MIRELLE Atelier

Vannak erős érzelmeket magukban hordó tárgyak. Nem mindegyik az, még akkor sem, ha évtizedeken keresztül együtt utazunk velük, részét képezik az életünknek, hasznunkra vannak vagy csak egyszerűen mellettünk maradtak.

Vannak viszont olyanok, amelyeket gyakorta töltünk meg érzelemmel, adjuk úgy és kapjuk annak tudatában, hogy ez most valami jóval több a fizikai kiterjedésénél.

Tipikusan ilyen az óra. Az óra messze nem az csak az idő méréséről szól, egy olyan tárgy, amivel elhelyezhetjük magunkat egy skálán, kimutathatjuk a ragaszkodásunkat, szeretetünket, elismerésünket, amit örököltünk, vagy amit épp tovább kívánunk örökíteni.

A 21. században végképp megváltozott az órák jelentése, a mobiltelefonok felülírták az időt, az óra most már sokkal inkább a benne rejlő fizikai és szellemi értékek tárháza, mint egyszerű időmérő szerkezet, sok esetben ékszer, egy önmeghatározásra alkalmas eszköz.

Nekem is mindig különleges viszonyom volt az órákkal. Egészen kiskorom óta vannak óráim, kilencven százaléka ma is a birtokomban van. Nem csak azokra emlékszem élesen, amikkel apám lepett meg, hanem erősen él bennem az a boldog birtoklási érzés, amikor a Régiposta utcai óraboltban megvettem az első saját órámat. Bár nem utazom méregdrága példányokban, de hiszek a márkákban, szeretem, ha van történet a szerkezet mögött, és az is kifejezetten fontos számomra, hogy az általam viselt órában is önazonos legyek.

Óra nélkül nem megyek sehova. Kényszeresen pontos vagyok, mindig szeretem tudni, hogy mennyi az idő, arról nem is beszélve, hogy az óra bizony öltöztet.

A most piacra került Chronos magazin alapvetően férfias hobbiként tekint az órák ismeretére és azok gyűjtésére, de örömmel hallottam a sajtótájékoztatón, hogy az erős lifestyle és divat múlttal rendelkező főszerkesztő asszony törekszik ennek a férfi princípiumnak a megtörésére, és kifejezetten nőknek szóló tartalommal is meg kívánja tölteni ennek a prémium magazinnak az oldalait.

Nem tudom, hogy melyik családban milyen a dinamika, de nálunk rendre estefelé derül ki, hogy a leggondosabb tervezés mellett is ez, az vagy amaz éppen kimaradt a beszerző körútjaink során. Ilyenkor mennek az életmentő üzenetek az épp még úton levőknek, hogy legyenek szívesek bepótolni a hiányt.

Igen ám, de a már hazafelé autózó férjem például ilyenkor már nem szívesen megy be egy nagyobb boltba, ahol macerás parkolni, majd nincs százas a kocsiba, majd fél óra fellelni a kért tételt. Éppen ezért szeretem nagyon az OMV kutak miniboltjait, ahova nem kihívás bekanyarodni, az alapokból könnyen szerezhetünk jó minőségűt, és mostantól már akkor se leszünk bajban, ha épp valamilyen minőségi borra van szükségünk, hiszen az OMV új borkoncepciója szerint nem csak tankolni és enni érdemes a kutakon, hanem egy kevés időt szánni a gondosan összeállított borszortimentre, amely a kutak méretétől függően változik.

Össze is kóstoltuk a kínálatban lévő fogásokat a borszortiment egyes tételeivel. Nagyon jó kis párosokat lehet összeállítani!

A most kialakított szortimenthez Szik Mátyás sommelier segítségét kérte az OMV, hogy a kínálat idomuljon a kereslethez, és emellett felkeltse a még szunnyadó igényeket is. A tételek kínálatba történő beemelésénél szempont volt a magyarországi borrégiók bemutatása, a kisebb igényes pincészeteknek való lehetőség a bemutatkozásra, a nemzetközi kínálatból is szemezgetnek a fogyasztók edukálása miatt.

A legkedvesebb szendvicsem: kacsamájas briós (remélem örökre a kínálatban marad)

Ennek jegyében született meg a hónap bora, amelynek keretében külön fókuszba helyeznek egy-egy tételt, májusban a Kislaki pincészet Vitéz nevű Cabernet Sauvignonja volt porondon, míg júniusban az új-zélandi Yealands Sauvignon Blanc lesz a hónap tétele.

A borválaszték bővülése mellett az OMV gourmet kínálata ugyancsak megújult. Május közepétől kiteljesedik a kínálat, az édesszájúaknak külön öröm, hogy Palágyi Eszter desszertjei is elérhetők a töltőállomásokon. Az újraálmodott két klasszikus a hazai ízek jegyében született. Az Eszter-házi sütemény alapja egy diós linzermorzsa, amelyet vanília és mogyorókrém, grillázs, valamint csokoládés pattogós cukorka egészít ki. A házi almás pite linzermorzsáját vaníliakrém, almaragu és házi baracklekvár teszi teljessé.

Egy jellem vagyok, nem ettem meg mind a két adag sütit, pedig…. Ne hagyjátok ki!

Hónapok óta foglalkoztat valami. Nem feltétlen az életkorom miatt, de felfigyeltem rá, hogy milyen ambivalens módon viszonyul a világ a negyvenesekhez, s hogy ez, az egyébként élete teljében lévő korosztály milyen befolyásolható, irányítható, ha hirtelen a koránál fogva próbálja meg vezetni néhány önjelölt guru.

Ezek pedig egyenesen a földből nőnek ki, hogy csalóka fénnyel irányt mutassanak a kóborló negyveneseknek, saját példájukat tartván követendőnek. Némelyek a húszas éveiket újrázzák, tudomást sem véve a dolog bizarr voltáról, a jajdeöregezabakfis kitétel sajnos sokukra igaz, a koruk, a betöltött szerepük ellen az idő esetlen visszatekerésével próbálkozva szállnak harcba.

Náluk már csak az öregedés tényébe beletörődő vezérekkel van nagyobb bajom, akik zászlajukra tűzik az elmúlást és negyven évesen rögvest hetvennek maszkírozzák magukat, hogy a következő harminc évet valóban a teljes láthatatlanság jegyében töltsék, s erre buzdítják a követőiket is, mondván nincs szebb a természetességnél.

Én meg azt gondolom, hogy a negyvenes korosztálynak rég nem szabadna ennyire birkának lenni, volt már bőven elég időnk, ahogy anya mondaná, megúsztunk már annyi vizet, hogy tudjuk, hogy mi mit várunk a világtól. Ez persze nem feltétlen jó, még nekünk sem, de akkor is a saját döntéseink szerint élünk, s nem más viszi az orrunk előtt a zászlót.

Pont erről szól Mörk Leonóra új könyve is, amely isteni sugallatként landolt a postaládámban néhány hete. Mikor a hét közepén elkezdtem olvasni, már az első oldalain láttam, hogy a könyv egyik főhősében, Ékes Krisztában lelki társra akadtam, aki ugyan egy tízessel arrébb helyezkedik el a skálán, de ugyanazok a megválaszolatlan kérdések foglalkoztatják, s ugyanúgy van konkrét elképzelése a saját életéről, mint nekem.

Kriszta – a tízes előnnyel – már azonban egy más életszakaszban jár, sok mindent hátrahagyott, s boldog alkotói magányra vágyva vág bele élete kalandjába.

Bár Kriszta nem tart kanállistát, ahogy én sem, de ahogy az övén ott van ez a fajta tudatos elvonulás, úgy bennem is motoz egy ideje, hogy jó lenne néha magammal is tölteni egy kis időt. Magamban, magammal, hogy a nem öregedő éneim szokják azt, ami vagyok, s közösen találjuk ki a hogyan tovább-ot.

Mörk Leonórától már megszokhattuk a hihetetlen gördülékeny, lírai, de ennek ellenére tempós történetszövést. Minden mondatnak helye van, nincs túlírva semmi, de nem is jellemző rá az a kapkodva lezárás, amely az írói társadalom 90%-át jellemzi.

Kedves, jó stílusú, jelen idejű elbeszélése mellé újfent csatlakozik a tanmese, izgalmas korba és helyszínre vezetve az olvasót – s Krisztát, aki fordítói munkájának köszönhetően egyszerre két idősíkban tölti a tervezett elvonulást.
A szöveg szépen osztott, jól olvasható tempóban követik egymás a különféle síkok, finomak az elkötések és az átvezetések, a feszültség egyenletes fenntartása mellett jutunk el az utolsó oldalig.

A könyvet nem csak a már a bennem is felsejdülő kérdésekre választ kereső vagy azokkal élő olvasóknak ajánlom, a Ködkirálynő jóval túlmutat azon, hogy egy épp elfeledni kívánt, vagy önmagát eltemető generáció könyve legyen, éppen ezért, ugyanúgy, mint A porcelánlányt, ezt a könyvet is a Nők polcára helyezem, van mit tanulniuk belőle.

10 évvel ezelőtt, egy osztrák sajtótúra során olyasmivel találkoztunk, amit itthon addig nem láttunk: a burgenlandi borászok egymás borait ajánlották, sőt közös szortimenttel is rendelkeztek, amelyet szintén minden pincészetben meg lehetett vásárolni.

Ez a fajta mentalitás lenyűgözött. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszer nálunk valami ehhez hasonló bontakozzék ki, de az utóbbi évek számtalan kellemes meglepetést tartogattak, a különféle borrégiókban sorra születtek és születnek a jobbnál-jobb együttműködések, amelyek nem csak a marketingköltség szétosztását célozzák, hanem kifejezetten a megújulás, az innováció, és a premizálódás irányába mutatnak. A közösség által alapított bormárkákban, egyedi struktúrákban ugyanis a legtöbb esetben a borászok együttes döntése alapján kerülnek beválasztásra a – bizonyos szempontok alapján megszabott – tételek.

Így van ez a BalatonBornál, amely egy közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka. Az egyedi borok mellett a regionális, közösségi termékek megjelenése új szín és lendületet vitt a magyar borpiacba, a termék beltartalmán túl olyan pluszt, emberi értékeket, a lokációhoz, közösséghez kapcsolódó tartalmat adva a bornak, amellyel egészen más szintre emelte.

A BalatonBor a Balatoni borrégió területéről szüretelt Olaszrizlingből készülő könnyed, jóivású reduktív bor. A bíráló bizottság döntése értelmében csak minőségi, hibátlan borok kerülhetnek lepalackozásra. A borok és a felvásárolt szőlő piaci ára is adott: így fognak össze a borászok a szőlő alacsony felvásárlási ára ellen. A bíráló bizottság által jóváhagyott borok egységes cimkével és csavarzárral kerülnek lepalackozásra.

A sajtó munkatársainak szervezett bemutatón a BalatonBor mellett más, hasonló koncepción alapuló regionális közösségi termékek is bemutatkoztak: a villányi REDy, illetve a pannonhalmi régió PH-Érték bora.

A BalatonBor mellett a térség fontos közösségi márkája még a HegyBor, amelynek bírálata is most zajlott, ezek a tételek is kóstolhatók már.