Shelley Parker-Chan – A nappá vált lány

Az ázsiai írók szinte minden esetben kifognak rajtam. Egyszerűen nem tudok a gondolatmenetükkel, az asszociációikkal, a metaforáikkal, a képi megfogalmazásaikkal azonosulni, túl lassú a próza, túl elvontak az események leírásai, és a vége – néhány kivételtől eltekintve – mindig az, hogy kicsit kellemetlenül érzem magam és félre teszem az adott könyvet.

Shelley Parker-Channek sikerült megtörni ezt a szériát és arra is hamar rájöttem, hogy miért. A félig kínai, félig ausztrál írónő angolszász gyökerű neveltetése pont akkora hatást gyakorolt a prózájára, ami számomra könnyen fogyaszthatóvá, rendkívül szerethetővé tette, úgy hogy megőrizte annak varázslatos keleti mivoltát.

Nem feltétlen csak ezért, de szerintem részben ennek is köszönhető az a sikercunami Shelley A nappá vált lánnyal elindított és nem csak az ázsiai irodalom részeként, hanem ausztrál íróként is elsöprő sikereket ért el.

A nappá vált lányt könnyű szeretni. A maga kegyetlen valósága, a kíméletlen sorskövetése ellenére a főszereplő szerethető, egy olyan kor szülötte, amikor a női sors alap elrendeltetése a „semmi lét” és ő mégis megtalálja az utat ahhoz, hogy „minden” legyen. A kínai és világtörténelem fontos eseményeit meséli el, egy párhuzamos valóságon keresztül, amiben minden ismerős és mégis minden más. Ebben a valóságban sincs a női nemnek valós létjogosultsága, itt azonban mégis megesik az a malőr, hogy egy nő ragadja magához a hatalmat, amit semmi más nem tesz lehetővé, mint az önmagába vetett végtelen hite.

A könyv egy himnusz a női erőhöz, ahhoz a belső energiához, amely évezredeken át volt képes a hendikeppel születő és élő nem egyes tagjai számára olyan életpályák megélését is lehetővé tenni, amelyek ma sem nevezhetők általánosnak. Az örömének azonban bőven tartalmaz ürömöt is, hiszen az önmagunk megélése, a lényünkből fakadó megtalálása és a vágyainknak való útteremtés számos lemondással, sok esetben a férfijogú társadalom szabályainak magunkra szabásával, azoknak a béklyóknak a magunkravételével jár. A nappá vált lány örömódája szépen szól, a történetmesélés egyenletes, a leíró részek olvasmányosak, szép képekben dolgozik, a csatajelenetek során sem veszítjük el a fonalat. Érzelmi oldala erős, a könyv utolsó egy ötödében, a végkifejlet felé menetelve azonban még érződik a rutin hiánya, a tempó staccatóba vált, egyszerre túl sok síkon valósul meg a főszereplő új minősége.

Ennek ellenére A nappá vált lány remek olvasmány, kellemes felütés annak, aki a történelem ezen szegletével kíván foglalkozni, vonzzák az ázsiai alkotások vagy csak vágyik egy szépen felépített fejlődésregényre.