Grady Hendrix: A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen

Vámpírvadászat a Lilaakác közben
A kilencvenes évek végi Dél-Karolina kertvárosaiban a páratartalom nemcsak a hajat teszi tönkre, hanem rátelepszik az ember gondolataira is. Ebben a fojtogató hőségben a mindennapi rutint – a vasalástól a gyerekek különóráiig – szinte láthatatlanul végzik el a helyi asszonyok. A történet alapvetése pont ez a láthatatlanság: középkorú nők, akiket a férjeik és a társadalom is csak funkcionális biodíszletnek tekint, és akik hirtelen egy olyan ragadozóval kerülnek szembe, aki ezeet a megkövesedett és délen viruló társadalmi státuszokat figyelembe véve szivárog be az életükbe, a bőrük alá. Mindent megkapunk, amivel csak a dél szolgálni tud, míg a felső-középosztálybeli fehérek negyedében a vámpír sármos szomszédként tetszeleg, addig a közeli, szegényebb afroamerikai közösségekben csendben tűnnek el a gyerekek. 

A gaslighting mint horrorelem
Hendrix nem elégszik meg a felszínes ijesztgetéssel, a regény a nők elleni strukturális erőszak és a rasszizmus mélyebb rétegeibe is rendesen belekap, nem kevés sebet tépve fel. A regény igazi borzalmait nem a közösségre rátelepedő vámpír jelenti, hanem az a rendszerszintű hiteltelenítés, destabilizálás, amivel a nők szembesülnek. Amikor a feleségek gyanút fognak, a férjek – akik a patriarchális rend őrzői – pszichológiai hadviseléssel, az anyagi biztonság megvonásával, verbális és fizikai erőszak alkalmazásával próbálják őket visszakényszeríteni a konyhába. Ez a mentális terror teszi a könyvet sokkal félelmetesebbé egy átlagos vámpírsztorinál, a szörnyeteg elől el lehet futni, de a saját családunk, férjünk elől nincs menekvés.

Brutalitás a virágos tapéta előtt
Hendrix nem fél bemocskolni a tiszta dél-karolinai előkerteket, vámpírábrázolása szinte mentes minden Anne Rice-féle romantikától. Ez a lény parazita, aki a közösség megadó ostobaságából, kapzsiságából és vakságából táplálkozik. A regény végére az olvasókör tagjai kénytelenek rájönni, hogy a túlélés záloga nem a férfiak védelme, hanem az a fajta női szolidaritás, amely képes átlépni a társadalmi osztályok és az udvariassági szabályok szabta korlátokon. A könyv rehabilitálja a egyszerű háztartásbeli feleség karakterét, megmutatja, hogy az, aki képes menedzselni egy kaotikus háztartást és elviselni a mindennapok szürke terrorját, az a valódi vérszívókkal szemben is megállja a helyét.

(fordító: Tamás Gábor)