MIRELLE Atelier

Bár egész évben folyamatosan gyújtok egyik könyvről a másikra, a nyári szünet környékén egyszerűen elővesz a kamaszkori nyarak emléke, amikor hónapokon át hol a szobámban, hol a Rudas teraszán olvastam. A nyár nekem egyet jelent a végtelen hosszú olvasással, azzal az utazásélménnyel, amit a regények, könyvek nyújtanak, és ez ma sincs másképp.

Az idei szezonra az alábbiakkal készültem:

Beh Mariann – Fűszermesék – Kalandozások a fűszernövények varázslatos világában (BOOOK Kiadó)

Beh Mariann korábbi könyveit is örömmel forgattam, szeretem, amikor valaki mélyen ért valamihez és a tudását képes – közérthetően – átadni a laikusok számára. A Fűszermesék most egy másik korosztálynak szól, de a cél ugyanaz. A gyerekek számára szóló gasztronómiai könyvek a leghasznosabbak, ha úgy és az szerepel benne, ami a későbbi tudatos fogyasztói létet megalapozza. Kíváncsian várom Mariann milyen „hangszerekhez nyúl”, hogy a fűszernövények édes, gazdag dallamát ennek az érzékeny korosztálynak eljátssza.

A Fűszermesék két testvérpár – Mati és Lori, valamint Ella és Rozi – egymáshoz tett nyá­ri utazásának történetéről szól, amelyet kü­lönleges fűszernövények és a felhasználá­sukkal készített finomságok illata leng be. Miközben a négy barát felejthetetlen napo­kat tölt egymással, fontos dolgokat tanulnak meg a fűszernövények és ehető virágok va­rázslatos világáról: például hogyan lehet tá­vol tartani a vakondot barátságos módon kedvenc növényeinktől, hogyan készíthe­tünk egyszerűen sebgyógyító körömvirág-krémet, mely növények érzik jól magukat cserepekben vagy, hogy milyen növény a kerti sarkantyúka és a sáfrányos szeklice. Ebben a könyvben még a főszereplők kedvencei is egy-egy növény nevét viselik: Fahéj és Füge is részesei a kalandoknak! S ha kedvet kap­tál egy kis kertészkedésre, a könyv végén informatív fűszernövény-kisokos segít meg­valósítani álmaid kiskertjét.

Elle Cosimano – Finlay Donovan bedobja magát (Agave Könyvek)

Finlay az első kötettel költözött be az otthonunkba. Könnyed, kedves, szórakoztató csetléseit jóleső élmény volt olvasni eddig is, úgy érzem a nyári idényben szintén örömet fog okozni.

Pasik. Pelusok. És persze pisztolygolyók. Ki mondta, hogy az egyedülálló anyák nem tudnak bulizni?

Finlay Donovan korábban is ült már nyakig a frászban – elvégre egy személyben írónő és a gyerekeit egyedül nevelő anyuka, aki számos hihetetlen oknál fogva különös tehetséggel szed ki bármiből és bárhonnan vérfoltokat -, de ilyennel még neki se volt eddig dolga. Miután bébiszitter-bűntársával, Veróval “véletlenül” legyaláztak egy szalonból “kölcsönvett” luxusautót, miközben Finlay volt férjének életét mentették meg, az orosz maffia gálánsan átvállalja a tartozásukat. És ezzel Finlay a nevezett maffia adósává válik. A börtöncellából is professzionálisan működő maffiavezér, Feliks feladatot ad neki: egy bérgyilkost kell megtalálnia, mielőtt még a rendőrség a nyomára bukkanna. A gond csak az, hogy a bérgyilkos talán maga is rendőr. Tiszta szerencse, hogy Nick, a dögös zsaru éppen ekkorra időzíti a civilek számára szervezett rendőrakadémiai hetet, így Finlay és Vero itt találja meg az ideális elvonulási lehetőséget Feliks és a vészesen közelgő kéziratleadási határidő kettős nyomása alól. Miközben úgy tesznek, mintha elmerülnének a lőfegyveroktatás és helyszínelési gyakorlatok – no meg a csábító nyomozóval végzett testközeli anyaggyűjtés – szépségeiben, igazából tiszta erőből azon vannak, hogy kiszimatolják, ki is a valódi bűnöző, hogy ezzel megszabaduljanak a maffia szorításából. És közben persze rutinosan kerülik el a rájuk leselkedőket, Vero múltjának felbukkanó árnyait, és birkóznak meg a szülői lét hétköznapi kihívásaival.

