Samosa, Airfryerben sütve

A Nők – hat évnyi készséges együttműködés után – befejezték a menzát. Közös megegyezéssel hagytam ki a márciusi ebédbefizetést, nem volt egyikünk részéről sem probléma. Már eddig is úgy gondoltam, hogy erőn felül teljesítenek azzal, hogy minden áldott nap megeszik azt az ételt, amelynek az aulában terjedő szagától én már az épületbe belépve rosszul vagyok.

De kitartottunk, mert úgy véltem, hogy a rohamléptekben fejlődő szervezetüknek nem csak a – lehetőségeim által legjobban megteremtett és előállított – ételekre van szükségük, hanem a déli hangszókor meleg ételre is. Amit így-úgy-amúgy az ohoda, majd az iskola menzája biztosított.

Mostanra azonban már nehezen volt védhető ez az egy pozitívum, a számtalan negatív élmény mellett, a mindenféleképpeddmegmerttudodhogykellameleg szólamaimat felülírta az életösztönük, én meg elfogadtam és ennek megfelelően elkezdtem kissé átalakítani az étkezéseinket.

A meleg ételek délutánra, estére tolódtak, az iskolai uzsonnás doboz kínálata viszont kibővült. A házi sütemények mellett a töltött kenyérfélék, avagy a teljesen kompakt szendvicsek is megjelentek a kínálatban, amelyek beltartalma sokszor messze túlmutat egy hagyományos szendvics kínálta választékon.

A samosa régóta kedvencem. Még az Ág utcai időkben szerettem bele, amikor a Mészáros utcán megnyitott az egyik első budai biobolt, ahová naponta szállították a friss-finom, jóféle töltelékekkel gazdagon megrakott indiai tésztabatyukat.

A kapcsolatunk egészen a biobolt megszűnéséig zavartalan volt, utána kis szünet következett, majd Londonban újra ráleltem, s arra is rájöttem, hogy elkészíteni se túl bonyolult. A tésztáját és a töltelékét is könnyedén variálhatjuk, nincsenek kőbe vésett szabályok: készülhet teljes kiőrlésű lisztből, lehet húsos, lehet édes, ahogy a kedvünk és az életmódunk megkívánja.

DSC_4924_v

 

Krumplis, zöldborsós samosa

Tészta:

22 dkg finomliszt

13 dkg vaj

1 tojás

1 ek víz

Töltelék:

1 póréhagyma

2 közepes krumpli

20 dkg zsenge zöldborsó (konzerv)

10 dkg sonka – opcionális

2-3 tk curry fűszerkeverék

2 ek zsiradék (olaj, vaj, kókuszzsír, ghí)

A lisztet és a vajjal finom morzsává dolgozom. A morzsához hozzáadom a vizet és az elhabart tojást, majd homogén tésztává gyúrom, alufóliába csomagolom és legalább 20 percre a hűtőbe teszem.

Tipp: Mindig hideg vajjal dolgozzunk és ha lehet a kezünk is legyen minél hidegebb (nekem gyárilag az), ugyanis az a jó, ha a vaj a lehető legkevésbé olvad meg a morzsa készítése közben. Épp ezért tanácsos nagyon finom mozdulatokkal, az ujjvégekkel morzsává pörgetni a vajat és a lisztet. Biztos, hogy jó lesz az omlós tésztánk, ha a kész morzsából egy maroknyit a tenyerünkbe véve összenyomjuk és utána a tészta egyben marad. Az omlós tésztával hadilábon állóknak javaslom, hogy a receptekben megadott vizet ugyanannyi tejföllel helyettesítsék, ugyanis a tejföltől hihetetlenül rugalmas, jól kezelhető lesz a tészta.

Amíg a tészta pihen, addig megpucolom a krumplit, felkockázom, majd kevés, sós vízben megpárolom. Miután megfőtt, szűrőbe borítom és hagyom, hogy a felesleges gőz távozzon belőle. A póréhagymát vékony karikákra szelem. A borsókonzervet lecsöpögtetem. Egy nagyobb lábasban kevés zsiradékot hevítek, majd hozzáadom a curryport és a fűszert kissé megpirítom. Erre dobom a hagymát, amit – közepes lángon, gyakori kevergetés mellett – megdinsztelek.

