gluténmentes kenyerektől eltérően nem fujtós, nem túl nehéz partnere volt a bornak.
Bár a globális felmelegedés kapcsán szeretjük homokba dugni a fejünket, jó volt hallani, hogy vannak, akik tudatosan készülnek az éghajlatváltozásra. A Csányi Pincészetnél a stratégia része olyan szőlőfajtákat telepíteni a jövőben, amelyek a felmelegedés hatásai ellenére is moderált alkoholtartalmú bort képesek adni. De nem csak ilyen távlatokban gondolkodnak, most is épp új, Bordeaux-ból származó oltványok telepítése zajlik.
A Háros dűlőből menet megtudtam, hogy Teleki Zsigmond itt, ezen a környéken tesztelte azokat az 
oltványait, amelyek ellenállnak a meszes talajnak, s amelyek közül több rezisztens oltvány a mai napig is kedvelt és keresett, s bónuszként még a mészfalakban előszeretettel táborozó, ott fészket rakó gyurgyalagok is megmutatták magukat.
A Jammertálba érve, a dűlő oldalában lévő Kővillához és Teleki Zsigmond szobrához mentünk, ott ejtettük meg – stílszerűen – a Kővilla borok kóstolását. A Kővilla sorozat a Csányi Pincészet által – kifejezetten az éttermek számára – kialakított prémium termékcsalád, amelyből két tételt vettünk górcső alá, az egyik egy 2012-es, cabernet franc és merlot házasításából született Kővilla Cuvée volt, a másik pedig szintén ebből az évből származó Kővilla Cabernet Sauvignon.
A dűlőtúránk utolsó állomása a Kopár-hegy volt, ahol újabb borkóstoló következett, ezúttal egy 2011-es Kővilla Cabernet Franc-t kóstoltunk, s boldogan ettük szakmányba a helyiek által kedvelt sváb sós péksüteményt, a pekes kiflit, ami sokban emlékeztetett az általam is gyakorta készített sörkiflire.
A külsős munkáink ezzel véget is értek, visszaindultunk a Csillagvölgybe, hogy ott folytassuk, egy kiadós pincetúrával, ahol megnézhettük, hogy mi is történik a szőlővel, miután leszüretelik.
A 2002-ben létrehozott üzem korszerű, számomra is könnyen átlátható, tiszta, rendezett pincével bír, 
ahol a fémtartályos erjesztés mellett a vörösborok megkapják a megfelelő mennyiségű és minőségű hordós érlelést is. A látogatásunk során Szakál Zoltán borászati vezető a bor születésének minden fázisát megmutatta, kóstoltunk különböző érési fázisban lévő 2015-ös kékfrankost, először tartályból, majd nagyhordóból és végül egy 300 literes, közepesen égetett francia hordóból. Láthattuk, pontosabban érezhettük, hogy az erjedő szőlőből hogyan alakul ki az a kerek, kiegyensúlyozott, tartalmas ital, hogyan talál egymásra a hordó és a bor, hogyan adja meg a hordó a bor gazdag textúráját.
A pincetúra vége felé még elhaladtunk a muzeális bortároló, érlelőpince mellett is, amelyben 1951-től találhatók különféle tételek, egészen 2012-ig. Ennek a pincének az egyik borát az ebédhez is magunkkal vittük, s a Csillagvölgyben elfogyasztott – csülökből és lapockából készült – pincepörkölthöz többek között egy gazdag ízvilágú 2002-es Chateau Teleki Cabernet Franc is elkortyoltunk.
A borvidék 15%-át birtokló Csányi Pincészet valóban széles termékskálát kínál a fogyasztói számára. A Teleki szortimentben mindenki megtalálhatja a számára kedves bort, fellelheti az étkezésekhez kínálható, s az elmélkedős, beszélgetős estékhez illő tételeket is.
(A képek egy részéért köszönet Bácsi Róbertnek.)
