You are here: Home > Termékekről > Irány a tenger – itt a Lush SpongyaBob kollekciója!

Irány a tenger – itt a Lush SpongyaBob kollekciója!

Ebben a nyári kánikulában hol másutt is érezhetnénk magunkat igazán jól, mint Bikinifenéken!

A Lush-nak köszönhetően erre most minden lehetőségünk adott, a rendkívül kreatív SpongyaBob fémjelezte kollekcióban minden megtalálható, ami egy kis fantáziával és egy káddal együtt elrepít minket Bikinifenékre.

A Lush kollaborációit nagyon szeretem, egyszerűen látszik az a sok kreatív energia, ami a céget alapjáraton is jellemzi. Ilyenkor azonban – a megugrandó feladat okán – még szembetűnőbbé válik, hogy nem ismernek lehetetlent. Nem szolgaian másolnak, hanem beleélik magukat a történetbe, a megvalósítás, a termékek mind-mind egy sokkal összetettebb folyamat eredményei, mint a fröccsöntött formában történő termék polcra helyezése.

A millennium idején született kultsorozat hatása a mai napig érezhető, nem csoda, hogy 24 évvel az indulás után még mindig van ráció egy ilyen kollaborációban. Az együttműködés egyrészt fanservice egy más felnőtt és jó eséllyel tudatossá vált társadalmi réteg számára, illetve lehetőség egy újabb, fiatalabb,a rajzfilmet kedvelő, a fenntartható környezet fogalmával folyamatosan ismerkedő korosztály számára is.

A Lush és a Paramount közösen álmodta meg és hozta létre 6 új, szórakoztató és magával ragadó kádfürdős-, zuhanyzós- és bőrápolási termékekből álló kollekcióját, hogy a testápolási rutin több lépését is lefedje, mindeközben megmutatva az Operation Sea Change óceánvédelmi és fenntarthatósági kezdeményezését, a termékekkel is támogatva azt.

A műanyagmentes júliusra időzített, igazán nyári és egyedi kollekció darabjai között számtalan ikonikus darabot találni, mint a Spongya Bob szappan, amelynek gyümölcsösségét a friss ananászlé és a hangulatjavító bukuolaj adja, krémességéről, bőrtápláló voltáról pedig a szűz kókuszolaj gondoskodik.

sp3

De SpongyaBobból kevés lenne egy a kollekcióban (ez nem kérdés) és milyen kollekció az, amiben nincs extra fürdőbomba (szintén nem kérdés), így természetesen bomba formájában is együtt úszhatunk SpongyaBobbal, ha ahhoz van kedvünk. A hangulat itt is karibi, az ananász mellett a maracuja dominál, érezzük az óceánpart végtelenségét, az édes vadnarancs és a pattogó cukorka teljesen hangulatba hoz minket, miközben a bőrünk nem csak tiszta, hanem kellően hidratált is lesz.

sp1

A fürdőbombák és habfürdők választékában megjelenik – kissé meglepett – Patrik barátunk, vaníliásan és kókuszosan, és persze Tunyacsáp, a megszokott – Máris szomszédéra emlékeztető – arckifejezésével. Megfáradt csápjaink – akarom mondani – végtagjaink számára ideális fürdővizet készíthetünk vele (ugye tudjátok, hogy a bombákat és a habfürdőt is lehet késsel szelve adagokra bontani, sőt a habfürdőt a legjobb a vízsugárba elmorzsolni, csak annyit, amennyi éppen kell). Tunyacsáp hatóanyagai között megtalálható a bőrpuhító algaabszolút, az ibonyalevél-abszolút, és egy kis frissítő lime-olaj is.

A kollekció része még a testápoló balzsam. Aki már megismerkedett a Lush masszázstömbjeivel, az egy életre szerelembe eshetett a tökéletes bőrtáplálással. A masszázstömbök zsenije jelenik meg ebben a kis ananászházikóban is, hiszen a testápoló balzsam pont ugyanazon az elven működik: a műanyagmentes július pucér balzsamjában fair trade kakaóvak és sheavaj található, amit a kollekciót végigkísérő ananászlé gazdagít, valamit a trópusi, édes illattal kábító davanaolaj.

A kollekció legnagyobb dobása azonban kétségtelenül a Rozsdás Rákolló specialitása, a herkentyűburger, amely nem csak csomagolásában zseniális, hanem kivitelezésében is! A Krabby Bathy burger ugyanis egy komplett csomag, amiben több fürdőbomba és szappan is található. Bár a Lush fürdőbombái kapcsán gyakran felmerül, hogy szinte vétek elhasználni őket, mert annyira mutatósak, a burger esetében ez valós veszély: gyűjteménybe való darab.

sp2

A buci bergamottos, lime-mal gazdagított fürdőbomba, amelyben egy kézzel készült, a bukuolajos, szicíliai citromolajban gazdag vidáman trópusi aromájú habfürdőpogácsa található. És ez még nem minden! A pogácsa tetején ugyanis két szappan csücsül, egy saláta- és egy paradicsomformájú, amelyek a görögdinnyétől kölcsönzött illattal hódítanak meg minket.

A SpongyaBob kollekcióval irány Bikinifenék!

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.