Itt vannak a 2024-es Sziget első fellépői!

Nagyjából november közepén kezdtük el várni a neveket, aztán december elején már feszülten figyeltük a híreket, és amikor dátum is lett, na onnan vágtuk a centit: Kik jönnek 2024-ben a Szigetre?!

Az első line-up bejelentés mindig meghatározó, van egyfajta mézesmadzag jellege, de az év végi hajrában, a jövő év tervezésének a küszöbén, a legrövidebb és legsötétebb napok mélyén jó lehetőséget kínál a nyári élményeink újbóli megélésére, egy falatnyi napsütésre.

Ötleteink most is voltak, az előző nap belengetett rajzokból Sam Smith-t már sikeresen kitaláltuk, de vannak még együttesek és előadók, akikre nagyon várunk, így az első után jöhet majd a többi bejelentés is.

szigetlineup2024_v

De addig nézzük, hogy kikre számíthatunk 2024-ben a Szigeten:

Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.  

„Már az idei Sziget alatt rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy mekkorát fejlődött a fesztivál szinte minden téren a 2022-es Szigethez képest, az eddigi early bird jegyeladásokból pedig azt látjuk, hogy hatalmas az érdeklődés a 2024-es fesztiválra” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „ A mostani bejelentésből pedig, ami egyelőre csak az első „csomag”, már az is kiderül, hogy jövőre ugyanúgy jelen lesznek majd a Szigeten nagy világsztárok, aktuális előadók és frissen felfedezett, kurrens zenei különlegességek is, így műfajtól függetlenül mindenki kedvére válogathat az erős és izgalmas zenei kínálatból” – kezdte a bejelentést a főszervező, hozzátéve: „eddig  négy nagyszínpados “főfellépő” jelzett vissza a meghívásunkra, és reményeink szerint már jövő év elején tovább bővül a Nagyszínpad két esti, kiemelt sávjában fellépő headliner szintű világsztárok sora.”

De nézzük sorjában a neveket: 

Fred Gibson, azaz Fred again.. az egyik legfrissebb és mégis legnagyobb név az elektronikus zenei szférában. A „modern popzene legkurrensebb EDM-producere” ezúttal a Szigeten mutatkozik be. Martin Garrix bármerre is jár a világban, óriási bulik jelzik útját. Most közkívánatra újra érkezik a Szabadság Szigetére. Sam Smith 2014-ben dobbantott egy nagyot a világ élvonalába debütlemezével, melyről a I’m Not The Only One című balladája szólt talán a legnagyobbat. Tavaly az Unholy című számát dúdolta a világ, idén pedig egy új lemezt is készített. Gyűjteményében van öt Grammy-díj, három Brit Awards, három Billboard Music Awards, valamint egy American Music Award, egy Golden Globe és egy James Bond dalért egy Oscar-díj. Fantasztikus show-jával most először érkezik a Szigetre. A londoni rapper és dalszerző Stormzy a húszas évei végén már beírta nevét a brit hip-hop történelemkönyvekbe. A legjobb Stormzy-dalok a brit grime fejlődésének kulcsfigurájává tették őt és milliói álltak a „grime gyermeke” rajongóinak táborába. Stormzy idén új lemezt is belengetett, reméljük jövőre abból is hallhatunk a Szigeten.

A „minden idők egyik legsikeresebb fiúbandájának” kikiáltott One Direction-ből lett ismert Louis Tomlinson, aki a banda leállásának évében már rögtön szólókarrierbe is kezdett. Tomlinson tartja a Guinness-világrekordot a streaming koncertjére eladott jegyek számában, minden bizonnyal a Szigeten élőben is hatalmas rajongótáborra talál. A Fridge nevű poszt-rock zenekarból ismert Kieran Hebden, Four Tet néven, a modern elektronikus zene egyik legtehetségesebb és legbefolyásosabb művésze, az elektronikus zenei fesztiválok és klubok legnagyobb aktuális kedvence, produkcióiban a jazz, a folk és a modern zeneszerzés hatásai keverednek az egyre inkább a táncparkettre orientált elektronikus zenében.

A brooklyni csapat, a Big Thief tavaly megjelent, a Dragon New Warm Mountain I Believe in You című anyagával érkezik. Még jól emlékszünk, amikor koncertjével megőrjítette a Sziget közönségét az ír posztpunk legismertebb bandája, a Fontaines D.C.. A közben a legjobb nemzetközi csapatnak járó Brit-Awards-ot elhozó formációtól 2024-ben is hasonlóan fergeteges bulira számíthatunk. Aurora Aksnes, azaz Aurora egy tüneményes, csodálatos hangú énekes, akiért az online térben fiatalok tömegei őrülnek meg, Runaway című dala például hatalmas cunamit indított el és csak a Youtube-on eddig 600 millióan töltötték le. Becky Hill brit énekes dalszerző az első (és eddig az egyetlen) The Voice UK versenyző, aki brit kislemezlista élére került. 2022-ben két Brit Awards jelölést kapott, köztük az év brit dala a David Guettával közös “Remember”-ért, valamint a legjobb dance-előadásért, amit két egymást követő évben, 2022-ben és 2023-ban meg is nyert. 

Szintén bejelentkeztek a Szigetre az alternatív elektronikus zene nagymesterei, Artur és Batish, azaz az Artbat, akik a kijevi undergroundból váltak a nemzetközi színtér egyik legkeresettebb előadóivá. A Párizsban alapított L`Impératrice pop/nu-disco csapat igazi fesztiválzenekar, jövőre a Szigeten táncoltatja a közönségét. A Crystal Fighters hatalmas bulijairól ismert és az is biztos, hogy szívesen jönnek a Szigetre, ami – elmondásuk szerint – mindig különleges és ez az egyik kedvenc fesztiváljuk. Richie Hawtin egy olyan név az elektronikus zenében, akit nem kell bemutatni. A techno műfaj úttörőjeként, valamint az élő performansz és a technológia megújítójaként Hawtin több mint három évtizede az elektronikus zene élvonalában szerepel.

Érkezik a mai elektronikus tánczene nagyformátumú képviselője is, egy igazán „menő” név, a chicagói house „nagykövete”, Honey Dijon. A Grammy-jelölt ausztrál Dom Dolla, az egyik legizgalmasabb elektronikus zenei producer jellegzetes house-aival kapcsolódik majd a Sziget közönségéhez.

Az ANOTR egy amszterdami székhelyű duó, hipnotikus zenéjüket energikus és letisztult ritmusok jellemzik, disco, soul, funk, jazz és mindenféle más zenei hatásokkal. És szintén érkezik majd Tom és Ed Russell walesi elektronikus zenei duója, a DJ Mag Best of British Awards-on a “Best Live Act” címet elnyerő Overmono.

Nia Archives a jungle és a drum and bass műfajban utazó angol lemezproducer, DJ, énekes és dalszerző, aki 2022-ben megkapta a MOBO-, az NME- és a DJ Mag-díjat is. Eris Drew & Octo Octa, mindkét művész az elektronikus zene közkedvelt alakja, együtt, mint partnerek és kreatív munkatársak, megállíthatatlan erőt képviselnek. A MEUTE egy Techno Marching Band – tizenegy dobos és kürtös Hamburgból, akik új műfajt teremtettek a hipnotikus, pörgős techno és az expresszív fúvószenekari zene ötvözésével. Grandson beskatulyázhatatlan zenéjében összemosódnak a stílusok, de jellemzően felbukkan a hip-hop és a rock ötvözete. 

Érkezik a Szigetre a rejtélyes olasz előadó, LIBERATO, a titokzatos énekes és dalszerző, aki soha nem fedte fel valódi kilétét. Azt azonban tudjuk, hogy dalai már több mint 100 milliós nézettséget értek a különböző csatornákon. A mindössze 21 éves Zoe Wees igazi őstehetség, az „afronémet Billie Eilish”, elképesztően gyönyörű hangjával, mélyen érzelmes zenéjével és nemrég megjelent debütalbumával most találkozhatunk először a Szigeten. A Joker Out  egy 2016-ban alakult ljubljanai csapat, ők képviselték Szlovéniát a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Liverpoolban. A Yard Act bemutatkozó hanganyaga a kritika szerint a 2022-es év egyik legjobb lemeze volt, a leeds-i banda albumát a Brit-szigetek legjobb nagylemezeit évente értékelő Mercury-díjra is jelölték.

