A bolygó hollandi – nyári opera Szentmargitbányán, a kőfejtőben

Bíztam az osztrákokban és milyen jól tettem! Bevallom, a burgenlandi nyári kulturális szezonban elengedhetetlen szentmargitbányai opera témájául választott Wagner kapcsán kicsit bizonytalan voltam. Egész gyerekkoromat az operában töltöttem, anya minden létező darabra több körben, több életszakaszban is elvitt, és talán Wagner volt az, akinek a darabjaiban nem tudtam feloldódni. Kívül tartott a rettentően statikus előadásmód, amely – erre konkrétan emlékszem – teljesen elképesztő, negyedóráig változatlan színpadképekben mutatkozott meg, ahol már a fél nézőtér (legalábbis a türelmetlenebbik fele) erősen fontolgatta a beavatkozást. Wagner és Wagner között már anno éreztem a különbséget: az Istenek alkonya letaglózó erővel hatott rám, míg a Rajna kincse alatt azért erősen kellett koncentrálnom, hogy ne kalandozzon el a figyelmem. A bolygó hollandiból a színpadképre emlékszem, volt hajó, festett hullámok, aztán néha valaki kijött a színpad elejére énekelni egy kicsit.

A kőfejtőben életre kelő fjord: látványos és részletgazdag színpadkép

A kőfejtőben életre kelő fjord: látványos és részletgazdag színpadkép

Szerintem ez, a műfaj 80-90-es évekbeli, a budapesti Operában megélt teljesen téves értelmezése tartotta távolt tőlem Wagnert, azt a hamis érzetet keltve bennem, hogy csak a legkifinomultabb szakértők számára értékelhető a zene, holott a történetek (és nem csak a vígoperáké) a kevéssé műértő, a zenére nyitott közönség számára is élvezetessé tehetők, némi koncepcióváltással.

Minden részletében profi

Minden részletében profi

A rendkívül izgalmas megoldásairól, egyedi színpadképeiről ismert a különleges hangulatú szentmargitbányai kőfejtő, az előadást megalkotó fantasztikus gárda most megmutatta, hogy Wagner mindenki számára fogyasztható, élvezetes tud lenni.

A bolygó hollandi

A bolygó hollandi

A bolygó hollandi ideális választás, látványos, a Bayreuth-i tízes kánonban is helyet kapó darab. A hossza – a mostanában futó filmeken edzett közönség számára – már valóban könnyen értelmezhető, messze nem zavaró, a három felvonás két részletben történő feldolgozása is teljesen helyén van. Az opera kiállítása pedig egyenesen pazar. Tele a modern technika adta látványelemekkel és a klasszikus színpadképek legszebb hagyományaival, ötletes, kedvesen mozgalmas, a 10 perces nyitány alatti színpadkép jó felvezetése az operának, minden szereplő megmutatkozik, mindenkinek a habitusából kapunk egy kis ízelítőt. A Karib-tenger kalózait megidéző holland szellemhajó, a matrózok és a kapitány figurája remekül megalkotott, a norvég falucska élő, a díszletezés a legutolsó keresztgerendáig, foncsorozott tükörig, csipketerítőig aprólékos.

Élő közvetítés Daland kapitány otthonából

Élő közvetítés Daland kapitány otthonából

2025 nyarán először csendül fel Richard Wagner zenéje a különleges hangulatú szentmargitbányai kőfejtőben: a bécsi rendező, Philipp M. Krenn és díszlettervezője, Momme Hinrichs keze alatt a helyszín drámai tengeri tájjá alakult, ahol a sziklák, hullámok és lángok között elevenedik meg az elátkozott tengerész története, aki csak akkor szabadulhat örök vándorlásából, ha talál egy nőt, aki örökké hű lesz hozzá. Wagner művében a drámai erő mellett a vágyakozás, a sorsszerűség és a szerelem is meghatározó motívumok.

