MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Hetek óta gyúrok a karácsonyra. Néha szó szerint.

Az az igazság, hogy menüket farigcsálok, könyveket olvasok, ajándékokat készítek, és mindent alaposan lefotózok.

A menük kialakítására szánt időszak alatt több barátomat, ismerősömet is meginterjúvoltam, hogy ki mit szeret, szokott… aztán egy beszélgetés közepette szó került a Lucasütiről.

Ma volt érkezésem elkészíteni.

Lucasüti

40 dkg finomliszt

10 dkg mandula vagy mogyoró

2,5 dl tej

12 dkg cukor

csipetnyi só

3 dkg élesztő

2 púpozott kk sáfrányos szeklice

7,5 dkg vaj

1 tojás

A szeklicét elkeverem a tejjel és megmelegítem. Amíg melegszik a tej, addig kimérem a lisztet, a kenyérsütő üstjébe öntöm. Ehhez adom az elmorzsolt élesztőt, az apró darabkákra vágott vajat, a cukrot, a sót és a leszűrt aranyszín tejet. Ledarálom a mandulát és megmentem a mazsolát az Annától. A mandulát a tésztához adom, a mazsolát biztos helyre teszem.

A kenyérsütőre bízom a tésztát.

Úgy egy óra múlva kiszedem a tésztát. A mérleg segítségével nyolc egyforma darabra szedem a tésztát (nagyjából 12 dkg-os zsemléket kapok). A darabokat kettészedem, 10 centis kígyókat gyúrok belőlük. A kigyókat S alakra formázom, majd a két S-t keresztbe fektetem egymáson. Kicsit eligazgatom a kanyarokat, majd szélsebesen megtöltöm a négy kanyart a mazsolával. A tésztákat sütőpapíros tepsire fektetem, elhabart tojással megkenem és a 210 fokra előmelegített sütőbe teszem. Szép barnára sütöm. Nagyon finom, szép, mély színű süteményt kapunk. Kakaó, kávé mellé tökéletes.

2013-as update: a tésztákat hosszúkás slejfnikké (utánanéztem, nem csak a családi szótárban létezik, a szlengszótár szerint csík, szalag) nyújtom, amit a mellékelt fotón is láthattok, majd a végét elvékonyítva feltekerem és kicsit sodrok még rajta. Ezután 8-as alakba feltekerem, azaz a kígyó két végét az ellentétes irányba kezdem tekerni. A végeredményt szilikon lappal vagy sütőpapírral bélelt sütőre ültetem úgy, hogy kellő távolságba kerüljenek egymástól (ezt újabb fotóval illusztrálom). A tésztát elhabart tojással lekenem, majd addig hagyom kelni, amíg a tojás megköt a tésztán. Ezután a tepsit a 200 fokos légkeverős sütőbe tolom és addig sütöm a tésztákat, amíg alaposan meg nem színesednek. Vigyázat! A szeklice jóvoltából kicsit sötétebb árnyalatú lesz a kész tészta.

Mérleg segítségével kiporciózom a tésztát

Ilyen formára nyújtom, majd feltekerem, s ebből a kígyóból születnek a sütemények

Ennyi hely legalább legyen közöttük

Nehezen viselem ezt a málló időt. Hiányzik a napsütés. Meg aztán itt van nekem ez az Annababa, aki köhög, s akivel most itthon ülünk. Rajzolunk, Arthur-t nézünk, én néha sutyiban verem a billentyűzetet, vagy különböző kompozíciókat fotózok, amit legalább utána meg lehet enni.

Főzni csak egy-két extrát főzök (ezekre egy kicsit még várni kell), a többi konyhai alkotásomat Anna vezényli, aki most leginkább borsólevesre és kekszre vágyik.

Nagy kérdés. Mit? Hogyan? Miből?

Ezekre próbáltam valami hasznos válasszal szolgálni.

(kép innen)

Tegnap a városi teendőim közben a Keleti Károly utca sarkán elém állt egy hölgy, kezében kosár. Tősgyökeres pesti lévén már gyakorlottan hárítottam, mikor kiderült, hogy a kosár briósokat rejt.

A kosaras hölgy pedig a frissiben megnyitott Rózsadomb étterem beetető embere…szó szerint.

Miután így kiderítettem, hogy mivégett is áll a hölgy a nem túl melegben, a kosárnyi pékáruval a Bimbó úton, szegényt elárasztottam a kérdéseimmel.

Ki? Mikor? Miért? Hogyan?

A válaszokból kiderült, hogy a nagysikerű Tortuga étterem tulajdonosai jegyzik a másfél hete megnyitott éttermet, amelynek konyháját jelenleg a korábbi helyen megismert séf viszi.

Még beszélgettünk egy keveset, kaptam egy heti menüről regélő elegáns fekete kártyát, aztán mindenki ment a maga dolgára. 

Visszafelé meg beugrottam ebédelni.

A hely pazar. Az enteriőr merész, de nem túl merész. Látszik, hogy sokat dekáztak azzal, hogy mi hova kerüljön. A dekorációval, szinteltolással ügyesen osztják a teret. Izgalmas, de nincs agyonvariálva.

A személyzet kedves, gyors és udvarias volt, bár a kabátom a széktámlán árvállt, míg a szomszéd asztalnál valahogy a pincérrel együtt távozott.

A heti menüben 3 előétel, 3 főétel és egy desszert kínálta magát. Az aktuális választék és a hölgytől kapott, múlt heti kínálatot felvonultató lap tanúsága szerint klasszikus menza vonalon kíván mozogni a menü. Paradicsomos káposzta, karalábéleves, tojásos galuska, grízes tészta. Klasszikus alapelemek.

Miután kiválasztottam a levesemet és a főételt, kényelmesen hátradőlve élveztem az atmoszférát és a free wifit.

A leves viszonylag hamar, de nem abban a futószalagos, utálatos rohamtempóban érkezett.

Kicsiny, ellenben nagyon megtervezett tálban, forrón kaptam a karalábélevest. Talán lehetett volna egy kicsit vastagabb, úgy léügyileg, de ízre jó volt, kellő mennyiségű, nem agyonfőtt karalábé- és répakockával meghintve.

A leves után újabb rövid szünet, majd érkezett a vadas marha, két zsemlegombóc és némi portugieser társaságában.

A vadashoz tartozó mártás kifogástalan volt. Homogén, gazdag ízű. A hús lehetett volna vastagabb, a gombóc sósabb volt az én ízlésemnél, de ez már tényleg csak kekeckedés. 

Desszertre nem vágytam. Pontosabban a leírás alapján nem indulnak be a pavlovi-reflexek a grízestésztára, bár amikor a pincér mellettem lavírozott el egy tálnyi tésztával, a pirított gríz illata pillanatnyilag megingatott. Aztán mégsem.

Zárásként – amíg a maradék bort elkortyoltam – kértem egy étlapot. A választék mennyisége pont hihető, a szereplő ételek között van néhány, amit szívesen megkóstolnék. A desszert választékkal voltak gondjaim, de ezek alapvetően az én szocializáltságomból fakadnak. Hiányzott valamilyen tésztásabb sütemény a választékból.

Remélem egy-két hónap múlva is így teljesít, mert jó helyen van, s jó vonalon indult el.

Javasolt a hely egy üzleti ebédre, egy romantikus vacsorára vagy baráti összejövetelre. 

www.rozsadombetterem.hu