Azért szeretem a Vakvarjú intézményét, mert nagyjából 15-16 éve biztos pontot jelent az életemben. Jó volt ide járni gyerekekkel, hiszen volt játszósarok, jó ide járni osztálytalálkozókra (mindet ide szervezem), mert az étlap elég bőséges ahhoz, hogy a társaság egésze találjon rajta kedvére valót, arról nem is beszélve, hogy a személyzet is nagy gyakorlattal rendelkezik a nagyobb társaságok flott kiszolgálásban, ami hatalmas érték. Ezért jövünk ide családi alkalmakkor, ezért ünnepeltünk itt a Nők ballagása után.
A választékban a magyar és a nemzetközi konyha legjava található, izgalmas tálalásban, de nincs öncélú újragondolás, csak a 21. századi igényekre történő hangszerelés, megőrizve az étel eredeti karakterét, hangulatát. Éppen ezért küldöm ide a külföldi kollégáimat és találkozom itt a kint élő rokonaimmal, ha épp hazalátogatnak.
A Vakvarjúban a gluténmentesség sem kihívás, bár a keresztszennyezés lehetősége – a vegyes konyha okán – fenn áll, de ebben is nagyfokú odafigyelés tapasztalható a konyha részéről, amelynek eredményeként még soha, semmi bajom nem volt.
A VarjúVár, a lánc egyik legifjabb tagja, a Nemzeti Galéria és a Várkert Bazár által közrezárt téren található. Elképesztő hidegben kapaszkodtunk fel az étteremhez, gondoltam is, hogy ebben a pusztítóan hideg időben biztos szellős vendégtér fogad majd, de igazi teltházra futottunk be. Utóleg belegondolva logikus, hiszen a VarjúVár kitűnő opció, ha a valaki a vár környékén keres megfizethető és megbízható konyhát. A meleg fogadtatást (tisztességes fűtés és barátságos személyzet) után elfoglaltuk a boxunkat, és belemélyedtünk az étlapba. Az italválasztékból hamar a kezünk ügyébe került egy-egy apritif, aminek ebben az időben bőven megvolt a létjogosultsága, arról nem is beszélve, hogy milyen szépen keretezték ezek a jóféle koktélok az estét. A spritzek és a vermut alapú italok külön szekciót kaptak, nagyon kellemes és jó választékból tudtunk csemegézni, mindenki elégedett volt a döntéseivel.
Az étlap már okozott némi fejtörést. A gluténmentesség miatt megszoktam, hogy nagyjából úgy választok, mint a nyolcvanas évek vegetáriánusai, eszem a rántott gombát és kész. Itt azonban kánaán fogadott, a kis varjúikonok számos fogás mellett jelezték a mentességet, plusz a személyzet is kellően rugalmas volt, örömmel tolmácsolták a konyha felé a módosítási javaslatainak, amely azokat hiánytalanul meg is ugrotta.
A Varjúvár étlapjának nemzetközi hangvétele remek arányérzékről tanúskodik, a többi éttermükhöz hasonlóan, itt is szépen megjelennek a klasszikus magyar kedvencek és a nagyvilág ikonikus fogásai, közkedvelt alapanyagai.
Így eshetett, hogy Zsófi és Rozi serpenyő tigrisrákkal indították az estét, majd az egyikük a zöldbors-sabayonnal, szalonnás kelbimbóval és parmezános parázsburgonyával kínált hátszínsteak irányába kanyarodott, míg másikuk egy tejfölös uborkasalátával tálalt rántott szelettel folytatta.
A desszertnél aztán újfent összeértek az igények, és a 2025-ös év trendjét hozó az ifjúságot teljesen elvarázsoló pisztácia-málna páros diadalmaskodott, egy szeletnyi sütemény formájában.
Engem számos fogás vonzott az étlapon, az ételfotókkal tarkított menüben az egyik leghívogatóbb a kacsamájból készített krémes textúrájú terrine volt, amelyet borban pácolt bébikörte, körtechutney és fermentált cékla tett teljessé. Kalács helyett gluténmentes baguette-t törtem a májhoz, amely nagyon kellemes felvezetése volt az estének. Patrícia a táblás ajánlatok közt megbújó füstölt csülökkel gazdagított lencsét választotta, amely ugyancsak szép felütésnek bizonyult. Az adagok minden esetben megfelelőek voltak, a tálalás hibátlan, az ízek rendben.
Főfogásként cigánypecsenyét választottam, egy igazi klasszikust, amelyet csupán kis mértékben modernizált a konyha, de ez csak a javát szolgálta. Az elém kerülő fogásban a hús nem gyerekkorom agyonklopfolt sertése volt, hanem egy igen tisztes, omlósra sütött Gesztelyi mangalicatarja, amelyet – az elmaradhatatlan kakastaréj mellett – kockákra szelt, egyenként körbesütött krumpligratin körített, valamint lecsóajvár és savanyított hagyma egészített ki.
Patrícia elé egy kis könnyű, medium rare steak került a Dembrovszky-tanyáról, grillezett kacsamájjal koronázva, a gumósokat pedig egy egész quartett képviselte a tányéron: a steak kíséretében érkezett lilarépa-püré, konfitált citromrépa, édesburgonyahab és némi szalmaburgonya is.
Az étterem barátságos légköre sokat adott a vacsoránkhoz. A várost fogságban tartó fagy kint maradt, barátságos meleg fények övezték az esténket, miközben nagyon jókat beszélgettünk, megállapítást nyert, hogy a 12 és a 21 nincs is olyan messze egymástól, ha Dubai-csokiról vagy épp a K-POP sztárjairól van szó. Falatoztunk, néztük az elégedett vendégeket, hallgattuk az élő zenét, élveztük a hibátlan kiszolgálás nyújtotta kényelmet és megállapítottuk, hogy igen, mostantól ezt a helyet is jó szívvel ajánlhatjuk minden ide érkezőnek és itt élőnek.