Carlos Ruiz Zafón – A köd városa (Európa Könyvkiadó)

Carlos Ruiz Zafónnak köszönhetem, hogy ma már egészen másképp tekintek Barcelonára. Mindig is szerettem a kortárs spanyol irodalmat, de Zafón megbabonázott, az Angyali játszmával egy életre behúzott a maga dark goth világába, amiben – valljuk be – jó elsüllyedni. Rettentően sajnálom, hogy rendkívül fiatalon, három éve itt hagyott minket, végtelen mennyiségben tudnám olvasni a fájóan szép történeteit. Novelláiból született most A köd városa, amelyet lassan és nagyon alaposan fogok olvasni, afféle bonbonként fogyasztva, hogy minél tovább tartson.

A köd városa novellái a négy regényből álló Elfeledett Könyvek Temetője irodalmi világát bővítik tovább a sajnos idejekorán elhunyt világhírű szerző elképzelése és tervei alapján: egy-egy szereplő eddig ismeretlen vonásait tárják fel, beavatnak a legendás könyvtár keletkezésének történetébe, az elbeszélések légköre, témái és motívumai is mind ismerősek lesznek a regényfolyam olvasói számára. Ahogy újdonságokkal sem fukarkodnak, s belépőként szolgálhatnak a spanyol író lenyűgöző, kísértetjárta, ellenállhatatlan látomásába – egyszersmind a rejtélyes, időtlen, párás-ködös Barcelona lakóinak életébe. Ez a kötet több mint pusztán elbeszélések gyűjteménye! A köd városa a maga teljességében mutatja be Carlos Ruiz Zafón összetéveszthetetlen írói világát, akár a fejlődésregény, a horror, a thriller vagy a romantikus szerelmi történet műfajában kalandozik – és ahogy tisztelettel fejet hajt nagy irodalmi elődje, Cervantes előtt. 

Dajan Tiago-Stankovic – A Nílus színe – A kiszmet regénye (Európa Könyvkiadó)

Kamaszkorom óta van egy kiadó, akinek mindig kérdés nélkül hiszek, az az Európa. A Vidám Könyvek sorozattal elhozták nekem Durrell és Wodehouse könyveit, majd később nekik köszönhettem Updike munkásságát, megismertettek Vargas Llosa műveivel és alapvetően, amire ráütötték az emblematikus logójukat, azzal nem jártam rosszul. Az Európánál ezért könnyedén megyek ma is borítóra, hiszek nekik és hagyom magam meglepni. A Nílus színe is így került a nyári kínálatba.

A mesés Kelet – ha tudod a varázsigét, akár Ali Baba barlangja is megnyílik előtted. A ’70-es évek elején a családjával Amerikából Kairóba érkező művészettörténész Arnának végül több évtizedes egyiptomi kalandja során igencsak változatos, sokszor küzdelmes sors jut osztályrészül, mire a mindenhol jelen lévő sivatagi homok alatt sikerül – a végzet (kiszmet) által vezérelve – a valódi kincsre rálelnie. Vallástalan fehér nőként kell helytállnia az Ezeregyéjszaka dzsinnjeit sem nélkülöző, fantasztikus hiedelmekkel és szokásokkal teli, a nyomornegyedeket és a dúsgazdag kiváltságosok palotáit egyaránt magába foglaló, mindvégig idegen, muszlim arab metropoliszban. A félelmet és szabályokat nem ismerő taxisok, baksisért kezüket nyújtó utcai kéregetők, a házak felügyeletét ellátó núbiai boábok, szemétből és szemétben élő zabalinok bazári rengetegében oázisként tűnik fel számára a Nílus közrefogta sziget Zamalek városrészében működő kis antikvárium. Ahol a fáraók hagyatékán túl az élet csodás történeteivel is megismerteti a régiségkereskedő Koszta.

