MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Annával a hét elején tett piaci látogatásunk alkalmával hazakeveredett az első csokor medvehagyma. Amit azóta a folytonosság jegyében újabbak követtek. A Nők tüszős mandulája okán egész heti menzakirályságot nyertem, így az orrfújás, gyógyszeradagolás mellett leginkább a főzésben éltem ki magam. Ennek és a medvehagymának köszönhetően a héten már született medvehagymakrémleves, melegszendvincs medvehagymával turbósítva, medvehagymás paradicsomos spagetti s tegnap egy kis medvehagymás krumpli.

A krumpli és a medvehagyma nagyon jó viszonyt ápolnak egymással. A friss fokhagymaszagú zölddel gazdagított krumplipüré után, most valami másra vágytam, így aztán a reggel már a piacon talált, ahol egy újabb csokor hagymát és néhány hatalmas krumplit szereztem, meg egy kevés házitáji csirkecombot, hogy ne csak úgy magába együk a krumplit.

Medvehagymás krumplicsónakok

4 hatalmas krumpli

15 natúr krémsajt

só

1/3 csokor medvehagyma

1 tojás

A krumplikat sós vízben, héjastul 3/4-ig megfőzöm. Amíg fő, addig felszelem a hagymát, kikeverem a sajtkrémmel, a tojással, majd sózom, picit borsozom. A krumplikat hagyom kihűlni, félbevágom őket és a közepüket kiszedem, amit hozzákeverek a krémsajthoz. Ezt a keveréket visszatöltöm a krumplikba, majd a csónakokat sütőpapíros tepsire fektetem, egy maréknyi reszelt sajtot elosztok a tetejükön és 190 fokon addig sütöm, amíg a sajt meg nem színesedik.

Tejföllel kínálom.

Nekünk magyaroknak különös kapcsolatunk van Oroszországgal. Az idősebbeknek Szovjetunió maradt, a maga összes bűnével és a szocializmus örök árnyával, a fiatalabbaknak már magában rejti a megélt változást s a mai kamaszok számára az „annyian vannak, mint az ruszkik” kifejezés már semmilyen hasznosítható információt nem hordoz. Az orosz világról lassan lekopnak a negyven év alkotta sztereotípiák és végre nyitottan és befogadóan állhatunk Oroszország gazdag kulturális örökségéhez.

Ennek az örökségnek szerves részét képezi a híres orosz konyha, aminek megismeréséhez most mi is megpróbáltunk hozzásegíteni egy tucatnyi boldog gasztrománt, akik Nyíri Sándor, alias Szása értő tolmácsolásában kaphattak betekintést a cári orosz konyhába.

Az Aranykaviár séfje a maga karizmatikus egyéniségével nagyon könnyen és gyorsan lehengerelte a séftanoncokat, akik szó és hang nélkül szecskáztak, vágtak julienne-re egy kiskertnyi répát és céklát, hogy elkészülhessen a klasszikus borscs. Majd levelestészta rózsákkal dekorálták – a milliónyi pirog egyik főételnek való változatát – a kulibjákák, nagy odaadással rétegezték a hagymával, céklával készített heringsalátát (Sziljodka pod subaj) és boldog elégedettséggel formázták az egyszerűségében verhetetlen túrós édességet, a szirnyikit.

Eközben Szása mindenütt ott volt, orosz őseitől hozott termetével a társaság fölé magasodva figyelte, hogyan készülnek a fogások. A csapat erején felül teljesítve, rekordidő alatt elkészítette az amúgy sok előkészítéssel járó, de egyszerű alapanyagokat és minimális fűszerezést kívánó ételeket, így naplemente után nem sokkal már asztalhoz is ülhettünk.

A leves egyöntetű sikert aratott, a paradicsomlével gazdagított céklaleves kivétel nélkül mindenkit levett a lábáról, a heringsalátánál a hering, mint meghatározó elem alakította a társaság lelkesedését, a kulibjáká lazacos és húsos variációi között mindenki megtalálta a kedvére valót és a desszert mindent vitt.

