Vasárnap remek napunk volt.
A dolog úgy indult, hogy a Nők már
igencsak látni kívánták Benedeket, velünk egyetemben. Ám az
ohodai lét áldásaként, annyi nyavalyát hordtak haza az utóbbi
időben, hogy félő volt, a fiatalúr szalagavatójára sem jutunk
el. Aztán erőt nyert a tavasz, a Nők is keresztülverekedték
magukat a teljes gümőkór-palettán és abba a boldog szakaszba
lépett a vendégeskedésünk előkészítése, hogy Zsuzsival, a ház
asszonyával chateltük/telefonáltuk le, hogy mi jót is főzzünk.
Az alapanyagok egy része adott volt, meg az elkészítés módjában
is nagyjából egyetértettünk.
Így, vasárnap délben, már egy
kellemesen pácolt szarvascomb és egy boldog kis család várt
minket.
Anyai szemmel nagyon furcsa volt nézni,
ahogy a lányaim (a bennük munkáló női ösztönöknek engedve)
nézik ezt a kicsinyke embert. Ekkora babával még nem volt dolguk.
A szomszéd Betti baba is szégyenletesen megnőtt, lassan 3 éves, és
az alig idősebb barátnői fejében már rég elmosódtak azok az
emlékek egy pici csecsemőről.
Anna szemérmetesebben, de talán
némileg lelkesebben állt a dologhoz. A Zsófi gyakorlatias
szőkesége viszont mindent vivő aranyköpésekhez vezetett.
Amíg a Nők barátkoztak a babával,
mi – éhes felnőttek – nekiláttunk az ebéd elkészítésének.
A kemence már korábban be lett gyújtva, így mind a négyen a
konyhában tüsténkedtünk. A pácból kifogott szarvast
megtűzdeltük fokhagymával, beirdaltuk és beletömködtük a
páclében már jó szolgálatot tett aszalt szilvákkal,
előkészítettük Jamie masszív, de gazdag aromájú
mazsolás-rozmaringos kenyerét. Majd mindent a kemence kegyeire
bíztunk.
Hogy addig se haljunk éhen, a
kemencéből kimentett parázzsal felfűtöttük a sparheltet és
néhány kacsamellet lesütöttünk.
Ha van manna, akkor az a következőkből
áll: vékony szelet mazsolás-rozmaringos kenyér, egy kevés
szarvasgombás céklalekvár, egy halavány szelet rosé kacsamell és
egy csipet rózsaborsos só.
Egyszerűen tökéletes. Tele ízekkel,
harmóniákkal, összeérő, egymásba csimpaszkodó illatokkal.
Mire elfogyott a kacsa, addigra
elkészült a szarvas. A pataki-tálba rejtett hús szépen
megpuhult, boros aszalt szilva-gőzt eregetett magából és ízben
kellő vetélytársává vált a kacsának. Mi meg – magunkról és
az önfeledten babakocsit tologató lányokról – megfeledkezve,
tányért se piszkolva, ültünk az asztal körül, egy-egy szeletnyi
hússal, kenyérrel és mélyen elégedettek voltunk az eredménnyel.
Zárásként, Zsuzsi még sütött egy
kis almás piskótát, aminek java részét, az estefelé lassan
éhségére eszmélő bébiszitter csapatom tüntetett el.
Hja!
Benedek nagyon szép, helyes baba.
Nagyon jól viseli magát és a szüleit. Sok boldogságot nekik!
