Az idei év számos meglepetést tartogatott, zárásként pedig egy igazán szép ajándékkal kedveskedett: Wrocław városával, amely szép csendben várta, hogy beleszeressek. A repülővel szinte pillanatok alatt elérhető nyugat-lengyelországi város eddig kimaradt a kalandozásainkból, a Tátra, Krakkó és Varsó után azonban Alsó-Szilézia is figyelmet követelt magának, amelyet teljes mértékben meg is érdemelt.
A wrocławi út apropója a karácsonyi vásár volt, az ünnepi időszakban a város a 16. század óta nagy rutinnal ölti magára a csodás karácsonyi hangulatot. Belvárosi terein a Práter ötvöződik a legkedvesebb világvárosainkból és kis osztrák/francia falvakból ismerős faházikós elrendezéssel és mikulásos szezonális dekorációval, szól a Stille Nacht, Mariah Carey, a fotóboxokban a legünnepibb és legwrocławibb képeslapokra tehetünk szert, de ha azt gondoljuk, hogy a globalizáció jegyében történik minden ezen a vásáron, akkor erősen tévedünk. A wrocławi vásárt ugyanis áthatja a lengyelség. Minden porcikájában ott a vendégszeretet, a minőségi helyi élelmiszerek, a kézműves termékek és bár van Lángosz és persze, hogy belga a frytki, de az árusok jelentős része minőséget kínál.
A vásár minden évben hatalmas tömegeket vonz, a helyi lakosság mellett Lengyelország más tájairól is érkeznek a lelkes látogatók, de mivel hatalmas területen, a belvárosi utcák és terek szövevényén keresztül tart ez a különleges adventi piac, így ugyan szombat este kicsit zsúfoltabb a kelleténél, de hétköznap vagy épp vasárnap teljesen kellemesen élhető.
A vásárhoz hozzátartozik a szépséges dekoráció, a hatalmas fenyőfák, amelyek nem csak a köztereken, hanem minden intézményben, szállóban, étteremben és nagyobb üzletekben is ott várják a látogatókat. Ennyi fenyőfával nem is tudom, mikor találkoztam, a szállásunkon is pazarul díszített valódi fenyők ringatták díszeiket, de a különféle éttermek, múzeumok előtereiben is biztosan várt ránk – egy, vagy akár – több fa is.
Bennem azonban a vásárt háttérbe szorította a díszlete, Wrocław. Már az első esti sétánk meggyőzött arról, hogy ide vissza kell térni. Az Oderán elszórt megannyi sziget, a szigeteken felsejlő világítás, a gótikus templomok, a vízen türköződő fények, a krakkóihoz hasonlóan keskeny villamosok, az izgalmas köztéri alkotások és az épületek finom sziluettjei mind arról árulkodtak, hogy bőven van ebben a városban látványosság akkor is, ha épp nem az adventi időszakban érkezünk.
A lengyel létezés omegája a koszt. A lengyel konyha csodálatos, nem szakadt el a gyökerektől, nem hazudik, bátran szereti mindazt, ami évszázadokon keresztül életben tartotta: a paraszti konyhát. Persze a séfek itt is komoly erőfeszítéseket tesznek a klasszikus egytálak fine dining szintre való emelésért, nem véletlen botlottunk bele annyi Michelin-ajánlott étterembe utunk során (nota bene: nem csak az ilyen újító helyek, hanem a klasszikusok is megmérettettek a városban és jónak ítéltettek a kalauz által, szerencsére).
Az étkezéseinket a programokhoz igazítottuk, a város számos szegletében kóstoltuk a helyi konyha jellegzetességeit. Volt, aki bölcs megfontolásból a lengyel konyha egyik büszkeségét a marhatatárt tesztelte minden alkalommal, ezzel állítva fel a maga szubjektív sorrendjét az ottlétünk alatt, komoly és megfeszített munkával meózott vendéglátóhelyek között.
