MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A héten a fiúk újra útra keltek, hogy más ország rádióamatőreivel is megosszák, hogyan is zajlott az az expedíció, ahol Tomi a guanón egyensúlyozva osztotta a fél világot, amit itthonról a férjem menedzselt.

Az autós távolság végett ezúttal is betársultam, így aztán a sima rádióamatőr hepaj kiegészült két napnyi közös városnézéssel, plusz a konferencia napján az esernyőmmel kettecsként kirándultunk Morvaországban.

Az amatőrtalálkozó a lehető legeldugottabb, nagyjából három fotóval teljességgel felölelhető Holice nevű faluban tartották, így az oda vezető úton, illetve a környékén kerestem látnivalókat. Pénteken – Holicébe tartva – pont útba esett Brno.

Szeretem a cseh városokat. Van egy sajátos bájuk, egyedi hangulatuk és úgy tűnik dolgoznak is rajta, hogy ez megmaradjon. Aztán ott van az az elkapott lélektani pillanat, hogy ezeknek a városoknak pont akkor épültek a legmeghatározóbb épületei, amikor az art nouveau nőies vonalait álmodták az építészek. Még a legkisebb cseh városokban is megtalálni ennek a kornak a gyöngyszemeit.

Az utcákból visszaköszön a Hrabal-féle hangulat, az üzletek kirakatából, az élelmiszerpolcok kínálatából még árad a szocializmus nosztalgikus árnya.

Brno-ban néhány órát kószáltunk, sörre, knédlire és látnivalóra vadászva. Megnéztük a gótikus katedrálist, ráleltünk egy preparált krokodilra az Óvárosháza gótikus átjárójában, a Zöldségpiac téren áfonyahegyekkel szemeztünk és illatos málnát vettünk, miközben a magyar gulásh-hoz való fűszereket áruló néni standját próbáltam lefotózni. Majd ebéd után néztünk. Majd egy kicsi, eléggé eldugott – egyébként afrikai ételekre specializálódott – étteremben káposztás sertéshúst ettünk knédlivel, s mézzel bolondított Kvasart ittunk.

Késő délután volt mire az esős Holice-be értünk, ahol a szállónk söntésében ismerkedtünk cseh vendéglátóinkkal, a bögyös pincérlánnyal és a tetű lassú konyhával.

Ezen az átverős hételején Kaldeneker György mutatott egy fotót a gyönyörű sárga paradicsomjairól. Jól elgyönyörködtem bennük, elméláztunk rajta, hogy mi minden blikkfangos csodát elő lehet belőle állítani. Aztán tegnapelőtt hazafelé, a Szentendre melletti nagybani zöldségesnél ott figyeltek a fürtös sárga paradicsomok.

Rögvest vettem egy bő kilónyit, majd este eltöprengtem, hogy hogyan s miként kéne felhasználni, de teli gyomorral képtelen vagyok ételeken morfodírozni, s mivel az olaszunk jóvoltából, meg a Finománia miatt kellően telített voltam, így a paradicsomokra nem született terv, csak a tény, hogy el kéne használni.

Tegnap reggel még mindig nem szállt meg az ihlet, de valami azt súgta, hogy tésztát ennék, olaszosan, könnyen, sok zöldséggel. Így született a sárga paradicsomokkal gazdagon bélelt lasagne.

Cukkinis, paradicsomos lasagne

25 dkg friss, hűtőpultban lelhető lasagne tészta

5-6 közepes paradicsom

1 kk rozmaring

1kk kakukkfű

1 kk bazsalikom

1 kk olíva olaj

20 dkg mozzarella

4-5 kisebb cukkini

50 dkg mascarpone

só

A tepsit olajjal vékonyan kikenem. Ráfektetem a tésztalapokat. Erre jön egy kis mascarpone, majd a karikára szelt paradicsom. Picit sózom, rozmaringgal szórom és vékony cukkinilapokkal fedem. Következő tésztaréteg érkezik, itt is a mascarponeval indítok, majd paradicsom, só, ezúttal kakukkfű következik, cukkini és jöhet a tészta. Az utolsó szinten a paradicsomra bazsalikomot szórok, erre fektetem a cukkinit, rá a tésztát, amit még megkenek a mascarpone-s doboz aljáról összekotort krémmel és fél datolya paradicsokkal dekorálok. Sajttal  megszórom, majd 180 fokon szép színesre sütöm.

