A tegnapi buli:
Mai, családi ebéd:
DV csokoládés tiramisutortája sokkal, de sokkal finomabb volt, mint ahogy azt ránézésre sejteni lehet. A családi ünnepi menü: Marha vindaloo, csicseriborsó curry, basmati köményes rizs, naan. Jackfall Primot kínáltam hozzá.
A tortán itt-ott változtattam, hét elején posztolom.
Ma reggel beindult a gépezet. A kötelezően bolti tortát leadtam az ohoda konyháján és innentől kezdve nincs is megállás, egészen vasárnapig.
Megint eltelt egy év és az én lányaim vasárnap betöltik az 5. életévüket.
Így aztán gyerekzsúr vár ma ránk, meg egy kis családi megemlékezés a hétvégén, s mindezt zárjuk vasárnap egy másik kisfiú zsúrján.
A mai bulira mindenféle földi jóval készülök. Engedve a fellelhető emlékfoszlányaimnak, vettem egy kevés sós rágcsálnivalót, de a többi ehető ezmegaz már saját termés lesz.
Készül hagymás korong, meg spenótos háromszög, lesz magyaros ízvilágú és zöld fűszeres pástétom. Chilis sajtospogácsa és természetesen a torta. Egy kakaós piskóta, csokoládémázzal.
Holnapra, a családi banzájra indiait főzök és DV csokoládés tiramisutortáját készítem el.
Kis múltidézés, néhány kép erejéig:
Anna:
Zsófi:
Annyit írták, mondták, lelkendeztek és fanyalogtak az utóbbi időben, hogy tegnap nekem is muszáj volt kipróbálnom a macaront.
Az új kerthelységgel aljasul csábító Augusztba tértünk meg anyával. Győzött a lustaságunk meg a kíváncsiságunk, így nem vonszoltuk el fáradt korpuszunk a Lipóti kávézóig, hanem az árnyas kertben ülve ittunk egy kávét, egy még mindig átlag feletti lekváros piskótatekerccsel, s rendeltünk két aprócska, igenszínes macaront, vagy ahogy Auguszték nevezik macront.
A tekercs ár-érték arányban az egyik legszerethetőbb sütemény a helyen. Amellett, hogy finom, még kiadós is és árilag is a helyén van kezelve. A többi süteményükkel kapcsolatban vannak fenntartásaim ennek az egyensúlynak a meglétével kapcsolatban.
Először eltüntettük a tekercset, majd rátértünk a tányéron illedelmesen várakozó narancssárga és zöld diszkoszokra.
A narancssárga tésztájában a narancs íz dominált, a köztes kence pusztán cukorízzel ajándékozott meg. A zöld pisztáciásnak rémlett, bár nekem ez is túl édes volt, sőt. A habarcs itt is ugyanaz a sűrű cukorszirup volt. Maga a tészta még ehető keménységű, kicsit szájpadlásra simuló, tömény és édes.
Kísérletnek jó volt, meggyőzni nem győzött meg. Nem leszek vad macaron fogyasztó.
Igen, bizony. Eljutottunk ide, hogy a vasárnap 5. életévüket töltő Nők különórára járnak. Művészi tornára.
Megboldogult gyerekkorom közel sem felhőtlen emlékei közé tartozik a Kovács Éva neve által fémjelzett Művészi torna műintézmény állandó látogatása.
A bajok valahol a felvételemnél kezdődtek. Ha nincs a Seregi, és nem hiszi el, hogy megvan mind a két lábam, be se kerülök a válogatott budai lányok közé. A bekerülésem után hamar kiderült, hogy ki tehetséges, ki tud alkalmazkodni és kinek van a vérében (vagy a felmenőiében) a törtetésre való hajlam. Bennem nem volt, én csak 4 éves voltam, és egyik keserű pirulát nyeltem a másik után.
Aztán csoda történt. Tass Olga csoportjába kerültem. A nap kisütött, én hirtelen áldott tehetség lettem és néhány évig boldog mosollyal fogadtam, amint ez a határozott, kedves, törékeny asszony végignézett rajtunk, majd szívből jövő mosollyal közölte, hogy Hölgyeim. S igazi hölgyek voltunk.
Szóval vegyes emlékekkel, szülői elhatározással (Zsófi tartására jó lesz odafigyelni) belevetettem magamat és a Nőket a Bencze Mária által vezetett művészi tornába.
A Nők persze lelkesek voltak, és én sem szegtem kedvüket a saját vegyes emlékeimmel. Jól tettem. A terem előtt egy rendkívül kedves középkorú hölgy várt ránk, aki azonnal magával ragadta a Nőket. Egy gyors átöltözés, és már rohantak is a terembe. Mi, szülők is meg lettünk invitálva az első órára.
A Nők nagyon hamar belakták a teret, s meglepő mód minden áron meg akartak felelni az idegen középkorú hölgynek. Egy darabig az arcát figyelték, aztán rájöttek, hogy az újabb és újabb titkos mozdulatokat a lábáról leshetik el.
Én meg csak ültem, vívódtam, hogy ez a kedves, játékos hangnem mennyire szól nekem, a szülőnek s mennyi ideig maradnak ilyen lelkes és boldog résztvevői a Nők ennek a dolognak.
Csak remélni tudom, hogy ők igazán szép emlékeket fognak megőrizni, a jó tartásuk mellett.
S hogy mivel vártam a lányaimat az óra után?
Töltött stanglival.
A múltkori stanglitésztát téglalapra nyújtottam, sonkával, mozzarellával töltöttem, majd feltekertem, darabokra vágtam és 190 fokon megsütöttem.
