MIRELLE Atelier

Múlt héten egy izgalmas, étlapbemutatóval összekötött sajtóvacsorán voltam a Bárkert Bistroban. Nem először jártam erre, igaz eddig mindig sajtóesemények helyszíneként szerepelt a naptáramban és az életemben, és sok esetben az esemény elvitte a figyelmemet az egyébként nívós cateringről, bár a jó kávéjukat már megjegyeztem magamnak.

Mivel a kollégáim közül nem csak nekem voltak a hellyel kapcsolatban érintőleges emlékeim, ezért a tulajdonos, Zámbó Laura – nagyon bölcsen – idejét látta, hogy a szaksajtó számára bemutassa a helyet, hogy végre önmagáért látogassunk el a Bárkert Bistroba.

Az est folyamán nem csak a szezonális kínálattal kecsegtető, izgalmas fogásokkal teli új étlappal ismerkedhettünk meg, hanem Laura – igazi háziasszonyként – kalauzolt végig minket a gasztronómiával újra és újra összekapcsolódó pályafutásán, és az étterem történetén. Majd bemutatta azt a koncepciót, amely mentén a hely az ő 2018-as megjelenésével elkezdte átalakulását, és olyan arculatot öltött, amilyennek Laura ezt az impozáns térben lévő laza, de minőségi helyet megálmodta.

Bár ezek alapvetően nehezen összeegyeztethető fogalmak, a végeredmény mégis kecsegtető. Kozmopolita, szabad, könnyed hangvételű, szerethető, a minőségből nem engedő étterem született, amelyet ez a sok elvárás nem tett ambivalenssé, sokkal inkább egyfajta minőségi közösségi térré formált, amelyben – ha nem is bármi, de – sok minden megtörténhet.

Az étlap teszteléskor könnyű dolgunk volt, csupa olyan finomság került elénk, amelyet – annak ellenére, hogy fekete öves gasztrós újságírókról beszélünk – még fotózni se nagyon akartunk, inkább kóstolni, ismerkedni az ízekkel.

A bisztróhangulat az ételeken is jól érződött, a Laura által bölcsen meglazított szigor a fogások megjelenésen is enyhített, fiatalos tálalásban kerültek elénk az őszi ízek. Rusvai Attila konyhafőnök a külföldi vendégek és az egyre szaporodó törzsvendégek, a hús az étrendjükből mellőzők igényeit is szem előtt tartva alakította az ideális terjedelmű étlap kínálatát.

Az új menünél megőrizte Bárkert cézár-salátáját, ami igazi favorit, a sokak által kedvelt marhatatárt, ami mellé marinált zöldségeket kínál, a Bárkert gulyáslevesét, étlapon hagyta a rántott bébicsirkét, ami burgonyapürével és tejfölös uborkasalátával kerül a vendégek elé, valamint a szinte már ikonikus csirkepörkölt is maradt, amelyhez rendhagyó módon zsemlegombócot kínál.

A klasszikusok mellé pedig szépen felsorakoztak az újdonságok. A kecskesajtos sütőtök gratin, amit egy kis szarvasgombával tesz pikánssá, a grillezett kacsamáj, amelyhez elképesztően jól passzol ízben és textúrában is a zöld dió, yuzuval vagy málna vinaigrette-tel ízesített friss saláta, a gyöngytyúkból készített consommé, amihez házi torteloni dukál, illetve a gyömbéres sült karottából készített leves, vagy a lassan sült mangalica oldalas, amit konfitált babbal, füstölt kápiával, marinált zöldségekkel kínálnak.

A húsimádók választhatják az angus hátszínt, amit kakukkfűvel megbolondított burgonyapürével és grillezett pak choi-jal tálalnak, nekik készült a báránysült is, amihez paradicsomos kuszkusz dukál. A halat kedvelők számára ideális választás a fleur du sel-lel meghintett branzino filé, ami mellé batátapürét és az – érthetetlen mód oly ritkán feldolgozott – patisszont társított a séf.

A vegetáriánus fogások közül érdemes megemlíteni a körtés, kéksajtos rizottót, vagy a bivalymozzarellával töltött céklaraviolit gránátalmával, illetve a szezámos tofut, amit – szintén érdemeihez képest kevésszer felhasznált – csicseriborsóból készült ragu tesz teljessé.

Ha pedig desszertre vágynánk, a Bárkert azzal is készült. A már említett, remek kávé mellé kérhetünk házi krémest, a szintén folyamatosan étlapon lévő túrógombócot, vagy a szezonalitás jegyében, egy melengető, gesztenyével, forralt bor sorbet-val kiegészített csokis desszertet.

A vacsora tanulsága számomra az volt, hogy akárcsak a szállodák éttermeinél, a város ikonikus pontjain lévő éttermeknél sem szabad sztereotípiákból kiindulni, legyintve lemondani a vélelmezett árak miatt egy ideális vacsoráról, hanem adni kell egy esélyt, hogy a hely megmutathassa valódi arcát. Pont, mint a Bárkert.

(Képek: Balkányi László)

A könyves recenziók írásakor szinte kötelező a tempó. Sokszor olvasom, sőt, olykor én magam is azt írom, hogy egyenletes tempójú, falható, olvasmányos könyv akadt a kezembe, amit nem lehetett letenni, az alvás és a munka rovására olvastam egy ültő helyemben.

Én most nem egy ilyen kritikával jövök, de ez nem von le a bemutatandó könyv értékéből, inkább jelzi, hogy milyen beltartalmi értékei vannak.

A Campbell-Moyers interjúk átiratából született A mítosz hatalma ugyanis nem a „leülök és olvasgatok egy kicsit” kategóriába tartozik. Már a bevezető jó hangolódást kínál a könyvre, amely belassít, ellenben az agyat erősen felpörgeti. A mostanában olvasott könyveknél – még a kortárs szépirodalom esetén is – többször volt már olyan érzésem, hogy az írók – tökéletesen érthető okból, a médiafogyasztásában teljesen megváltozott társadalom, az újsütetű, vagy lassan átkódolódó olvasók figyelmének megszerzése és megtartása okán – hajlamosak olyan egyszerűsítésekre, amelyek első körben fel sem tűnnek.

A szöveg gördülékeny, a mondanivaló a helyén van, kapunk struktúrát, a várt minőség sem marad el, de mégis ott motoz az emberben egy enyhe hiányérzet, amelynek megfogalmazására szinte képtelen.

És ekkor kezembe került a nyolcvanas évek végén született interjúsorozat összefűzött, kissé szerkesztett, de korántsem zanzásított változata, és hirtelen megvilágosodtam.

A könyvek, pontosabban a szerzők már nem várják el tőlünk, olvasóktól, hogy gondolkodjunk. Ok, találgatunk egy borzongató svéd kriminél, hogy kinél van a fejsze, elmélázunk az elénk dobott információmorzsákon, hogy felelősségteljes, de teljesen felesleges ítéletet hozzunk bármely szereplő felett, néha egy-egy bon mot lehetőséget kínál az intellektus felvillanására, de valljuk be, elkényelmesedtünk, s az irodalmi kínálat is sokszor párnát tesz a fejünk alá.

Joseph Campbell és Bill Moyers könyvét több mint egy hónapja olvasom. Mondatonként. Újra és újra nekiszaladok, mint Sziszüphosz a hegynek, és élvezem, ahogy az összetett magyarázatoknak ellenáll az agyam, majd szép lassan, – ahogy a rozsda mállani kezd a fogaskerekek közül – beindulnak a saját belső útjaim, Moyers bölcs és belátó kérdéseire adott rendkívül bölcs és elgondolkodtató Campbell válaszok beolajozzák azokat a pályákat, amelyeket apám halála óta oly keveset használtam a szürkeállományomból.

És ez nem jelenti azt, hogy véglényként, ponyván élve tengettem a napjaimat, csak egyszerűen ez a fajta könyv, ez a fajta könyv adta elmélyülés, a gondolatok újra és újra és újra ízlelgetése a gyerekneveléssel és munkával sűrűn teletűzdelt elmúlt 15 évemre nem volt jellemző.

A Mítosz hatalma fantasztikus könyv, nem adja magát könnyen, olykor 2-3 oldal is pont elegendő muníciót kínál napokra, van min gondolkodni az olvasása alatt és után is. Bár közel harminc éve született, a ma tapasztalható társadalmi, morális anomáliák már csírájukban akkor is jelen voltak, a globalizált világ kezdetén, és Campbell már ott, akkor látta, hogy mi lesz a 21. századi ember talajvesztettségének egyik fő oka.

A könyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki hiányol valamit az életéből, aki vissza szeretne találni az önmagát feltáró, de nem öncélú utakra, aki szeretne többet megérteni a világvallások összecsengő hangulatából, vagy aki csak rég olvasott egy olyan istenigazából jó könyvet.

P.s. Javaslom mellé elolvasni Neil Gaiman Amerikai istenek című művét, meg passzióból egy kis Poppert, mondjuk Az Istennel sakkozás kockázatát.

Jamie-ben talán az az egyik legszimpatikusabb, hogy képes megújulni, tanulni a születendő trendekből, ha nem is mindegyiknek az élére állni, de az adott tematikában valami figyelemreméltót, a közönség számára használhatót alkotni. Ilyen az új könyve, a Vega is.

Az időszerű, közérthető, a megszokott Jamie-stílusban, a maga valós lazaságával, könnyedségével összeállított receptválogatás jó bevezetője lehet bárkinek egy zöldségekkel gazdagított étrend elsajátításához, ahhoz, hogy a húsalapú étkezését – ha nem is felváltsa – de láthatóan átalakítsa. A szöveg és a kép most is inspirál, a recept megjelenítésben ott vibrál, hogy igen, kedves olvasó, te is képes vagy ez így, ebben a formában elkészíteni.

A húsmentesség nem megy semminek a rovására, sőt a könyv remek példája annak, hogy hogyan lehet a húshangsúlyos európai gasztronómia és a zöldségeket olykor igen furcsán kezelő hagyományos angol konyha mellett megvillantani a zöldségekben rejlő valós potenciált, szerethetővé tenni, főfogássá nemesíteni ezeket a sokak által csak köretként használt alapanyagokat.

A receptek összetevői nincsenek túlspilázva, de széles spektrumon mozognak, és a leírás is pont annyira közérthető, hogy ne legyen szájbarágós.

A recepteknél megjelennek a tanácsok, helyt kapnak a vegetáriánusoknak, vegánoknak szóló helyettesítési javaslatok, plusz teljes táblázatban kutathatjuk a készített fogásokra vonatkozó beltartalmi értékeket.

A Tanácsok és Ötletek rovat – bár a könyv végén szerepel – annyi hasznos információt ad át közérthetően, hogy sokkal jobb, ha a főzés előtt, afféle bevezetőként átolvassuk.

Zöldségre fel!

Zsófi még óvodás volt, amikor először kivittem őket Bécsbe, november elején. Hangulatot vadászni indultunk, töltekezni, a csípős hidegben várost járva a karácsonyi időszak melegségét begyűjteni. Zsófiban talán akkor és talán ott valami megmozdult, megérezte azt, amire sokan csak felnőtt fejjel jönnek rá, hogy a karácsony, nem maga a december végi ünnep, hanem a várakozás, a feltöltődés és az ünnephez kapcsolódó hagyományaink megélése.

Számomra már régóta az advent, illetve a karácsonyt megelőző másfél hónap az igazi boldogság, amíg kiokoskodom, hogy kinek mi legyen idén a meglepetés, részt veszek mások meglepetésének kigondolásában, tervezgetem, hogy mit fogok sütni, spontán akciókban mézeskalácsot vagy épp vaníliás kiflit készítek az épp nálunk lévő gyerekekkel, vagy csak egyszerűen elmerülök a dekorációban.

A dekoráció, pontosabban a szezonális dekoráció amúgy is a vesszőparipám. Eleve szeretem azt, ha egy lakás túlmutat a szigorú funkcionalitáson, és bőven kínál olyan esztétikai és kényelmi elemeket, amelytől lassan, de biztosan otthonossá válik. Nem vágyom kirakatotthonra, a finoman lelakott, de imádott kanapénk nem végzi a hulladékudvarban, mert épp nem trendi, de a környezetünket folyamatosan alakítom, keresem az összepasszoló dolgokat, de nem egyben, nagy tételben vásárlom meg ezt az otthonosságot, hanem hagyom, hogy inkább organikusan jöjjön létre.

Ez viszont időt igényel. A karácsonyfánk dekorációja a Nők születése óta szinte állandónak tűnik, mivel vannak fix alapdarabok, és amiket azóta – nagy műgonddal – válogatok hozzá, az stílusban természetszerűleg passzol. A lakásban számos ilyen apróság várja a karácsonyt az ünnepek közeledtével. Kikerülnek a különféle hangulatteremtő elemek, a gyertyakoppintó Mikulás, amit 15 éve Bécsben vettem, az adventi naptár, ami Németországból utazott haza a Nőkhöz, a csengettyű, ami tavaly télen jött velem haza, a díszpárnahuzatok, amikre sajnos jobban rá vagyok kanyarodva a kelleténél, így egyre több és több lesz belőlük. A dekorfényekről nem is beszélve, amik már év közben is annyira eluralták az otthonunkat, hogy jóformán 15 éve egy merő hangulatvilágításban élünk.

Ehhez jön hozzá a Kika mindenkori karácsonyi kínálata, amely a legújabb trendek mellett a nagy klasszikusokkal is készül. Az üzletben ezernyi apró kincs között kutakodva megtalálhatjuk a számunkra kedves darabokat. Mostanában sorra jönnek elő az igazi vintage díszek, a nagyanyámtól örökölt gombák és csíptető madarak újkori ikertestvérei illegetik magukat a fém csipeszes lábukon, rugón hintázva. Igényesen megmunkált gömbök emlékeztetnek a régmúlt karácsonyok díszeire, cuki Mikulások, rénszarvasok, jegesmedvék, sőt a jelenkor palástba bújt, szárnyas malacai is a karácsonyi dekoráció részét képezhetik.

Idén amúgy is a púderrózsaszín, a halvány rózsaszín lesz az újdonság a karácsonyi díszek piacán. Az otthonokat eluraló fehér, és a szürke ötvennél is több árnyalata mellett ez kifejezetten jó ötletnek tűnik. Bár a nappalinkban a rózsaszínnek túl sok teret nem ad a piros uralom, de a Nők csontszín bútorai, enyhén vintage hangulatú kiegészítői, a fehér és kellemesen meleg betonszürke falának előterében viszont nagyon jól mutat. Az ezüst, a fehér és a rózsaszín találkozása a Narnia krónikáiból kilépő figurákhoz is tökéletesen illik, vagy inkább ők passzolnak a Nők világához.

Zsófinak november hetedikétől van kilövési engedélye, hogy karácsonyi zenéket hallgasson, és én se látom biztosítottnak, hogy egészen december elejéig, az első adventig nem állok neki a díszítésnek, így azt javaslom, hogy mindenki a maga vérmérséklete szerint kezdje meg a visszaszámlálást, a hangulat megteremtéséhez pedig jöjjenek az idei meghatározó irányzatok, és néhány kedvcsináló fotó.

Tradicionális

Ebben a témában a piros, zöld és fehér színek dominálnak. A többnyire fából, kerámiából készült, sok párnával, pléddel, textíliával bevont dísz között megtaláljuk a hógömböt, a mézeskalács figurát és házikót, a mikulást, hóembert, szánkót és a hintalovat is. 

Klasszikus

A hagyományos keresztény karácsonyi ünnep fő motívumai a csillagok és az angyal – kecses, bájos, bohókás, vagy akár kis pufók figurája. A bordó, arany és fehér színű, kerámia, üveg és plüss bársony bevonatú díszekkel a klasszikus, elegáns ünnepek hangulata garantált.

Natúr

Az ünnepi nyüzsgésben sokan vágynak a természet nyugalmára és otthon is megnyugtatóbbnak érzik a természet szépsége ihlette hangulatot. A zöld, matt- és aranybarna különböző árnyalataival, tobozokkal, fenyőágakkal, sok fa dísszel és puha szőrmével az erdei természet elevenedik meg. A hangulatot a többféle méretben megtalálható manók és rénszarvas figurák teszik teljessé. 

Ezüst

A modern és hűvösebb stílust előnyben részesítők körében évek óta kedveltnek számító ünnepi dekoráció a szikrázó, fagyos téli tájat idézi. A még mindig különlegesnek számító fehér – ezüst árnyalatokat, a fém és kerámia jeges ragyogását a kék szín teszi ünnepélyessé. A kisebb – nagyobb jegesmedve és manó figurák, a sok puha szőrme és textília oldja a tekintélyt parancsoló hangulatot. 

Sweety 

Kicsit lányos és szórakozott benyomást kelt első látásra az idei év különlegessége. A visszafogott rózsaszín, matt és szatén fényű fehér árnyalatok, finom, kecses, tollas díszek a romantikus, titkon vágyott ünnepek hangulatát juttatják eszünkbe. Míg az arany, ezüst és a rubint színek ünnepélyessé, a tollak, csillagok, fánk- és szív alakú díszek egy-egy meghökkentő bohókás figurával játékossá teszik ez a kollekciót.