Mirelle

Bydorapal, azaz Dóra izgalmas realisztikus alkotásaiban a nőiség, a hétköznap apró örömei kerülnek a középpontba. Ma már főállásban alkot, de hosszú út vezetett idáig.

“Kislányként sok művész vett körül, sok időt töltöttem velük együtt. Minden találkozásunk alkalmával papírt és ceruzát ragadtam, velem együtt rajzoltak ők is. Ez nagyon meghatározó volt számomra, hiszen sok dicséretet kaptam és megerősítettek abban, hogy művészeti pályán van a helyem. Így a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium előtt Masszi Ferenc grafikushoz jártam előkészítőbe és Hatos Csaba festőművészhez felkészítésre. Nagy lendülettel készültem a művészi pályára, a felvételim eredményesen sikerült is.

A gimnáziumi időkben szárnyaltam, rengeteg rajzversenyre vittek, országos szinten is nagyon sok díjat nyertem. Hétvégenként pedig festeni kezdtem, vászonra akril festményeket, akvarellt készítettem. Képeimet Spanyolországban megvették, egy festményem sem maradt meg.”

Ám ezután váratlan fordulattal, Dóra nem ebbe az irányba ment tovább, útja a művészi építészet felé kanyarodott. “A Magyar Képzőművészeti Egyetemre és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jelentkeztem. Mindkettőnél az első fordulón továbbjutottam, majd kellett hozni egy nagy döntést. Az utolsó felvételi időpontokat mindkettő egyetem azonos hétre-napra-órára tette. Így a három szakból egy szakra kellett szűkítenem a kört, ez pedig az építészet volt. 

Édesapám építészmérnök volt, így részben az ő emlékére választottam azt. Kislányként azt láttam, hogy rajzolja a szebbnél szebb terveket, amik nagyon tetszettek. Sokszor megengedte, hogy a tervrajzait kicsinosítsam. A felvételi alatt ő már sajnos nem lehetett velem, így emlékeimben az építészettel kapcsolatban ezek a pozitív dolgok maradtak meg, ezek hatására választottam a szakot, a formatervezést a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a látványtervezést a képzőművészetin pedig elvetettem.”

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen nagyon szép oldalát ismerhette meg az építészeti tervezésnek. Szerette az ottani légkört, a legjobb építészetektől tanulhatott. Aztán az iskola szárnyaló évei után egy jóval szárazabb szakmával találkozott a gyakorlatban, ahol úgy érezte, nincs helye a szabad művészi kibontakozásnak.  Nem találta meg azt az örömöt, aminek az érkeztét a valós megrendelésekkel remélte, várta. Nem villanyozták fel kreativitást mellőző feladatok. Évekig ebben élt, úgy gondolta, hogy erre kell berendezkednie, megszokni ezt az életet. Aztán ahogy telt az idő, úgy tette fel sorra magának a kérdéseket. Tíz év kellett hozzá és egy megélt mélypont, hogy felnyíljon a szeme. Ekkor már folyamatos pánikrohamok gyötörték. Ez a helyzet mutatta meg – változtatnia kell. Ma már sajnálja, hogy nem lépett előbb.

Illusztrációkat kezdtem el rajzolni, fashion témában. Az Emily rajzok készítésénél már éreztem, hogy ez a feladatkör, ami igazán nekem való, ami nagyon hiányzott már évek óta. Lelkesedéssel készítettem az illusztrációkat, akár a hangulatképekre, vagy csomagoló anyagokra. Nagyon sikeres lett ez Orsi vevőkörében, ez pedig erőt adott nekem. Ez a feladat alapozta meg a későbbi illusztráció sorozatom elkészítését, ami az éppen tanult témáimat dolgozta fel, mint az önbizalom, a pillanatok élvezete, a lelki egyensúly, az öröm, a belső szépség és a relaxáció.”

Dóra már alig várta, hogy újra kibontakozhasson a festészetben is, vásznakat, festékeket vásárolt. Családja támogatta, segítettek kialakítani a műtermet, együtt keresgélték a régi eszközöket, gyakorlatilag mindenkire pozitívan hatott ez a változás.

“Minden festményem és illusztrációm olyan pillanatképeket mutatnak, amik elérhetetlenek voltak számomra a mélyponton. Volt, hogy a barátnőm felhívott, hogy felvidítson és elhívott kávézni. Én nem tudtam elmenni, nem tudtam a házból kilépni sem. Nagyon vágytam rá, legszívesebben kifutottam volna, de lelkileg nem tudtam megtenni. Így teljesen átértékelődtek számomra azok az élethelyzetek, pillanatok, amiket korábban átéltem, értékesebbek lettek. Csak a pozitív dolgokra összpontosítok, vidámságra, boldogságra, amik energiát adnak. Pozitív témákat dolgozok fel, designerként klasszikus elemekkel díszítve. ” Dórát gyakorlatilag a saját művészete, szenvedélye hozta ki ebből a lelki helyzetből. Képei pedig azóta csak újabb gyógyírt adnak másoknak is, a szemükön és a szívükön át.”

Dóra döntése pozitív visszhangra talált, nagyon sok szakmabeli művész támogatja, biztosítva őt, hogy helye van a magyar művészeti körökben is. Nem csak mindennap azzal foglalkozik, amit szeret, hanem mostanra már komoly megbízásokat, megkereséseket hozott a számára ez az újra felfedezett szenvedély. Érkeznek megrendelései külföldről is, Európától Kaliforniáig. Már az amerikai sajtó is írt róla, sőt még egy barcelonai galéria is bemutatta festményeit, mostanában pedig Olaszországból keresték meg. Idén több kiállításra is készül itthon, és több projekten dolgozik. A közösségi médiában is igen aktív, így még többen ismerhetik meg alkotásait, azok folyamatát.

Pál Dóra bevállalta és jól tette. Megértette, hogy változtatni kell és volt mersze változtatni. Példájából tanulni lehet.

Zsófi kisebb kamaszkora óta gyűjti a parfümjei maradékait. Állítása szerint meghatározó emlékeket őriznek ezek az üvegek. Megértem. Nekem is vannak ilyen illatemlékeim, amiket sokszor dalokkal kombinálok, bár ma megtudtam Zólyomi Zsolt parfümőrtől, hogy a daloknál sokkal komolyabban égnek be, kötődnek össze emlékekkel az akkor megélt aromák, illatok. Ezért őrzöm a kamaszkorom illatait, akárcsak Zsófi. Anyja lánya.

Ma egy remek fejlesztés kapcsán illatoltam végig a délelőttömet, szaglásztam szintetikus tengerillatot, lepárolt ylang-ylangot, kifacsart bergamottolajat, miközben arról beszélgettünk, hogy a kelet-európai ember számára mik azok az aromák, amelyek megadják a mosott, napon, szélben, kertben száradt, a friss szellő és a zöld ropogósságát magukban hordozó ruhák illatát, hogyan teremthető meg az érzet, honnan jönnek az emlékek és hogyan törnek felszínre. Tudomány ez is, nem kétséges.

Ennek megfelelően most a régió fogyasztói számára legkedvesebb két Lenor öblítő (Lenor Fresh Air, Lenor Amethyst Flower) illatát kombinálták a mindent tudó kapszulás és folyékony Ariellel, amellyel valóban könnyű foltmentes, tiszta ruhára szert tenni a legkisebb ökológiai lábnyom kergetése mellett is. Bölcs kooperáció született a cégen belül, az első illatolásra valóban jött a reklámba illő, facsipesszel rögzített nagy lepedő, a csokornyi frissen szedett virág érzete, amit állítólag – az új formulának köszönhetően – két hétig is képes megőrizni a szekrénybe zárt friss ruha vagy épp ágynemű.

Nektek kellemes, hogy az orrotok boldog legyen – mondta Zsolt.

A kürtőskalács lassan internacionálissá válik, két hete Krétán, Heraklion belvárosában is szembejött egy színes-szagos cukrászda, ahol a sok habos sütemény, kimérős cukorka mellett a meleg kelt tészta és cukorillattal operáló kürtőskalács volt a húzótermék. Nem csoda, ez a sütemény nagyon szerethető és rendkívül jól variálható, ahogy erre a Vitéz Kürtősnél évekkel ezelőtt rájöttek. Azóta sorra születnek az innovációk, és ma már széles szortimentből választhatnak a kalácsozni vágyó vendégek. A fesztiválok is kibővültek, de jogos is, ennyi termékre kár lenne nem rászervezni egy-egy alkalmat, amikor ünnepelhetjük és hódolhatunk neki.

Most hétvégén a 4. Kürtőskalács Vigalom vár ránk, péntektől vasárnapig tart a parti, amelynek fókuszában a dupla málnás kürtősbon és a diósan vagy mákosan kínált beiglibon lesz.

Györgyi újra kalandozni hívja a gasztronómia iránt fogékony gyerekeket. Ezúttal nem a gasztrotörténetek felől közelít, hanem a világtérképet veszi alapul és mutat be számos olyan régiót és országot – a konyháján keresztül – amellyel a kisebbek, sőt néha a nagyobbak is, ritkán találkoznak.

A könyv olvasmányos, szülőként is szórakoztató, ismeretterjesztő, de nem szájbarágós, a furcsa alapanyagok, bizarr ételek esetén ügyesen lavíroz Györgyi, nem veszi el a kedvét a gyerekeknek, sokkal inkább felkelti a kíváncsiságukat.

A könyv végén most is találhatunk recepteket, amelyeket a kisebbek szülői segítséggel, a nagyobbak akár már egyedül is könnyedén elkészíthetnek. Jól megválasztott, könnyen beszerezhető alapanyagokra épülő, a könyv olvasása közben már biztosan megszeretett fogásokat követhetünk lépésről lépésre, a recepteknél csak az a kérdés, hogy milyen sorrendben készítsük el.

A Világkóstoló nagy erénye a záróakkordként, a receptek után megjelenő térkép, amely segít minden addig szerzett tudást a „helyére tenni”. Horváth Ildi színes, laza ecetvonásokkal készített, lendületes, mégis aprólékos rajzai pedig kerek egésszé, plasztikussá teszik a könyvet.