Rózsaszínnel álmodom – ma ünnepeljük a nemzetközi pink napot
A rózsaszín szerelmesei minden évben június 23-án ünneplik a nemzetközi pink napot, ki az aznapi öltözékével, ki a kiegészítőivel, de akadnak olyanok is, akik pink színű ételeket vagy épp italokat készítenek ezen a napon. A Schweppes ennek örömére összegyűjtött négy érdekességet a rózsaszínről, amiről lehet, hogy még nem hallottál.
Régen a kisfiúkat öltöztették rózsaszínbe
Bár manapság a fiú újszülöttek és kisfiúk ruhatárában szinte alig jelenik meg a pink és annak árnyalatai, nem is olyan régen még sokkal gyakoribb volt az apró ruhatárukban ez a szín. Hosszú ideig minden csecsemő ruhája fehér volt, de a 19. század közepétől kezdtek elterjedni a színes darabok is, a kislányokat kékbe, a kisfiúkat rózsaszínbe öltöztették. Ennek okairól megoszlanak a vélemények, de a legvalószínűbb, hogy akkoriban a kéket a tisztasággal, a női finomsággal, míg a pirosat az erővel, a maszkulinitással azonosították. Ezek halványabb árnyalatait pedig a kisgyermekek viselték, így lett a fiúk színe a rózsaszín, a lányoké pedig a halvány kék. Ez a szokás hozzávetőleg száz évig uralta az európai gyerekruha-ipart, majd a 40-es évek környékén – nem ismert okokból – megfordult. Manapság egyre több fiú és felnőtt férfi viseli a pink különböző árnyalatait, a fentiek tudatában pedig ezen nincs is mit csodálkoznunk.
A rózsaszín segít az agresszió kezelésében
A színek egyértelműen hatással vannak az érzelmeinkre és a lelkiállapotunkra. A kórházakban előszeretettel használt zöld például köztudottan nyugtat, míg a sárga aktivitásra ösztönöz. De mi a helyzet a rózsaszínnel? Két tiszt, Gene Baker és Ron Miller 1979‑ben a Seattle‑i haditengerészetnél tett egy érdekes kísérletet: pár cellát rózsaszínre festettek, és hét hónapon át figyelték, milyen hatással vannak a rabokra. A tesztidőszak alatt az ezekbe a zárkákba kerülő dühös, agresszív, olykor őrjöngő elítéltek mindegyikének elég volt körülbelül negyedóra ahhoz, hogy lenyugodjanak, sőt, egyetlen erőszakos eset sem történt a rózsaszínűre festett cellákban. A módszer több büntetés-végrehajtási intézetet is meggyőzött, és a rózsaszín elkezdett megjelenni a zárkák és a folyosók falain, valamint a rabok ruháján. A vállalkozó szellemű tisztekről Alexander Schauss, az az amerikai pszichológus nevezte el ezt az árnyalatot Baker-Miller rózsaszínnek, aki korábban maga is végzett kutatásokat a rózsaszín élettani hatásaival kapcsolatban.
Nem csak az unikornis lehet rózsaszín
A rózsaszínre hajlamosak vagyunk mesterséges színként gondolni, pedig a természetben számtalan ilyen árnyalatban pompázó növénnyel, sőt állattal is találkozhatunk – gondoljunk csak a malacokra. A rózsaszínű tollazattal díszelgő madarak közül a legismertebb talán a flamingó, amely színét az alfa- és béta-karotinban gazdag étrendjének köszönheti. Többféle ízeltlábú is magára ölti ezt a színt, mint például az orchidea manó, a mexikói rózsaszín madárpók vagy a rózsaszín sáska, de a hüllők közül is többen pompáznak ebben az igen látványos árnyalatban, élükön az ásógyíkkal. A vízben is számtalanszor pillanthatjuk meg a pink színt, amely kiemelt képviselői a korallok és a halak – köztük a legnagyobb a rózsaszín rája -, ugyanakkor egy vízi emlős is ilyen színben éli az életét, nevezetesen a thaiföldi rózsaszínű delfin. A pink tehát még véletlenül sem csak a mesebeli lények színe, de tény, hogy a természetben nem a leggyakoribb.
Rózsaszín újságtól a rózsaszín mezig
A századfordulón két lap összeolvadásából született meg a La Gazzetta Dello Sport, amelyet az első három évben még zöld papírra nyomtattak, de utána az olasz sportlapot csak rózsaszínben lehetett kapni, sőt lehet, hiszen a mai napig az ország egyik legnépszerűbb napilapja. A La Gazzetta, mint a Giro d’Italia alapítója, a védjegyévé vált rózsaszínt a kerékpárversenybe is bevitte. 1931 óta, a körverseny minden szakasza után annak a versenyzőnek adják a Maglia Rosát, vagyis a rózsaszín mezt, aki az összetett versenyben az első helyen áll.
Idd meg a rózsaszínt!
A Schweppes eredeti receptjét 1783-ban találta fel Johann Jacob Schweppe, aki ezzel a világon elsőként palackozott szénsavval dúsított vizet. Ezzel a kísérletező hozzáállással jött létre a márka legújabb tagja, a Pink Tonic is. A Pink Tonic friss ízével, tökéletes választás akár magában fogyasztva, de kihagyhatatlan kelléke a frissítő, nyári koktéloknak is. Édesen keserű íze a piros bogyós gyümölcsök zamatával egészül ki, ennek köszönhetőbben az lágyabb, mint az ikonikus indian toniké. A tonik egyedi ízvilágáért felelős valódi kinin kivonattal készült Pink Tonic akár magában, de koktélként is megállja a helyét.