A szállásunk elfoglalását követően először az Ida Kuchnia i Wino-ba vezetett az utunk. A minőségi alapanyagokra építő, letisztult, klasszikus lengyel konyhára épülő, szezonális fogásokat kínáló hely csodás felütés volt. Már a köszöntésünkre kínált nyári céklaleves-shot bizonyította, hogy itt tudják, hogyan kell az ízekkel és a vendégekkel bánni, és ez a prémium érzetünk az egész étkezés során megmaradt. Ennél jobb entrée-t elképzelni sem tudok.
Ida Kuchnia i Wino
Mire végeztünk, addigra be is futott a helyi idegenvezetőnk, akinek a segítségével elkezdtük feltérképezni a karácsonyi nyüzsgéssel átitatott várost. Kicsit megráztuk a szövetét, képzeletben évszázadokat utaztunk, miközben a színes polgárházak, a gótikus városháza, az apró üzletek és kávéházak sora mellett átsétáltunk az Odera apróbb szigetei felé, pontosabban az Ostrów Tumski felé, amely Wrocław legősibb városrészében található.
Ostrów Tumski
A székesegyház mellett a környék vonzerejét nem csak a Szentendrét idéző kisvárosi hangulat adja, hanem az alkony környékén megjelenő lámpagyújtogató, aki – élő hagyományként – maga kelti életre a környéken található gázlámpákat. A nappali fényt estére sejtelmes köd vette át, a város fényeit megsokszorozta a levegő páratartalma, puhává téve a fényeket, elnyelve a város hangjait. Ebben a furcsa, kicsit misztikus időben jártuk az Odera szigeteit, a gótikus épületek, a barokk szobrok közt sétálva figyeltük, ahogy az este eléri a várost. A Tumski hídon a csodát tovább fokozta egy handpanen játszó zenész és a gyerekek, akik átszellemülten figyelték, ahogy a zene belevész a ködbe, elkanyarodik a karácsonyi fényekbe vont Tumski hídon át, egészen a legyezőboltozatos Homokon álló Szent Mária templom (Kościół Najświętszej Marii Panny na Piasku) felé.
A szigeteken tett látogatásunk közben kezdtünk bele a törpevadászatba. Wrocławban nincs mese, ha szeretjük a törpöket, ha nem, itt kergetni fogjuk őket, pontosabban gyűjteni, kategorizálni, és persze kedvencet is választunk majd, és a vége az, hogy az egyik törpeárusító-boltban be is szerezzük a miniatűr változatát, hogy aztán az otthonunkban emlékeztessen rá, hova is kell visszatérnünk.
Törpetérkép
A törperajzás évtizedes történet Wrocławban. Eredetileg az 1980-as években a helyi ellenállási mozgalom, a Pomarańczowa Alternatíva (Narancs Alternatíva) szimbólumai voltak. A mozgalom a vaskos és jó lengyel humorral reagált a regnáló szocialista állampárt egyeduralmára, többek között kis törpefigurákat festettek ki a város falaira egyfajta fricskaként. A rendszerváltás után, a mozgalom egykori találkozóhelyén – afféle mementóként – született az első szobor, a Papa, 2001-ben.
Papával
Az ujjhelyen álló, magában somolygó törpét számos más figura követte, jóval kisebbek és sokkal aktívabbak, mára már meglehetősen elszaporodtak a városban, több mint 800 törpe várja, hogy felfedezzék. A törpék azonban nem csak úgy ukmukfukk tűnnek fel minden utcasarkon, a város bölcsen megregulázta a helyi törpe-lázat, egységesítette és katalogizálta.
Vadászhatjuk appal, térképpel, ragaszthatunk útlevélbe törpmatricát, vagy csak kedvünkre fotózhatjuk őket, ahogy minden utcasarkon, templomlépcsőn, ablakpárkányon szembe jön velünk egy-egy törp. Ma már magyar–lengyel baráti ivászatra is lelhetünk, ha figyelmesen járjuk az Odera partját.