A zene drámaisága a színpadképben is tökéletes visszhangra talál

A zene drámaisága a színpadképben is tökéletes visszhangra talál

A produkció különlegessége, hogy a lenyűgöző színpadkép mellett a zenei megvalósítás is nemzetközi élvonalbeli előadókat vonultat fel. Patrick Lange, a tapasztalt Wagner-karmester dirigálja az előadást, a zenekari kíséretet pedig rezidens zenekarként a magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar biztosítja. A látványos színpad mögött komoly technikai háttér áll: a díszletekhez több mint 6 kilométer faanyagot, 600 köbméter hungarocellt és 42 tonna acélt használtak fel, miközben a fenntarthatóságra is ügyeltek – a felhasznált anyagok többsége újrahasznosítható vagy más produkciókban is felhasználható lesz.

A rendezés az opera érzelmi mélységeit látványos, mozgalmas képekkel emelje ki: a kórus tagjai most – szokatlan módon – aktív résztvevői az eseményeknek, míg a díszlet, a vetítések és a fénytechnika a fjordok zord világát idézik meg. Az akciójelenetek koreográfiáját Raun Arthur Braun állította össze, míg a fényekről az osztrák Paul Grilj gondoskodik.

A kórus akcióban

A kórus akcióban

A főbb szerepekben három nemzetközileg elismert énekes váltja egymást: a Hollandi szerepében Georg Gagnidze (Grúzia), James Rutherford (USA) és Tommi Hakala (Finnország) hallható, míg Senta alakját Elisabeth Teige (Norvégia), Johanni van Oostrum (Dél-Afrika) és Johanna Will (Németország) formálja meg. Erik szerepében AJ Glueckert, Dominik Valdes Chenes és Nenad Čiča váltják egymást.

3_v

A szabadtér csodája: naplemente súrló fényei, fecskerajok, csillagos égbolt, mindez tökéletesen belekomponálva a színpadképbe

Az előadás július 9-én debütált, és egészen augusztus 23-ig 24 alkalommal látható a kőfejtő lenyűgöző színpadán, hétvégi estéken. A Sopronból érkező nézők számára július 12-én és 26-án, valamint augusztus 9-én és 23-án különjáratú shuttle-buszt is indítanak.

Az idei szezon zárása után 2026-ban Puccini Tosca című melodrámája tér vissza a Kőfejtő színpadára Thaddeus Strassberger rendezésében és Giuseppe Palella jelmezeivel.

Előadás időpontok:
Július: 9., 10., 11., 12., 17., 18., 19., 23., 24., 25., 26., 31.
Augusztus: 1., 2., 6., 7., 8., 9., 14., 15., 16., 21., 22., 23.
Kezdés júliusban: 20:30, augusztusban: 20:00
Időtartam: kb. 2 óra 45 perc

Jegyinformáció:
Árak: 29 – 168 €
Jegyrendelés: +43 2682 65065, tickets@panevent.at, www.operimsteinbruch.at

A büfék kínálata mellett sem mehetünk el szótlanul: gazdag, izgalmas, regionális választék, jó kávék, kitűnő italok

A büfék kínálata mellett sem mehetünk el szótlanul: gazdag, izgalmas választék, jó kávék, kitűnő italok

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Janice Hallett – Az Alpertoni angyalok rejtélyes esete

Janice Hallett Az Alpertoni angyalok rejtélyes esete című regénye ismét bizonyítja, hogy Janice mestere az ötletes, többrétegű bűnügyi történeteknek. Korábbi műveihez hasonlóan ez a krimi is dokumentumregényként épül fel, e-mailek, WhatsApp-üzenetek, interjúátiratok, újságcikkek könyv- és forgatókönyv-részletek is megjelennek benne, azaz az első oldaltól az utolsóig a nyomozás aktív részesei lehetünk.

