Szépségápolás magas fokon – Braun IPL szőrtelenítő

A téli időszak tökéletes lehetőség arra, hogy felkészüljünk a nyárra. Nem kell megvárni a januárt, a fogadalmakat, az első, salátaevéssel töltött napokat, ennél sokkal barátságosabb módja is van a beachbody megalkotásának: fényterápiának vetjük alá magunkat. A Braun csúcstechnológiás készülékével ugyanis otthoni környezetben tudunk tartós szőrtelenítést végezni, amelynek köszönhetően mire újra papucs kerül a lábunkra és lenge nyári ruha libben a vádlink körül, addigra már hetekre vagy akár hónapokra is elfelejthetjük a klasszikus borotvás vagy epilálós szőrtelenítést és a velük járó problémákat.

Hogyan lehet tartósan szőrteleníteni? Hogyan tudunk otthon tartósan szőrteleníteni?

Bár rendkívül jól hangzik és a cégek előszeretettel élnek is vele, mindenkit ki kell, hogy ábrándítsunk, végleges szőrtelenítés nem létezik. De tartós igen! A kozmetikákban a lézeres szőrtelenítést alkalmazzák arra, hogy a szőrtüszőkben található melanint deaktiválják, az otthoni készülékek pedig IPL azaz villanófényes technológiával érik ugyanezt el.

Miben más az IPL, mint a lézer? Kamaszoknak is biztonságos?

Az IPL (angolul Intense Pulsed Light azaz intenzív pulzáló fény) a lézeres módszerekhez képest sokkal gyengédebb fényimpulzusokat bocsát ki, de ezze semmit sem csorbít a hatékonyságán. A villanófényes szőrtelenítés kamaszoknak is tökéletes, hiszen egyrészt gyorsan „letudható”, viszonylag nagy felületen villan egyszerre, másrészt nem fájdalmas, mint a lézeres kezelés és gyorsan érhető el vele a kívánt eredmény, valamint sokáig megakadályozza a szőrszálak újranövekedését.  

Villan a fény és nem nő a szőr

Alapvetően pont ilyen egyszerű a történet. A már korábban említett melanin az a közeg, ami ezt az egyszerű képletet segít véghezvinni, hiszen a melanin adja a bőr mellett a haj- és szőrszálak színét, és koncentráltan található meg a szőrtüszőkben. A fent említett eszközök a melanint célozzák az IPL készülék által kibocsátott erős fény a melanint nagyobb mennyiségben tartalmazó szőrtüszőkben koncentrálódik, amely felmelegszik és a szőrtüsző károsodik: a szőrnövekedés folyamata lassul, elakad.

Nem is kell hozzá fürdőszobai környezet, bárhol levillanthatjuk a kérdéses területet

Nem is kell hozzá fürdőszobai környezet, bárhol levillanthatjuk a kérdéses területet

Mikor villantsunk?

Mivel a testünk különböző pontjain és a különféle szőrtüszőinkben eltérő ütemben zajlik a szőrnövekedés és más-más ciklusban tart az adott tűszőhöz tartozó szőrszál élete, így az IPL technológiát az elején érdemes sűrűbben, 2-3 hetente alkalmazni. A legjobb ugyanis, ha az első, úgynevezett anagén, azaz aktív fázisban tudjuk levillantani a testünk adott felületét, hiszen ilyenkor nő a szőr, jelenik meg a bőr felszínen. A gyakoribb alkalmazás után már „egyszerre lép” a szőrtüszők javarésze, így könnyedén összehangolhatóak a kezelések és lehet rajtuk ritkítani.

Milyen a jó IPL szőrtelenítő otthonra?

Mitől jó egy otthoni használatra alkalmas IPL? Melyikkel lehetünk hosszú távon jó partnerei egymásnak?

Az IPL eszközök között jól el lehet kavarodni. Vannak kicsik, tenyérbe simulók, akadnak gépfegyver méretű, úrhajó formájú eszközök is. A hatékonyság és a gyorsaság szempontjából nézve is hatalmas a szórás a piacon, az eszköz élettartamáról nem is beszélve.

Az eszköz, amit keresünk, legyen ergonomikus, szépen simuljon a kezünkbe, legyen jó a használata, a bőrfelületünkkel is a lehető legkönnyebben kapcsolódjon. A teljesítménye is legyen vonzó, a percenként leadott villanások számával jól jellemezhető ez a hatékonyság és gyorsaság. Jelenleg a piacon elérhető készülékek között a Braun Silk Expert Pro 5 az élmezőnyben jár a percenkénti villanások számában, ugyanis percenként akár 125 villanást is képes leadni.

brbr1_v

Fontos hogy mennyit villan?

Naná, hisz a hatékonyság és a gyorsaság remek fokmérője, hogy állunk és várunk, mint a közúti lámpáknál (amik mindig, minden helyzetben, ellenünk dolgozva borzasztóan lassúak), vagy vidáman végigtoljuk a bőrünkön az eszközt, miközben az gyakori villanásokkal készteti megtorpanásra a serkenni kívánó szőrünket. Az is szempont, hogy a készülék egész élete, mármint a benne rejtező lámpa élettartama során hány villanás leadására képes. Egy több nővel ellátott háztartásban vagy hosszú távra tervezett befektetés esetében ezt is minden esetben javasolt mérlegelni, hiszen eséllyel drágábbak ezek a készülékek, de nem feltétlen annyival, mintha több olcsóbba kellene – ugyanahhoz a villanásmennyiséghez – beruházni.

A csúcskategóriás otthoni készülékek minimum 300.000 villanást képesek leadni, így hosszú ideig az utókezelésekre is alkalmasak. A Braun Silk Expert pro 5 élettartama során akár 400.000 villanás leadására is képes, ami igen szép, majdnem emberöltőnyi kort feltételez: a benne lévő villanásokkal akár 22 évnyi használatra is számíthatunk.

A fentiek alapján már tudjuk, hogy legyen otthoni (ami nem fáj), legyen ergonomikus, legyen gyors, legyen alaposan feltöltve villanásokkal, legyen bőrgyógyászok által is ajánlott. A Braun Silk Expert ennél messze többet kínál. 

Percek alatt nagy területeket lehet biztonsággal szőrteleníteni

Percek alatt nagy területeket lehet biztonsággal szőrteleníteni

A kifejezetten otthoni használatra tervezett eszközzel gyakorlatilag tetőtől talpig biztonságos és hatékony a szőrtelenítés, aminek fontos letéteményese az Intelligens Skin Pro 2.0 technológia is. Ennek lényege, a készülék másodpercenként 80 alkalommal méri fel a bőr tónusát, és ehhez igazítja a működését, teljesen automatikusan – így nem szükséges magunknak beállítani a fény erősségét. Éppen ezért extra kényelmes és hatékony, és ha betartjuk a kezelési tervet már 3-4 hét alatt látványos eredmény érhető el vele.

brbr333

Ráadásul tökéletesen alkalmas az olyan érzékeny területek kezelésére, mint a genitáliák körüli terület, a gáttájék, vagy épp a fenék területe. Nagyon hasznos, hogy a Braun Silk Expert Pro 5 kétféle érzékeny bőrre tervezett üzemmóddal is rendelkezik, amely szintén kifejezetten az arc, hónalj és a fent említett érzékeny területekre lett kifejlesztve. Így különösen gyengéden, de mégis kiemelkedő hatékonysággal képes ezeket a területeket is szőrteleníteni, a cserélhető fejek is azt szolgálják, hogy minden terület a számára legideálisabb kezelésben részesüljön.

Cserélhető fejek

Cserélhető fejek

A Braun Silk Expert Pro 5 ultra gyors, percenként akár 125 villanás leadására is képes, míg a versenytársak jelentős része mindössze maximum 60 villanást tud ennyi idő alatt produkálni. azaz tényleg öt perc ráfordításával elindulhatunk a szőrtelenség felé.

brbr5_v

Braun Silk Expert Pro 5

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

N28 Wine and Kitchen – új hangon szól a borbár

Tavaly nyáron jártunk először az N28-ban. A borász tulajdonosok által életre hívott bár nagyon jól debütált, a borok szép ívet adtak, amihez a mediterrán konyha ügyesen igazodott. Az N28 azóta bejáratott, elismert tagja lett a Nagymező utca gasztronómiai világának, belakta a tereit és mostanra megtalálta a saját hangját. A borok maradtak, a konyhai koncepció módosult. A mediterrán jelleget felváltotta a magyar konyha, amely harmonikusabban, ösztönösebben illeszkedik a helyi borok hangulatához, szebben összecseng azokkal. Az összhanghoz persze nem csak a bor-étel párok csiszolódása, csiszolgatása tett hozzá sokat, hanem az is, hogy a most regnáló vendéglátós csapat régóta együtt dolgozik, és nem csak a szakmájukat, hanem egymást is remekül ismerik.

Ez meg is mutatkozott a mostani borest során, ahol Lisztes Ivett sommelier felvetésével érkeztek a borok és Nagy Szabolcs fogásai. Az ív töretlen volt, a könnyed felvezetéstől a rafinált lezárásig, minden fogásban volt valami plusz, de semmi testidegen, csak csupa apró figyelmesség, extravagáns finomság. A hazai borok széles választékának alapját a tulajdonosi körben található két borász, Barta Károly és Szentesi József tételei adják, de számos más, hazai és külföldi kis tételes borral is találkozhatunk a N28 kínálatában.

A korábban bezárt Fricska csapatának újfajta szemlélete mellett a borok másképp mutatkoznak, a magyar gasztronómia szép teret ad a gazdag italválasztéknak. Nagy Szabolcs éttermi koncepciója a szezonalitásra, a kompromisszummentes minőségre, a tiszta, sallangmentes ízekre épül. A bölcsen szerkesztett étlapra felkerülő fogásoknál szempont a fenntarthatóság is, a konyha a bekerülő alapanyagok teljes felhasználásával kívánja tovább csökkenteni az ökológiai lábnyomát és felelős vendéglátóhelyként megtenni mindazt, ami a dédszüleink idejében még teljesen egyértelmű volt: pazarlás nélkül, megbecsülve az étel értékét, kihozni minden alapanyagból a lehető legtöbbet.

A vacsora során is igazi nagy klasszikusokkal találkozhattunk: a parmezánnal tökéletesen működő velős csont hibátlan volt.

velőscsont_parmezés saláta_tárkonyosmustár_v

A roston sült hízott kacsamáj prímán érezte magát a kaliforniai paprikával és kápia paprikával gazdagított lecsó mellett, a szentesi gyöngyös pedig helyben készült ravioliban került a színünk elé.

szentesigyöngytyúkravioli_tojás_sültpaprika_tejfölhab_v

Míg mangalicatarját árpagyöngy és répatextúrák kísérték. A desszert ugyancsak szerethető és izgalmas volt: a hazai sütőtökből készített crème brûlée visszafogottan édes volt, az ügyesen karamellizált cukorréteg pont úgy roppant, ahogy kell és a tetején a házi mákfagylalt pedig valóban mindent vitt. A zárásként kínált szamorodnival pont azt a lágy, szerethető édességet hagyták maguk után lecsengeni, ami egy jó vacsora és egy kitűnő desszert sajátja.

mangalicatarja_gersli_répa_fodroskel_v

Az N28 meg tudott újulni. Nem csak ígéretek és szavak szintjén kínálnak mást: az élmény valóban újszerű, a mostani étlap fogásai mellett a borok új dimenzióba léptek, gazdagabb, teltebb árnyalatokra tettek szert, értelmezésüket a konyha jól szolgálja, szép kiegészítői egymásnak. Ahogy mondani szokás: megvan a kémia.

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Milyen vitaminokkal vértezzük fel magunkat? Mikor szedjünk vitaminokat?

A magam részéről régóta vitaminszedő vagyok. Valahogy a húszas éveimben ragadt rám a szokás, mikor kiderült, hogy bizony, a munkahelyi stressz és fáradtság remek ellenszere az egészséges, kipihent szervezet, amit könnyű megtámogatni jól megválasztott vitaminokkal és ásványi anyagokkal. A dolgok a Nők érkeztével sem változtak, a terhesség alatt is védtem, tápláltam a mi kis csapatunkat, utána a lányok külön cseppeken növekedtek, majd jöttek a pofás gumicukor vitaminok, az ohodai kórokkal szemben használt cseppek, gyógyteák és a végére kezdtem magamat egészen kiművelni, majd mikor már majdnem profinak gondoltam a tudásomat, akkor egy multivitamin készítménnyel sikerült a feje tetejére állítani a szervezetemet. Komoly tanulópénz volt, amelynek köszönhetően azóta még körültekintőbb lettem, megtanultam mire van szüksége a szervezetemnek és ezeket a vitaminokat, ásványi anyagokat minden esetben meg is adom magamnak.

A héten egy a magyarok vitaminfogyasztási szokásairól, a vitaminok fontosságáról, az étrendkiegészítők rendkívül szerteágazó világáról folytatott kerekasztal beszélgetés vettem részt, amely kifejezetten izgalmasra sikeredett.

A Bioextra Zrt. magyar gyógyszergyártó megbízásából végzett Ipsos felmérés során kiderült, hogy mindössze a magyarok fele szed rendszeresen vitaminokat, és még ennél is kevesebben sportolnak. Bár időszakosan többen fogyasztanak különböző ásványi anyag és vitamin tartalmú kiegészítőket, ezt a legtöbben továbbra sem elég tudatosan teszik. Ráadásul a magyarok túlnyomó része a betegségmegelőzés további formáit is mellőzi az életéből – mint az egészséges étkezés, vagy a szűrővizsgálatok. A vállalat arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy csupán egy kis extra odafigyeléssel is nagyban hozzájárulhatnánk egészségünk megőrzéséhez.

A hidegebb évszakokban még fontosabbá válik a szervezetünk ellenállóképessége: ilyenkor minden hasznos segítség elkél, hogy a lehető legkevesebb megbetegedéssel vészeljük át a telet. Meglepő lehet, de már egy kis extra lépéssel, akarom mondani vitaminnal (ásványi anyaggal) is sokat tehetünk az egészségünkért.

bio4_v

Rendszeresen töltsük fel a raktárainkat!

A vitaminok önmagukban nem oldják meg az összes esetleges problémánkat, de jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy kevésbé legyünk kitéve a különféle megbetegedéseknek. A cég kutatásából az látszik, hogy sokan még ezt a kis apróságot sem teszik meg, vagy ha igen, akkor sem elég körültekintően. Bár 100-ból csupán egy olyan magyar van, aki egyáltalán nem szed vitaminokat, ugyanakkor a rendszeresség és a tudatosság továbbra sem jellemző ránk, hiszen mindössze a magyarok fele támogatja a szervezetét rendszeres vitaminszedéssel. Igaz, a lakosság harmada ősszel „rákapcsol”: a téli hidegre, az esős időre felkészítendő önmagát, betegségmegelőzés céljából 33% kezd el valamilyen kiegészítőt szedni. Sok fiatalt – legalábbis ilyen szempontból – teljesen hidegen hagyja a megelőzés: a Z-generáció tagjai közül minden 10. teljesen mellőzi a vitaminokat.

bio2_v

Bár összességében elmondható, hogy viszonylag sokan vannak, akik ugyan eltérő rendszerességgel, de használnak vitaminokat, sajnos azonban ezt kevesen teszik tudatosan. Jól jelzi ezt, hogy csak minden 2. magyar van tisztában azzal, hogy mely vitaminokat érdemes szedni ősszel.

Ezek az A, B, C, D, E vitaminok mindegyike, amelynek beviteléről érdemes gondoskodni. A megfelelő dózis és a megfelelő vitaminkombó összeállításában javasolt a háziorvos segítségét kérni, hogy a megfelelő, jó felszívódású készítményekkel valóban elérjük a „raktáraink feltöltését”.

bio3_v

Fontos annak is utánajárni, hogy a nap mely szakában érdemes bevenni az adott vitamint és arra is ügyelni kell, hogy mivel, illetve milyen élelmiszer vagy ital társaságában vesszük be őket. Az étrendkiegészítők kiválasztásánál minden esetben érdemes körültekintőnek lenni, a magyar szabályozás jelenleg nagyon megengedő, csak bejelentési kötelezettséggel bírnak a cégek a termékeiket illetően. Éppen ezért érdemes alaposan körüljárni nem csak azt, hogy mit, hanem azt is hogy milyet szedünk belőle.

 

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Advent Csongrádon

Adventi forgatagba invitál a dél-alföldi kisváros, Csongrád. A Tisza-parti város főterén, immár hagyományosan a Kossuth téren adventi fények, karácsonyi ízek és illatok, változatos zenei és családi programok várják december 2-től karácsonyig minden hétvégén az idelátogatókat. A legkisebbeknek Meseerdő és Mikulásház kínál kreatív, játékos programokat, élményeket.  A huncut krampuszok és a városi Mikulás idén is sok meglepetéssel készül. Játékos feladványokkal kalandozhatnak a gyerekek az adventi labirintusban.

A Mikulás otthona - Advent, Csongrád

A Mikulás otthona – Advent, Csongrád

Idén újrahasznosított anyagokból készítik el a labirintust a szervezők. A város adventi főterén felállított színpadon ünnepi műsorokkal, koncertekkel várják a családokat.  Fellép majd Farkasházi Réka és a Tintanyúl is a legkisebbek örömére. A Nagyboldogasszony-templomban jótékonysági koncertet ad Zséda, Kökény Attila és Rakonczai Viktor, továbbá Roy és Ádám, Kocsis Tibor is fellép majd a csongrádi adventi hétvégeken. A Kossuth téren a karácsonyi vásárban illatos forralt bor, házi rétesek széles választéka, erdélyi kürtőskalács, házi lekvár, kézműves hamburger, gyros, hotdog valamint a környezettudatosság jegyében készült kézműves termékek gazdag kínálata várja az ideérkezőket.

Hangulatos forralt borozás - Advent, Csongrád

Hangulatos forralt borozás – Advent, Csongrád

Karácsonyig minden vasárnap a város karácsonyfája mellett, ünnepi műsor kíséretében, délután 5 órakor meggyújtják az adventi gyertyákat. Mindenkit szeretettel várunk Csongrádon meghitt, karácsonyi hangolódásra a Kossuth téren!

csongradiadvent

Látogasd meg a Mikulást!

Nem kell sokat utazni, hogy a Mikulással otthonában is találkozzunk, ugyanis Karácsonyfalva Csongrád központtól legtávolabb eső városrészében Bokroson található. A gyerekek az ünnepi időszakban is meglátogathatják a Mikulást és Hóanyót, játszhatnak a manókkal a kézműves foglalkozásokon, felülhetnek a Manóexpresszre is, ami a Dél-Alföld legnagyobb kertivasútja. A Mikulás természetesen senkit nem hagy elmenni ajándék nélkül.

Csongrádi csapat - Advent, Csongrád

Csongrádi csapat – Advent, Csongrád

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS