MIRELLE Atelier

Régebben, mikor a Plus még Plus volt és nem az ami most, szóval régen lehetett nagyon finom olasz mártogatós kekszeket kapni a Plusban. Egyszer próbaképp vettünk egy zacskóval, aztán következő alkalommal betáraztunk vagy 4 zacskónyit a pincébe.

Múlt héten, Rossana megtanított, hogy hogyan készítsünk ilyen csodás, kávéba, forralt borba mártogatható kekszet. Már a főzőest végén tartott közös vacsora alatt eldöntöttem, hogy ezt nekem le kell gyártanom, a lehető leghamarabb.

Cantucci

50 dkg finomliszt

3 tojás

15 dkg cukor

12 dkg vaj

1 tk sütőpor

1 citrom héja

1 bő marék mandula

A sütőporos lisztet összedolgozom a vajjal. A tojást jó néhány perc munkával habosra verem a cukorral. Belereszelem a citrom héját. Az egészet alaposan összedolgozom. A héjas mandulát egy szakácskéssel kicsit megvagdosom (nagyon kicsit) és a tésztámhoz gyúrom. Előkészítek egy sütőpapíros tepsit. A tésztámból egy nagy hengert gyúrok, amit úgy hét-nyolc darabra vágok. A darabokat szép téglára emlékeztető darabokra formázom (Rossana szerint tömzsi olasz asszonyokat kell formázni).

A tésztákat a sütőpapíros tepsire fektetem és 10 percre a 200 fokra előmelegített sütőbe teszem. Amikor már kicsit kezd színesedni, akkor kiszedem, szeletekre vágom és még 5-6 percre visszateszem a sütőbe.

Frissen magában és borral is finom. Később – ha marad és egy jól záródó fémdoboz vendégszeretetét élvezi – akkor már érdemes valamilyen folyadék mellé, mártogatósnak kínálni.

Elkapott. Az erkélyről besuhanó, rozmaring bokrokon illatosodott szél, a szikrázó napsütés. Elvesztem, menthetetlenül nyaralni vágyom, tengert látni, semmittenni, várostróni, tengeren ringani.

Ehelyett jelenleg a téli ruhákat száműzöm a padlásra, helyet engedve az ezerszínben pompálló nyáriaknak, a könnyű selymeknek, a szellős vásznaknak, a földigérő múltidézőknek. 

Közben Dalaras szól, zsályás-fokhagymás csirke ontja az illatát a sütőből és én lassan de biztosan vágom vissza a centit a nyaralásig.

Mostanság kicsit megmártóztam a még délebbi konyhák világában: Tajine, egy kis Marokkó

Még kaptam a piacon, de félek, hogy már nagyon a végét járja.

Idén ettük már nagyon sokféleképp. Készült vele galuska, tettem melegszendvicsbe, piadinába. Levest főztem belőle és úgy két hete még egy krumplipürét is megbolondítottam vele.

Azt kell, hogy mondjam mindenben tökéletes volt, de a legjobban a leves jött be mindannyiunknak. 

Csirkemellfilé roston, medvehagymás krumplipürével

1 csirkemell

füstölt maldon só

olívaolaj

7-8 nagyobb szem krumpli

20 szálnyi medvehagyma

5-10 dkg vaj

2 dl tejszín

só

A krumplit pucolom, kockázom, sós vízben megfőzöm. Mikor kész, akkor igen alaposan lecsöpögtetem, vajat adok hozzá és a krumplinyomóval krémessé nyomkodom. Visszateszem a tűzhelyre, tejszínnel selymesítek rajta. A medvehagymát laskára metélem, majd a krumplihoz adom. A krumplit félrehúzom, fedem.

A csirkemellet kifilézem, majd kettészedem. A húst ügyesen – egy nagy szakácskés segítségével – szétnyitom és egy kicsit keresztirányban bevagdosom, főleg a felső, hártyás felét. Kevéske tölgyfafüstös sóval bedörzsölöm.

Egy serpenyőben forrósítok egy pici olajat. (Anno egyszer az Ikeában vettem egy grillserpenyőt, erre a célra tökéletes, s ha jól láttam még mindig kapható.)

A csirkemellet a belső (nem hártyás) felével a serpenyőbe fektetem és addig sütöm, amíg átsejlik a rózsaszín húson a már fehérré vált belseje. Ekkor fordítok és néhány perc alatt készre sütöm.

Ennél omlósabb csirkemellet még egyikünk se evett. Egyszerűen így tökéletes. A medvehagymás krumpliról meg szinte kár írni, úgyis csak szuperlatívuszok csúsznának le a klaviatúrámról.