A Nőknek a héten őszi szünetük van és ezt most közösen élvezzük. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne terveznék, dolgoznék ezer és egy dolgon, de kivételesen az eltűnésemnek az is az oka, hogy a hölgyekkel töltöm az időm.
Ma például megtekintettük a Kossuth Lajos utcai Augusztot.
Anno, amikor megnyitották a ház udvarának bal hátsó szegletében a boltjukat, rögtön beleszerettük. Mozi előtt vagy mozi után, a kiadós belvárosi sétáink koronájaként be-be tértünk a drapériákkal melegített, ezerfelől begyűjtött bútorokkal otthonossá tett cukrászdába.
A főiskola alatt a belső terem sarokzugába húzódva tanultunk, szinte egész napokon át, a lovagjaimmal is gyakorta beszéltem meg találkozót erre a helyre.
Aztán elsodródtam innen, majd valamikor nyár vége felé láttam, hogy bővül a hely, a Kossuth Lajos utca tökéletes elhalását kihasználva az utcafrontra tör a cukrászdánk.
Ma meg, miután mindent elintéztünk a városban, minden harisnyát, fülbevalót, nyakláncolt leteszteltünk és az Árkusban szemrevételeztük az össze mókusszőr ecsetet, beültünk a Nőkkel.
Zsófi a változatosság kedviért egy mélybarna csokoládétortával pezsdítette fel magát, Anna gyümölcsökkel megrakott túrótortát rendelt, én meg egy krémest. A Nőkéből nem sikerült ennem, de a saját krémesem igen ízes, nem túl édes, jól sikerült példány volt.
S amíg ültünk és falatoztunk elnéztem ezt a barátságos zugból kinőtt nagypolgári cukrászdát. Úgy tűnik az utódok sokat és jó érzékkel forgatták az antik fotókat, a gyönyörűen berendezett krisztinavárosi cukrászdáról, mert a hely pazar.
Múltidéző, elegáns, de nem rideg. Nekem személy szerint hiányoznak a régi enteriőr darabjai, de majd lassan megszokom, hogy itt minden friss és új, s nem érzem a történetet a darabok mögött.
