You are here: Home > Édes élet, Élet dolgai, Éttermekről, cukrászdákról, Termékekről > Gasztrohét

Gasztrohét

Az elmúlt hetem erősen a gasztronómia jegyében telt. Tudom ez nem újdonság, de a múlt hét annyi impulzust hordozott magába, hogy nagyjából mostanra sikerült feldolgoznom.

A hét elején rögvest egy nagyágyúval, a ChocoMe-vel kezdtem. Gábor kedves invitálására egy egész délelőttöt töltöttem az új üzletben, ami végre méltó környezetet biztosít a csokik számára és Gáborék is jobban elférnek itt.

A belsőépítész remek munkája jó összhangban van a csokoládékkal, a terek szépen vannak bontva és a csokoládék is igen finomak. Az újítások közül nagy kedvenceim a pálinkákhoz készített csokoládék. Ezeknél Gábor és a Rézangyal Pálinkaház sommelier-je együtt alkotta meg a csokoládékat, amik önmagukban nem hordoznak alkoholt. A csokoládé és a rajtuk helyt kapó feltétek ízkombinációja tökéletesen stimmel egy-egy a Rézangyal pálinkához. Ezen a vonalon elmozdulva mostanság a Gere borokhoz készülnek a hozzájuk hangolt csokoládék.

A pénteki nap a Hoventán talált. Már tavaly is végigkövettem a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét, így evidens volt, hogy idén is ott legyek, amikor kihirdetik, hogy a 2012-ben megrendezendő elődöntőn ki képviseli Magyarországot. A tavalyi verseny csak a szakmának szólt, a kiállítástól leválasztva, szinte eldugva zajlott a verseny, a szakácsoktól igen távol lévő pulpitusokról figyelhetett a jónép, ha akart. Idén – gondolom az új szervezőknek köszönhetően – sokkal pörgősebb, élvezhetőbb lett a Bocuse d’Or. Az eseményt a kiállítással egy térben hagyták, konferanszié páros gondoskodott róla, hogy a lelátón ülő közönség tudja, értse, hogy mi zajlik a konyhákban, ki mivel készül.

Jó volt látni Litauszki Zsoltot a zsűriben és külön örömöt jelentett Szása jelenléte is, aki maga volt a megtestesült nyugalom és az idő. A doveri nyelvhal és szabad tartású csirke alapanyagokkal versenyző séfek közül a zsűri Széll Tamást ítélte a legjobbnak, így kis hazánkat az Onyx sous-chefje fogja képviselni.

Szombaton újabb gasztroprogramba csöppentem. Whisky-t kóstoltam. A whisky számomra mindig az apám itala volt, egy talpas pohár alján elnyújtózó szúrós ital. Most azonban végre közelebb kerülhettem hozzá és megismerhettem a whisky női arcát. A másodjára megrendezésre került Whisky-show-n sok külföldi kiállító és sok magyar értékesítő jelent meg. Mivel a férjem nem egy kifejezetten alkoholtűrő típus, így ivócimborámmal (közösen pusztítunk el éves szinten nagyjából 1 üveg rumot), Happyvel kettecskén látogattunk el az eseményre. Happy a különlegesebb, füstösebb, egyedi whiskyket kereste, én a nőiesebb vonalon indultam el.

Meglepő mód ebből a markáns italból is találtam ilyet. Elsőnek a Jim Beam családba tartózó, alig egy éve a piacon lévő Red stag-et kóstoltam. A fekete cseresznyével ízesített ital nagyon ízlett, nekem a társasjátékozós estéinket juttatta eszembe, ahol a szabályok szigorítása helyett, inkább inni szoktunk egy kicsit, hogy nehezítsünk a játékon. Kellemes, meleg otthonos hangulatom támadt az italtól, amit az amerikaiak a partizó fiatal férfiak számára dobtak piacra, bár szerintem kifejezetten női jellege van.

Ezután következett egy javarészt tokaji hordóban érlelt 18 éves BenRiach párlat, ami illatában tökéletesen hordozta a mi desszertborunk minden aromáját, viszont kóstolva már korántsem ez az édes jelleg dominált. Magas, 46%-os alkoholtartalmának és tökéletes letisztultságának köszönhetően igen csúnyán le lehet vele itatni valakit. A BenRiach párlatok közül még kóstoltunk egy igazán kellemesen füstös 12 éves párlatot. Én nem vagyok nagy híve a füstös italoknak, de itt pont el voltak találva az arányok, legalábbis számomra.

Ezután újabb áldozatokra vadásztunk. Happy szíve a 25 éves Chivas Regal felé húzott, de előtte még teszteltünk egy japán párlatot. A Nikka pálinkák közül az All Malt-ot kóstoltuk. Igen, a japánok tudnak valamit. A bennük rejlő rend és tisztaság az italban is tükröződött. Én megint egy nőinek gondolt italt választottam. A Clynelish 12 éves párlatát marsalás hordókban utóérlelték, így a gyümölcsös jelleg még erősebb a whiskyben, bár ettől még nem nevezném tipikusan női italnak. Végezetül a Glenfarclas standjánál álltunk meg, ahol a 12 és 15 éves párlatokat kóstoltunk, ahol nagyon lehetett érezni annak a pár évnek az elteltét.

Zárásként Happy kibontatott egy 25 éves Chivas Regalt és boldog elégedettséggel kóstolgatta. Nekem addigra mély űr képződött a gyomromban és egyre jobban vártam, hogy a Rosinante-ban végre valami szilárdat ehessek.

A Rosinante-ban aztán nem csak egy jó kis ebéd, hanem remek csapat és a most is brillírozó Nemesvölgyi Attila várt. Attila az előző szezonban is klassz kurzust tartott és ez most sem volt másként. Légli kerámiában szabad tűzön ragulevest készítettek, tanyasi csirkét csontoztak és az ősz jegyében gesztenyével töltötték, körítették. Az ételek az évszaknak megfelelő, melengető jellegük mellett tökéletes ízharmóniákat hordoztak és mindannyian igen elégedettek és jólakottak voltunk, mire asztalra került a tanoncok Zsoltival közös alkotása, a csokoládéroppanccsal kínált boros körte.

Másnap Imre bácsi avatta be a társaságot a francia gasztronómia rejtelmeibe, majd őt követve én ragadtam magamhoz a szót s végezetül a társaságot rábeszéltem egy gyümölcsös croissant elkészítésére. Az idő ugyan hideg volt, de a fűtött konyhából nagyon szép látvány nyújtott az őszi sziget, annak minden színével s fényével együtt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.