Tegnap, amikor már minden vendégünket útnak engedtünk, lerogytam a recepción az értékesítők gyöngye mellé és felsóhajtottam: – Milyen jó is volt ez a hétvége…

– Hja- röhögött mellettem Ancsika – főleg, hogy hétfőre és keddre esett.

Az utolsó Finomániánk rendhagyó időpontja sem tudott hétköznapot csalni a szigetre. Olyan békében és nyugalomban telt ez a két nap, hogy még ma is sokszor kaptam magam azon, hogy hétfőként tekintek erre a napsütötte szerdára.

A tavalyi sikeren felbuzdulva az idei záróakkord is egy lekvárokat és chutney-kat felsorakoztató kurzus volt. A törzsvendégeink mellett új versenyzők is jöttek, valamint vendégünk volt Kaldeneker György és Balázsy Panna.

A felnőttek mellett most újra pályára lépett az ifi csapat is, a Nők ezúttal már csak Kata figyelő tekintetétől kísérve, de teljességgel önállóan állították elő a lekváros linzerkarikákat.

A gyerekek miatt is, meg a társaság tagjai jóvoltából egy igazi nagy olasz család főzött, élt, nevelt és evett a teraszon 2 napig. Beszélgettünk, tanultunk, főztünk, gyereket dajkáltunk, adott esetben szidtunk, vagy csak a hátán éktelenkedő csokoládécsíkok eredtén tűnődtünk… (megfejtettük később: Zsófi haja belelógott a csokis palacsintába és onnan keveredett a matéria a hátára.)

Most egy hónapnyi szünet áll előttünk, aztán október elejétől jönnek az igazi őszi-téli melengető, kuckolódó hétvégéink. Ha szeretnétek jönni, akkor érdemes mihamarabb dönteni és jelentkezni, mert gyorsan fogynak a helyek.

Fotók a hétvégéről

Hosszú, egymásba mosódó, gazdag napjaink voltak.

Az előző hét vége felé egy olasz barátunkkal fedeztük fel újra a városunkat, majd tegnap és ma a nyár utolsó Finomániáját élveztük.

Így aztán ebben a néhány napban rengeteg élményben volt részünk. Kicsit turista-szemmel néztük várost, felfedeztük a Szabadság-tér nagyvilági hangulatát, a lassan, de biztosan alakuló városunkat, újravettük a magyar gasztronómiát és boldogan állapítottuk meg, hogy a világutazó olaszunknak mennyi, de mennyi mindent tudunk mutatni, amiről még csak nem is hallott. Szerencsétlen embernek egy mázlija volt: jó gyomorral bírt.

Kóstolt mákos rétest (rögtön hármat), evett tatár bifszteket, kóstolt körözöttet, belapátolt egy tisztes adag somlóit. Kipróbálta a lángost, megkóstolt vagy háromféle pálinkát, evett mangalica kolbászt, szalámit, szatmári szilvalekvárt és azzal töltött töpörtyűs tésztát, alias szilvás papucsot.

Aztán persze ott volt a gulyásleves, meg egy kis harcsapaprikás túrós csuszával és a mi jó palacsintánk, lekvárral, túróval és Gundel-módra (erről a Gundel-módról még váltok egy levelet a Rozmaringgal…).

Újra rácsodálkoztunk az éjszakai Budapest szépségeire, bebarangoltuk Szentendrét,  megmutattuk a szigeten rejtőző Rosinante-t, majd búcsút intettünk a Pozsony és Bécs felfedezésére induló Simone barátunknak.