Az a váci piac!

Mikor tél végefelé, a tavaszi kurzusok kialakításakor Eszter elmesélte, hogy hogyan képzeli a váci piacozós Finomániát, be kell vallanom voltak kétségeim. Egyrészt az idő, a koránkelés, a délelőtti komplett menüsor lefőzése mind-mind megoldandó problémának tűnt.

Persze csak azért, mert nem tudtam hogy milyen csodálatos idő lesz, milyen lelkesek lesznek a séfpalántáink, hogy milyen gyönyörű a kora reggeli Duna-part és hogy milyen klassz hely a váci piac.

A piacok az utóbbi 20 évben gyökeres átalakuláson mentek át és a HACCP, a 21. század és még ki tudja hány követelménynek való megfelelésből steril, barátságtalan, plázákra hajazó helyek jöttek létre. A magam részéről már a békási ferde napernyők adta félárnyéknak és az árnyékban megbújó néhány őstermelőnek is szívből tudok örülni, de most szombaton, Vácon rá kellett döbbennem, hogy milyen messze van az igazi, lassan elfeledett piacoktól a békási. Bezzeg Vácon. Pezsgett az élet, csodás illatok, gyönyörű zöldségek, kedves idős nénik és bácsik forgatagában telt a reggel. Kóstoltunk, vásárolgattunk, bele-bele szerettünk egy-egy kilónyi cseresznyébe, kicsattanóan szép, mélypiros eperbe, vagy épp egy disznósajt ejtett rabul minket.

Zsolt és a csapat közösen vadászta végig a piacot, megvitattuk az árat, a minőséget, Zsolt mesélt az árulkodó jelekről, amikor az árut már nem szabad megvenni, ételötletekkel zsonglőrködött, majd mikor már mindünk kosara elnehezedett, akkor friss lángost reggelizett a csapat és a már igencsak vakító napfényben visszakomplotunk a Szigetre és hazaindultunk főzni.

Nőkkel a piacon:

(Zsófi majdnem kiszorult a képről. :))