IMG_8909_v

A történet középpontjában egy 2003-as bűnügy áll. Ekkortájt egy Alpertoni angyalok nevű szekta meg volt győződve arról, hogy egy újszülött gyermek képében megérkezett az Antikrisztus és el kell pusztítani. A tagok azonban a gyerek feláldozása helyett tömeges öngyilkosságot követtek el, a csecsemőnek és a hozzá tartozó, a szekta befolyása alá került tinédzsernek nyoma veszett. Közel húsz évvel később Amanda Bailey  true crime író megbízást kap, hogy felkutassa, mi történt a gyermekkel, miközben régi riválisa, Oliver Menzies – egy másik kiadó megbízásából – ugyanazon a nyomon halad, azaz Amanda nem csak a régi kihűt nyomokat éleszti újjá, hanem versenyt fut Oliverrel is a felkutatható interjúalanyokért és kiásható információmorzsákért. Hallett most is profin rajzolja meg karaktereit: Amanda eltökélt, törtető, kissé gátlástalan,  Oliver sebezhetőbbnek tűnik, könnyen befolyásolhatónak, míg Amanda asszisztense, Ellie Cooper a nyugodt józanságot viszi a történetbe, humoros, csípős megjegyzéseivel még plasztikusabbá téve a leiratokban megjelenő interjúalanyokat. Bár nagy terjedelem jellemzi a könyvet, a tempója a legtöbb esetben feszes, ügyesen adagolja a feszültséget és az információt.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Autó, sör, tenger, Hófehérke és Rihanna – 48 óra Belgiumban

Azzal, hogy Anna kiköltözött Belgiumba, megváltozott a viszonyunk. Mármint Belgiumé és az enyém.  Már nem csupán egy felfalható helye a világnak, ide kicsit én is hazatérek. Félreértés ne essék: ez nem vált egyikünk hátrányára sem, én lazán simulok bele az utazásba, szinte előkészítés nélkül, Belgium pedig minden alkalomra újabb és újabb meglepetéseket tartogat számomra.

bxnyar14_v

Extra belga lét

Magángyűjteményből a világ egyik legnagyobb autós múzeuma – Autoworld

Gyengéim a szép autók, a világ minden pontján örömmel áldozok több órát az autógyárak múzeumaira, kedvenceim közé tartozik a BMW vagy épp az Audi, de a Ferrari múzeumban sem voltam boldogtalan. A brüsszeli Autoworld nem tematikus kiállítás, pontosabban nem úgy, ahogy az előbbiekben felsoroltak, itt az autók iránti szenvedély az irányadó, amiből a Mahy családban nem volt hiány.

bxnyar11_v

Az alapító Ghislain Mahy élete során több tucat autót restaurált, fiaival, Hansszal és Ivannal együtt körülbelül 1000 járműből álló gyűjteményre tettek szert, amelyek között természetesen bőven akadt belga márka, de a nemzetközi kedvenceket sem vetették meg.

bxnyar10_v

Ma a világ egyik legnagyobb autógyűjteményével rendelkeznek, amelyet a Parc du Cinquantenaire-ben látogathatunk meg. Az állandó kiállítás mellett tematikus programokkal is készülnek, most épp a japán autókról szóló kiállításuk fut a szokásos tárlat mellett.

Yolánnal ezzel hódíthatnánk meg a világot

Yolánnal ezzel hódíthatnánk meg a világot

Az autózás hőskorától a versenyautókon át a koncepcióautókig számos modellt láthatunk, a kiállítás egyik legkedvesebb momentuma azonban minden bizonnyal – a szerintem önkéntes formában dolgozó – autóápoló férfiak népes hada, akik a legnagyobb odaadással, puha rongyokkal felszerelkezve takarítják, polírozzák ezeket a fantasztikus autókat.

bxnyar13_v

Akár a parkban tett séta részeként, akár önálló programpontként érdemes felkeresni a múzeumot és pár órára elveszni a szépség, a dinamizmus, az emberi akaraterő, az ipari teremtés csodájában.