Amikor már kissé kihűlt a krumpli, akkor krumplinyomóval megtöröm, majd hozzáadom a borsót, a fűszeres pórét, s az apróra vágott sonkát. Átkeverem, ha kell sózom.

A tésztát 10-12 egyforma darabra szedem (mérleg használata nem szégyen, sőt!), majd lisztes deszkán vékony köröket nyújtok belőlük. Egy bő evőkanálnyi töltelékkel megtöltöm őket, majd felsodrom a szélüket.

Tipp: Ha biztosra szeretnék menni, akkor a két tésztaréteg találkozásánál megkenhetem a tésztát egy kis vízzel, vagy elhabart tojással, hogy jobban együtt maradjanak. Ugyanez a módszer az olasz töltött tészták esetében is alkalmazható.

Az Airfryert 180 fokra előmelegítem, majd a megtöltött tésztacsomagokat a sütőpapírral kibélelt Airfryer kosarába teszem (ügyelek arra, hogy a papír nem menjen túl magasra a kosár oldalán), az előmelegített gépbe tolom, s nagyjából 15-17 percet sütöm.

(Nagyobb mennyiség esetén, vagy ha nincs Airfryer gép a közelben, akkor sütőben is elkészíthető a samosa, nagyjából 20 perc alatt megsül egy 180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben.)

Tags: , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Francia citromtorta

A francia citromtortát évekkel ezelőtt fedeztem fel Joanne Harris Francia konyha című könyvébe és azóta évente nagyjából egyszer biztos, hogy terítékre kerül.

IMG_3576_v

Tarte au citron

Tészta:

20 dkg finomliszt

13 dkg vaj

2 dkg cukor

1 tojás

1 ek víz

Töltelék:

1,5 dl tejszín

2 tojás

10 dkg cukor

2 citrom héja és leve

A liszthez hozzáadom a cukort és a vajjal finom morzsává dolgozom. A morzsához hozzáadom a vizet és az elhabart tojást, majd homogén tésztává gyúrom, alufóliába csomagolom és legalább 20 percre a hűtőbe teszem.

Tipp: Mindig hideg vajjal dolgozzunk és ha lehet a kezünk is legyen minél hidegebb (nekem gyárilag az), ugyanis az a jó, ha a vaj a lehető legkevésbé olvad meg a morzsa készítése közben. Épp ezért tanácsos nagyon finom mozdulatokkal, az ujjvégekkel morzsává pörgetni a vajat és a lisztet. Biztos, hogy jó lesz az omlós tésztánk, ha a kész morzsából egy maroknyit a tenyerünkbe véve összenyomjuk és utána a tészta egyben marad. Az omlós tésztával hadilábon állóknak javaslom, hogy a receptekben megadott vizet ugyanannyi tejföllel helyettesítsék, ugyanis a tejföltől hihetetlenül rugalmas, jól kezelhető lesz a tészta.

Amíg hűl a tészta, addig 180 fokra állítom a sütőt és elkészítem a tölteléket. A tejszínbe beleöntöm a cukrot és hozzáütöm a két tojást, a citromokat alaposan megmosom, majd a héjukat a tejszínbe reszelem. Ezután kifacsarom őket és a levet is a tejszínhez adom.

Tipp: Nem véletlen, hogy ezeknél a recepteknél a külföldi szakácskönyvek – s lassan a magyarok is – mindig gondosan odaírják, hogy kezeletlen citrommal dolgozzunk. Erre persze igen kevés az esély, de egyre több zöldséges, delikátesz tart – ha csak szezonálisan is – kezeletlen, bio narancsot, citromot. Ezeknek a héjából egészen más ízű lesz a sütemény, arról nem is beszélve, hogy egy csomó felesleges vegyi anyag fogyasztásától is eltekinthetünk. Ha azonban nem jutunk ilyen alapanyaghoz, akkor minden esetben alaposan mossuk meg almaecetes vízben a felhasználni kívánt citrusok héját, majd bő vízzel öblítsük le.

A kihűlt tésztát enyhén lisztes konyhapulton a pitetál méretének megfelelően kinyújtom, majd beleteszem, a széleken megemelve, hogy mindenütt illeszkedjen a tészta, majd a pitetál peremének külső széle mentén körbevágom. Tapasztalat, hogy ha a belső élen vágom le, akkor hajlamos sülés közben annyira összesülni, hogy a töltelék túlfolyik a peremén. Így ez megúszható.

A tésztát megtöltöm a tejszínes keverékkel, majd 20 percet hagyom 180 fokon sülni, ezután 160 fokra visszaveszem a hőmérsékletet és még 20-25 percig sütöm. Addig kell sülnie, amíg a tészta szép színt nem kap és a töltelék meg nem szilárdul.

Miután kisült egy órát hagyom hűlni, amíg teljesen megszilárdul a töltelék és kellemesen kihűl a sütemény, majd kínálom.

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Segítsüti 2015,Tarte au citron

seg2A húsvéti készülődéssel együtt, a tavaszi Segítsüti ideje is elérkezett. Az idei szezonban is jótékony célt szolgál az aukció, amelynek támogatottja a Borsóházat üzemeltető Borsószem Gyermekfejlesztő Közhasznú Egyesület, és rajtuk keresztül a terápiákon részt vevő sérült gyermekek és családjaik, akik számára nagyon fontos, hogy személyre szabott fejlesztésben részesülhessenek.

A három éve létesített központban egyéni állapothoz igazodó, speciális eszközökkel és módszerekkel végzett, komplex rehabilitációs és fejlesztő tréningeket végeznek. A terapeuták szakorvosokkal és ortopéd műszerészekkel együttműködve választják ki a gyermekek egyéni állapotához és igényeihez igazodó legjobb fejlesztéseket és eszközöket. A fejlesztőközpont számára szeretnénk mozgásfejlesztő- és speciális terápiás eszközöket, illetve fejlesztő játékokat beszerezni.

A március eleje óta szokatlan nagylelkűséggel viselkedő időjárásnak köszönhetően az aukcióra szánt sütemény már a valódi tavaszt, az Amalfi partok tavaszát idézi.

A vajas omlós tésztaágyon, kezeletlen, bio citromból, bio tojásból és sűrű tejszínből készült krém pihen, amelyet Amalfiban beszerzett citromokból készített, házi limoncellovel ízesítek.

IMG_3576_v

A süteményre a Segítsüti oldalán lehet licitálni. Licitre fel!

109037_segitsuti

 

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Irány a világ, Párizson keresztül

Ahogy közeledik a jó idő, úgy kezdenek el kavarogni a nyárral kapcsolatos ötletek a fejemben. Merre vigyem a Nőket, hol találhatjuk meg azt a helyet, helyeket, amelyek mindannyiunk számára élményt jelentenek, hogyan tudok egy úttal olyan emlékeket is biztosítani, amelyek kapaszkodót adhatnak majd az életben.

A tervezés fázisában minden remek ötletre nyitott vagyok. Kifejezettem izgalmasnak tűnik, hogy az Air France – amely eddigi is jó lehetőséget biztosított az Európát barangolni vágyóknak,-  a napokban beindított járatsűrítésével egészen új távlatok nyíltak. A légitársaság napi négy járatának köszönhetően újabb átszállási lehetőséget kínál Észak- és Dél Amerikába, valamint Afrikába is.

A sűrűbb járatok mellett új jegyekkel és a jegyekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal is előrukkolt az Air France. Az Economy Flex szolgáltatás jegyeit már év eleje óta elérhetőek az áprilisban induló járatokra. Ezek a jegyek azért nagyon kényelmesek, mert módosíthatók és visszaválthatók ugyanazon az osztályon belül, valamint korábbi időpontban induló járatot is választhatunk a szabad helyek függvényében. Ezen kívül az Economy Flex jegy segítségével részünk lehet  a Skypriority szolgáltatásaiban a gyors és kényelmes reptéri élményért.

Tökéletes francia hangulat

Tökéletes francia hangulat

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS