Paletta Festőműhely – Élményfestés a javából!
A hétköznapok monotonitása, az elmúlt közel két év sajátos hangvétele sokunk lelki egészségét megingatta, amit most színes és édes tapaszokkal lehet és kell is helyrehozni. Bár a kármentést én már a karanténidőszakok alatt – utólag nagyon bölcsen – elkezdtem, azért magamon és a családtagjaimon is látom, hogy alaposan megcincált minket ez a pandémia.
Az öröm apró bonbonjait azonban már könnyen ki lehet pattintani a pralinés dobozból, a magam részéről ilyenek a könyves elmélyülések, a barátnős kávézások, a lányokkal közös létezés, a férjemmel való csalinkázás és a finoman a komfortzónámon túl való létezés.
Ebben nyújtott most nagy segítséget a Paletta Festőműhely, ahova egy péntek délután, teli fejjel, az egész heti zsinatolással a hátam mögött, Edömér barátnőmmel karöltve érkeztem meg, és ami olyan üdítően jóféle elfoglaltságot kínált, amibe semmi más nem fér bele, mint az alkotással töltött idő. Nem mobiloztunk, nem fecsegtünk feleslegesen, érzékeltük magunk körül a környezetet és zajlott ugyan némi felszínes, kedves csevej, de a koncentrációnkat a vászon kapta meg.
Ebben a fókuszált figyelmű létben egyfajta meditatív állapot állt be, amelyhez vidám, lélekgyógyító színek és egy szintén boldog emlékeket idéző toszkán táj megfestése társult.
A vezetett festéshez nem kell előképzettség. A jó mentor ügyesen vezeti végig vegyes kis csapatát a lépéseken, kiegyenlíti az eltérő rutinból, kézügyességből, tehetségből fakadó eltéréseket, azonos sínre terel, közben hagy kibontakozni. Nehéz ügy, hiszen mindenki kikapcsolódni vágyik, de közben tanulna, fejlődne is, így a közös érdekek mentén kell eltalálni azt a ívet, amire egy ilyen festős este felfűzhető.
A Palettában Annának, a hely megálmodójának ezt tökéletesen sikerült megvalósítania, a közös alkotásban megjelentek az egyéni hangok, a szolgai másolás helyett értő, ráérző tevékenység zajlott, amelyben mindenkit hajtott a maga maximalizmusa és a feladatban való teljes feloldódása, elmélyülése.
Bár közel öt órán át dolgoztunk, nehezen engedtük el az alkotásunkat és vetettünk véget a festéssel töltött időnek, olyan volt ott ülni a vászon előtt, mintha teljességgel kiszakadtunk volna a hétköznapokból.
A Paletta nagyon kellemes, jól felszerelt hely, ahol minden rendelkezésünkre áll a tökéletes kikapcsolódáshoz, mindezt szakértő segítség mellett. A tematika folyamatosan változik, így nem csak egy-egy alkalomra, hanem akár rendszeresen is érdemes visszatérni. Bár mi most – legnagyobb elégedettségemre – Toszkánában barangoltunk egy egész estén át, szinte bármilyen csendélet, tájkép vagy épp portré szóba jöhet. Az elkövetkező hetekben Frida képmásaival ismerkedhetnek majd meg a festőműhelybe érkező tanoncok.
A Palettában való festéstől nem leszünk művészek, az itt készült alkotások a mi örömünket szolgálják elsősorban, de ez sok esetben bőven többet tesz a lelkünknek, mint a világ felé való örökös megfelelés kényszere. A Paletta lehetőséget kínál egy jóféle felszabadultságra, megteremti a teret és a helyet egy másfajta, a napjainkra ritkán jellemző koncentrációra, alkotásra bír, kimozdít a komfortzónánkból és nem utolsó sorban boldoggá tesz.
Menjetek festeni!