Sándor Anikó: Tangó

Ennek a könyvnek a borítója fogott meg, majd a fülszöveg. Úgy éreztem, szeretném tudni, hogy hogyan lehet valaki így bátor, nőként, anyaként, hogyan hozhat olyan döntéseket, amelyek kizárólagosan a saját boldogságát szolgálják és vajon ezeknek a döntéseknek az eredményeként közelebb kerül-e ahhoz a remélt, várt állapothoz, amelyet keresett.

Sándor Anikó könyve olvastatja magát, könnyedén kerülnek helyükre a tangóhoz, a tangó kultúrájához kapcsolható szakkifejezések, megismerjük Buenos Aires nem közismert, éjszakába hajló, nagyon szerethető arcát, az ott élőkről kaphatunk hiteles képet, miközben Anikó saját fejlődéstörténete adja a fő sodrát a könyvnek.

A Tangó nem ad válaszokat, nincsenek benne mindenkire ráhúzható gumiigazságok, nem feltétlen megváltás bármelyik útkereső korosztály vagy személy számára, a Tangó egy lenyomata, tanúságtétele annak, hogy igenis meg lehet lépni, amire vágyunk, igenis meg lehet tenni, amit szeretnénk, akkor is, ha őrültségnek tűnik, akkor is, ha ütközik a társadalmi konvenciókkal, ha nem felel meg az elvárásoknak.

És nekünk, negyveneseknek külön üzenete azért akad: ne öregítsük magunkat fejben. Nem kell eljátszanunk a bakfist, csak önazonosan létezni merjünk, ami szerencsére a mi korosztályunk számára már – bizonyos társadalmi rétegek esetében – nem jelent újdonságot, de a rutin, az bizony sokszor még hiányzik.

A Tangót javaslom mindenkinek, aki egy kis ösztönzésre vágyik, mert megrekedt, mert unja, mert kiégett, mert érzi, hogy így most itt nem jó. Nem fog hasznos tanácsokat adni, nem lesznek pontokba szedve a lépések, de ösztönzőleg fog hatni és talán pont annyit lendít rajtunk, hogy mi is végre – a saját érdekünkben – cselekedjünk.

tango

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Egészség, szépség, rugalmasság: kollagén

A kollagén pótlását mind a mai napig sokan afféle úri huncutságnak tartják, a szépségipar túlkapásának, amellyel arra sarkallja az örökké szépnek maradni kívánókat, hogy még többet áldozzanak – az amúgy is roskadozó – oltárán.

Holott a kollagén valóban hasznos. Eleve nagyon sok van a szervezetünkben, csak ahogy a fránya idő másban is megrabol minket, úgy a kollagéntartalmunk is lassan, de biztosan csökken. Szerencsére ezen könnyen tudunk változtatni, a kollagén ugyanis remekül pótolható különféle táplálékkiegészítő formájában, amelyekből elég sok akad a piacon: szedhetjük porként, számolhatjuk a kapszulákat, ihatjuk kávé formájában vagy magas koncentrációjú zselét is választhatunk belőle.

Bevallom őszintén, nálam a kollagén az érfalaim miatt került először bevetésre. Az ikerterhesség nem használt a visszereimnek és a nagyobb frontok, évszakváltások mindig okoztak kellemetlen napokat az életemben. A jól megszokott kutatásaim során bukkantam rá, hogy visszér- és aranyérproblémákra többen, több helyen is javasolják a kollagén-kúrát, ami így utólag teljesen logikus, hiszen a pótlással visszaadható az érfal rugalmassága, csökkenthető az irritáció, a fájdalom.

Azóta – kúra jelleggel – szedtem belőle, de nem lett a kedvencem, mert ugyan – mellékhatásként – egészen kisimultak a ráncaim, a magasabb hatóanyag tartalmú kapszulák nagyok voltak és nem esett jól nap mint nap megküzdeni a bevételükkel.coll1

Ezért is örültem meg a Collagen Coctail italának, amely olvasztott gumicukorra emlékeztető állaggal és ízzel kínálja ezt a természetes csodaszert, így nem a nap mélypontja, hanem a desszertrajongó énem által várt pillanattá nemesedett a kollagén bevétele. A harminc ml folyékony gumimacit esténként vettem magamhoz, afféle jutalomként és annak a biztos tudatában, hogy az idei szezonzáró front más lesz: nem fogok a fájdalomtól tekeregve tölteni három napot. Így is lett. Az üveg elfogyott (ezt sürgősen pótolnom kell), a szezonzáró visszér-fájdalmam elmaradt. Teljesen. A bőröm is szebb lett, a térdem se kattog a lépcsőn feljövet, szóval a magam részéről elégedett vagyok az elért eredménnyel, amiben a legkisebb hozzáadott érték, hogy minden este képes voltam kinyitni a hűtőt, kimérni a koktélt és boldogan benyakalni.