Szása a vacsora alatt  többször is tiszteletét tette asztalunknál, érdeklődött, hogy hogy tetszik, ízlik nekünk az orosz konyha és mi boldogan, jóllakottan és őszintén feleltük, hogy ő és az orosz konyha tökéletesen megfőztek minket.

A másnap már Zsolt vezetésével zajlott. A sármos séfünk hamar visszahódította tanoncaink szívét, majd a Szása által hátrahagyott receptúrát követve elkészítette velük a pelmenyit, ami az egyik legismertebb húsos pirog az orosz étlapon. A desszertnél meg szabadon engedett fantáziájának engedve omlós tésztás céklatortát készítettek. A pelmenyi ugyan rendkívül macerás, de megérte a vele való küszködést, egy kevés vajjal vagy fokhagymás tejföllel megbolondítva csodálatos, s a Zsolt által megálmodott desszertben meg szinte átlényegült a cékla.

Remek, séfekben és élményekben gazdag hétvégénk volt. De kérdezzétek csak meg a kuktacsapat hölgy tagjait.

A múlt heti sajthistória már előrevetítette, hogy most melyik klasszikus francia sajt kerül górcső alá. Igen, bizony a Brie.

Hogyan is lett a brie a királyok sajtja?

Hogyan vált a sajtok királyává?

S hogyan lehetséges, hogy már megint Talleyrand keze van az egészben?

Brie-ológia a Mindmegettén.

Az orosz konyhával való első benyomásaim nem nevezhetők rózsásnak. Alig tízéves lehettem, amikor apám merő jószándékból és nagyvonalúságból elvitt minket vacsorázni az Orosz kultúra házába. A vacsorára már nem emlékszem, de az utána jövő néhány nap kínszenvedései kristálytisztán az emlékezetembe vésődtek. Apám vasgyomra átvészelte az orosz vihart, mi azonban anyámmal napokig egy adott útvonalon közlekedtünk az ágyunk és a fürdőszoba között.

Talán ennek az eseménynek is köze lehet hozzá, hogy életem ezt követő közel 25 esztendejében csak egyetlen rövidke vendégszerep erejéig jelent meg az orosz konyha.

Ám a múlt hét végén megtört a jég. Nyíri Sándor, alias Szása kalauzolásával betekintést nyertem az orosz paraszti konyha világába, ami mennyiségeivel ugyan megrémített, de egyszerűségével nagyon megfogott, s kíváncsivá tett. Rég éreztem már ezt a fajta érdeklődést, mikor az ember egyszerre szeretne valami nagy egész tudója lenni. Most ezzel az orosz gasztronómiával valahogy így vagyok.

Talán az én nemzedékem az utolsó, akiben még ottragadt az ellenállás tüskéje, a dafke nem tudás-ba, mint forradalomba vetett hit, de rá kellett jönnöm, hogy az általunk annyira utált rezsim, nyelv és az összes politikai hordalék ellenére az orosz konyha megérdemli a figyelmet.

A március közepén tartott orosz Finománia fogásai közül ma egy desszertet készítettem. Kicsit átírtam Szása receptjét és elővettem a hiper kerámia serpenyőmet.

Szirnyiki

50 dkg félzsíros túró

15 dkg finomliszt

1 tojás

1 bő csipet só

4 dkg vaníliás cukor

4 dkg cukor

1 citrom héja

5 dkg vaj

A túrót szitán áttöröm, összekeverem a liszttel, cukorral, sóval. Hozzáreszelem a citrom héját beleütöm a tojást, majd az egészet egy villával homogén tésztává keverem.

Negyedórát hagyom állni, majd egy serpenyőben a vaj felét felolvasztom. Vizes kézzel gombócot formálok a tésztából, s a tenyerem közt vékony koronggá egyengetem, végül a közepes lángon sercegő vajba teszem. Még négy korongot készítek, majd aranybarnára sütöm őket. Ha kész, akkor jöhet a következő adag. Nagyjából a második eresztés után a maradék vajat is felolvasztom és a hátralévő tésztát ebben sütöm ki.

Azon melegiben porcukorral megszórva, tejföllel kínálom.