Az esténkbe még pont belefért, hogy besurranjunk a város legszebb, türkizszín kapuján a Wrocławi Egyetem épületébe, valamint felmérjük a kínálatot a Max Berg által tervezett városi piacon, a Hala Tragowában.
Hala Tragowa
A piacon semmiből nincs hiány, alaposan felszerelt helyi kínálattal, kis kifőzdékkel és egy olyan hangulatos kis kávézóval, amiért önmagában egyszer biztosan vissza kell térnem a városba.
Hala Tragowa
Másnap az este még oly mutatós és szerethető köd bosszantó útitársként velünk maradt, így variáltunk a programon és a Kolejkowóba indultunk. Míg a magam szervezett utakra a lehető legalaposabban készülök, a sajtóutak esetében (főleg, ha még akut időhiányban is szenvedek) nem szoktam külön készülni, hogy minden meglepetést meg tudjak élni, ne legyenek prekoncepcióim. Most is csak hálás lehetek ezért a szokásomért, hiszen a Kolejkowo így tudta a legjobb hatást kifejteni. Egyszerűen lenyűgözött. Na, jó, de mi is az a Kolejkowo? Nem más, mint egy hatalmas makett, egy ötletgazdag minivilág, ahol a hétköznapi élet jeleneteit láthatjuk számos szemszögből.
Kolejkowo
A Kolejkowo Wrocław Alsó-Szilézia legszebb tájait és természetesen Wrocławot mutatja be, elképesztően részletes kidolgozásban, csodás humorral, amely garantálja, hogy az ember totál elveszítse az időérzékét.
Kolejkowo
Az éjjel és nappal váltakozásában megelevenedő városban zajlik az élet, bankrablás, szeretők lelövése, pingvinek bírságolása és őslények kiásása történik egyszerre.
Kolejkowo
A csodásan kivitelezett épületekbe be lehet lesni (sőt kell is!), az utcai jeleneteket alaposan szemügyre kell venni, miközben vonatok húznak el, autók száguldanak, a hegyvidéken rendületlen viszi a síelőket a lanovka és a város bizonyos pontjaira minduntalan lecsap a vihar.
Kolejkowo
Villámlással, dörgéssel és valódi esővel, úgy, ahogy azt kell. S ha ez nem lenne elég, az ünnepi időszakban egy süteményillatú terem is vár a látogatókra, ahogy helyi kézművesek cukor- és mézeskalács kreálmányaiból épül fel a karácsonyi meseváros, cukorszórással, pazar díszekkel és olyan szédületes mézeskalács-illattal, aminek a hatása alól nem lehet, de nem is érdemes kikerülni.
Kolejkowo
A valószerűtlenből a valószerűtlenben mentünk tovább. A nyolcvanas években is nagyon szerettem azt, ahogy a lengyelek a teljesen abszurd, szocialista hatalom által rájuk kényszerített berendezkedésben is jól tudták magukat érezni. A humor tökéletes mentsvárnak bizonyult, éltek is vele rendesen, és ez ma sincs másképp. Ahogy a Narancsos Alternatíva mutatta, a közösség és a humor együttesen rendszerek megdöntésére is képes, vagy épp a környezet élhetővé tételére, egyediségének megteremtésére, amire a legjobb példa a Nadodrze kerületben található Kolorowe Podwórka, azaz a Színes udvar. A helyi, igencsak lepattant bérházak hátsó frontján húzódó hatalmas udvar rendezésére szövetkeztek itt a lakók, akik a saját eszközeik, tehetségük, lelkesedésük irányából közelítve alkottak valami egészen egyedülállót.
Kolorowe Podwórka
A projekt kezdeményezője és mozgatórugója a művész Mariusz Mikołajek volt, aki 2013-ban meggyőzte a lakókat, hogy színezzék ki szürke falaikat, teremtsenek életet a betonozott udvarokon. A felhívást nyitott fülekre talált, a szomszédok együtt vágtak bele a felújításba, amely nem merült ki az ornamentikákban.
Kolorowe Podwórka
A lakók önmagukat, a valós környezetüket, imádatuk tárgyait, sőt a házi kedvenceiket örökítették meg az örökkévalóságnak, így tekinthet le ránk az egyik itt élő család kávézás közben, így láthatjuk az összes helyi kutyát, találkozhatunk az udvart benépesítő gyerekek portréjával és megannyi világhíres alkotás helyhez igazított változatával.
Kolorowe Podwórka
Nehéz megmondani, hogy mi volt a kedvencem, de talán az a bácsi, aki kis csoportunk hangos lelkesedésére kihajolt az egyik legszebb, gekkót ábrázoló faliképben nyíló ablakán, és ott is maradt, amíg elkészítettük a tökéletes képeinket, élő mementójaként, hogy ez mind róluk szól.
Kolorowe Podwórka
A lakóházak közötti csellengésünk ezzel nem ért véget, újabb negyedbe látogattunk. Útközben visszatévedtünk egy kicsit az egyetemre, hogy megcsodáljuk a késő barokk Aula Leopoldinát, ami a Wrocławi Egyetem főépületének legreprezentatívabb része, egy meglepő, optikai csalásokban gazdag, túlburjánzóan díszes terem, amelyben az ellenreformáció minden túlkapása és negédes vonzása benne van.
Aula Leopoldina
Ebből a sokkolóan gazdag térből léptünk át egy egészen más szellemiségű történetbe, de ehhez előtte mesélnem kell. A második világháború után Wrocław (Breslau) népességét teljesen kicserélték. A 75 százalékban a földdel egyenlővé tett város a háború utáni határváltozás során ismét Lengyelországhoz került, így a korábbi német lakosságot egy az egyben kitelepítették, és helyükre a keleti vidékekről, az új szovjet területekről, főleg Lembergből hoztak lengyel lakosokat. A frissen letelepedőkre semmi nem várt, csak néhány német, akik átmenetileg még a romok között húzták meg magukat. A kiürített házak elfoglalása, a társadalmi hovatartozás kérdése (minden oldalon) konfliktusok forrásává vált, és a feszültség két évtized múltán sem akart csillapodni. Wrocław lakosságának azonban szüksége volt a megbékélésre, hogy az egymás mellett élés évtizedei után az együttélés ideje is elkövetkezzék. 1965-ben Bolesław Kominek wrocławi bíboros kezdeményezte a lengyel–német püspökök megbékélési levelezését, és ekkortájt döntöttek úgy a helyi egyházi vezetők, hogy kezükbe veszik a városnak és annak lakóinak sorsát, és egy összetartó, erős szövetséget kovácsolnak belőlük azáltal, hogy betekintést nyújtanak egymás életébe. Az első valóban wrocławi generáció már ebben a megbékélésben született, a mai negyvenes korosztály már wrocławiként tekint magára.
Így jutottunk el a Négy Templom Negyedébe, amely otthont ad a Fehér Gólya Zsinagógának, az augsburgi evangélikus egyházközséghez tartozó Isteni Gondviselés templomának, a Szent Antal katolikus templomnak és a Boldogságos Szűz Mária születése székesegyházának, valamint a Kristálybolygó szobornak, amely a világ egységét hivatott szimbolizálni, a vallási és kulturális különbségei ellenére.
Ennyi élmény után enni tértünk. A belvárosban található Wrocławska étterem ideális állomásnak tűnt egy valódi lélekmelegítő ebédre. Nem is tévedtünk, a végén hangos és elégedett sóhajokkal távoztunk, miután pompás céklalevest, uborkalevest, válogatott pirogokat, marhatatárt és cipóban kínált bigost vételeztünk és tüntettünk el az utolsó szálig. Abban mindenki egyetértett, hogy a csokoládés pirog fura, de abbahagyhatatlanul finom, többeknek ez is lett a veszte, nem bírták az utolsó édes pirogot a tányéron hagyni. A hely kintről egészen aprónak tűnik, de van mélysége, a személyzet – élükön a tulajjal – rendkívül jó házigazda, a fogások mellé itt nem kispályás vendéglátás dukál. Az ételeken kívül érdemes a párlataikba is belekóstolni, bár – a tulaj állítása szerint – 14 párlat után ember nem távozik innen két lábon, olyan erősek. A Michelin-ellenőröknek piros pont, a hely is az ajánlottak listáján van.
Wrocławska
Itt volt az ideje, hogy járjunk egyet a vásárban, kipróbáljuk a puncsot (szigorúan az ünnepi szilvaszín kiscsizmában tálalva), nézelődjünk az üzletekben, törpékre vadásszunk, vagy csak úgy, kedvünkre ténferegjünk az esti találkozóig.
A belváros számos apró meglepetést tartogatott ezen a délutánon is, a kíntornás mellett újabb – még nem detektált – törpök bukkantak elő, és a család számára sikerült fellelnem a legjobb kolbászokat.
Mire mindent begyűjtöttem, már ideje volt indulni a Vertigo Jazz Clubba, ahol karácsonyi koncert várt ránk. Wrocław lüktető éjszakai élettel rendelkezik, de kell is neki, hiszen közel 1 millióan lakják, és ebből 100 000 az itt élő egyetemista. Ennyi ember számára már kellenek a jó bárok és a megfelelő szórakozóhelyek, amiből bőséggel akad, sőt olyan csodás koncerthelyszínük is van, ami szintén biztosíték arra, hogy engem ez a város még látni fog.
Vertigo Jazz Club
A Vertigóban hamar asztalt foglaltunk, majd szerteágazó, de gyomorkímélő rendelésekbe fogtunk, amit egy-egy szép koktél és a nemzetközi karácsonyi nótaválaszték lengyel interpretációja körített. Nagyon kellemes estét töltöttünk ebben a klasszikus bárban, majd a Galeria Neonów, azaz a Neon galéria felé vettük az utat, amelyet nagyjából ugyanaz a gondolatiság hívott életre, mint a Budapesti Elektrotechnikai Múzeum udvarát, amely mentsvára lett a város egykori látképéhez oly szervesen hozzátartozó, de onnan a lakosság által „kiutált” fényreklámoknak. Wrocławban 2005-ben Tomasz Kosmalski, a vintage neonreklámok lelkes szerelmese vásárolta az elsőt – egy cukrászda reklámját –, amelyet selejtezni akartak. Látva, hogy mennyi ilyen világító reklám tűnik el Wrocław utcáiról, úgy döntött, cselekszik, és ma a város egyik izgalmas, lüktető pontja ez az udvar, vagyis galéria, hasonlóan a budapesti Teslához.
Galeria Neonów
Másnap reggelre a köd – érdeklődés hiányában – elmaradt, kissé bágyadt napsütésnek adva át a helyet. A kiadós reggelink (domowy smalec, azaz pörcös zsír kenyéren, vastagon, sós uborkával és teával körítve) után a város távolabbi pontjára indultunk. A Centenáriumi Csarnok első körben egyikünkből sem váltott ki kitörő lelkesedést, esélyesen nem én voltam az egyetlen, aki tabula rasa-ként tekintett a városra, és hagyta, hogy az magával ragadja, azaz sejtelmünk nem volt, hogy mivel is lesz dolgunk. A végén igazi wow-élményben lett részem.
Ahogy közeledtünk az épület felé, erőt vett rajtam az érzés, hogy pontosan tudom, mi vár bent rám, mire beléptem az előtérbe, addigra megszületett a bizonyosság, és azt is tudtam, hogy mikor láttam ezt a letaglózóan szép teret.
Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladájának arénája
A Centenáriumi Csarnok ugyanis lenyűgöző. Kívülről nem érzékelhető a belső nagyság, nem mutatkozik meg Berg zsenije, de elég csak egyetlen pillantást vetni a 65 méter átmérőjű, 23 méter magas kupola héjszerkezetére, a támasztékokra, a körkörösen kibomló térre, és a vonzás azonnal magával ránt.
Berg nem a díszítéssel, hanem a fényekkel és a szerkezet erejével éri el ezt a hatást, nem véletlen, hogy a modern építészet egyik igazi úttörőjeként tartják számon.
Centenáriumi Csarnok
A Centenáriumi Csarnokon túl a környezete is tudatosan komponált egységként jött létre, a tengelyek és nyitott terek rendszereként. Ezt a gondolatiságot vitték tovább az állatkerti Afrykarium 21. századi tervezői, mikor az épületük hosszát a Centenáriumi Csarnok léptékéhez igazították.
Afrykarium
Így lett az Afrykarium egyfajta kortárs válasz a csarnokra: horizontális, elnyúló tömege jól ellenpontozza a csarnok monumentális kupoláját. A két épület között létrehozott kapcsolat szépen szimbolizálja a modern építészet folytonosságát. Ha van időnk, akkor a wrocławi állatkertet – már csak az Afrykarium miatt is – érdemes felkeresni. Az épület egészen lenyűgöző, három szintjén Afrika tengeri- és vízparti élővilága mutatkozik be, messze túlmutatva a hagyományos akváriumi élményen.
Afrykarium
Nem csak az állatkert miatt, de a Centenáriumi Csarnok környéke tényleg megér egy sétát, itt található a Modern Művészetek Múzeuma, valamint egy hatalmas tó, amely nyáron csodás szabadtéri fény- és hangjátékot kínál. Még így, télvíz idején is mutatós környezetet biztosított számunkra, amíg a Restauracja Tarasowa kifinomult fogásait élveztük.
Restauracja Tarasowa
A Michelin nem nagyon tudott a városban tévedni, ez a hely is megérdemelten került a listájukra, szép, modern, de nem túlgondolt tálalásban, jó mennyiségben érkeztek a fogásaink, amit egy-egy pohár jóféle lengyel borral kereteztünk. A lengyelek életében ugyanis megjelentek a saját, minőségi borok, az éghajlatváltozásnak köszönhetően olyan területeken is elérhetővé vált a szőlőtermesztés és a borkészítés, ahol erre eddig nem volt lehetőség. A lengyelek bölcsen bele is vetették magukat a témába, ma már kifejezetten kellemes, jó ivású borokat készítenek.
Békés szendergésünknek a naplemente vetett véget, pontosabban annak vészjósló közeledte, amit – terveink szerint – a város legmagasabb tornyából, a Sky Tower 49. emeletéről kívántunk megszemlélni. Pont időben értünk az épülethez, mire kiléptünk a 212 méteres magasságban lévő emeletre, a nap már a horizontot súrolta, az alattunk elterülő város pedig kísértetiesen emlékeztetett a kolejkowói makettekre.
Egy darabig gyönyörködtünk a naplementében, majd körbejártuk a 360 fokos kilátást biztosító bárt, és a belváros irányába tekintve próbáltuk beazonosítani, hogy merre is vitt az utunk az elmúlt napokban.
Este Lengyelország legrégebbi sörözőjében, az 1273 óta működő Piwnica Świdnickában fejeztük be a wrocławi utat, hagyományos fogásokkal, helyi sörökkel zártuk ezt az elképesztően izgalmas három napot.
Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, s az este végére az is bizonyossá vált, hogy vissza kell térnünk. Talán tavasszal, vagy nyáron, családdal, gyerekkel, baráttal, de jönni kell, hogy más is megtapasztalhassa – velünk és általunk – hogy mi minden rejlik ebben a városban.