Ehhez azért a Collagen Coctail ital is kellett, amely egyedülálló összetétellel bír, hidrolizált kollagén, elasztin és hialuronsav található a keverékben, de A- és C-vitamin, valamint biotin és cink is található benne, így akár egy őszi hajvédő kúrához is kitűnő partner lehet.

coll2

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Chia magos brownie

A chia mag évek óta a reggeli kásák megkerülhetetlen alapanyaga. A felkapott, azték zsályaként is emlegetett magocskákat azonban nem csak ezekbe a szépségesen megkomponált tálakba lehet felhasználni, számos fogás, sütemény alapja lehet. Magas vízmegkötő képessége miatt nagyon jó, szaftos brownie-t süthetünk vele, amely ráadásul napokig megőrzi a minőségét.

Chia magos brownie

4 dkg chia mag

2,4 dl víz

5 dkg cukrozatlan kakaópor

12 dkg kókuszolaj

5 db tojás

14 dkg finomliszt

10 dkg cukor

5 dkg datolya

1 teáskanál sütőpor

csipetnyi só

3 mk. őrölt mézeskalács fűszer

A chia magot egy müzlis tálba szórom, vízzel meglocsolom, állni hagyom egy negyed órát, időnként átkeverem. Közben a lisztet egy keverőtálba kimérem, mehet bele a kakaó, a sütőpor, a mézeskalács fűszer, a cukor, majd a beáztatott chia magot is hozzáadom. A datolyát finomra vágom és azt is a liszthez adom. A tojásokat felütöm, elhabarom és az olajjal együtt a lisztes keverékhez adom és gondosan átkeverem. Egy közepes tepsit sütőpapírral kibélelek, majd ebbe elegyengetem a masszát és az 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából háromnegyed óra alatt készre sütöm. Picit pihentetem a tepsiben, majd rácsra teszem, és akkor vágom fel, amikor már langyos.

IMG_9493_v

 

 

 

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A mókusok is megirigyelhetik – magvakban gazdag őszi kollekciót hozott a chocoMe

Az elmúlt másfél évben kellettek a biztos pontok, a mérföldkövek, amelyek állandósága nyugtatólag hat. Számomra ilyen a chocoMe, ahol Mészáros Gábor soha nem pihenő csokoládémesteri elméjében folyamatosan születnek az újabb és újabb kreációk.

Az idei ősz is csoda meglepetéseket tartogat. A Petit sorozat újabb tagokkal bővül, a chocoMe alaptétele, a táblás csokoládé is friss ízekkel gyarapodik és a tavaszi debütálás után érkezik a chocoMe-család újabb lekvárja is.

A Petit sorozat málnás-étcsokis klasszikusa mellé szegődik a tejcsokoládéba rejtett sós pisztácia, amely biztos addikciót okoz azok számára, akik szeretik a pikáns édességeket.

A táblás csokoládéknál az őszi időszakban a magok kerülnek előtérbe, ennek köszönhetően született az étcsokoládé tábla, amin pekándió, szicíliai mandula és Piemonte-i mogyoró található, a fehércsokoládé tábla, amire pekándiót, brontei pisztáciát és Piemonte-i mogyorót szórt gazdagon Gábor. Az új tejcsokoládé táblát pedig az egyszerűség és a bőség jellemzi: dupla mennyiségű Piemonte-i mogyoró került rá egy csipetnyi Maldon sóval megbolondítva.

A gyümölcsimádóknak sem lehet panaszuk, a magvak mellett áfonyás-aranymazsolás-mogyorós tejcsokoládé tábla, valamint fahéjas-őszibarackos-mogyorós tábla is szültetett ebben az idényben.

A tavasszal bemutatkozó lekvár is kistestvért kapott maga mellé, a nagyon szerethető mangó-ananász dzsemhez most egy málna-yuzu partner társult. Az fanyarul, csalafintán édes lekvárt az őszi szezon süteményeiben remekül fel lehet majd használni.

chocomeosz_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS