A kezdeti bizonytalanság után, az ízutazó ikresanyák már úgy
felbátorodtak, hogy belekóstoltak Japánba, a Wasabi jóvoltából.
Mielőtt
bárki vitriolosan elsziszegné a foga mellett, hogy "hah, na az se a
legautentikusabb", közlöm: nem az volt a cél, hogy földön ülve együk a
sushit, hanem, hogy egy jó vacsora keretet biztosítson 16 nő aznapi
fecseghetnékjéhez, miközben új ízekkel ismerkedik. Arról nem is
beszélve, hogy szerintem nagyon korrekt a sushi választékuk, az újfajta
umakik, meg aztán színvilágukban is lenyűgözőek.
Maga az étterem régi szerelem, így nem meglepő, hogy én ajánlottam,
hogy legközelebb megint vágtázzunk át Ázsián, ragadjunk pálcikákat és
vessük bele magunkat a nyers hal, a szójaszósz és a wasabi világába.
Mivel a létszám túlmutatott a négyen, így a futószalag melletti bódult
tányérkapkodás ugyan elmaradt, de a különteremben minket kiszolgáló három
pincér minden kívánságunkat teljesítette.
Előételnek kimcsi salátákat és egy hatalmas, hajónyi sushit kaptunk. Nigiriket tonhallal, lazaccal, tigrisrákkal, makikat zöldséggel,
halakkal és azokat a nagyonszép, lazaccal burkol umakikat, amik a
hihetetlen színgazdagságuk mellett, ízben is nagyon teltek és
harmónikusak voltak. Külön kérésre megjelentek az omlettes nigirik is és osztatlan sikert arattak (igazi női nigiri).
Következő körben thai mogyorós csirkés tésztát, zöldséges, szójás
marhahúst és ennek csirke változatát kaptuk, meg egy kis lazacot.
Hoztak nekünk zöldséggel töltött sült tésztákat és extra adag rántott rákot kértünk.
Köretnek egy nagy tál rizs is került az asztalra, de mindenki inkább az
új ízekkel ismerkedett.
Mire végére értünk a "főételnek", asztalra kerültek a levesek. Először
egy kis zöldalmaleves, majd mangóleves, legvégül egy kis kókuszleves
tápiókával. Az édesburgonyás leves mellé a desszertnek felsorakozott
a kókuszos kockára emlékeztető sütemény, a pirosszemű fehérnyúl (ez az az édesség, ami senkinek nem tetszett formailag, s mivel én se szolgáltam róla jó tapasztalatokkal, így egy felboncolt példány kivételével, az össze érintetlenül érte meg az est végét), a
bundázott sült banán, mézzel, gyümölcstál és az én személyes nagy
kedvencem: a vörösbab mousse.
Nem vettem rossz néven, sőt inkább csak cinkos összekacsintásra
késztetett VKOrsival, amikor a pincért megkértem, hogy az általuk
szervírozott desszertkínálatot egészítse ki az általam favorizált
vörösbab mousse-szal. Erre a pasas kicsit lekezelően közölte, hogy
olyan nincs, csak vörösbab habbal tud szolgálni. Ezen az egy nüansznyi
hülyeségen kívül a személyzet hozzáállása, aktivitása, kedvessége hibátlan volt.
A
társaság remek, a vacsora kitűnő, a kiszolgálás majdnem tökéletes
volt. A társaság egyedi fizetési szándékának kielégítésével
kapcsolatban van mit fejlődniük…. s ez sajnos a legtöbb étteremre
igaz.
Ezen kívül meg kell említenem azt a bátorságot és bölcsességet, amit a
társaság azon tagjai tanúsítottak, akik még nem ettek pálcikával, vagy
eleddig kimaradt az életükből a távol-keleti konyha. Gratulálok!
Szeretem ezt a nyitottságot, kíváncsiságot!