Celeste Ng – Hiányzó szívünk (Európa Könyvkiadó)

Celesre Ng Kis tüzek mindenütt című regényét nagyon szerettem. Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mi vonzott benne annyira és tartott benne a kisvárosi életet, a társadalmi osztályok áthághatatlanságát olyan jól példázó művében, de nagyon tetszett a stílusa, a könyv ritmusa, a karakterábrázolás. Jókor olvastam, jó helyen. A most megjelent új regénye kapcsán egyértelmű volt, hogy az írónő is a nyaramat fogja gazdagítani.

Madár tizenkét éves kisfiú. Egyetemi oktatóból könyvtári alkalmazottá lefokozott, megtört apjával tengődnek egy kollégiumi szobában. Az anyja három éve elhagyta őket. Madár nem tudja, miért, és hogy hová tűnt. Ám egyszer csak levelet kap: rajzolt macskák sokaságát rejti a boríték. Az anya üzent neki – s a fiú a rejtély nyomába ered: meg kell találnia az édesanyját és meg kell tudnia, miért menekült el a családjától. Nem könnyű feladat, mivel az Egyesült Államokban a hazafiság jegyében különösen éber szemmel figyelik az ázsiai származású polgárokat – a velük szembeni atrocitások mindennaposak, sok esetben, törvénnyel szentesítve még a gyermekeiket is elszakítják a szüleiktől, nehogy “az amerikai kultúra” csorbát szenvedjen. Madár költő anyja, Margaret pedig kínai bevándorlók gyermeke – verseinek sorai ráadásul jelmondatokká váltak a tüntetések transzparensein. A Hiányzó szívünk a szeretet és a gyűlölet regénye – lírai kitárulkozás a szülő-gyerek kapcsolatról, a világ bámulatra méltó mesés csodáiról, egyben dermesztő kortárs valóságkép a mesterségesen generált társadalmi feszültségekről, gyűlöletpropagandáról, emberiességünk elvesztéséről.

Joanna Quinn – A Bálnacsont színház (21. Század Kiadó)

Az angolszász kortárs irodalomban nem nehéz gyöngyszemekre bukkanni és valamiért a könyv kapcsán kifejezetten jó rezgéseket érzek. A terjedelmes könyvben nagy és szép ívű történetet sejtek, rendkívül kíváncsi vagyok, hogy milyen élményt kínál majd.

Angliában, 1928-ban a robajló hullámok egy éjjel bálnát sodortak a partra. Amit a tenger partra vet, az törvény szerint a király tulajdona, de a tizenkét éves árva, Cristabel Seagrave ezt másként gondolja. Csatlakozik hozzá két Digby és Flossie, akikkel együtt nő fel, illetve egy festőművész, aki látogatóban éppen náluk időzik – együtt alapítanak színházat a csontváz bordakosarában. A Bálnacsont színház lesz az a hely, ahol Cristabel menedékre lel erélytelen nevelőszülei és a bántóan éles házitanítók elől, az a hely, ahol a képzelete bármit életre hívhat.
Miközben Cristabel erős akaratú fiatal nővé cseperedik, Angliát apránként maga alá gyűrik a második világháború borzalmai. Digby és ő is brit titkosügynökök lesznek, külön-külön küldetéseken vesznek rész Franciaországban, amelyet a nácik uralmuk alá hajtottak – mint kiderül, voltaképpen ügynöknek lenni sem más, mint színházi alakítás, csak éppen veszélyesebb, ráadásul azzal fenyeget, hogy szétszakítja a családi kötelékeket.

Gabrielle Zevin – Egy könyvmoly regényes élete (Magnólia Kiadó)

Ennél a könyvnél egyértelműen a fülszöveg adta meg a lökést, amiért a nyári listára került, a könyvüzletek, antikváriumok sajátságos tulajdonosaival, lakóival mindig is egyfajta sorsközösséget éreztem (enyhe irigységgel vegyesen), nem volt kérdés, hogy utánajárunk Fikry életének.

A. J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, és még a könyvei sem nyújtanak számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át. Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmes levél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akiknek a könyvek a legjobb barátai és azoknak, akik hisznek abban, hogy “senki sem különálló sziget”.

Segít rendben tartani a táskánkat, Európa számos pontjáról rendelik és egy magyar édesanya áll mögötte, mi az? Az Emily Organizer, egy olyan táskarendező, amely már meghódította a világot.

A szép táskákat minden nő szereti, sokan évekig spórolnak, hogy egy igazán időtálló, stílusos darab kerüljön a birtokukba. Logikus, hogy innentől kezdve óvják, porzsákban tartják, kitömik, nem hordják agyon, nem terhelik túl, hogy a használat során ne veszítsen a formájából, a belseje pedig ne koszolódjon.

Orsi, a márka alapítója is szerette volna megóvni kedvenc darabjait. Táskarendezőt keresett hozzá, de amit a világ végéről tudott rendelni, az nagyon nem nyerte el a tetszését, messze nem olyan minőségű és kivitelezésű volt, mint amire vágyott. Mivel tudta, hogy édesanyaként már nem az övé a nagyvállalati lét, ezért vállalkozásban kezdett gondolkodni.

Anyagokat, varrónőket, minél környezetkímélőbb eljárásokat keresett. Aztán egyszer csak testet öltött az Emily Organizer, amely Orsi kedvenc regényének írójáról, az Üvöltő szeleket is jegyző Emily Brontë-ról kapta a nevét. Lassan, de biztosan híre ment a táskájukra ügyelő hölgyek között az Emily Organizernek, a minőség pedig újabb és újabb vevőket hozott. A csodaszép táskarendezőit ma már egymásnak ajánlják a táskáikra igényes nő, annyira jó a minősége, külleme és megbízható a hazai gyártás, mert minden apró mozzanatra odafigyel az alkotó.

“A vállalkozásom a Covid alatt indult, amely megnehezítette a kezdetet. Nem volt könnyű időszak, mert határozott elképzelésem volt mindenről, amiből nem engedtem. Egy évig kerestem a tökéletes anyagot, amely megfelelő tartást biztosít a táskáknak, de közben rugalmas és prémium minőségű. Nagyon büszke vagyok az egyedi csomagolópapírra, melyet Pál Dóra designer készített és azóta is a vállalkozás védjegye a vásárlók visszajelzései alapján.”

Persze, egy vállalkozásban vannak mindig mélypontok, amikor az ember azt fontolgatja, elég volt, abbahagyja. De ilyenkor egy társ tud segíteni, szerencsére Orsi nem adta fel. Egyébként egyedül viszi az egész céget, válaszol a kérdésekre, méri a táskák belsejét a szabásmintákhoz, postázza is a termékeket, hogy gyönyörűen, igazán stílusosan érkezzenek meg a vásárlókhoz. “Fontos számomra, hogy magyarként támogassuk egymást és a hazai vállalkozásokat. Itthoni varrodával dolgozom, a csomagolóanyagok, matricák mind-mind magyar kis- és középvállalkozásokban készülnek.”

És hogy kik a vásárlók? A magyar vevők mellett már akadt vásárlója New Yorkból és Ausztráliából is, bár jellemzően Európa az, ahonnan a legtöbben keresik.

“Nagyon sok csodálatos embert ismertem meg a világ különböző pontjairól, akikről már bátran kijelenthetem: a barátnőim is lettek. A jövőt illetően vannak terveim, szeretném idővel bővíteni a termékkínálatot. Folyamatosan dolgozunk új modelleken, termékfejlesztésben, hogy minden igénynek megfeleljünk” – mondja szerényen ám boldogan Orsi. 

A rózsaszín szerelmesei minden évben  június 23-án ünneplik a nemzetközi pink napot, ki az aznapi öltözékével, ki a kiegészítőivel, de akadnak olyanok is, akik pink színű ételeket vagy épp italokat készítenek ezen a napon. A Schweppes ennek örömére összegyűjtött négy érdekességet a rózsaszínről, amiről lehet, hogy még nem hallottál.

Régen a kisfiúkat öltöztették rózsaszínbe

Bár manapság a fiú újszülöttek és kisfiúk ruhatárában szinte alig jelenik meg a pink és annak árnyalatai, nem is olyan régen még sokkal gyakoribb volt az apró ruhatárukban ez a szín.  Hosszú ideig minden csecsemő ruhája fehér volt, de a 19. század közepétől kezdtek elterjedni a színes darabok is, a kislányokat kékbe, a kisfiúkat rózsaszínbe öltöztették. Ennek okairól megoszlanak a vélemények, de a legvalószínűbb, hogy akkoriban a kéket a tisztasággal, a női finomsággal, míg a pirosat az erővel, a maszkulinitással azonosították. Ezek halványabb árnyalatait pedig a kisgyermekek viselték, így lett a fiúk színe a rózsaszín, a lányoké pedig a halvány kék. Ez a szokás hozzávetőleg száz évig uralta az európai gyerekruha-ipart, majd a 40-es évek környékén – nem ismert okokból – megfordult. Manapság egyre több fiú és felnőtt férfi viseli a pink különböző árnyalatait, a fentiek tudatában pedig ezen nincs is mit csodálkoznunk.

A rózsaszín segít az agresszió kezelésében

A színek egyértelműen hatással vannak az érzelmeinkre és a lelkiállapotunkra. A kórházakban előszeretettel használt zöld például köztudottan nyugtat, míg a sárga aktivitásra ösztönöz. De mi a helyzet a rózsaszínnel? Két tiszt, Gene Baker és Ron Miller 1979‑ben a Seattle‑i haditengerészetnél tett egy érdekes kísérletet: pár cellát rózsaszínre festettek, és hét hónapon át figyelték, milyen hatással vannak a rabokra. A tesztidőszak alatt az ezekbe a zárkákba kerülő dühös, agresszív, olykor őrjöngő elítéltek mindegyikének elég volt körülbelül negyedóra ahhoz, hogy lenyugodjanak, sőt, egyetlen erőszakos eset sem történt a rózsaszínűre festett cellákban. A módszer több büntetés-végrehajtási intézetet is meggyőzött, és a rózsaszín elkezdett megjelenni a zárkák és a folyosók falain, valamint a rabok ruháján. A vállalkozó szellemű tisztekről Alexander Schauss, az az amerikai pszichológus nevezte el ezt az árnyalatot Baker-Miller rózsaszínnek, aki korábban maga is végzett kutatásokat a rózsaszín élettani hatásaival kapcsolatban.

Nem csak az unikornis lehet rózsaszín

A rózsaszínre hajlamosak vagyunk mesterséges színként gondolni, pedig a természetben számtalan ilyen árnyalatban pompázó növénnyel, sőt állattal is találkozhatunk – gondoljunk csak a malacokra. A rózsaszínű tollazattal díszelgő madarak közül a legismertebb talán a flamingó, amely színét az alfa- és béta-karotinban gazdag étrendjének köszönheti. Többféle ízeltlábú is magára ölti ezt a színt, mint például az orchidea manó, a mexikói rózsaszín madárpók vagy a rózsaszín sáska, de a hüllők közül is többen pompáznak ebben az igen látványos árnyalatban, élükön az ásógyíkkal. A vízben is számtalanszor pillanthatjuk meg a pink színt, amely kiemelt képviselői a korallok és a halak – köztük a legnagyobb a rózsaszín rája -, ugyanakkor egy vízi emlős is ilyen színben éli az életét, nevezetesen a thaiföldi rózsaszínű delfin. A pink tehát még véletlenül sem csak a mesebeli lények színe, de tény, hogy a természetben nem a leggyakoribb.

Rózsaszín újságtól a rózsaszín mezig

A századfordulón két lap összeolvadásából született meg a La Gazzetta Dello Sport, amelyet az első három évben még zöld papírra nyomtattak, de utána az olasz sportlapot csak rózsaszínben lehetett kapni, sőt lehet, hiszen a mai napig az ország egyik legnépszerűbb napilapja. A La Gazzetta, mint a Giro d’Italia alapítója, a védjegyévé vált rózsaszínt a kerékpárversenybe is bevitte. 1931 óta, a körverseny minden szakasza után annak a versenyzőnek adják a Maglia Rosát, vagyis a rózsaszín mezt, aki az összetett versenyben az első helyen áll.

Idd meg a rózsaszínt!

A Schweppes eredeti receptjét 1783-ban találta fel Johann Jacob Schweppe, aki ezzel a világon elsőként palackozott szénsavval dúsított vizet. Ezzel a kísérletező hozzáállással jött létre a márka legújabb tagja, a Pink Tonic is. A Pink Tonic friss ízével, tökéletes választás akár magában fogyasztva, de kihagyhatatlan kelléke a frissítő, nyári koktéloknak is. Édesen keserű íze a piros bogyós gyümölcsök zamatával egészül ki, ennek köszönhetőbben az lágyabb, mint az ikonikus indian toniké. A tonik egyedi ízvilágáért felelős valódi kinin kivonattal készült Pink Tonic akár magában, de koktélként is megállja a helyét.

Az ázsiai írók szinte minden esetben kifognak rajtam. Egyszerűen nem tudok a gondolatmenetükkel, az asszociációikkal, a metaforáikkal, a képi megfogalmazásaikkal azonosulni, túl lassú a próza, túl elvontak az események leírásai, és a vége – néhány kivételtől eltekintve – mindig az, hogy kicsit kellemetlenül érzem magam és félre teszem az adott könyvet.

Shelley Parker-Channek sikerült megtörni ezt a szériát és arra is hamar rájöttem, hogy miért. A félig kínai, félig ausztrál írónő angolszász gyökerű neveltetése pont akkora hatást gyakorolt a prózájára, ami számomra könnyen fogyaszthatóvá, rendkívül szerethetővé tette, úgy hogy megőrizte annak varázslatos keleti mivoltát.

Nem feltétlen csak ezért, de szerintem részben ennek is köszönhető az a sikercunami Shelley A nappá vált lánnyal elindított és nem csak az ázsiai irodalom részeként, hanem ausztrál íróként is elsöprő sikereket ért el.

A nappá vált lányt könnyű szeretni. A maga kegyetlen valósága, a kíméletlen sorskövetése ellenére a főszereplő szerethető, egy olyan kor szülötte, amikor a női sors alap elrendeltetése a „semmi lét” és ő mégis megtalálja az utat ahhoz, hogy „minden” legyen. A kínai és világtörténelem fontos eseményeit meséli el, egy párhuzamos valóságon keresztül, amiben minden ismerős és mégis minden más. Ebben a valóságban sincs a női nemnek valós létjogosultsága, itt azonban mégis megesik az a malőr, hogy egy nő ragadja magához a hatalmat, amit semmi más nem tesz lehetővé, mint az önmagába vetett végtelen hite.

A könyv egy himnusz a női erőhöz, ahhoz a belső energiához, amely évezredeken át volt képes a hendikeppel születő és élő nem egyes tagjai számára olyan életpályák megélését is lehetővé tenni, amelyek ma sem nevezhetők általánosnak. Az örömének azonban bőven tartalmaz ürömöt is, hiszen az önmagunk megélése, a lényünkből fakadó megtalálása és a vágyainknak való útteremtés számos lemondással, sok esetben a férfijogú társadalom szabályainak magunkra szabásával, azoknak a béklyóknak a magunkravételével jár. A nappá vált lány örömódája szépen szól, a történetmesélés egyenletes, a leíró részek olvasmányosak, szép képekben dolgozik, a csatajelenetek során sem veszítjük el a fonalat. Érzelmi oldala erős, a könyv utolsó egy ötödében, a végkifejlet felé menetelve azonban még érződik a rutin hiánya, a tempó staccatóba vált, egyszerre túl sok síkon valósul meg a főszereplő új minősége.

Ennek ellenére A nappá vált lány remek olvasmány, kellemes felütés annak, aki a történelem ezen szegletével kíván foglalkozni, vonzzák az ázsiai alkotások vagy csak vágyik egy szépen felépített fejlődésregényre.