MIRELLE Atelier

Az én korosztályom még biztosan élesen emlékszik azokra az éjszakákra, amikor egyszer csak megjelent a képernyőn Galla Miklós és a védjegyévé vált, vonatott, hangsúlyát vesztett beszédmódján bejelentette, hogy most következzék valami egészen más. És bizony olyat láttunk, ami korábban a – Hofin, Parabolán és Benny Hillen felnőtt – generációnk nem ismert: angol humort. Nem is akármilyet.

Nekem a Monty Python Repülő Cirkusza mérföldkő volt az életemben, egészen biztos vagyok benne, ha a húszas éveimre kialakuló személyiségem néhány építőkövét Graham Chapmannek, Michael Palinnek, Terry Jonesnak, Terry Gilliamnak, Eric Idle-nak és John Cleese-nek köszönhetem.

A fonákra való nyitottság ugyan megvolt bennem apámtól, de az, hogy ezt ilyen magas szinten és ilyen pofátlanul is lehet űzni, na, ehhez kellettek a fiúk. A sorozat mellett természetesen a filmek is részévé váltak az életemnek, a Nők már unják a legendáinkat, de mi bizony, Edömér barátnőmmel –kutyasétáltatás közben – komplett jeleneteket mondtunk fel a Gyalog Galoppból, és több családi szállóige is született a filmjeik bon mot-jaiból.

Aztán picit elsodródtunk egymástól, de a lányok szellemi raktárainak feltöltésének kezdetén visszacsempésztem (még VHS alakjában) számos jelenetet, majd jöhettek a klasszikusok, és a már klasszikussá nemesedett egykori kevésbé klasszikusok (A hal neve: Wanda, Fészkes fenevadak), plusz Palin csodálatos úti filmjei.

S hogy hova vezet ez a hosszú bevezető?

Hát, csak oda, hogy mindig van új a nap alatt, nem csak a régi kazetták és jelenetek újrajátszásával élhető át az a szellemiség, amit ez a csoport magában hordott, színes egyéniségüknek, polgári foglalkozásuknak hála másutt, más formában is fellelhetők. Mint most John Cleese, akinek a Cornell Egyetemen tartott fantasztikus előadásaiból született most egy rendkívül izgalmas kötet.

A szerteágazó ismeretei, érdeklődési köre okán széles spektrumot felölelő kötet minden egyes fejezete többszöri olvasást is megér, tartalmas, kevéssé vicces, inkább elgondolkodtató, fontos mondatai így felnőtt fejjel pont a helyükre illeszthetők, miközben folyamatosan irigyelhetjük a Cornell Egyetem egykori diákjait, akik abban a szerencsés helyzetben lehettek éveken át, hogy Cleese előadásain tanultak marketingről, szövegírásról, a világ működéséről és annak Cleese által helyesnek vélt rendjéről.

Amikor Irma és Maria tombol, akkor ott ültetvény nem marad. Így történt Puerto Ricó-ban is, ahol a természeti katasztrófák nyomán – a lakosság egy részének munkát, megélhetést biztosító – kávéültetvények nyolcvan százaléka pusztult el a fent említett hurrikánokban.

Ezek az elképesztően erős ciklonok letarolták az ültetvényeket, amelyek újraélesztésén dolgozik most a Nespresso.

Sajnos a globális felmelegedés miatt egyre gyakoribbak az ilyen, extrém időjásári jelenségek, egyre gyakrabban előfordulnak elő és egyre nagyobb intenzitásúak (azaz 4-es és 5-ös erősségűek) a kialakuló hurrikánok, amelyek – érthető módon – az eddigieknél jóval nagyobb károkat okoznak.  

2017-ben az Irma és a Maria hurrikánok gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé az egyébként is anyagi gondokkal küzdő szigetet, példátlan humanitárius krízist okozva ezzel. Többek között elpusztult a Puerto Ricó-i kávétermő területek több mint 80 százaléka, amellyel lehetetlenné vált a helyi kávétermelő közösségek megélhetése. Ezért döntött úgy a Nespresso, hogy a Reviving Origins programjának keretében egymillió svájci frankot fektet a Puerto Ricó-i farmok újjáélesztésébe. A befektetésnek köszönhetően az elmúlt években óriási fejlődés ment végbe a térségben.

Az együttműködés eredményeként már a katasztrófát követő évben megkezdődött a termőterületek helyreállítása. Emelett a Nespresso több mint 450 Puerto Ricó-i farmer számára biztosít ingyenes gyakorlati képzést a fenntartható kávétermesztés módszereiről, amelyekkel javíthatják termésük minőségét és mennyiségét, ezzel együtt pedig növelhetik az ültetvényük bevételét. A vállalat arra törekszik, hogy 2022-re már 1300 helyi farmerrel működhessen együtt.

Ennek a remek programnak az eredménye az a limitált kiadású, különleges és ritka Cafecito de Puerto Rico kávékapszula is, amely limitált kiadású, így csak rövid ideig érhető el a Nespresso boutique-okban. 

Ettől a kávétól biztosan felébredünk!

Az életteli, igencsak intenzív (11-es ízintenzitású) Cafesito de Puerto Rico karakterét egyértelműen a Puerto Ricó-i kávészemek étcsokoládés, borsos, fűszeres ízvilága határozza meg. Bár magában fogyasztva is tökéletes, de jól muzsikál tejszínnel lazítva, nádcukorral édesítve is, ahogy a helyiek „Café Cortadito” formájában fogyasztják.

Nagyjából ennyi maradt a Fráter örökségből.

Amikor én még kislány voltam, és a hatalmas, huzatos, nagypolgári Ág utcai lakásban éltünk, akkor a hétköznapi étkezéseink során rendre egy kék mintás, címerrel díszített készlet darabjaira tálalt anya. Számomra ebben semmi különös nem volt, ez szoktam meg, nálunk nem volt narancssárga ufókkal tarkított, apró virágokkal megszórt gránit tál, helyette voltak ezek a finom mívű tányérok, mélyek és laposak, amiből nagyon jól lehetett kanalazni a vasárnapi húslevest, és ideálisnak bizonyultak a takarítások napjára időzített örök paprikás krumplikhoz.

Ahogy nőttem és másutt is rám harangoztak, úgy tűnt fel, hogy a nagy átlag nem ilyen holmiból étkezik, nagyjából ekkor tudatosult bennem, hogy a címer anya imádott harmadik férjéé, azaz a Frátereké.

A Fráter család és anya viszonya meglehetősen hányattatott volt, valószínűleg sok olvasata van, én anyáét ismerem, és bevallom, nekem az tetszik. Az ő története egy kortalan szerelem históriája, amelyből ő egy valóban egyéniséggé forrott harmincasként távozott, egy második özvegységgel és egy elmenekült család masszív utálatával a messzi Svédországból.

Ám a Fráterek emléke megmaradt, az ottmaradó tárgyakban tovább élt a család, és én, bő tíz évre rá ebbe a furcsa hagyatékba születtem bele – immár a negyedik házasság révén – és éltem együtt olyanféle szimbiózisban ezekkel a tárgyakkal, ahogy azt eleink tették az elhunyt tanti nászajándékba kapott porcelánjaival és a soha nem használt, soha ki nem bontott ezüstjeivel.

És ez a tányér, amit tegnap előkaptam a fotózáshoz, egyszerre újra rám zúdította az Ág utcai létezést, a teret és az időt, a porszagú szekrényekben rejtező könyveket, a spejz semmivel össze nem téveszthető zajait és illatát, apám vastag jókedvével átitatott ebédjeinket, és anya főztjének otthonosságát.

Jó volt erre tálalni és még jobb volt ebből a tányérból enni. Azt hiszem, ha nem is minden nap (nehogy elkopjon a varázs), de néhanap előveszem, és igazi házi kosztra használom majd.

A monogramos szalvétát pedig hagyjuk. Az egy másik történet.

Fasírozottal töltött portobello

8 db portobello

40 dkg darált sertéshús

1 ek. vaj

1 db vöröshagyma

2 tk. pirospaprika

8 ek. tejföl

frissen őrölt fekete bors

só

A hagymát finomra vágom, majd vajon megdinsztelem. Amikor már üveges, akkor hozzáadom a húst, kifehérítem, sózom, borsozom, majd paprikával megszórom, egy ujjnyi vizet öntök alá és félig fedve 20 percet párolom.

Közben egy tepsit kikenek olajjal, a portobellók tönkjét kiszedem, a kalapokat a tepsire fektetem. Finoman sózom. Az elkészült húst – a szafttal együtt – a nyolc kalapban elosztom, majd egy-egy evőkanálnyi tejföllel koronázom, és a végén egy kis sajtot reszelek rá.

190 fokra előmelegített sütőben addig sütöm, amíg a sajt megszínesedik. Párolt rizzsel tálalom.

A Nők kifejezetten szeretik a parfümöket, pillanatnyi hangulatukhoz, az évszakhoz igazítva használják, sőt Zsófi már eljutott arra az egyébként figyelemreméltó szintre, hogy az illatkódok okán egy-egy lezáruló élethelyeztet követően parfümöt vált. Így konzerválva egy illatban egy egész korszakot.

Anna idei nyári kedvence az AVON Célèbre Fresh illata lett, amely pont megfelel az ő üde fiatalságának. Az illatos-gyümölcsös hangulatot a kölni citrusossága teremti meg, amihez egy kis körömvirág társul, a pézsma pedig ad az egésznek egy kis mélységet. Iskolába, hétköznapokra jól használható illat.