Ez ebben a formában azért meredek, ezt el kell ismernem, hiszen a mostani bécsi utunkat egy 2021 nyarán megejtett jegyvásárlás előzte meg, azaz messze nem volt ez váratlan, aztán meg mégis az lett.
Na, szóval 2021 nyarán, egy épp, a lecsengéssel kecsegtető pandémiás pillanatban megjött a már várt email az osztrák szervezőktől, hogy a sanyarú év után végre újra lesz Comic Con, azaz VIECC, és íme, itt is a link, amin keresztül bátran beszerezhetjük az early bird jegyeinket.
Bécs vicces hely a Comic Con alatt
Két kattintással az ismerős, fekete-piros, német anyanyelvű website-on találtam magam, perceken belül a kosaramban is volt a három early bird jegy, majd fizettem, lementettem, örültem, beírtam a naptárba a november végi dátumot és tettem tovább mindazt, amit a mél megérkezte előtt.
A következő üzenetük október tájékán érkezett, amely arról tájékoztatott, hogy a 2021-es évre tervezett esemény elmarad, de semmi gond, a jegyeink automatikusan érvényesek a következőre, így nincs is vele dolgunk. Még tempósabban túlléptem rajta, mint a vásárláson.
Idén tavasszal arról tájékoztattak, hogy a november vége az október elején lesz, de az éves eltoláshoz képest a két hónapos már meg se kottyant, így csak rutinosan átírtam a telefonomban a dátumot, foglaltam egy szállást és megjegyeztem magamban, hogy végre, nem fogok halálra fagyni Bécsben.
A toszkán kora őszből visszaérve, alig néhány nap után hajnalban már zötyögtünk is az osztrák határ felé, álmosan néztük a ködös tájat, amely nyugat felé mintha tisztult volna. Bécsben hamar megmelegedtünk, a kedvenc mekinkben magunkhoz vettük az éltető reggeliket, majd beálltunk az irtózatosan hosszú és kanyargós sorba, hogy bebocsáttatást nyerjünk a VIECC-re.
Lelövöm a poént: nem sikerült. Egyszerűen azért, mert az én német nyelvű rutinom rossz jegyet vetetett velem és az ultrakedvezményes belépő helyett ultrakedvezményesen ülhettem volna (ha lett volna belépőm) egy számítógépnél a tömeg közepén, hogy olyasmivel játsszak, amivel nem szoktam, de valaki másnak meg kitölti az életét.
Egyszóval elbaltáztam.
Másfél év távlatából nem rémlett, hogy lett volna a vagy b opció, de nem is hiszek a visszamenőleges boncolgatásban, ehelyett a helyzet gyors, hatékony és mindenki számára megnyugtató rendezésére törekedtem. Egyikünknek ugyanis volt jegye. Bazsi, Anna barátja – szerencsés csillagzat alatt – a jó gombra kattintva szerezte be a jegyeit, így most ott állt egy olyan rendezvény előtt, amin soha nem járt és most sem vágyott egyedül megtekinteni, ellenben már se aznapra, se másnapra nem volt jegy. Nem csak mi voltunk kicsit zavartak, a tömeg számos pontján érezhető és látható volt a feszültség. Zsófi eleve nem volt túl lelkes a program iránt, a tologatás éveiben érdektelenné lett a rendezvény számára, én se ragaszkodtam hozzá túlzottan, így kis rámenőséggel és némi szerencsével szereztünk Annának aznapra jegyet, eladtuk Bazsi másnapi jegyét, majd Zsófival elfele menet a gamer jegyeket is elsütöttem, kicsit sztereotip, de kétségtelenül működő módszerrel szűrve ki a sorban állók közül a játékra hajlamos teenagereket.
Így aztán Zsófival kettecskén elfutottunk a szállodába, letettük a hátizsákjainkat és elindultunk a városba. A szállásválasztással most is elégedett voltam, a Stephansdom-ot érintő metróvonalon elhelyezkedő, kifejezetten családi szálloda hozta az elvárásokat.
A belvárosban sétálgattunk egy kicsit, újrajártuk a kedvenc útvonalainkat, majd beültünk egy Aidába, hogy igazi, bécsi módon, sütemény és kapucsínó mellett váltsuk meg a világot.
Kilátás a Kartner Strasse-ra és gluténmentes süti, mi kellhet még?
A babarózsaszín Aida finoman el is ringatott minket, nehezen tápászkodtunk fel, de nagyon megérte, hogy nem halogattuk tovább, csodás misébe botlottunk a dómban.
Nagyonrózsaszín
A kórussal, orgonával megtámogatott istentisztelet, az áradó tömjénillat meglepően sokat hozzáadott az élményhez, a rideg templombelső helyett egy nagyon is élő, meleg, már-már valódi, közösségi funkcióját is jól megmutató térré vált, egyszerűen közérthetőbb lett minden, a gótika kipirulva, szinte frissen mutatta meg magát.
Csodás volt az összhatás
Innen a zsidónegyed felé vettük az utunk. Szeretem ezt a részt, az európai városok zsidó negyedeiben van valami megnyugtatóan közös, itt is visszaköszönt kicsit Krakkó, kicsit Budapest, az izgalmas gasztrohelyek szintén megszaporodtak errefelé, és még egy speciality kávézót is láttam, ami nagy kincs ebben a városban.
Csábító vietnámi a zsidónegyedben
Annáék közben kinézték a Comic Cont és csatlakoztak hozzánk, így az estébe kanyarodó várost már együtt néztük, a feltámadó szél ugyan ellenünk dolgozott, de kitartottuk.
Estébe hajló fények
A Burgkertben megbújó Palmhouse-ban ittunk egyet, majd megint áttalpaltunk az ismert utcákon, hogy nagyobb mennyiségű kiskorú bécsivel és az ő felügyeletükkel megbízott, de ebben eléggé hiányos munkát végző szüleikkel közösen elfogyasszunk néhány kolbászt az egyik állóbüfénél.
Bár a Palmhouse-ba elvileg kell foglalás, érdemes teltház esetén is felkeresni. Pikk-pakk lett asztalunk.
Valószínűleg én vagyok öreg vagy vaskalapos, vagy csak az ikres anyaság megtanított racionálisan kezelni a helyzeteket, de 20 percen keresztül úgy éreztem, mintha a Különleges szülők harmadik évadát forgatná valaki rejtett kamerával és mi pont belesétáltunk volna az egyik jelenetbe. Mindenesetre boldogan tértünk haza a csendes utcákon, az üres metrón át a nyugodt szállodai szobánkig.
A tökéletes vacsora Bécsben
Másnapra eleve voltak terveim. Zsófi nyúzott egy kis prateres hangulatért, amibe bele is egyeztem, de indításnak – egy nehezen beszerzett reggelit követően – az Albertina kiállításait vettük célba. A retrospektív Jean-Michel Basquiat kiállítás volt a legnagyobb vonzereje számomra ennek a hétvégének. Bevallom, erős művészettörténeti oktatásom és alapvető érdeklődésem ellenére Basquiat munkássága kimaradt az életemből, amikor az ő csillaga magasan járt, akkor itt épp a szocializmus végnapjaiban éltem alsós általános iskolás életemet.
Jean-Michel Baquiat
A modern amerikai festészet és vele együtt az, amit Basquiat oly erőteljesen képviselt se ekkor, se később semmilyen formában nem mutatkozott meg mifelénk. Aztán egy dalszövegnek és a bennem munkáló kíváncsiságnak köszönhetően Basquiat napi szinten említődött már meg kicsiny otthonunkban, így kvázi felnevettem, mikor megjött Bécs városának hírlevele és benne ez a bizonyos gyűjteményes kiállítás.
A kedvencem
Basquiat egyébként 27 évesen, drogtúladagolásban elhunyt, de olyan erő és frissesség árad a munkáiból, annyira validak és maiak, hogy nagyon nehéz elképzelni, hogy a 21. századot már nem élte meg.
A legtöbb képének nincs címe, de igazából nem is kell
Nem szeretném újra meg újra megírni azt, amit már a vele foglalkozók megírtak, érdemes rászánni az időt a műveire, de neten kergetve vagy albumban nézve messze nem az a hatás érvényesül, mint ott, a vásznak előtt.
Önarckép
Basquiat engem levert a lábamról, az ifjúságnak is átjött az üzenete, bár hallottam elhaló hangokat, miszerint „ilyet én is tudnék”. Úgyhogy kicsit könnyebben emészthető vizekre, biztonságos, egyszerűen befogadható, bár a maguk idejében ugyanúgy formabontónak számító mesterek művei közé kalauzoltam a csapatot.
Nem lehetett nem a hatása alá kerülni, de nem is akartam, hogy így legyen
A Monet-tól Picassóig szép linealitásban fogja össze mindazt, amit a művészi ambíciók, az egyéni szabadságvágy elért és elfogadtatott a kortársakkal és a társadalommal. Az egykor oly felháborítóan modern, pimaszul újszerű és meglepően más most konszolidáltnak és békésnek tűnt, a Basquiat keltette, olajoshordókon csapott zaj mellett halk szalonzenévé vált a korábbi lázadások hangja.
A múzeumi délelőtt után beleolvadtunk a bécsi sokaságba a Prater keretei között. Zsófi kiválasztott pár alkalmatosságot, amire fel szeretett volna ülni, meg persze dodzsemeztünk egyet.
Felesleges egy eurósaink a „Kampó” kezei között kötöttek ki, hallgattuk a hol boldog, hol félelemmel teli visításokat, majd visszatértünk a belvárosba, hogy ebédet szerezzünk, majd a busz indulásáig ődöngtünk egy keveset és kellemes időt töltöttünk egy ránk szabott Aidában, a zsidónegyed közepén.
Kapucsínó és süti, ahogy az Bécsben kell