Jön Elton John nagy kedvence, Joesef, aki minden bizonnyal ízelítőt ad idén, év elején megjelent debüt-albumáról is. És itt lesz majd Belgium egyik legfontosabb zenekara, a Balthazar tagjának, Maarten Devoldere-nek projektje, a Warhaus is. A görög származású Argy a DJ világ egyik legizgalmasabb és legsokoldalúbb alakja. A berlini székhelyű zenész a világ nagy klubjaiban keresett “árucikk”, jövőre együtt bulizhatunk vele is. A Szigetre tart Ellen Allien is, a „Berlin techno királynője”, a berlini éjszaka egyik legrégebb óta fénylő csillaga, nemzedékének egyik ikonikus művésze. Szintén itt lesz a Szigeten a Fideles, egy olasz duó, Daniele Aprile és Mario Roberti projektje, és várható a párizsi Chloé Caillet DJ/producer és multiinstrumentalista, a világ leghíresebb klubjainak fellépője.

Tavaly nagyon bejött a Nova Twins koncertje, sokak szerint az egyik legjobb buli volt a Sziget Europe Stage-én, így közkívánatra idén ismétel az „urban punkot” toló két angol lány. Joost Klein, azaz Joost korábban youtuber, író, zenészként pedig ma már nagy tömeget táncoltató holland rapper tavaly hazájában, a Lowlands fesztiválon hatalmas bulit csapott, most a Szigetet készül bevenni. Jön Blondshell, azaz a Los Angeles-i énekesnő/dalszerző Sabrina Teitelbaum, akinek idén jelent meg stúdióalbuma. 

A rock vonalat erősíti, és legújabb stúdióalbumát hozza el a Wednesday az USA-ból. AMÉMÉ egy nyugat-afrikai születésű DJ/producer, aki az afro-hangzású elektronikus zenére specializálódott, törzsi ütőhangszerekkel és spirituális töltettel. Fülbemászó, lendületes dalaival jön Dagny, Norvégia egyik legizgalmasabb és legkeresettebb popzenésze és az eklektikus zenei és divatos ízléséről ismert. És idén októberben megjelent legfrissebb albumával érkezik a Pip Blom holland indie formáció is. 

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Mörk Leonóra – A Hellinger-Madonna

Mörk Leonóra könyveit könnyű szeretni. A most megjelent, kibővített A Hellinger-Madonna is tökéletes kikapcsolódást kínált ebben a december eleji őrületben, főhősével, Katával ketten kutattunk egy rejtélyes családi ereklye, az eltűnt Madonna után, mindezt az én legelemibb közegemben. Leonóra regényeivel nekem mindig könnyű dolgom van, az általa használt holland és német környezetet, a német és németalföldi festészet nagyjainak alkotásával körülölelt tereket az agyam könnyűszerrel teremti meg, festék- és oldószerszagtól terhes favázas házakban nagy rutinnal közlekedem, miközben figyelem a főhőst illetve főhősöket, akik rendkívül érzékenyen és nagyon szerethető módon keresik a megfejtést egy adott problémára vagy csak egész egyszerűen az életükre.

Kata története is messze összetettebb, mint egy festmény utáni hajsza, így keveredünk – vele együtt – Németországba, így jutunk el családállításra, fedezzük fel a női sorsokban rejlő titkokat és párhuzamokat, így tesszük fel ugyanazokat a kérdéseket, amelyekre sokszor ma sincs válasz, és éljük meg ugyanazokat a megaláztatásokat, ami elől ma sincs menekvés. S miközben fajsúlyos témákat boncolva kerülünk egyre közelebb és közelebb a megoldáshoz és a feloldozáshoz, megismerkedhetünk Németország szerethető arcával. Kata jóvoltából a poroszos külső mögötti kellem is megmutatkozik, és egy szép szerelmi történeten átívelve Cranach mestertől, Goethe-n át a jelen korig járjuk Wittenberget és Weimart.

A Hellinger-Madonna nagyon kellemes és bölcs könyv, szép ívébe most is rengeteg hasznos, figyelemfelkeltő információ is megfér, nem csak Németországról, hanem művészetről, festészetről, komolyzenéről és a családállításról egyaránt.

hellinger_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A jóra könnyű rászokni – Töltődj újra! – kiégésmegelőző csoportfoglalkozás Kovács Etelkával

Igenis vannak csodás együttállások (ne nevezzük véletlennek), amikor olyan kapcsolódások születnek, amelyek által többé válhatunk, megértést nyerhetünk, vagy csak végre valaki meggyújtja a kezünkben már ott lévő gyertyánk kanócát, hogy a magunk választotta úton ne essünk orra.

Etivel egy ilyen együttállás és egy ajánlás hozott össze, az első Töltődj újra! kurzusán, amely kifejezetten a gyerekes nők számára kínált lehetőséget egy kicsit objektívebben szemlélni a létezésüket, megfogalmazni az elvárásaikat, a rendezni helyzetekben való szerepükkel való viszonyukat, stratégiák alkotására sarkallni, egyensúlyi helyzetbe kerülni, előre nézni, de nem menekülni, megélni, de nem belesüllyedni.

Töltődj Újra!_vv

Az első foglalkozás elején úgy éreztem, hogy a többiekhez viszonyítva már nagy utat tettem meg. Vannak stratégiáim, van egy állandó párbeszédem önmagammal, már tudom és merem vállalni a saját igényeimet, a leválás útját járó gyerekeim pedig végre időt is adnak arra, hogy visszanyerjek annyit magamból, amennyi legutóbb 27 évesen voltam. Eti cseppet sem erőltetett, remekül moderált délelőttje azért rávilágított arra, hogy hiszem vagy sem, az az út, aminek én – saját elképzeléseim szerint – már a javát megtettem, bőven kígyózik még előttem.

Aztán a második foglalkozáson már kevésbé magabiztosan, de sokkal nyitottabban fogadtam a technikákat, élvezettel éltem meg a páros meghallgatást, örömmel merültem a többiekkel való kapcsolódásban, a szavakkal való játékban, a körülöttem örvénylő térben. Figyeltem, megfigyeltem, feldolgoztam, megfogalmaztam, helyreraktam az érzéseimet és a világot magam körül. Minden erőltetés, rábeszélés, felesleges irányítás, értelmetlen túlgondolás nélkül, ami Eti mérhetetlen érzelmi intelligenciájából és szakmai hozzáértéséből fakadt. Eti nem egy iskola egyetlen metódusgyűjteményét, egy hitrendszert a hóna alá csapva próbált teret engedni nekünk, hanem felmérve az igényeinket, a személyiségünket, az elakadásainkat, mutatott egy színes technika-csokrot, amelyeknek az elemeivel a későbbiekben mi magunk is tudunk majd dolgozni.

Az meg egészen parádés érzés volt, ahogy a színes és gazdag egyéniségű partnereim megtiszteltek az őszinteségükkel, elfogadták az én esetlegességemet, ahogy csapattá formálódva segítettük az egyéni utakat és kerestünk olykor közös megoldásokat, csoportszinten valami elképesztően jól funkcionáltunk, bírtuk egymás és Eti bizalmát, amelynél felszabadítóbbat nehéz elképzelni.

Azt gondolom, hogy ebben a 21. századi létezésben, ahol az életük dereka felé közeledők életéből minimum 2 generáció követel magának figyelmet, ahol elvárás lett az örök túlteljesítés, a rohanás, ahol a nőkre még mindig olyan teher hárul, amit az anyaságig elképzelni sem tudunk. Ott nagyon sok ilyen zseniális mikroközösségre lenne és van igény, megannyi Etire, aki elképesztő jó érzékkel moderál, tanít, terel és szeret, megadván azokat a biztosítékokat, amelyek között képesek vagyunk az eszmélésre, a felfedezésre, a megfogalmazásra és a megoldások megkeresésére.

A Töltődj újra! természetesen nem csak egy adott élethelyzetben lévők számára kínál megoldást, a mostani csapat esetében azonban pont mindenki ezen az úton haladt. Ha valóban jó meglepetéssel szolgálnátok magatoknak, a családtagjaitoknak vagy a barátaitoknak, akkor árgus szemekkel figyeljétek, hogy Eti mikor indítja az új kurzusát és menjetek, küldjétek el azokat is, akiken első körben nem látszanak a kiégés jelei, mert ezekre a bölcsen konstruált, valóban építő társas énidőkre mindenkinek szüksége van. Higgyétek el nekem.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Nők a porondon – Elmélkedés a szalagavatók kapcsán

Öt évvel ezelőtt azzal a biztos tudattal kezdtem bele a nyekes szülők gimnáziumi létébe, hogy most egy jó darabig hátradőlhetek, az elkövetkező években kis kiigazításokkal eldöcög majd az a közoktatás, amivel dolgoznunk kell, körültekintésünknek hála jó közösségekbe kerültek a gyerekeink és majd a végén egyszer csak felnőtt embereket dob ki a gép. Tudom, sarkos, de sokévnyi anyataxi-szolgálat, itthonhagytamafüzetem, nincsuzsonnám, nemtudommialecke, együttanulás, majd a hatodikos és a nyolcadikos felvételi okozta stressz és rengeteg ráfordított idő után egy egészen más minőségű, háttérből támogatott tanulást képzeltem magunk számára.

Aztán a világ megbolondult, pandémiát kiáltva ránk zárta az ajtót és én, aki finoman ki akartam vonni magam a hétköznapok sodrából közoktatás front, péntekenként Svetnyik Endre fizikaórái alatt ebédeltem és már majdnem meg tudtam verni a töriben állítólag verhetetlen osztálytársakat is, ha az online oktatás épp Kahoot-ba fojtotta bánatát. Csodával határos módon „csak” a nyelvi évük egy része és persze azt követő szinte teljes tanév ment rá arra, hogy a pandémia után a háborútól érezhessük magunkat fenyegetve, de ebben a forgatókönyvben legalább a mikroközösségek újra egymásra találhattak, a gyerekeink kiszabadultak a négy fal közül, és én megint azt hittem, hogy sínen vagyunk, időm, mint a tenger az érettségiig.

manoszalag2_v

Persze semmi nem a tervek szerint alakult, de ha nehézkesen is, a helyzetek jogos kezelését kieszközölve végre mindenki a maga pályán jár és én ott találtam magam, hogy pihenés helyett előrehozott érettségik vesznek körül, majd egy májusi nap már egy hatalmas menyasszonyi ruhakölcsönzőben nézem a felnőtt lányom, aki – konzekvens döntéseinek sorába illesztve – készül a novemberi szalagavatójára. Majd néhány hónappal később – erős déja vu érzettől kísérve – ugyanabban az aranyozott fotelbe szegezve figyelem a másik lányomat, aki a maga bohém és szertelen létezését pillanatnyilag szögre akasztva, határozottan dönt kétszobányi álomszép ruha közül, hogy melyikben fog a maga tökéletességében színpadra lépni.

misszalag1_v

Aztán megint úgy érzem, időben cselekedtünk, minden járja majd a maga útját. Nem is tévedhettem volna – újra – nagyobbat, az előkészületek, a tökéletességre való igény és az erre való szüntelen törekvés jegyében a két péntek délután igazán kiadós programsorozattá bővült, amelynek szép és ünnepi megkoronázása volt mind a két szalagavató.

manoszalag1_v

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a műfaj egészen egy kaptafára készült eseményeket takar, holott a Nőknél egyértelműen kirajzolódott a két iskola „habitusában” megjelenő különbség, de mind a két rendezvény igazi örömünnep volt. Amin – bár előzetesen vártam, de megint tévedtem – igazából nem meghatódtam, hanem önfeledten élveztem azt, ahogy ezek a fiatal felnőttek megünneplik a közös létezésüket, ezt a példátlan, elképesztő lelki terhekkel megpakolt öt évet, amely ugyan fizikálisan akadályozta, de mégis egységgé kovácsolta őket.

misszalag2_v

Most már tudom, hogy nincs megállás, most csak egy kicsit megpihenünk, mielőtt rákanyarodnánk az utolsó megmérettetésre, hogy utána gyerekkoruk utolsó nyarába csaphassunk bele.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS