Kötelező

Ha tavasz, akkor fejessaláta. Ha fejessaláta, akkor tojásos nokedli. Olyan megkerülhetetlen étel, mint a nyárban a lecsó.

Tegnap meg is találtam a megfelelő fej salátát, megvettem a kellően szépnek ítélt tojásokat, majd ma délben ezen a héten negyedszer borsólevest tálaltam a követelődző Nők elé és eltökéltem, hogy vacsorára megalkotom a nokedlit.

Így aztán koraeste a majdnemkétkeréken való biciklizéstől megtört, enyhén koszos hölgyekkel hazaérvén, nekiveselkedtem.

Tojásos nokedli

7 tojás

50 dkg liszt

1 1/2-2 bögre víz

15 dkg húsos szalonna

5 dkg vaj

A szalonnát egy nagy és mély serpenyő aljába teszem és saját zsírján alaposan lepirítom. 3 tojást feltörök, habverővel meghabosítom, sót adok hozzá, lisztet és vizet. Ha minden rendben, akkor egy kellő sűrűségű masszát kapok a végin.

Vizet forralok, sót hintek bele. Az elkészült pörceimet takarékra veszem és 5 dekányi vajat teszek hozzá. A lábosra nokedliszaggatót kerítek, kisebb káromkodások közepette megkeresem a szaggatóhoz tartozó lapátot és a már forrongó vízbe apránként beleeresztem a tésztám. Várok amíg feljő, szűröm és dobom is a takarékon sercegő szalonnás vajra. Összekeverem és újfent nekifeszülök a tésztagyártásnak. Végezetül ráütöm a maradék tojásokat és az egészet átforgatom egy kicsit a tűz felett.

A salátát mosom, igen alaposan (a kosz rostogása az egész vacsorát tönkrevágja), majd négy részre vágom. Ízlés szerinti mennyiségű cukorból, sóból és ecetből, vízzel öntetet készítek, a tálban elrendezett salátacikkekre öntöm és tálalom.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Múltidézés

Nyár, Ág utca, a kert illatai, hűsölés az árnyékos teraszon. Anya a konyhában, ahogy egész nyáron készíti a meggylevest. Türelmünk fogytán, a leves áll a porcelán mosogató alján, jeges vízfürdőben.

Anya nem híve a sokféle gyümölcslevesnek, de ezt az egyet valami olyan tökélyre fejlesztette, hogy a nálunk folyamatosan lebzselő művészek, barátok, félcsaládtagok hajlamosak voltak magukat – egy meleg nyári napon – ottfelejteni a déli harangszó környékén.

Meggyleves

1/2 kg meggy

2 dl 30% tejszín

1 bő ek finomliszt

cukor

10 szegfűszeg

2 darabka fahéj

1 citrom

A meggyet vízben megfőzöm a szegfűszeggel, fahéjjal és a citrom héjával. Sózom picit, cukrozom ízlés szerint. A tejszínt kikeverem a liszttel, majd egy kevés levessel felöntve csomómentesen elkeverem és hozzáöntöm a leveshez. Még egyet rottyantok rajta, majd hideg helyre teszem, végül a hűtőbe. Másnap, jó hidegen az igazi.

 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Könyvkóstoló

 
Tavasszal, készülvén a teraszon töltött időkre, megrendeltem néhány olyan könyvet, amiről úgy gondoltam, hogy teljessé fogja tenni ezeket a kellemes, szellős napsütötte délelőttjeimet. A nagy hírverésre felfigyelve, megrendeltem az Ételkóstolót is. Végülis a reklámban emlegetett szerzők mindegyikét kedvelem, nagy híve vagyok az angol humornak és gasztrobloggerként meg szinte kötelező ilyen témájú könyvekkel jártasságot szereznünk a múltban.
 
Kétszeri nekifutással, becsületből kiolvastam a könyvet. A gasztronómiai tartalma körülbelül annyira élvezetesen tárja elénk a kor konyháját, mint egy Máv-menetrend. Rendben, szó kerül a konyháról, de az én igen vizuális agyamat mégsem sikerült semmilyen kép megfestésére sem ösztönöznie a szemem előtt sorjázó szavaknak.
 
A nem kulinarista jelleggel írt, Steven Saylor által jegyzett Róma sorozat több gasztronómiai töltetet tartalmaz, pontosabb és szemléletesebb leírásokat, pedig ott az étkezések, ételek bemutatása csupán egy színfolt a cselekmény hátterében.
 
Szerettem volna, valami olyat, de olyat olvasni, mint anno a Szederbor, ami mellé kötelezően borral kucorodott neki az ember, mert olvasás közben olyan erősen elfogta a vágy egy jó pohár nedű iránt.
 
Legközelebb nem hiszek a reklámoknak, hanem ódivatúan elbandukolok egy könyvesboltba és jól beleolvasok.
 
(Ugo di Fonte: Az Ételkóstoló, Kulinária kiadó 2008)
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Olasz rizssaláta

13 éves voltam, mikor anyával kettecskén levonatoztunk az olasz csizmán, Rómáig. Hatalmas élmény volt, talán az első olyan nyaralás, aminek minden mozzanatára emlékszem. Mivel egy kulinárisan érzékeny közegben nőttem fel, így 18 év távlatából is bennem élnek azok az újszerű ízek, amiket előtte soha nem éreztem.

Igaz, hogy indításnak Velencében belefutottam életem legrosszabb pizzájába, de aztán csupa pozitív gasztroélmény ért, miközben a Grand Canale-n vaporettóztunk, paloták képtáraiban csellengtünk, Szent Antal sírját látogattunk, majd a Forum Romanum kövei között próbáltam Graves világát feleleveníteni.

Ekkor ettem először igazi mortadellát, azokat a finoman levegős péksüteményeket, amire a magyar sütőipar az azóta eltelt idő alatt sem volt képes felverekednie magát.

Rómában a Pantheon mögött ettem krumplis, rozmaringos pizzát és kissé arrébb, közel a Capitoliumhoz ettem az első rizssalátámat.

DSC_3307_v

Olasz rizssaláta

1 nagy bögre rizs

1/2 kg borsó

2-3 szép sárgarépa

20 szem olívabogyó

20 szem kapribogyó

olíva olaj

1 citrom leve

1 tk rozmaring

1 tk kakukkfű

A rizst kis olajon kifehérítem, picit sózom, kétszeres vízben megfőzöm. Amikor kész, tálba teszem és hagyom hűlni. A borsót megfőzöm, a répát karalábékanálla formázom, főzöm. Ha kész összekeverem a rizzsel, majd egy citrom levét rácsurgatom, kis olíva olajjal selymes fényt varázsolok a rizsre, fűszerezem.

Grillhúsokhoz, sült csirkéhez tökéletes.

Az alapanyagok végtelen variációjával kerülhet bele főtt tojás, egyéb zöldfűszer, paradicsom….szinte akármi.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS