Könyvkóstoló

 

Tavasszal, készülvén a teraszon töltött időkre, megrendeltem néhány olyan könyvet, amiről úgy gondoltam, hogy teljessé fogja tenni ezeket a kellemes, szellős napsütötte délelőttjeimet. A nagy hírverésre felfigyelve, megrendeltem az Ételkóstolót is. Végülis a reklámban emlegetett szerzők mindegyikét kedvelem, nagy híve vagyok az angol humornak és gasztrobloggerként meg szinte kötelező ilyen témájú könyvekkel jártasságot szereznünk a múltban.

 

Kétszeri nekifutással, becsületből kiolvastam a könyvet. A gasztronómiai tartalma körülbelül annyira élvezetesen tárja elénk a kor konyháját, mint egy Máv-menetrend. Rendben, szó kerül a konyháról, de az én igen vizuális agyamat mégsem sikerült semmilyen kép megfestésére sem ösztönöznie a szemem előtt sorjázó szavaknak.

 

A nem kulinarista jelleggel írt, Steven Saylor által jegyzett Róma sorozat több gasztronómiai töltetet tartalmaz, pontosabb és szemléletesebb leírásokat, pedig ott az étkezések, ételek bemutatása csupán egy színfolt a cselekmény hátterében.

 

Szerettem volna, valami olyat, de olyat olvasni, mint anno a Szederbor, ami mellé kötelezően borral kucorodott neki az ember, mert olvasás közben olyan erősen elfogta a vágy egy jó pohár nedű iránt.

 

Legközelebb nem hiszek a reklámoknak, hanem ódivatúan elbandukolok egy könyvesboltba és jól beleolvasok.

 

(Ugo di Fonte: Az Ételkóstoló, Kulinária kiadó 2008)