A sör, ahogy még soha nem gondoltál rá – Beerworld

A közel 20 éves gasztrós pályafutásom alatt már számtalan sörgyárban, múzeumban megfordultam, Budapesttől Ljubljanán át egészen Alsó-Bajorországig. Minden múzeumban izgalmas tárlatokon vezettek végig minket, az interakció jegyében kézbe foghattunk egy kis pörkölt malátát, elmorzsolhattunk néhány komlópasztillát, aztán a végén egy vagy akár két sör formájában megismerkedhettünk a végtermékkel.

bxnyar9_v

A Beerworld a mai igényekre és a belga sörök évszázados múltjára alapozva mutatja be az egyetemleges sörgyártást és tér ki a lokális változatokra. Az interakció nem korlátozódik egy-egy attribútum megtapogatására, az immerzív elemekben gazdag, viccesen megfogalmazott, de szakmailag nagyon is helyén levő kiállítás szórakoztató, a kezdő sörrajongótól a fekete öves sörimádóig mindenki megtalálhatja benne a maga boldogságát és a virtuális bártenderrel közösen még a számunkra biztos befutó sörök listáját is megszerezhetjük.

bxnyar8_v

A végén pedig vár ránk a tőzsdepalota tetőterasza, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a városra. 

bxnyar7_v

Nem csak a kiállítás az épület is pazar. Plusz egy tipp: a városban elszórt fotómasinákat érdemes kihasználni, a Tőzsdepalotában több is akad, egy a kiállítás területén

A Grand-Place aranyozott cirádái, az alattunk kavargó tömeg, a felszálló frittes-illat és az utcazenészek teljes repertoárja csak tovább mélyíti a Brüsszel-élményt, amit itt egy vagy több sörrel feltétlen érdemes megélni.

bxnyar5_v

+ tipp: a Beerworld belépővel még Hófehérke sírját is meglátogathatjuk! Ki gondolná, de állítólag Brüsszel nyüzsgő belvárosának mélyén, a Tőzsdepalota alatt rejtőzik Hófehérke nyughelye. A történészek szerint az ikonikus mesehős valódi ihletője, Margaretha von Waldeck itt hunyt el tragikus körülmények között a 16. században. Bár a Grimm-fivérek meséjében boldogan él a herceggel, Margaretha sorsa korántsem volt ilyen vidám: 21 évesen mérgezés áldozata lett, és a mai Bruxella1238 múzeum területén helyezték örök nyugalomra.

Ha nyár, akkor Oostende

A klímaváltozást Brüsszel sem ússza meg, jól érezhetően beütött itt is a kánikula, a 30 fok feletti átlaghőmérséklethez napsütéses idő társul és akár több héten át is tart a nyár. Ennek folyományaként a tengerparti részei is felértékelődtek, bőven megéri vonatra szállni és Brugge irányába elutazni a tengerpartra, akár pár órányi pihenésért is.

bxnyar2_v

Oostende vasútállomásától már öt perc sétára találhatóak kellemes partszakaszok, amelyek tiszták, bérelhetünk szélfogót vagy akár nyugágyat is. A parti pihenéshez  a tengeri herkentyűkben utazó éttermek is hozzátartoznak, ebből a sétányon bőséggel akad, a holland, belga és francia tengerparti kínálat bőségével találhatjuk szembe magunkat, kedvünk szerint válogathatunk a rákos, halas, kagylós egytálételek, grillfogások közül, amelyek mellé szinte automatikusan jár egy kis sült krumpli (mégiscsak Belgiumban vagyunk!) és nagyon jól csúszik mellé – bor helyett – a sör.

bxnyar1_v

S hogy Rihanna hogy kerül a címbe?

Ez Brüsszel egyik csodája: a meglepetés.

Törpilla a legújabb Hupikék világpremierjén

Törpilla a legújabb Hupikék világpremierjén

Ahogy minden parkban kinő egy falatnyi fesztivál a földből, ahogy a naplementében tetőteraszokon mozizhatunk vagy épp a belváros szívében fotózkodhatunk gyerekkorunk kedvenc mesehőseivel, amíg mellettünk, a vörös szőnyegen Rihanna lejt el, hogy választ adjon az újságírói kérdésekre a film kapcsán. Brüsszelben bármi megtörténhet és meg is történik.

