MIRELLE Atelier

Igazi nyári ebéddel zártuk a hetet. Valami könnyű, húsos dologra vágytam, és nem utolsó sorban volt egy felbontott rosém.

Így aztán viszonylag hamar körvonalazódott az ebéd. A nőket gyorsan felpakoltuk, családilag elvonultunk beszerezni a hozzávalókat. Persze mellette velünk jött még egy kevés édes chiliszósz és egy kisebb üvegnyi mogyorószósz a Lidlből…

Aztán hazatértünk, a Nők játszani vonultak a szobájukba, én meg a konyhába.

Illatos, könnyű és viszonylag gyors dolog kerekedett ki belőle.

Bőrén sült narancsos csirkecomb, zöldséges kuszkusszal

20 dkg kuszkusz

4 csirkecomb

2 ek olívaolaj

1 fakanálnyi (cca. 5 dkg) vaj

1 nagyobb cukkini

1 nagy fej vöröshagyma

1/2 piros kaliforniai paprika

1 méretes narancs

10 db szárított paradicsom

1/2 l víz

só

Egy mély és fedhető serpenyőbe felolvasztom a vajat, majd beleteszem a csirkecombokat, bőrével felfelé, sózom. Fedem, közepes lángon hagyom.

Eközben egy másik serpenyőben olajat hevítek. A félbevágott és halványra szelt hagymát és a szintén halvány karikára vágott cukkinit néhány perc alatt áttetszővé párolom. Ezután darabokra vágom a szárított paradicsomot és a fél paprikát. Ezeket is a serpenyőbe teszem. Takarékon hagyom párolódni. 

A csirkét egy fogpiszkálóval megbökdösöm, ha nem jön már véres lé belőle és könnyedén átfut a fogpiszkáló a húson, akkor óvatosan megfordítom és újra lefedem.

Egy nagy keverőtálba teszem a kuszkuszt, fél liter forralt vízzel leöntöm, fedem és néhány percre megfeledkezem róla. Eközben a narancs héját a zöldségekhez reszelem, s a kifacsart narancslé  felét is hozzáadom.  A maradék levet a csirkékre öntöm.

A kuszkuszt beleforgatom a zöldségbe, és a ropogós bőrű csirkével tálalom.

Hétvégén, a Brenbergbányán tartandó rádióamatőr banzáj ürügyén, a férjem és a Heppek apja nekiveselkedett az útnak. Állították rádióamatőr szenvedélyük hajtja őket.

Én már akkor kételkedtem ebben a dologban, s a későbbi Facebook-on felbukkanó bejegyzéseik és fotóik engem igazoltak. Gondoltam, ha már kirándulgatnak a környéken, akkor rendelek tőlük egy üvegnyi bort a Ráspiéktól.

A folyékony vásárfia mellett, azonban szilárd és édes finomságokat is kaptunk a Nőkkel. A Harrer üzemében is járó férfiak ugyanis bevásároltak. Kaptunk sós ét- és tejcsokoládét. Tökmagos, rózsás, diós, mandulás, mogyorós, pukkadós fólián dermesztett, csíkos, szezámmagos., karamellízű lapokat…. Mindegyikbe belekóstoltunk. Homogén csokoládé, sima, szép felülettel törő példányok s még az ízük is remek.

A bonbonokat még nem kóstoltuk meg. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy azok, hogy vizsgáznak.

Hazaérkeztük után a férjem kicsit túrt a neten. Ráöttünk, hogy a Tűztoronytól nem messze lévő Harrer, meg ez a komplexum egy és ugyanaz. Sőt Kelet-Ausztriában is van egy csomó üzletük, az egy szem kínai fagyizóról nem is beszélve.

Szóval lehet ezt így is.

Több ilyen történet kellene.

A múlt héten már Sajtkukac is megénekelte, de azt hiszem én is tartozom ezzel a recepttel. Elsősorban magamnak.

A múltkori FINOmÁNIA szeánszon, a közösen készített lekvárok mellé, a konyha Zsolt útmutatásai alapján készítette a hátteret. Volt amihez libamáj terrine készült, vagy grillezett camember, de a fűszeres csokládélekvár mellé kínált polentafelfújt volt az, ami az unterman szerepén túlnőve felülemelkedett a téma által adott prioritásokon.

Jött, látott, tarolt.

Fél 10-kor, a magát az előételen, főételen keresztülrágott, mozdulni alig bíró séfpalántahad egyként nyögött fel. Gyönyörében. A fűszeres csokoládélekvár mellé kínált polentából készített felfújt felülmúlt mindent. Könnyű, levegős, ízes…egyszóval csodálatos volt.

S szerencsére pofon egyszerű.

Most hétvégén végre volt időm megsütni. Annyit változtattam az eredeti recepten, hogy csokoládélekvár helyett, édes szilva-körte chutney-val kínáltam a Nőknek és a Mucinak.

15 dkg kukoricadara
14 dkg cukor
1 rúd vanília
1 db citrom
7 db tojás
7 dl tej
csipet só
10 dkg vaj

Épp a napokban írt róla Anikó a Finománia blogján, hogy a fogadó borértő főpincérével kilátogattak a Borfesztiválra, ahol találtak néhány szimpatikus kézműves borászatot.

Többek között a Jackfall-t.

Tegnap, miközben az ebédhez valókat szedtük össze a Nőkkel a környéken, a helyi, eléggé lekoszlott, és a Tesco nyitása óta végképp vegetációra kényszerített Cba-ban szemben találtam magam többféle Jackfall borral.

A tervezett ebéd nem igazán kívánta volna a bort – velem ellentétben -, de azért begyűjtöttem egy Rózsabimbó névre keresztelt házasításból származó rosét, valamint egy Primo névre keresztelt vörösbort, ami szintén többféle szőlő házasításából született.

A rosé jól vizsgázott. Anyával – lehet, hogy szentségtörés – a szilva chutney-val kínált polentafelfújthoz ittuk, ma a narancsos csirkehúst kísérte.

Szerethető, könnyű, aromás bor.