A cizellált karácsonyi menü előtt, még utószor sütöttem valami egyszerűt. A megtáltosodott helyi CBA-nk jóvoltából sikerült beszereznem egy alkarnyi bőrös malackarajt. Csonttal, ahogy azt kell.
Mivel ma rápihenek a holnapi őrültekházára, így adott volt, hogy maximum fűszerezem, aztán süljön magától. Még így is többet dolgoztam ma a konyhában, mint ahogy tervben volt.
Egyben sült malackaraj
1,5 kg csontos, bőrös karaj
3 gerezd fokhagyma
10 dkg húsos szalonna
rozmaring
oreganó
só
1 üveg jóféle sör
A húst a csontok mentén bemetszem, finoman besózom, fokhagymaszeletkékkel és szalonnadarabokkal megtöltöm, örölt rozmaringgal és oreganóval meghintem.
Sört öntök alá, fóliával fedem és 210 fokon sütöm. Mikor már kígyózik kifelé a fokhagyma illata a sütőből, akkor leszedem a fóliát és egy kicsit meglocsolgatom a pecsenyesörlével a húst.
Legvégén lepirítom a bőrt. Rizzsel tálalom.
Mai javaslat részemről: RELAX!!!!….és egy kis kávé….
Nem cizellált, túlgondolt, agyondizájnolt ételek kerülnek az asztalra, de amit kihoznak az árérték arányban tisztes, minősége hibátlan és megment minket a sör/üresgyomor okozta problémáktól. Mivel nagyon nagy eltérés nincs az előételek és a főfogások között, így az sem probléma, ha társaság hektikusan adja le a rendeléseit…nincs kötelező protokoll…. Hányszor jártam olyan helyen, ahol a 15 fős társaság igen ferdén nézett arra az egy szerencsétlenre, aki levest mert kérni…
Tegnap éhes/féléhes és csak társalgásra éhes csapat gyűlt össze. Amiben mindannyian egyezünk: az a libateperő. Finom, tisztes darabokra szedett, sok-sok lilahagymával. Morzsáig leettük a tálat.
Aztán volt, aki kolbásztálat kért, akadt libamáj kedvelő is, sőt szűzérmét is kértek…
Részemről az étlap nézegetésével és a csodás barna Krusovice-m iszogatásával töltöttem az időm nagy részét, amíg ki nem szúrtam a falak mentén futó iskolatábla-csíkra vésett aktuális ajánlatot. Így végülis gesztenyével, aszaltszilvával töltött borjújavát ettem, csodás törtkrumplival. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor a krumpli volt a legfinomabb! Maga a hús már kissé belefáradt a töltelék tartásába és száradásra adta a fejét, de a töltelék finom, nem túl aromás, kellemesen összeért volt.
Élénken él bennem a félelem, amikor leszállítottak minket a buszról, betereltek egy hatalmas hodályba, ahol a gondosan bepakolt böröndjeinket összetúrták, majd a buszba visszatérve szembesültünk vele, hogy az ülésünk és környéke is alaposan fel lett forgatva….mintha abból a szegény Lengyelországból bármi értékeset is kilophattunk volna (lopás kapcsán: kifizettük, bevételt termeltünk, akkor mégis miért kobozzák el???)
Így aztán némileg érintve éreztük magunkat a tegnapi határbontás kapcsán. Autóba ültünk és megsem álltunk Párkányig. Vittük az útleveleinket és mindkét náció bélyegzőjét – még utószor – beleüttetük. Éjfélkor ünnepélyes keretek között, a himnusz hangjaira levonták a magyar és szlovák zászlót, csak az Unió zászlaja lengett tovább a hasítóan hideg éjszakában. Míg az összegyűlt ünneplők a zászlókra figyeltek, a szolgálatukat befejezett határőrök csendben és szó nélkül elvonultak…
Ma megint megyünk világgá…a Nők mennek a Mucihoz (anya) aludni, mi meg a régi kollégákkal megünnepeljük, hogy még mindig szeretünk összejárni, kulináris élvekben osztozni. Azt hiszem szerencsém volt velük.
Mikor dolgozni kezdtem, az első helyemen nagyon kellemes társaság szerveződött össze, aztán cégen belül váltottam s bár a munkám tetszett, a társaságtól hideglelést kaptam. Többször meg is kaptam a bulizóshűdejófejvagyok főnökömtől, hogy miért nem haverkodom….mondtam, hogy nem látom értelmét…nincs közös témánk.
Aztán újra váltottam a cég berkein belül és belecsöppentem egy nagyszerű csapatba. Olyan emberek közé kerültem, akik a reggel a 2X4 méteres közös konyhában nyomorogva, a reggeli koffeinadagjukat kevergetve beszélgettek az előző esti színházi élményükről, a frissen olvasott könyvekről, kipróbált receptekről, borokról. Persze minden csoda 3 napig tart….itt is utolért egy hiperkarrierista elsőgenerációs főnök, akiben visszatetszést keltettek azok a dolgok, amik számunkra értéket jelentettek (többek között az emberi kapcsolatok).
Így, nem sokkal a színrelépése után népesedési hullám vette kezdetét az egész ágazaton. Ennek keretében keveredtem én is szabadlábra a Nőkkel.
Aztán a nagy racionalizálásban jól meg is szűnt az ágazat. De azóta is tartjuk a kapcsolatot, minimum tudunk egymásról, de évente 3-4 alkalommal még mindig összejövünk….pedig szétszórt minket az Élet….és én ennek valami rettenetesen örülök. Remélem kellemes, tartalmas esténk lesz ma.
Most, hogy ilyen hosszan sikerült értekeznem, leírom a mai menüt. Azért szeretem, mert hihetetlen gyorsan megvan, rettentően variábilis és rengeteget lehet rá inni.
Köményes kuszkusz
50 dkg kuszkusz
1/2 tk fahéj
1/2 tk pirospaprika
1/2 tk koriander
2 tk só
2 tk kömény
1 1/2 l csirkealaplé (kockából is lehet)
5 dkg vaj
A fűszereket egy nagy, magasabb falú serpenyőbe mérem, ráteszem a kuszkuszt, majd az alaplével felöntöm. Jól elkeverem, majd nagyon alacsony hőfokon, fedő alatt párolom. Ha kész, pergős a dara, akkor belekeverem a vajat.
Köretnek tökéletes. Egy kis hússal megbolondítva meg főételként is megállja a helyét.
