MIRELLE Atelier

Be kell, hogy valljam, egy kicsit bizonytalan voltam, kitart-e ez a másfél évnyi szerelem és a hozzá tartozó hagyaték még egy estén át. Annyira szép és kerek élményt adott az első felvonás, hogy nem volt kétséges, hogy az egyébként meglepően lelkes kamasz Annával újra ott ülünk majd a hallgatóság soraiban, de még bujkált bennem egy szekunder félelem, hogy mi van, ha ez a színes, nagy románc már másodjára nem ad annyit.

Szerencsére tévedtem. Az este most is bűvkörébe vont, a meghívott vendégek, Iványi Gábor és Vermes György, valamint Móra dédunokája, Vészits Andrea tökéletes, kerek élményt adott, amelyben – értelemszerűen – ugyan fel-felvillantak a két héttel korábbi est momentumai, de nem csapott át ismétlésbe, csupán a megértést, az átkötéseket könnyítették ezek a visszacsatolások. A mostani est főszereplője a Címtelen könyv volt, a Balatonföldváron – egy hónap alatt – született 36 vers, amely szép leképezése Móra Ferenc és Kalmár Ilona szerelmének, olyan pontos és teljes képekben mesélve el azt, amely eligazítást ad az utókor számára is. A szerelmes és erotikus versek mellett bomlott ki Kalmár Ilona alakja, és ahogy Vermes György, Ilona unokaöccse, sorra citálta Ilona életének fényképes lenyomatait, egyszer csak torkon ragadt minket a 20. század, és a történelem egészen meglepő erővel, intenzitással rohanta le az ugyan tragikus, de mégiscsak romantikus történetre vágyó közönséget.

Megdöbbentett az, hogy a személyes tragédián át mennyivel intenzívebben hatol a bőrünk alá mindaz, amit tanultunk, tudtunk, elítéltünk. Ez a passzív tudás tegnap este alakot öltött, együtt keresztelkedtünk ki Kica férjével, együtt adtuk fel vele a nagypolgári életet, együtt hagytuk, hogy mindez megtörténjen, miközben egyre inkább felértékelődött az, amit Kica tett, hogy megőrizze, méltó módon ápolja Móra emlékét, hagyatékát.

Megrázó, szép este volt, amelyen egy elképesztő erős asszony képe rajzolódott ki, akinek tudatos, bölcs, tanult, emancipált lénye akárcsak egykor Mórát, minket is elvarázsolt.

Be kell, hogy valljam, feszül némi ellentét köztem és az energiaitalok között. Réges-régen az évezred elején lettünk rosszba, alapvetően az én hibámból, és eddig azt hittem, hogy ez az állapot örökre így is marad.

A történet meglehetősen banális, bár jó sztori, így az újsütetű kamasz bandákat – apámhoz hasonló lelkesedéssel – egy idő után mind elszórakoztatom vele. Történt ugyanis, hogy Kinga barátnőm esküvőjén többet és többfélét ittunk a kelleténél, azonban a társaság által várt vagy remélt eredmény sokáig elmaradt, mivel apám gyomrát örököltem, amelyben az alkoholnak kevés lehetősége van a szellem elhomályosítására. Ezt én már korábban felfedeztem, az Ezresben tett kirándulásaink költségeit egy idő után radikálisan csökkentettem is, hiszen felesleges pénzkidobásnak minősült az italvásárlás. Ellenben minden bulizós éjjel – Topi barátommal együtt – nekünk jutott a nemes feladat, hogy a már az üveg látványától megittasult barátainkat biztonságban irányba tegyük az otthonaik felé.

A lényeg, hogy Kinga barátnőm esküvőjén cselt szőttek ellenünk, és az utolsó helyen, az utolsó poharak mélyén – a különféle párlatok mellett – valamilyen energiaital lapult meg, amely megtette a kellő hatását, és én erre koránt sem emlékszem szívesen. Az emlékhez pedig egy illat párosult, a friss, reccsenősen felnyíló energiaitalos dobozokból kiszökő édeskés buké, és ez az aroma, illetve a vele kapcsolódó emlék bőven elég volt ahhoz, hogy én húsz évig megtartóztassam magam, és ne igyak semmit, amire az energiaital definíciója illik.

Ezért is fogadtam kétkedve a Hell újdonságát, az Energy Coffee-t, amely azonban sarokba szorított, hiszen egy olyan ital képében jelent meg előttem, amelyet igencsak szeretek. A kávé nekem élvezeti cikk, amelyet szertartásosan fogyasztok, hangulatomhoz választott bögrében, az adott napszaknak, évszaknak, időjárásnak megfelelő módon. Viszont, ha utazom, vagy hosszabb ideig vezetek, netalántán egy napos sajtóúton veszek részt, akkor sok esetben le kell, hogy mondjak a megszokott kávéimról. Ezek hiánypótlására már többször, többféle kísérletet tettem, de az utazós bögrék valahogy mindig a kocsiban maradtak (napokra), az elviteles poharak fedelében meg egyszerűen nem bízom.

Így most örömmel vettem, hogy új termékcsalád született, rögvest három taggal, amelyek között Latte, Cappucino, illetve cukormentes Slim Latte található. A magas tejtartalmú, arabica és robusta kávék blendjéből született italok pont beférnek a táskába, és 2,5 decis mennyiségük is pont annyi, amennyit egyszerre könnyedén meg tudunk inni.

Akár egy húzósabb munkanapon is jól jöhet :)

Nagy valószínűséggel az én generációm volt az utolsó, aki a Sisi filmek folyamatos ismétlése közepette nőtt fel. Mi még Romy Schneider ártatlan arcocskájával azonosítottuk a császárnét, és egy gyönyörű, romantikus lányregénynek láttuk az életét.

A Sisi angol szereleme nagyon jól, bölcsen, vádaskodás nélkül árnyalja ezt a képet, megmutatván Sisi életének egyik legizgalmasabb kalandját, egy epizódba sűrítve. A könyv üde, könnyed olvasmány, de koránt sem elnagyolt, figurái kidolgozottak, jól láttat minden szereplőt a szerző, jellemük is pont annyira kidolgozott, hogy a kapcsolatok, konfliktusok jól működő rendszerré álljanak össze.

A kor Angliájának finom lenyomata adja a könyv alapját, amely ugyan javarészt Sisiről szól, de a császárné már egy teljes, kész, megalkotott háttér elé lép be, ahol addigra minden szereplőnek megvan a maga pontos helye és szerepe.

Számomra a főszereplő azonban egyértelműen a könyv elején megismert Charlotte, aki modern törekvéseivel, egyedi, a kor lányaira, asszonyaira még nem jellemző modern gondolkodással sokban emlékeztet az osztrák császárnéra. Az ő világgal, szerelemmel való szembesülésének, a benne lévő erő és akarat érvényre jutásának regénye ez, amelyhez – kicsit háttérbe tolva – kapcsolódik a császárné és az angol lovastiszt kapcsolata.

A könyv könnyed hangvétele nem megy a minőség rovására, egységes stílusú, jó tempójú olvasmány, amelyben helye van a humornak, a finom és kevésbé árnyalt élceknek. A könyvben egy ártatlan, de a világra a sorstársainál nyitottabb, entellektüel fiatal nő szemén keresztül láthatjuk a XIX. század utolsó harmadának Angliáját, betekintést kaphatunk az arisztokraták, nemesek sportjába, a vadászatba, és nem utolsó sorban megtudhatjuk, hogy ki volt Sisi angol szerelme.

Mindig is vonzottak a gyárak. Tizenéve, kezdő bloggerként – elsők között – a Dreher hívott meg magához, hogy megmutassa a hatalmas, fénylő réz üstjeit, körbevezessen a kőbányai birtokon, és én ott nem csak ezzel az épülettel kötöttem örök barátságot, hanem egyszer és mindenkorra elkötelezett rajongója lettem a gyáraknak.

Azóta a világ számos pontján jártam számtalan gyárban, de örömmel térek vissza minden egyes alkalommal a Dreherbe. Múlt héten is náluk jártam, kicsit ünnepelni, hiszen idén 165 éves a gyár, amelynek komoly és izgalmas múltja mellett a jelene is meglepően fordulatos.

A múlttal kapcsolatosan nagyon kellemes és jó beszélgetést folytattam a Dreher muzeológusával, Dr. Török Róberttel, aki hosszan és élvezettel mesélte el a magyar sörgyártás történetét, amelyben a Drehereknek megkérdőjelezhetetlenül fontos szerep jutott.

A történetet szerencsére nem csak én ismerhettem meg, egy – a sörgyár kincseinek töredékét – felvonultató időszaki kiállítás keretében, most minden a Dreher túráin résztvevő vendég megtekintheti a 165 évet lekövető, azt bemutató kiállítást. A vitrinekben igazi kincsek lapulnak. Nem csak a Corvin áruháznak szállított sörök lajstomfüzetét, sördal-kottát és egyéb antik érdekességeket láthatunk, hanem a gyerekkorunkból oly jól ismert tárgyi kultúra elemei is sorra szépen visszaköszönnek.

Külön érdekessége a két hónapos kiállításnak az 1979-ben létrehozott Söripari gyűjteményben lelt makett, amelyet a gyár egykori dolgozója készített, jó eséllyel szabadidejét áldozva az aprólékos munkára.

De nem csak a múlttal foglalkoztunk behatóan, a múlt hét két sör debütálásáról is szólt: a gyár bemutatta a zöldteával ízesített, könnyednek tűnő, de jelentős alkoholtartalommal bíró, harmonikus, szerethető sörét a Fúziót. Illetve a közönség a múlt hét végi rendezvényen kóstolhatta először a tradicionális angolszász alapokon nyugvó Kalandor IPA sört, amely egy teljesen más, karakterében, hangulatában a Fúziótól messzemenőkig eltérő ital. A karakteres és testes Kalandor IPA szűretlen, kesernyés frissítő sör, amely Kazbek, Citra és Chinook komlóval készül. Ez a variáns limitált ideig kóstolható lesz a Dreher partnersörözőiben.

A 165. évfordulóra a Dreher plakátpályázat kiírásával is készült, amelynek pályaművei közül most sok megtekintető – a Hordófejtő épületében berendezett – időszaki kiállítás mellett, illetve a hét végén a verseny győztesét is kihirdették: a fantáziadús plakátok között Lőrincz Attila Welcome Budapest plakátját találta a legjobbnak a zsűri.

Ha pedig a Facebook stílusában szeretnénk megismerkedni a Dreher történelemmel, mostantól ez is lehetséges. A sörgyár oldalán megtalálhatjuk a múlt modern köntösbe öltöztetett darabját, amely igazán élvezetes módon meséli el a Dreher gyár történetét.