Rihanna a vörös szőnyegen

Rihanna a vörös szőnyegen

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Művészi egyszerűség – Mattarello

IMG_20230130_185745_135MEGSZŰNT

Nagyon könnyű és clickbait megoldás lenne a Mattarellóban tett látogatásunkat kizárólag a croissant-művészet oltárán feláldozni, annak ellenére, hogy amit a Mattarello gondol a franciák rongyos kiflijéről, az messze felülmúl minden képzeletet. A helyzet azonban az, hogy a Mattarello sokkal többről szól, mint pár igényesen megsütött, minden ízében spanyol vajjal átitatott, levegős tészta materializációjáról. Ennek a helynek a történetében az alkotási vágy, a közösség összetartó ereje, a hit, a küldetés mutatkozik meg, és az a kontinenseket, nyelveket és kultúrákat felülíró vendéglátás, amellyel mindig boldogság találkozni.

A belvárosi brunch-étterem nem csupán egy pékség, hanem egy fine dining hangvételű, elegánsan közvetlen tér, ahol a croissant valóban átlényegül: egyszerre marad meg a maga tökéletességében, válik komfortos reggelivé illetve a kreatív gasztronómia sarokpontjává.265A0586 (1) (1)

Az alapító-séf, Adi Peretz története messze túlmutat a szokványos karrierúton. Adi egy izraeli kibucban először még fotósként kereste a tökéletes fényt a tökéletes képekhez, majd precíziót átültette a konyha világába és  – autodidakta módon – a croissant-készítésében találta meg azt a finom egyensúlyt, amivel addig csak az objektívek lencséjén keresztül találkozott. 2019-ben nyitotta meg első pékségét Izraelben, a kenyerektől a tortákig sok mindent készített, azonban hamar világossá vált számára, hogy a croissant jelenti az igazi kihívást, arra visz az útja. A közel-keleti konfliktusok miatt végül családjával együtt elhagyta az országot, több nemzetközi ajánlatot visszautasítva Budapestet választotta új otthonául, ahol most csapatával megmutatja, mire képes ez az ikonikus leveles-vajas tészta és ő.

Adi nem egyedül alkot, mellette dolgozik Ella Wainberg, a fiatal cukrászséf, valamint Benny Kurower, a Nyugat-Galileából származó séf, aki a mediterrán gasztronómia lehengerlő hangulatát hozza el Budapestre. Benny korábban a híres Michael Bistro konyháját vezette, most pedig a helyi alapanyagokra koncentrálva alkotja meg a szezon legjobb, legfrissebb fogásait. A Mattarello menüje egy folyamatos változás, amelyet a kínálat és az ihlet alakít és a Farm 2 Fork és más helyi termelők prémium alapanyagaiból építkezik. A Mattarello természetesen nem csak ráérősöknek, hanem az örök rohanásban lévőknek is tartogat valamit: az étterem mellett külön grab & go üzlethelyiség várja őket, ahol naponta 5-8-féle friss sütemény, specialty kávé és matcha közül választhatnak kompromisszummentes, magas minőségű reggeliket.

1_v

A brunch-élményhez elengedhetetlen a tökéletes kávé. A Mattarello saját, specialty arabica blendje a budapesti 42 Coffee Roastery-vel közösen született, a hosszú távú tervek között azonban a fogások mellé kínált egyedi tételek ajánlása is szerepel, azaz a kávékínálat még bővülni fog. A háromkaros La Marzocco Strada X gép, amelyből az országban jelenleg csak egy van, biztosítja, hogy minden espresso ugyanolyan minőséget képviseljen, mint a tészta, ami mellé kínálják.

A Mattarello tehát nem egy újabb reggelizőhely a belváros térképén. Sokkal inkább egy gasztronómiai műhely, ahol a croissant kulturális híd, a brunch pedig egy közös nyelv ami összeköti az ide érkezőket és az itt alkotókat, mindez könnyed eleganciával, művészi egyszerűséggel, nyitott, emberközeli módon tálalva.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS