Finy Petra – Ultramarin

Petra könyvét egy nap alatt olvastam ki. Beszippantott a történet, az élhető, jól megírt próza, a remek karakterek, az oly ismerős környezet. Nem bírtam elszakadni tőle és – valljuk be – nem is akartam. Az 1968-ban játszódó történet színtereit könnyű volt a képzeletemnek felfestenie, gyerekkorom java telt itt. Ebben a jól megágyazott környezetben zajlott Petra regénye, barátságok és szerelmek története, az összekapaszkodásé, a fél szavakból való megértésé. Ahol generációk adják a stafétát egymásnak, az idősebbek kissé félve nyújtják, tudván, mi vár arra, aki – főleg ebben a politikai berendezkedésben – a maga módján akarja felfalni a világot és a fiatalabbak mohón kapnak a lehetőségek után, hogy aztán nagyon hamar és fájón tapasztalják meg a valóságot.

A regény hősei mind más, a Kádár rendszer és a nagypolitika bélyegét magunkon viselő háttérből érkeznek, hozott és frissen szerzett problémáikon próbálnak önerőből felülemelkedni. A művész ambíciókkal rendelkező Belphégor nem csak saját identitásának vállalásával, hanem nehéz természetű, gyengédségre alkalmatlan katonatiszt apja elvárásaival küzd, Tömpe, alkoholista apja és bántalmazott anyja elől menekül. A gyakorló katolikus Kelemen édesanyjával közösen jelenti a társaság origóját. A fiúk barátságát Gizi, a sztereotipikus, de minden iskolai közösségben megtalálható vamp zilálja szét, miközben a csehszlovák események részint Nina, a prágai lány személyén keresztül kerülnek a történetbe.

Petra remekül ábrázolja, hogy az izolált, vasfüggöny mögé szorított, kádári világ, a szocialista blokk hogyan ad keretet hősei mindennapjainak, szab irányt a fejlődésünknek és vetíti előre a sorsukat. Nagyon szép, nagyon magyar, nagyon szerethető és nagyon fájó regény.

Finy Petra – Ultramarin (21. Század Kiadó)